Hajdanában-danában, 10 évvel ezelőtt a második cikkem pont erről az Need for Speed részről szólt, amelynek a remasterelt változatát nyüstöltem most pár napig. [A kérdésre pedig, ami épp az imént merült fel benned, kedves olvasó, a válasz: Poker Night at the Inventory (ez volt az első írásom itt).] Vicces: az a rész az 1998-as, sorban a harmadik Need for Speed epizód újragondolása volt, mentendő a sorozat akkori mélyrepülése okozta károkat – ha úgy vesszük, tulajdonképpen sikerült, mert egy pillanatra visszahozta a régi NFS-ek színvonalát és sikerét, hogy aztán a The Runnal folytatódjon a zuhanás (oké, volt egy Shift 2: Unleashed is, de az csak spinoff volt – abból mondjuk a jobbik fajta). Ezt fogta és pofozta ki a Stellar Entertainment (ők követték el a Burnout Paradise Remasteredet is). Lássuk, mit sikerült kihozniuk az alapanyagból!

Mivel ez egy remaster, gyökeres változásokra nem szabad számítani. Mit is jelent ez a gyakorlatban? A játékmódok maradtak, természetesen az összes DLC-t belegyúrták a csomagba, és persze új platformokon jöhetett ki a cucc: ha a fő csapásirányt nézzük, gyakorlatilag a PC-n lehet csak ezzel és az eredetivel is játszani – most PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre készült el a mű. Jómagam PS4-en teszteltem, de persze elővettem PC-n az eredeti részt is (nem kis nosztalgiával). Az egyébként még mindig megy, sőt, az 1440p felbontású képernyőm se hozta zavarba... Itt pedig egy minimálisan kireszelt grafikai tuningot kapunk. Drámai különbség nincs, talán leginkább az árnyékokon és a bevilágításon látszik némi modernizáció, illetve elméletileg mintha több lenne a tereptárgy... És persze megint itt az Autolog, ami akkoriban elég nagy szám volt – mára azért már nem annyira egzotikum, hogy online ranglétrán mérjük össze a teljesítményünk a barátainkkal. Bár nem minden versenyjáték ad ajánlást, melyik kergetőzést kéne megpróbálni, hogy elkenjük a haverunk száját... Az pedig meglepett, mennyit változott a gépigény...
Need for Speed Hot Pursuit
Macska-egér kergetőzés többszáz lóerővel.
A nagy kérdés persze az, hogy 10 év után is működik-e még a varázslat. Ha félrerakom a saját kis szubjektív érzéseimet, azt kell mondjam, hogy igen. Lehet, hogy baromi szűk ez a homokozó már egy The Crew-hoz vagy egy American Truck Simulatorhöz képest, de hiperautókkal kergetőzni még mindig nagyszerű érzés – áttörni a lezárásokon, vagy épp szöges akadályt dobva a másik elé. Nem azt mondom, hogy azóta nem születtek potenciálisan jobb darabok, de az a Need for Speed: Hot Pursuit hangulat 10, illetve 22 évvel ezelőttről még megvan, és ma is el tud bűvölni. És szerencsére már nem vagyunk feltétlenül a saját platfomunk rabja, ugyanis a multiban bekapcsolható a cross-platform támogatás – ez egy nagyszerű húzás volt a Stellartól.

Egy darabka múltat tartok a kezemben (képletesen persze), amit kicsit leporoltak, kicsit megcsiszolgattak. Lehetett volna többet is tenni? Persze, elég csak az egyik mellékelt képen megnézni azt a műszerfalat... De igazából ez se rossz így, sőt. Talán nem is kell a végletekig kihegyezni 4K-ra (8K-ra) valamit ahhoz, hogy becsülni tudjuk?