Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

##game_title##

Ernest Cline: Ready Player Two – Tényleg akkora csalódás, mint mondják?

Szűk egy évtizeddel a hatalmas sikert aratott Ready Player One után megérkezett a folytatás.

2021.04.20. 18:37 | szerző: GeryG | Egyéb

Ernest Cline 2011-ben olyan regényt tett le az asztalra, amellyel egy csapásra belopta magát minden geek és kocka szívébe. A Ready Player One egyszerre volt tisztelgés a videojátékok hőskora, a ’80-as évek popkultúrája és filmipara előtt. Minden oldalára jutott valamilyen utalás, megjegyzés vagy célzás a korszak örökzöld filmjeire, zenéire és persze játékaira. Ernest Cline nem egyszerű lexikális tudással rendelkezhet a korszakról (vagy nem egyszerű kutatómunkát ölt bele), ami vissza is köszönt a regényben. És sikerült neki ezt egy végig izgalmas és szórakoztató történetbe beleültetnie, amely minden gamer álmát mesélte el. Egy világot ismerhettünk meg, ahol egy virtuális valóságban élik az emberek a hétköznapjaikat, ahol szó szerint mindent és bármit lehet. Itt zajlik a nagy kincsvadászat is e világ – az OASIS – alkotójának rejtvénye alapján, a győztes pedig megkapja a világ legnagyobb gazdagságát – és hatalmat az OASIS felett.

A regény tehát óriási siker volt, amiből később egy visszafogottabb, de azért elfogadható film is készült Steven Spielberg rendezésében. A rajongók pedig okkal várták, hogy Ernest Cline újra írógép elé üljön, és folytassa a kalandokat (időközben megjelent második regénye, az Armada is, aminek viszont semmi köze nincs ehhez). A várakozás végül tavaly novemberben ért véget, amikor megérkezett a folytatás, a Ready Player Two. Ám az ezután megjelent kritikák szinte kivétel nélkül igen lehúzták a könyvet. És mivel hazánkban még nem jelent meg a magyar fordítás a könyvesboltokban, így a hazai rajongók joggal aggódhattak, hogy az évtizedes várakozás végül nem azt a gyümölcsöt hozza, amiben reménykedtek.

Én a türelmetlen fajtába tartozok, és egyébként is szeretek angolul olvasni, így nem volt kérdés, hogy idővel én is beszerezzem a Ready Player Two egy példányát. Egy, az elsőnél jóval vastagabb kötet landolt a kezemben, aminek rögtön neki is vágtam, de kezdettől fogva ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy elvileg ez most nekem nem fog tetszeni, hiszen mindenki azt mondta, hogy a közelébe sem ér az első regénynek.

Ernest Cline: Ready Player Two – Tényleg akkora csalódás, mint mondják?

A Ready Player Two főhőse természetesen ismét Wade Watts, alias Parzival, aki az első könyvben hatalmas küzdelem árán megszerezte James Donovan Halliday, az OASIS elhunyt alkotójának mindhárom húsvéti tojását. A kezdetben igencsak magának való, a szociális kapcsolatok terén egy folyóparti kavics szintjén álló srác idővel persze megtalálta a maga baráti társaságát a nagy hajszában, akikkel a könyv végére életre szóló barátságot kötött. És mivel ő lett a győztes, ezzel megkapta a teljhatalmat az OASIS felett, egyúttal James Donovan Halliday (a világ leghíresebb és leggazdagabb embere) teljes vagyonát is megörökölte. Persze nem szállt a fejébe a dicsőség (bár emberileg a végén sem Wade volt a legélesebb kés a fiókban), a hatalmat megosztotta barátaival, akikkel onnantól közösen egyengették tovább az emberiség második otthonául szolgáló OASIS sorsát.

