Érdekes, hogy mióta egyre többen mondják, hogy a klasszikus kalandjátékoknak befellegzett, hirtelen elkezdtek szaporodni a megjelenések, és a tervek, mintha csak a bálnákat akarnák megmenteni. Régi nagyágyúk térnek vissza, és új csodák jönnek, melynek mi, játékosok, csak örülhetünk (fura, a helyzet szinte ugyanaz, mint mikor a kihalófélben lévő szerepjátékokat élesztette fel a Diablo). Vannak néhányan viszont, akik, hogy nagyobb réteg számára legyen élvezhető a játék, megpróbálják újdonságokkal feldobni. Ilyen volt a LucasArts a Grim Fandango esetében (előtte nem igazán volt 3D-s kalandjáték), illetve most a Cryo, akik a Time Machine-ben összevonták a Tomb Raider-szerű lövöldözést a kalandjátékok nyomozgatásával, beszélgetéseivel.
A történet főszereplője az ifjú H.G. Wells (egyébként a játék alaptörténete az általa írt, Időgép című könyvből származik), az időpont pedig 1893. január 1. Főhősünk az utolsó simításokat végzi az általa készített időgépen. Miután minden készen áll, beizzítja a masinát, beállítja az időt egy kisebb "távolságra", és start! Sajnos útközben valami hiba csúszik a számításaiba, és a célidőponttól kissé távolabb, mintegy 800.000 évet ugrott előre az időben. Mivel a masinája a megérkezés után köddé válik, a következő busz pedig kissé soká érkezik, elindul felfedezni a várost, ahová érkezett.
Itt vesszük át az irányítást. Ha a képernyőre nézünk, azonnal látjuk, hogy a Cryonál ismét megdolgoztatták a grafikusokat. A táj még az én renderelést nem kedvelő szemeim számára is gyönyörű, és tényleg ritkán találni valami oda nem illő, vagy illúzióromboló dolgot. Az egyiket viszont mindig bámulni fogjuk, mivel ő a főhős. Sajnos amilyen szépek a helyszínek, olyan csúnyák, elnagyoltak a szereplők. Na mindegy, végülis nem lehet minden tökéletes, induljunk inkább szépen el. A következő döbbenet ekkor ért. Az egy dolog, hogy a táj gyönyörű, de még valamennyire mozog is! Úgy kell elképzelni, hogy vannak fix kamerapontok, de ott a kamerák bizonyos szögig foroghatnak. A játék elején nem igazán értettem, hogy pontosan miért van ez így, bár nem volt zavaró, inkább kissé szokatlan. Aztán (sajnos) rájöttem. Mint említettem, a készítők belevittek a játékba egy adag akciót is. Először azt gondoltam, hogy esetleg egy kis Monkey Islandos kardforgató-szópárbajra kell számítani, viszont hatalmasat csalódtam. A játékban nagyon sok varázslatot össze lehet szedni, melyek segítségével kell az ellent pusztítani. A jobb kezelhetőség miatt itt lehet oldalazni is, tehát egy külső nézetes lövöldözés lett a vége. Mindez nem lenne baj, ha mondjuk egy RPG-nél, vagy egy Tomb Raider klónban látnám, de itt komolyan idegesített, hogy a játék nagy része (szinte az egész utolsó fejezet) arról szólt, hogy jobbra két oldalazás, lövés, balra kettő, lövés... Itt jött volna be egyébként a kameranézetek forgásának előnye, de sajnos az is éppen az ellenkező irányban sült el. Nagyon sokszor volt olyan, hogy az egyik képben már, a másikban még nem voltunk benne, és így kellett az ellenfélre célozni. Egyébként varázslatból tényleg nagyon sok van, némelyikük ráadásul nagyon látványos, és persze elmondható, hogy minél erősebbek, annál jobban zabálják a Jad Garrul-unkat (magyarul varázserő).
Ami viszont nagyon jól sikerült, az a zene. Nagyon hangulatos, és szépen illeszkedik a játék keleties hangulatához. A hangokról már nem mondhatok ennyi jót. Az mondjuk különlegesség, és nagyon szép dolog, hogy a játék magyarul beszél hozzánk! Tehát aki nem ismeri annyira az angol nyelvet, az is nyugodtan belekezdhet. A baj a szinkron minőségével van. Kezdődik ott, hogy zajos. Nem tudom, az eredeti milyen lehetett, de itt ha beszél valaki, akkor hirtelen eltűnnek a játék természetes zajai, és valami stúdióbeli zörgés veszi kezdetét. Zavaró, hogy nagyon érezni, hogy nem tudták a szinkronizálók beleélni magukat a helyzetbe. Az pedig hatalmas nevetést váltott ki, amikor egy hajlott hátú öregasszony ez maximum 20 éves leányzó hangján szólt hozzám.
Eltekintve viszont ezektől a negatívumoktól egy igazán nívós játékot kaptam. A történet tényleg leköt, és bár nincs nagyon sok helyszín, sosem éreztem úgy, hogy valahol unatkozom. Ráadásul igazán keményvonalas kalandjáték ez, kezdők szinte biztos, hogy nagyon megszenvednek vele. Külön szívatás, hogy marad egy rakás tárgy az inventoryban a játék végére, amire semmi szükség. Ráadásul van pár olyan tárgy, ami láthatatlan, tehát egy patch jócskán ráfér a játékra!
Mindent összevetve egy igen jó kalandjátékot sikerült összehozni, lebilincselő történettel, elmés párbeszédekkel, és sok pici, de annál zavaróbb hibával! Azért minden kalandjátékot kedvelőnek ajánlom kipróbálásra, és egy kis agytornára!
