Star Wars Battlefront

Mire a megjelenéskor, november 17-én a kezembe került a Star Wars Battlefront, már elolvastam pár cikket a „szerencsésebbektől”, akiknek már pár nappal korábban lehetőségük volt belevetniük magukat a játékba. Ahogy láttam, nem mindenki gondolta magát közülük szerencsésnek, kapott a játék hideget-meleget, éspedig eléggé kiegyenlített módon. Talán ez annak köszönhető, hogy az amúgy a lehető legjobb időben kiadott játéktól az új Star Wars film marketingje által felspannolt rajongók sokkal többet vártak. A panaszok nagy része inkább amolyan „ízlés kérdése” dolog, de én személy szerint remekül szórakoztam a béta amúgy igen szűkös keretei között, tehát úgy álltam hozzá, hogy a fanyalgók előre ne vegyék el a kedvem tőle.

Kezdjük a játék – szó szerint is – legszembetűnőbb aspektusával, a grafikai megjelenítéssel, amire mindenki legelőször felfigyelt. Én azt mondanám – és ahogy látom, nem is vagyok ezzel egyedül –, hogy a Star Wars Battlefront grafikája a ma létező legszebb. De ha nem is így van, egészen biztosan dobogós. Lassan tényleg eljutottunk odáig, hogy a játék szebb, mint a filmek. És ráadásul nem akármelyik filmek, ez itt az igazi Star Wars, lépegetőkkel, Millenium Falconnal és fröccsöntött rohamosztagosokkal! (És nagyon remélem, a játék a későbbiekben sem fog odáig süllyedni, hogy egy DLC-ben megjelenjen Jar Jar Binks, mint játszható hős karakter... :-) ) És ezt a klasszikus Star Wars feelinget olyannyira sikerült visszaadnia a játéknak, hogy látszik mindenen a hetvenes-nyolcvanas évek filmkellékeinek tákolt és kézzel készített mivolta, minden karcolás, minden lövésnyom a helyén van a járműveken, és mindennek olyan a hangja is, amilyennek lennie kell. Azaz majdnem mindennek, a karaktereknek – leginkább a főszereplőknek – ugyanis nem feltétlenül, azok néha kizökkentik az egyszeri játékost a bűvöletből, de különösebb gond nincs azokkal sem.

Mondhatom talán úgy, hogy egészséges mértékben vagyok a téma rajongója, és nem hagyom magam elvakítani annyival, hogy valamit Star Wars színűre mázolnak... Nézzünk tehát egy kicsit a motorháztető alá.
Játékmódok tekintetében a helyzet a következő: egyjátékos kampány nincs. Ez sokaknak fájó pont, már csak a hagyományok tisztelete miatt illett volna valami sztorit összedobni, de ez sajnos elmaradt. Én magam is szívesen lejátszottam volna bemelegítésképpen valami kis Call of Duty színvonalú rövidke szösszenetet ebben a gyönyörű környezetben. Ehelyett a következőket játszhatjuk egyedül:
A Training egyértelmű és szükséges: a játékban megjelenő különféle járművekkel és hősökkel jobb, ha nem éles multi játékban kezdünk el szerencsétlenkedni...
A Survival pedig az a rész, amiről először eszembe jutott a fent említett ízlés kérdése dolog, ez az, amit sokan nem hogy kevésre értékelnének, de egyenesen sérelmezik, hogy a fejlesztők ezzel szúrják ki a szemünket egyjátékos mód címén. Itt értelemszerűen egy behatárolt területen kell egyre nagyobb hullámokban érkező birodalmiak támadását túlélnünk az időnként ledobott drop podokban érkező ellátmány segítségével. Én ezt a játékmódot kifejezetten szeretem, a Call of Duty Modern Warfare megfelelő részeiben is rendkívül sokat játszottam egyedül is, esetleg egy társsal, ugyanúgy, ahogy itt is lehetőségünk van erre a négy különböző pályán. Jelen esetben Sityivel volt szerencsém vállvetve leküzdeni a 15 támadó hullámot több pályán is. Elég sok játékmódot kipróbáltunk ketten, ez volt az, amiben igazán értelme is volt.

