Amikor alig néhány hónappal ezelőtt kiderült, hogy a Cold Iron Studios egy új Aliens játékon dolgozik, rajongók milliói kapták fel reménykedve a fejüket. Mert legyünk őszinték, videojátékos berkekben nem igazán vannak elkényeztetve az Aliens-rajongók. A hősidőkben voltak mára klasszikussá vált FPS-ek, majd jött az Aliens vs. Predator korszak is. Annak idején messiásként várták az Aliens: Colonial Marinest, hogy aztán a videojátékos történelem egyik legnagyobb botránya kerekedjen belőle. Az utóbbi tíz évben pedig jószerivel csak a Creative Assembly stúdiójában született Alien: Isolation volt említésre méltó – oké, az egy zseniális játék volt minden porcikájában. De egy xenomorph nem csinál nyarat ugyebár, így tulajdonképpen az Isolation, vagyis 2014 óta várjuk a következő jó Aliens játékot. Vagy egyáltalán a következő Aliens játékot. Nos, most itt van, az Aliens: Fireteam Elite megérkezett. De lehet-e felhőtlen az örömünk?
Az már a bejelentéskor kiderült, hogy nem egy bivalyerős sztorival és kampánnyal megáldott egyszemélyes kalandban lesz részünk. Ennél jóval nagyobb piacot célzott meg a 20th Century Fox: a kooperatív multiplayer játékok piacát. És ehhez a lehető legegyszerűbb receptet rendelte meg, ami vissza is köszön az Aliens: Fireteam Elite-ben. A játékban háromfős csapatot alkothatunk barátainkkal, vagy ha nincs épp kéznél társaság, akkor Alpha és Beta névre keresztelt harci androidokkal. Ők képviselik az MI-t a játékban, és nagyjából rendben teszi a dolgukat, de azért bekerítő vagy figyelemelterelő hadműveletekre ne nagyon számítsunk tőlük. A két android nagyjából arra lő, amerre áll, jobb esetben arrafelé épp özönlenek a xenók... Cserébe viszont meglehetősen strapabírók, némi xeno-sav vagy egy két pofon meg sem kottyan nekik. Mondjuk, nekünk se, de ez más kérdés...
A sztori – mert valamennyi azért van a játéknak – több fejezetre bontva halad előre, ezek mindegyike több küldetést foglal magába. Ezek között értelemszerűen ugrálni nem lehet, az egyik teljesítésével oldhatjuk fel a következőt. A küldetések egyébként pont ideális hosszúságúak, vagyis nem lehet rajtuk öt perc alatt simán keresztülrohanni, de az a veszély sem fenyeget, hogy pirkadatig fogjuk a pályákon darálni a xenókat. Más kérdés, hogy néha a játék nehézségi szintje hajlamos megtréfálni a játékost. A pálya nagy részén fütyörészve lőjük halomba a különféle alfajú nudlifejeket, ha nagyon akarunk, még egy-két sentry gunt is bevethetünk ellenük. Ám aztán egyszer csak feltűnik egy sokkal combosabb alien a színen, és máris ott vagyunk, hogy nem győzzük gyógyítani magunkat és társainkat. És persze, ha egyszerre mindhárman padlót fogunk, akkor az egész küldetésnek reszeltek, kezdhetjük elölről.
A játékban szinteket lépni is lehet, új perköket szerezhetünk, minden pálya elején különféle challenge-kártyákat aktiválhatunk, amelyek kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják a játékmenetet. Ha szívatjuk magunkat, akkor a pálya végén jutalomban részesülhetünk, de arra is van mód, hogy átmenetileg felerősítsük valamely tulajdonságunkat. Két küldetés között az Endeavor űrhajón tengetjük napjainkat, ami egyfajta közösségi térként funkcionál. Itt vásárolhatunk új fegyvereket, azokhoz különféle kiegészítőket, illetve más felszereléseket, aknákat, sentry gunokat, speciális lőszert stb. Természetesen nem hiányoznak a karakterosztályok sem, a gunnertől a demolisheren és a technicianön át egészen a docig, illetve immár elérhető a phalanx is. Fegyverek terén pedig igazi közönségkedvenc klasszikusokkal piríthatunk oda a xenóknak: van M41A2 Pulse Rifle és L56A3 Smartgun is.
Az Aliens: Fireteam Elite nem fog versenybe szállni az év legszebb játéka címért. A grafikára legfeljebb az erős közepes jelzőt lehet ráaggatni, de azért csúnyának semmi esetre sem nevezném. Csak olyan kis idejétmúlt, mintha késett volna néhány évet a cucc. Cserébe az optimalizációra nem lehet panasz, nagy xeno-hullám alatt se nagyon recseg a teljesítmény. Igaz, hogy végig szűk, zárt terekben leszünk, amiket megjeleníteni is sokkal könnyebb, mint egy hatalmas, nyílt terepet.
A játék egyik erős pontját a hangeffektek jelentik. A fegyverek jellegzetes ciripelése és az idegenek semmihez sem hasonlítható sivítása mind a filmekből származik. Picit a fegyvereknél olyan hatása is van a dolognak, mintha valami nagyon régi, nagyon rossz minőségű felvételt használnának, olyan tompának tűnik a hang. De ettől még teljesen rendben van, és a hangulathoz rengeteget hozzátesz. Egyébként a hangulat úgy általában is nagyon rendben van. Nincs meg ugyan az a klausztrofób érzés, mint az Alien: Isolationben volt, de itt nem is ez volt a cél, hiszen ez nem túlélőhorror, hanem kooperatív akciójáték.
Hogy az Aliens: Fireteam Elite az a játék-e, amire a franchise nagy rajongói régóta várnak? Nem igazán, mert ez kicsit csúnyán fogalmazva egy átskinnezett Left 4 Dead. De abból a legjobbak közé sorolható egyértelműen. Ahogy az idegenek egyszer csak özönleni kezdenek, és földön-falon-plafonon kúsznak felénk, mi pedig azt se tudjuk, hirtelen melyiket lőjük, na az a feeling nagyon rendben van. És jó ideig el is viszi a hátán a játékot. Sajnos a sokak által legfőbb kritikaként felhozott repetitív játékmenet valóban jelen van, de ha nagyon őszinték vagyunk: egy Tom Clancy’s The Division 2-ben vagy majdnem bármelyik kooperatív lövöldében nem mindig, minden küldetésben ugyanazt szoktuk csinálni? Ott mégsem hánytorgatjuk fel az adott játéknak ezt, hanem elfogadjuk a műfaj sajátosságaként. Én azt mondom, hogy itt is megtehetjük. Mert az Aliens: Fireteam Elite egy swarm-shooter (ha van ilyen fogalom egyáltalán – ha nincs, akkor most már van!), és annak tisztességes munka. Sőt, még szórakoztató is.
