A Guitar Hero sorozatot az elmúlt év óriási dömpingjének köszönhetően a legtöbb helyen már fejőstehénnek bélyegezték. Ez valamelyest igaznak is mondható, az Activision azonban mindent megtett, hogy az új sorszámot kapó, e hónapban megjelent epizód jelentős újításaival mindenképpen kitűnjön mind a sorozatból, mind a konkurensek közül. A Guitar Hero 5 pedig ezen törekvésnek köszönhetően egy igazán jól sikerült része lett a szériának, óriási számlistával, ötletes játékmódokkal és számos új funkcióval.
A Neversoftnál úgy döntöttek, ezúttal mindent a többszemélyes móka és szórakozás köré építenek. Ennek megfelelően a játék elindításakor azonnal a Party módban találjuk magunkat. Ez pedig egy igen jól sikerült újítás a GH sorozatban, megszűnt gyakorlatilag minden kötöttség, minden teljesen rugalmassá vált. Egyrészt mindenki akkor léphet be a játékba, amikor akar. Tehát ha épp egy szám felénél járnak a többiek – de még nem játszanak összesen négyen –, akkor is lehet csatlakozni. A hangszerek terén sincs már korlátozás, nincs meg a fix egy gitáros, egy basszer, egy dobos és egy énekes felállás, ha négy játékos akar egyszerre dobolni vagy netán énekelni – és persze ehhez megvan a megfelelő mennyiségű felszerelése is –, akkor négyen fognak egyszerre játszani ugyanazon a hangszeren. Az egyetlen kötöttséget a négyfős limit jelenti. Tehát egy buli elején a házigazdának nincs más dolga, mint beállítani a setlistet (de az se gond, ha ezt nem teszi meg, vagy elfogynak a beállított számok: ekkor véletlenszerű sorrendben jönnek egymás után a dalok), odarakni a gép mellé a plasztik hangszereket, és jöhetnek is a vendégek. A nehézségi szint is menet közben állítható, játékosonként külön, és természetesen anélkül, hogy megzavarnánk a többiek játékát. Az egyetlen, ami kizökkentheti a csapatot, az a számok kiválasztása, mert ezt csak teljes képernyős felületen tudja kezelni a játék. Ami különleges még a party módban, az a kiesési lehetőség teljes megszüntetése: ha nagyon bénák vagyunk, maximum végig pirosban van a mutatónk, de nem bünteti a mi gyenge szereplésünkért társainkat a játék a szám befejezésével.
Természetesen a hagyományos játékmenetet preferálókról se feledkeztek meg, rájuk első körben a karrier mód vár. Ebben 14 helyszínen kapunk egyenként 5-6 számot, és a legtöbb helyen további egy-kettőt még magunk választhatunk ki. Mindegyikért a szokásos csillagok gyűjthetők, de a maximális 5-ön felül ezúttal akár három bónusz pontot is kaphatunk. Ehhez viszont nem mindegy, hogy milyen hangszeren játszunk: minden dalnál rögzítették, hogy mivel tudunk plusz pontokat elérni, és mindezt milyen feladattal. Tehát például az egyik számnál dobbal kell meghatározott hosszúságú streaket elérnünk, egy másikban basszusgitáron játszva kell minél többször újratöltenünk a Star Powert, vagy teljes együttesként kell minél több pontot elérnünk. A bónuszok elérése nem kötelező, de mivel az újabb dalok és helyszínek unlockolása az összegyűjtött csillagok számától függ, sokat tud segíteni. No és karakterünk testreszabásához is kaphatunk ezen challenge-ek teljesítéséért új ruhadarabokat vagy hangszereket. Újdonság amúgy, hogy a GH5-ben nem különítették el az egyes hangszereket, egyetlen közös karrier van, melyet végigjárhatunk egyedül vagy tetszőleges formációjú együttessel. (Tehát itt sincs kötve a négyfős banda hangszereloszlása.)
