26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Lost Words: Beyond the Page teszt – A szavak ereje

Rhianna Pratchett nevével fémjelzett, érdekes alapötletű platformer, sajnos nem minden problémától mentesen.

Írta: m_anger

Bosszantó, amikor van egy ígéretes projekt, amelynek szinte minden adott a sikerhez, de aztán nem sikerül kihozni belőle azt a bizonyos potenciált, ami pedig benne van. Sajnos ilyen a Lost Words: Beyond the Page esete is. Van egy érdekes setting, a grafika első látásra indie mércével mindenképpen bájos, adott egy jó gameplay-ötlet, a történet írásához pedig sikerült megnyerni egy ismert nevet. Az egész azonban elbukik a megvalósításnál. Hogy egész pontosan hol? Azt nemsokára kifejtem.

Lost Words: Beyond the Page teszt – A szavak ereje

Kezdjük a végén: az ismert név Rhianna Pratchett, ő jegyzi a sztorit. A hölgy az a fajta híresség, aki nem elégszik meg azzal, hogy a családneve (édesapja révén) ismertté tette, hanem önmaga is igyekszik rászolgálni (a Heavenly Sword, a Mirror's Edge, az Overlord játékok, valamint az új trilógia első két Tomb Raidere is az ő nevéhez fűződik). Nem is csalatkozhatunk, hiszen a játék egyik felében kiváló a történetmesélés. A másik részében sem feltétlenül rossz, de ott inkább csak a kötelezőt hozza.

De mi is ez az egyik és másik rész? Nos, a játék igazi kettősséget hordoz magában, hiszen két síkon két történetet is előad, ez az a bizonyos ötlet, amit az elején felemlegettem. Egyrészről megismerjük Izzyt, a fiatal lányt, aki születésnapjára egy naplót kap imádott nagymamájától. Ki is találja, hogy lejegyzeteli majd a történéseket, amik körülveszik a mindennapjaiban. Ugyanakkor egy történetet is elkezd írni, hiszen titkos vágya, hogy egyszer írással foglalkozzon (amiatt is kapja az ajándékot).

Lost Words: Beyond the Page teszt – A szavak ereje

A játék ezen a két síkon játszódik: egyrészt láthatjuk Izzy mindennapjait, aminek szomorú aktualitást az ad, amikor a hőn szeretett nagyszülő kórházba kerül. A naplós rész igazából inkább egy interaktív, képekkel és animációkkal megtűzdelt hangoskönyv, amelybe kis minijátékokat is sikerült belecsempészni. Olyasmire kell gondolni, hogy egy-egy emléket vagy történést mi magunk aktiválhatunk azzal, hogy egy kulcsszót a megfelelő helyre húzunk, vagy valami olyan tevékenységet végzünk a kurzorral, amire a szó utal. Közben pedig egy kislányfigurával ugrálhatunk a szavakon, és még itt is tőlünk függ, hogy mi mikor jelenik meg a képernyőn – igazi játékos történetmesélés ez. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a rész, ami a játék legsikerültebb része. Kiváló a narratíva, az előadásmód, megható és vicces, ahogy félig még gyerekszemmel, a világ dolgait még csak kapizsgálva Izzy elmeséli nekünk a vele történteket.

Az általa írt mese – ami egy fantasy történet – az pedig a tényleges játék, amely gyakorlatilag egy 2D puzzle platformer. A puzzle részt tessék erősen zárójelesen érteni, mert kevés feladatunk lesz, és igazából ezzel el is érkeztünk az egyik problémához. Fájóan egyszerű és önismétlő a gameplay. Szinte semmi más dolgunk nem lesz, mint előre haladni és néha ugrani, illetve a történet során megszerezett szavakkal különféle tevékenységeket foganatosítani. Például az egyik első dolog, amit megtanulunk, az az emelés lesz, így nagy és nehéz sziklákat tudunk a magasba röpíteni, amely karakterünknek is a továbbjutást jelenti. 8-10 ilyen „varázsigénk” lesz, ám egyrészt borzasztóan körülményes azokat már egyáltalán kiválasztani a könyvből és aztán a felhasználás helyére húzni. Sajnos az irányítás maga is meglehetősen esetlen. A karakter animációja igen egyszerű, néha pedig be is ragad, így sok bajunk lesz vele.

Lost Words: Beyond the Page teszt – A szavak ereje

Vizuálisan is kettősség jellemzi ezt a platformer részt, hiszen habár egyszerű a grafika, mégis sikerül hangulatosan megoldani, hogy bájos legyen, a gond viszont a mozgatással van. Egész egyszerűen szaggat a scroll (pláne, ha valamelyik vezényszót kinnfelejtjük a képernyőn), és ez igencsak kizökkentheti a játékost. Párszor pedig egész egyszerűen nem lesz más lehetőségünk, mint a játék újraindítása, ugyanis előfordult többször is a teszt során, hogy a kurzor szőrén-szálán eltűnt, és nem tudtam továbbhaladni.

Az Izzy által megírt történet és a valódi történések közt van áthallás, az elmesélt sztoriban is egy kislányt irányíthatunk, akinek a nevét, kinézetét és pár további hozzá kapcsolódó dolgot is mi választhatjuk ki. Az általam Robynnak keresztelt fruska épp meglátogatja idősebb rokonát, aki átadja neki Estoria királyságának egyik fontos tisztségét, a Szentjánosbogarak Őrzőjének megtisztelő címét. Hamar tennivalója is akad, hiszen egy sárkány jelenik meg a színen, aki épp a ránk bízott állatokat kezdi irtani.

Lost Words: Beyond the Page teszt – A szavak ereje

A fejezetek egymást váltják, felváltva kapunk egy-egy szeletet a két történetszálból, és nagyon jól meg van oldva az illesztés. Mégis azt vettem észre, hogy a kiegészítőnek szánt valós történet sokkal jobban érdekelt, mint maga a főjáték. Köszönhető ez valószínűleg a suta megvalósításnak és a hibáknak is. De az az igazság, hogy ez a rész van annyira erős, hogy már csak emiatt is érdemes végigvinni a játék egészét, ha valakit megfog annyira dolog.

Bármilyen fájó, de tiszta szívből ajánlani nem tudom a Lost Words: Beyond the Page-et. Hiába zseniális, kreatív és szívszorító az interaktív napló, ha fantáziátlanok és gyengén kivitelezettek a platformerrészek. Ráadásul a végső pofont a bugok jelentik (eltűnő kurzor, beragadó animációk), amik rendesen kizökkentik a játékost. A végeredmény nem tragikus, de sok türelmet igényel. Ha valaki mégis neki szeretne gyürkőzni, talán érdemes várni egy picit, hátha az alapvető gondok patchelésre és javításra kerülnek, addig pedig talán a játék ára is leesik majd.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Bájos grafika
  • Remek történetmesélés
  • Két történet is kapunk
  • A naplós rész kiváló...
Negatívumok
  • ...a platform rész már kevésbé
  • Beragadó animációk
  • Körülményes irányítás
  • Szaggató scroll
  • Bugok

További képek

  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page
  • Lost Words: Beyond the Page

Lost Words: Beyond the Page

Platform:

Fejlesztő: Sketchbox Games, Fourth State

Kiadó: Modus Games

Megjelenés:
2020. március 27. Stadia
2021. április 6. PC, PS4, X1, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!