Multiban – értelemszerűen – kicsit több lehetőségünk van, szám szerint 9 játékmódot kapunk. Kezdjük a legfontosabbal, a Walker Assaulttal. Ezek 40 emberes gigászi küzdelmek négy hatalmas pályán, ahol a lényeg – a birodalmiak szempontjából – a két AT-AT lépegető megvédése, amíg azok eltrappolnak a kijelölt célpontjukig, közben pedig a felkelők megakadályozása, hogy az uplinkeket aktiválják, amikkel bombázókat hívnak lépegetőinkre. A Blast név a team deathmatch-et takarja. A Fighter Squadron tulajdonképpen szintén team deathmatch, azonban vadászgépekkel. Itt is vannak felvehető extrák, még hős karakterek is, persze nevezetes gépek formájában, így a Millenium Falcont vagy a Slave I-et vezethetjük, ha egy kis szerencsénk van. A Cargo a capture the flag játékmód neve. A Drop Zone módban a pálya véletlenszerű részein ledobott podokat kell elfoglalni, és kis ideig megvédeni. A Supremacyban kontrollpontok elfoglalása és megtartása a feladat, szintén járművek alkalmazásával. A Droid Run majdnem ugyanez, csak mozgó kontrollpontokkal. Itt három kukadroid mászkál a pályán, ezeket el kell foglalni. Semmi egyéb jelentőségük nincs, csak annyi, hogy mozognak. Járművek és hősök itt nincsenek. A Hero Hunt játékmódban hét átlagos katona vadászik a hősre, akinek végül sikerül likvidálnia, az léphet a helyébe. Végül a Heroes vs Villainsben az amúgy ritkán látott hősökből egyszerre mind a hatan játékban vannak, egy kis létszámú játékmódban.

Úgy gondolom, játékmechanika tekintetében van a legtöbb a vitatott tulajdonsága a játéknak. Nagyon leegyszerűsödtek a dolgok a korábbi Battlefrontokhoz vagy Battlefieldekhez képest, és ez van, akinek tetszik, van, akinek nem. Kasztok nincsenek, szabadon választhatjuk ki fegyverünket és extráinkat a már megszerzett felszerelésünkből. Az utóbbiak valamilyen furcsa megfontolásból kártyák formájában jelennek meg, a leosztásokat összeállíthatjuk magunknak, és ha még nincsenek túl jó cuccaink, akár a játékba belépve használhatjuk partnerünk készletét is. (Valakit beoszt mellénk párba a játék, akkor is, ha nem egy barátunkkal játszunk, így használhatjuk a kártyáit, és mellette éledhetünk újra.) Ez annyiban problémás, hogy a négy kártyára beállított négy billentyű egészen változatos dolgokat fog csinálni, tehát nem lesz reflexszerű a használatuk, oda kell nézzünk, hogy miből gazdálkodunk. Így aztán lehet, hogy ugyanazzal a gombbal egyik játékban gránátot dobunk, a következőben aknát teszünk le, míg a harmadikban a jump packkel ugrunk... Külön mesterlövészfegyver nincs, kártya formájában vihetjük csak magunkkal, és 18 másodpercenként lőhetünk vele egyet. A jump pack annyira fontos, hogy a 13. szintig egyes pályákon valóságos kínszenvedés a játék, hatalmas hátránynak érződik a hiánya. A lőszer és a gránátok nem fogynak el, minden cooldownos – ami a lézerfegyvereknél konkrétan túlmelegedésként és hűlésként jelenik meg –, ami fogyóeszköz, azok az afféle kis segédletek, mint például a fegyverek azonnali hűtése és hasonlók, amiket máshol mondjuk perköknek szoktak nevezni. Nemhogy kasztok nincsenek, de a két oldal gyalogosai is csak kinézetben térnek el egymástól, annyi kis nehezítéssel, hogy bizonyos fegyvereket az egyik oldal kap meg automatikusan, míg van, amelyiket a másik, de amit nem kaptunk meg ingyen, azt kreditért megvehetjük. A játékok után kapott tapasztalati pontok ugyanis 10/1 arányban kreditekre váltódnak. És ha már nem tudunk mit kezdeni a pénzünkkel, vehetünk további skineket karakterünknek. A hősök és járművek használata is nagyjából bárki számára esélyes, nem kell a legjobbak közé tartoznunk ahhoz, hogy Vader nagyúrral játszhassunk, csak fel kell vennünk a pályán megjelenő tokeneket. Talán némi játéktapasztalat szükséges inkább hozzá, hogy tudjuk, mi hol szokott leginkább megjelenni.