Quickplayben már az első indításnál is elérhető a játék teljes repertoárja, azaz mind a 85 szám azonnal játszható. Tehát ha rögtön a Children of Bodom brutálisan nehéz death metál opusával szeretnénk kezdeni, akkor arra is megvan a lehetőség, maximum a sikerélményből lesz kevesebb (különösen, ha dobbal Expert+ fokozaton vágunk neki, és elvérzünk a dupla lábdobos részek valamelyikénél). Nem erőltetik tehát ránk minden eszközzel a karrier mód végigjátszását, ami mindenképpen jó pont. Itt is beállíthatunk setlistet magunknak, melynek hosszára nincs jelentős korlátozás, akár az összes dalt is berakhatjuk az általunk preferált sorrendben.
A partyjátékok esetében különösen fontos a többszemélyes játék minél szélesebb körű támogatása, így hát nem véletlen, hogy a GH5-ben a sorozat eddigi legjobb kompetitív multiplayer módjait kapjuk. Ezekben csak azonos hangszerekkel lehet részt venni, így valószínűleg legtöbben gitárral nyomják majd, de aki a konkurens zenei játékokat is teljes készlettel szerezte be, azoknál valószínűleg dobból is legalább kettő található. A Pro Face-Off az egyedüli jól ismert játéktípus, melyben ugyanabban a számban kell minél több pontot elérnünk. Igen szórakoztató lett a Momentum mód. Mindenki medium fokozaton indul benne, és ha jól játszik, a játék növeli, ha rosszul, csökkenti a nehézségi szintet. Így kell minél több pontot összegyűjteni a dal végére. A Perfectionist módban a nevének megfelelően a cél a tökéletes játék: a számokat szakaszokra osztották, amelyek mindegyikének végén kiértékelik, hogy az adott részen ki hány százalékot teljesített – ennek sorrendjében kapják a játékosok a pontokat. A Streakers játékmódban minél hosszabb ideig kell jól játszanunk, ugyanis akkor kapunk sok pontot, ha hosszú streaket érünk el. A Do or Die is érdekes játéktípus, ebben ha hármat hibázunk, az adott szakasz végéig kiesünk a játékból, így kerülve hátrányba a pontok gyűjtése során. Az Elimination leginkább autós játékokból lehet ismerős, ahol adott időközönként az utolsó jármű kiesik a versenyből. Itt sincs másként: aki az adott szakasz végén az utolsó, az nem játszik tovább. Okos megoldás, hogy ezeket a multi módokat játékosonként eltérő nehézségi szint választásával is lehet játszani (értelemszerűen a Momentumot leszámítva). Így ugyanis a rutinos játékosok előnye pillanatok alatt szertefoszolhat a könnyebb szinten játszókkal szemben, és mindenki számára megvan a megfelelő kihívás, no és az esély a sikerélményre.
Az alap játékmenet amúgy nagyrészt maradt a régiben, főleg kisebb finomítások történtek csak, általában a játékélményt növelve. Míg a Guitar Hero World Tourban és a Metallicás verzióban a csapat közösen gyűjtötte a Star Powert, melyből aztán bárki használhatott, most ez egyedileg történik, mindenkinek saját Star Power csíkja van. Végre nincs az, hogy ha a csapatból egy játékos túlzottan béna, akkor azáltal azonnal magával rántja a csapatot: ha a kiesését követően a többiek megfelelő ideig jól játszanak, visszahozhatják még a játékba társukat. A konkurens Rock Band ezt korábban úgy oldotta meg, hogy a többiek a Star Power (vagy Overdrive, ahogy azt a Harmonix játékában hívják) aktiválásával menthetik meg a kiesett játékost. A GH5 megoldása ennél rugalmasabb és egyszerűbb lett, és akkor sincs gond a megmentéssel, ha épp senkinek sincs Star Powere, ráadásul a megmentések számát se limitálták. Szintén újdonság a Band Momentek megjelenése: a Star Powerhez hasonlóan itt is a szám meghatározott részét kell jól játszani, csakhogy egyszerre minden bandatagnak! Égő tetejű korongok jelzik az ilyen szituációt, teljesítésük pedig pontjaink növelését segíti.