A Ready Player Two nagyjából itt veszi fel a fonalat, vagyis valójában időben kb. a nagy finálé utáni első napon. Wade ekkor fedezi fel, hogy Halliday rejtegetett valamit a világ elől, ami az egész OASIS-t, és így lényegében az egész emberiséget megváltoztathatja. Egy olyan technológiát, amely minden képzeletet felülmúl, amely még fantasztikusabb élménnyé teszi az OASIS használatát. De persze baromi unalmas történet lenne a RPT, ha csupán arról szólna, hogy az emberek békésen kószálnak a virtuális valóságban, és nem történik semmi rossz. De bizony történik. Egy az alaposság kedvéért meglehetősen hosszúra nyújtott felvezető után beüt a krach, feltűnik a színen egy olyan gonosz (ha gonosz egyáltalán...), aki mellett az első rész antagonistája, Nolan Sorrento egy kiscserkész. És az utálat aktuális tárgya egy olyan új kincsvadászatra kényszeríti Wade-et és társait, amihez képest a húsvéti tojások gyűjtögetése egy egyszerű ötödölőnek tűnik. És hogy még feszültebb legyen a helyzet, a küldetések teljesítésére alig néhány óra áll hőseink rendelkezésére, a tét pedig nem kisebb, mint az OASIS felhasználóinak (értsd: több milliárd embernek) az élete.

A sztori tehát kb. egy fokkal magasabbra kapcsol, mint az első kötetben, de közben megmarad az ismert mederben. Továbbra is folyamatosan kapjuk az utalásokat és célzásokat a ’80-as évekre, ahogy Wade és a többiek újabb és újabb küldetéseket oldanak meg lóhalálában. Egy picit talán túlságosan is hajaz az új történet az elsőre, mintha Ernest Cline nem merte volna a járt utat a járatlanért elhagyni. Ez a fajta önismétlés nem feltétlenül a legszerencsésebb dolog, de megvan a maga jó oldala: az ember pontosan azt a stílusú történetet kapja, amire számít, nincs zsákbamacska. Épp csak ott van a gond, hogy míg az első sztori minden porcikája újszerű volt és piszok izgalmas, addig itt a legnagyobb jóindulattal is csak takarékon pöfékel a cselekmény.

Míg az első kötetet néhány nap alatt ledaráltam, itt bizony nem egyszer azon kaptam magam, hogy igen nehézkesen jutok el egyik oldalról a másikra. Voltak olyan szakaszai a sztorinak, ahol szó szerint azt kívántam, hogy „gyerünk srácok, legyetek már túl ezen, és haladjunk végre tovább”. Ez nem a legjobb érzés egy regény olvasása közben. És azt kell mondanom, hogy az egész küldetéssorozat, ami hőseinkre vár, a közelébe sem ér a korábbi kalandjaiknak. Ami viszont nem feltétlenül negatívum, inkább csak ízlés kérdése, hogy míg az első kötetben sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a videojátékok is, mint téma, addig itt teljesen a háttérbe szorulnak. A küldetések ugyanis sokkal inkább filmekre és zenékre koncentrálnak. Ez valóban nem rossz dolog, de én azért egy picit mást vártam volna.

Ami viszont tulajdonképpen a regény közepének recsegéséért és döcögéséért maximálisan kárpótolni tudott, az a befejezés. Anélkül, hogy bármilyen poént lelőnék, legyen elég annyi, hogy Ernest Cline-nak ismét sikerült igazságot tennie, ráadásul egy picit úgy, ahogy arra nem feltétlenül számít az ember. Én legalábbis nem számítottam rá. És bár tuti lesznek olyanok, akik egy picit bárgyúnak vagy épp túlságosan is utópisztikusnak érzik majd a lezárást (ha lezárás egyáltalán), szerintem teljesen illik a két kötet végére.