A Star Wars Battlefrontban fellelhető négy helyszín, a sivatagos Tatooine, a hófödte Hoth, az Endor dús erdői, és egy Sullust nevű vulkanikus bolygó mind fantasztikus néznek ki, bár ezt fentebb már említettem, hogy a DICE grafikusai kitaposták a maximumot a Frostbite 3 engine-ből. A probléma nem is ezzel van, de talán egy kicsit ez már kevés egy teljes árazású játékban. A négy helyszín persze nem négy pályát jelent összesen, mindegyiken vannak kisebbek-nagyobbak a játékmódoknak megfelelően. De összességében sem túl sok... A játszható hősök a birodalmi oldalon Vader nagyúr, a Császár és Boba Fett, míg a felkelőket Leia, Luke és Han Solo erősíti. Ők sem golyóállóak persze, de azért nyilván jóval keményebbek, mint egy egységsugarú rohamosztagos, jóval több a HP-jük, és mindenkinek megvan a maga kis különleges képessége, Boba Fett például repülni tud jetpackjével és lángszórója van, meg természetesen alapból is erősebb a fegyvere. A lényeg, hogy jobb őket hátulról látni, mint elölről...

Némelyik móddal jól szórakoztam, nagy részüket viszont elég volt csak kipróbálni. Az amúgy gyönyörűen kidolgozott helyszínekre elég hamar rá lehet unni. Némelyikre azért, mert hamar kiismerhető, a többire azért, mert egyáltalán nem. És úgy egészében nem azért válik hamar érdektelenné a játék, mert a végletekig le van egyszerűsítve, hanem inkább mert minden, amit előre tudni lehetett a játékról, arra adott okot, hogy sokkal többet várjunk tőle, mint amit végül kaptunk. Star Wars játék? A DICE-tól, a műfaj nagymesterétől? Prémium áron? Ez bizony így annak is érződik, ami: egy egész játék darabokra vágva, aminek a többi részét külön kell megvennünk, egy újabb teljes játék áráért. Persze nem kell, de ha már valaki elindult a lejtőn azzal, hogy az alapjátékot megvette... De ugyebár EA játékról van szó, ezen nem lepődünk meg, most így hirtelen nem tudom, hogy az üzletpolitikájukra a nevetséges vagy a siralmas jelző illik inkább...

És ahogy Sityi látta:
A 10 éves előd Star Wars: Battlefront II után érdekes élmény volt kipróbálni az új részt – és az egyik szemem sír, a másik nevet. A nevetős oldalról nem sokat írnék, azt megtette helyettem Phoenix, így inkább arról elmélkednék röviden, mi változott 10 év alatt játéktechnikailag.
Elhiszem, hogy egy sztorit rittyenteni egy játékhoz nem tartozik a legkönnyebb és legolcsóbb feladatok közé, ráadásul sanszos, hogy az egyszeri játékos maximum egyszer megy végig rajta, aztán megy multizni. Mégis, itt a Csillagok háborúja világáról beszélünk, és szerintem óriási ziccer volt kihagyni a sztori módot – akár még úgy is, ahogy az 10 éve volt megoldva. Nyilván ehhez több kellett volna, mint négy helyszín, és ezen helyszínek kidolgozottságát elnézve nem semmi munka lehet bennük, de akkor is, fájó hiányérzetem van emiatt. A másik nagy nyűgöm a légi járművek irányítása: valahogy nem az igazi. Gamepaddel még csak-csak, de billentyűzettel-egérrel eleinte nagyon japánul (értsd: rossz kamikaze módon) fogunk repkedni – ez is jobb volt régen. Viszont jó volt látni, hogy a DICE igyekezett stílusos új játékmódokat kitalálni: a hősök bevezetése, a Walker Assault és a többi remekül kihasználják a Star Wars adta lehetőségeket.
Hogy mennyire lesz ez a rész klasszikus, majd az idő eldönti. Én nem látom benne azt, amit pár hete az előző részben – de leírni semmiképp nem akarom, hiszen érkezik még ingyenes és fizetős tartalom is ehhez a játékhoz, és majd ezek tükrében (meg a javításokéban) érdemes ezt megítélni, úgy másfél év múlva leghamarabb.