Nem esett még szó a Guitar Hero 5-be került zenékről, pedig azok igencsak esszenciális részét képezik egy ritmusjátéknak. Ahogy azt már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, 83 előadó 85 száma került bele a játékba – a teljes számlista híreink között tekinthető meg –, mindegyik eredeti változatban (hogy teljesen pontosak legyünk, némelyik a stúdiófelvétel helyett koncertverzió). A listáról a vélemények minden bizonnyal megoszlanak, mindenki hiányolhatja egy-egy kedvenc előadóját, de egyrészt el kell ismerni, hogy ebben nincs olyan, hogy "közízlés", mindenkinek más együttesek tetszenek. A játékot végigjátszva azonban elég kevés olyan szám volt, mely után elégedetlenül álltam volna fel a dob mellől, én úgy éreztem, hogy az általam nem kedvelt bandák számai közül is sikerült jókat beválogatni a játékba.
A zenei játékoknál a grafika minősége egyszerre fontos és nem. Aki játszik, annak általában úgyis mindegy, hogy mi történik a háttérben, ő a "kottára" koncentrál. Neki az a fontos, hogy jól látható legyen a saját sávja, és lehetőleg minél kevésbé kelljen megmozdítania szemgolyóját ahhoz, hogy az olyan információkat megkapja, mint például a Star Power szintje. Ennek ellenére políroztak ezen a területen is a fejlesztők, igen látványos effektekkel megtűzdelve az egészet. A Star Power aktiválásakor felvillanó sáv, a Band Momenteket jelző tűzeffekt mind marha jól néznek ki, és ezt még a tökéletességre koncentráló játékos is érzékeli – talán egyetlen zavaró dolog, amikor egy-egy ilyen felvillanás nehezebben láthatóvá teszi a kottát. Mindemellett a játékot például egy házibuli során csak kívülről nézők is remek látványban részesülhetnek, a háttérben ugyanis ott a színpad és a banda, akik a motion capture-nek köszönhetően élethűen ugrálnak fel-alá. Szokás szerint a játékosok tetszésük szerint alakíthatják és öltöztethetik karakterüket, és most is bekerült néhány valós zenész a játékba: Kurt Cobain (Nirvana), Shirley Manson (Garbage), Carlos Santana, Johnny Cash, Matthew Bellamy (Muse). A sorban elsőként említett Cobain nevéhez fűződik az utóbbi hetek egyik "botránya" is (mely lehet, hogy mindössze egy média-hack...). Az történt ugyanis, hogy özvegye, Courtney Love, valamint korábbi zenésztársai, Dave Grohl és Krist Novoselic perrel fenyegették meg az Activisiont, szerintük ugyanis arról nem volt szó, hogy a tragikus sorsú énekes-gitáros más együttesek számát is "elénekelheti" majd a játékban, ha az ő karakterét választják a játékosok...
Az új Guitar Heroba is került zeneszerkesztő rész, mely összetettebb lett a GHWT-beli verziónál, és melynek részletezésébe most nem mennénk bele. Elég legyen róla annyi, hogy bárki nekiállhat saját számokat készíteni, melyeket aztán másokkal is megoszthat az interneten keresztül. Egy komplett kis zenei stúdiót kapunk, amelyben hangszerenként játszhatjuk fel a sávokat, pluszban pedig külön jamelési lehetőség is van.
A Neversoft ügyes fejlesztésekkel tökéletesítette zenei partyjátékát, mely így igazán kiemelkedő darabja lett a Guitar Hero sorozatnak. A rugalmas party mód, a tetszőleges felállású banda lehetősége és a számos kompetitív lehetőség mind hosszú idejű szórakozást tesz lehetővé, mindezt jól összeválogatott számlistával megspékelve.