Hogy a Ready Player Two tényleg akkora csalódás-e, mint amilyennek megannyi kritika beállítja? Én nem mondanám. Tény, hogy nem éri el azt az élményszintet, amit az első kötet olvasása nyújtott. De az is tény, hogy ezzel együtt is egy szórakoztató olvasmány. Amit viszont nem lehet az első kötet nélkül érteni, szóval mindenképp azzal kell kezdeni. Ahhoz képest viszont érezhetően visszalépés, mintha menet közben Ernest Cline is egy picit elfáradt volna, vagy kifogyott volna a szuflából, ötletekből. A rajongóknak persze így is azt mondom, hogy kötelező olvasmány. ■

hozzászólások (8)

Creativ3Form
Creativ3Form 2021.04.20. 20:20
Kíváncsi vagyok már nagyon erre a könyvre, főleg a befejezés okán, mert azzal kapcsolatban elképesztően vegyesek a reakciók. Magát a regényt összességében minden ember gyengébbnek titulálja az első résznél, de a befejezéssel valaki úgy van mint te, valaki szerint meg nevetségesen rossz. :-D
Creativ3Form
Creativ3Form 2021.04.20. 20:22
Illetve olyat is olvastam több helyen, hogy ez inkább a film folytatása, nem a könyvé, aminek nem örülnék tekintve, hogy nekem nagyon nem tetszett a film. :-/ Ez mennyire igaz?
szbszig
szbszig 2021.04.20. 21:01
Nem is tudtam, hogy készült folytatás. :-) Az első nagyon tetszett, szóval ez most felkeltette az érdeklődésemet eléggé. A magyar fordítás mikorra várható hozzá? Na, nem mintha gondot okozna angolul végigolvasni, csak persze nekem is van csomó más betervezve még, szóval ha nemsokára jön úgyis magyarul, akkor tudok várni. Az viszont nem jó hír, hogy a játékok felől a filmek és a zene felé tolódott benne az arány. :-(
GeryG
GeryG 2021.04.20. 21:44
Hm... hát ez így nem tudnám megmondani... Szerintem inkább a könyv folytatása, mivel ez is ugyanolyan részletesen (talán már-már túl részletesen) foglalkozik Wade életével, amire ugyebár a film még felületesen se nagyon tért ki. Az első részben volt egy rakás olyan szakasz, ami arról szólt, hogy a srác valójában mekkora szociopata gyík, aki nem tud mit kezdeni az olyan dolgokkal, amik nem pixelekből állnak össze. Ez a filmben egyáltalán nem volt benne, viszont a Ready Player Two-ban - és itt most egy pici spoiler következik - Wade még nagyobb gekkó, mint az első részben volt... ;)

A vége hát... talán a legjobb szó rá az, hogy váratlan. Én legalábbis totál másra számítottam. És teljesen megértem, ha valaki szerint gigantikus blőd baromság, mert valahol tényleg elég megmosolyogtató. De nekem valahogy mégis illett az egész Ready Player sztori végére. Olyan tipikus Ernest Cline befejezés. Hogy ez jó vagy rossz, na azt mindenki döntse el majd maga. Tulajdonképpen a Ready Player One vége is egy klisés slejm cukormáz volt: nyertek a jók, az ölébe hullott a világ gazdagsága, övé lett a csaj és még az OASIS-t is hajlandó volt letenni, hogy az életben nőzhessen. Ha őszinték vagyunk, ez a legkevésbé sem passzolt a könyvben addig megismert Wade személyiségéhez, de sebaj, így szerettük a befejezést.

Szbszig - tavaly novemberben jelent meg kint, de pár hete már nálunk is láttam az angol kiadást a könyvesboltokban. A magyarról viszont fogalmam sincs, hogy hogy áll, mikor jöhet.
Creativ3Form
Creativ3Form 2021.04.20. 22:26
Jól van, ez jó hír, hogy a könyv és nem a film folytatása. :-) A tipikus Ernest Cline befejezés pedig szintén örvendetes részemről. :-D Köszike a plusz infókat.
ajánlott olvasnivaló