Az űrkutatás klasszikus téma, sokunk kedvence – nekem is épp a napokban hozott a posta egy ezzel foglalkozó társasjátékot –, így nem véletlen, hogy sok számítógépes játék is foglalkozik vele. Abban talán mind egyetértünk, hogy a Kerbal Space Program ezen játékok zászlóshajója. De azért vannak más jó kis játékok is a témában, mint például a Buzz Aldrin Space Program Manager. Ez utóbbival csak annyi a baj, hogy a Holdra szállásnál véget ér... Pedig a játékos szívesen folytatná még. Ezt az igényt jött kielégíteni a Mars Horizon.
Ez a játék stílusában inkább BASPM-re hasonlít: nem kell ügyesnek lennünk az űrhajók irányításában, nem kell ismernünk a fizikát. Inkább az erőforrásainkat kell ügyesen elosztani, és reménykednünk a szerencsében, hogy küldetéseink sikeresek lesznek, így a befektetett erőforrásokat kamatostul kapjuk vissza, és még nagyobb küldetésekbe kezdhetünk. Azonban a Mars Horizon - nevéhez híven – nem szakad meg a Holdra szállással, hanem folytatódik sok évtizeden keresztül naprendszerünk űreszközökkel való felfedezésén át az emberes Marsra szállásig.
A játék lényege tényleg ez. Jól kufárkodni a pénzzel és tudománypontokkal, hogy elindíthassunk ezekből egy küldetést, amiért ha sikeres, tudománypontokat és népszerűséget kaphatunk. A népszerűség pedig időközönként növeli a pénzbeli apanázsunkat. Ennél azért szerencsére persze több van a Mars Horizonban. A küldetések sikere – sok-sok véletlenen túl – minijátékok sorozatának megoldásán is múlik. Ezek szerencsére fejlődnek (bejönnek új dolgok is időnként), de ennek ellenére egy idő után nagyon repetitívek lesznek. Ezt kicsit javítja, hogy idővel nemcsak összetettebbé, hanem nehezebbé is válnak, de ettől még olyan sokszor kell megcsinálnunk őket, hogy kicsit unalmassá válnak. Emiatt érdemes a játék indításakor legalább azt beállítani, hogy a mellékküldetések esetén ne legyen kötelező ezekkel játszani (auto resolve). Ilyenkor megússzuk a minijátékot, de nem tudunk extrákat szerezni. Ugyanis a minjátékokban van a minimum teljesítendő (innentől sikeres a küldetés) és az extra eredmény, amiért plusz tudománypont és/vagy népszerűség jár.
Szintén minijáték űrközpontunk építgetése is. Ezt a tavaly nyári alfa változatban nagyon utáltam, de szerencsére azóta könnyítettek rajta. Tehát egy szűk területen kell elhelyeznünk épületeinket, de úgy, hogy nem csak az épületnek van ára, hanem ha dimbes-dombos tesszük, ott a földmunkáknak is elég súlyos költsége van. Ráadásul az sem mindegy, melyik épület mellé tesszük az újat, mert egymásra is hatással vannak (negatív és pozitív értelemben is). Persze nem lehet megúszni az építést, mivel vannak kötelező épületek (például nagyobb kilövőhely a messzibb küldetésekhez) és erősen ajánlottak (pl. az, amelyiknek köszönhetően több küldetésünk is futhat párhuzamosan), de akad nem kötelező is, mint a plusz laboratóriumok, amelyek plusz tudománypontokat adnak. Vagy azok az épületek, amelyek csökkentik a küldetések során fellépő negatív események valószínűségét.
A Mars Horizonban – mivel nem csak a Holdra szállásig tart – kicsit történelmietlenül a következő űrügynökségekkel lehetünk: NASA, szovjet/orosz, ESA (Európai Űrügynökség), kinai és japán. Így akár – az akkor még nem is létező – ESA-val is Holdra szállhatunk 1969-ben. Az űrügynökségek főleg konkurenciát jelentenek a játékban: például ha csak harmadikként küldünk embert az űrbe, jóval kevesebb pontot kapunk érte (nem is beszélve a negyedik és ötödik helyről). Azonban lehetnek szövetségeseink is, ami egy nagyszerű újítás a hasonló játékokhoz képest. A megfelelő épület birtokában indíthatunk közös küldetést is a szövetséges űrügynökségünkkel, csak ehhez előbb jó kapcsolatot kell kialakítani velük az időközben kapott véletlen eseményekre hozott döntéseinkkel. Ilyenkor felezzük a küldetés költségeit, és persze az eredményeit is.
Ami nem nagyon tetszik a Mars Horizonban, az az, hogy végig vizuálisan érezzük a kockadobást (véletlenszám-generálást). Ettől sokkal inkább társasjátékérzésem van az egésztől. Tudom, hogy a többi játékban is így működik a szerencsefaktor, de ott elrejtik a játékosok elől, és ezzel legalább azt az érzést keltik, hogy „hát igen, valami elromlott a rakétádban, és ettől felrobbant, hiszen a versenyszellem miatt már 60%-os állapotban kilőtted”. De itt látod, ahogy generálják a véletlenszámot, és az csak 59 lett 61 helyett és ezért felrobbantál. Tudom, hogy sokan jobban szeretik ezt, mert tisztábbak a szabályok, de én szeretem beleélni magam a játékba, és hinni azt, hogy egy hibás vezeték okozta a katasztrófát, nem egy 2-vel kisebb szám.
Cserébe viszont a Mars Horizon egy hosszú játék. Nincs az az érzésünk, hogy hiába dolgoztunk keményen egy szuper ügynökség összehozásán, hiszen az Apollo program után leállítanak minket. Itt folytatódik a kutatás, sőt, ha nem akarunk összefogni, akkor a verseny is. Az is nagyon jó, hogy nem kell – sőt, ha a verseny a fontos, akkor nem is lehet – mindent megcsinálni. Haladni kell a tudományfának a küldetésekről szóló részében, és a szerintünk fontos küldetésekre koncentrálhatunk. A konkurens űrügynökségek már normál nehézségi fokozaton is meg fognak izzasztani minket, így lesznek olyan küldetések, amelyeket talán érdemes kihagyni (ezzel azonban bukjuk a belőlük megszerezhető erőforrásokat). Szóval akad döntési helyzet rengeteg, amik ennek a játéknak a lényegét jelentik, a minijátékok mellett.
