26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Soulstice teszt – Egy testben két lélek

Óraszám apríthatunk egy komor hack and slashben.

Írta: Onimushaman

A Devil May Cry öröksége mind a mai napig tovább él. Rendre kapunk egy-egy olyan játékot, amely alapjaiban visszanyúl Dante kalandjaiig, azonban a végeredmény nem sok esetben marad emlékezetes. Talán többen emlékezhetnek még a Devil May Cry 2013-as újraértelmezésére a DmC képében, amely abszolút a mai kor igényeihez igazítva gondolta újra a szériát, elektronikus zenei és metalcore dallamokkal, valamint egy jelentősen megfiatalított főszereplővel. A Devil May Cry 5 aztán igyekezett visszatérni az alapokhoz, viszont az eszeveszett gombnyomkodásokba torkolló stílus nemcsak a Capcom kiváltsága.

Soulstice teszt – Egy testben két lélek

Ahogy említettem, rendre előkerülnek alkotások, amelyek megpróbálják leverni Dante fejéről a véres koronát, és most a Soulstice is hasonlóval próbálkozik. Már az első képekből és videókból is tisztán látszott, hogy a fejlesztők nemcsak a Claymore, de a Berserk stílusát is átemelték, a Soulstice pedig „animésebb” nem is lehetne. Mindjárt a játék elején egy olyan pörgős, gyors vágásokkal és adrenalindús felütéssel kezdünk, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Ez még nem a betanítás, egyszerűen csak belevágnak a lecsóba. Szerencsére ezek után átnyergelünk a sztori elejére, ami majd a nyitányban értelmezhető jelenetekhez vezetnek.

Keidas szent királyságába ősi lidércek hatoltak be, majd az embereket kiszipolyozták, illetve megszállták. A bukás szélén harcosok egy csoportját küldik véget vetni a rémálomnak, csak a kimérák lesznek képesek felülkerekedni a borzalmakon. Két lélek egyesülésével jön létre egy erős kiméra harcos. Adott egy aprólékosan kidolgozott, gótikus horrorba nyúló dark-fantasy világ, és benne két érdekes főszereplő: Briar, és testvére, Lute ketten alkotják az érdekesen létrejött bajnokot. Megmaradt a tudatuk, és a kisebbik lány szellemszerű alakként tanyázik testileg megerősödött nővérén. Fejlettebb képességeiket megismerve, összedolgozva kell bejárniuk a veszélyes környékeket.

Soulstice teszt – Egy testben két lélek

A harcokban köszön vissza leginkább a DMC-hagyaték. Briar méretes kardjával kőkeményen oda tud csapni, míg Lute varázslatokkal támogatja testvérét. A legszebb az egészben, hogy ezeket nagyszerűen lehet kombinálni, ugyanis egy-egy tökéletesen időzített blokkolás vagy visszatámadás még látványosabb kombókat eredményez, és akkor még nem is beszéltünk a speciális támadásokról. Egy vörös és egy kék aurát is magunk köré tudunk vonni, amivel akár rejtett platformokat vagy kristályokat is felfedezhetünk, de bizonyos ellenfelek is csak ezeket beaktiválva sebezhetők, úgyhogy aki a Soulstice világába látogat, az jobb ha előre felkészül az eszeveszett gombnyomkodásra.

Bár néhol elég szembetűnően furakodnak előtérbe a többször felhasznált assetek és textúrák, a Soulstice mégis egészen nagyszerű látványt nyújt. Ez leginkább a távoli kameraállásoknál tűnik fel, mondjuk amikor a messzeségből kirajzolódik egy hatalmas városkép vagy a végeláthatatlan tenger. Remekül él ezekkel a játék, és már-már God of War szinten elveszettnek érezhetjük magunkat bizonyos részeknél.

Soulstice teszt – Egy testben két lélek

A kamera jelen esetben is rögzített, bár minimálisan azért lehet forgatni. Összességében elmondható, hogy korrekt módon viselkedik, és tisztességgel követi főszereplőinket, azonban a platformer szakaszoknál képes épp olyan szögekben állni, hogy párszor vígan zuhantam a mélybe, mert nem láttam, hogy hová ugrom. Az irányítás korrekt, a zenék pedig fantasztikusak. Rég volt már, hogy egy játékban a menüben hallható dal teljesen rabul ejtett, de itt ez megtörtént – mindemellett az angol szinkron is nagyon jól sikerült. Az egyik tesót az Metal Gear Solid V-ből ismerhető Stefanie Joosten kelti életre.

Két tucat fő küldetés után (amelyeken vígan csavaroghatunk titkokat keresve) még kisebb kihívásokon is részt vehetünk, hogy kiméránk életét vagy varázserejét tovább növelhessük. Egy rejtélyes idegentől hasznos tárgyakat vásárolhatunk, valamint a szörnyekből kivert kövekből fejleszthetjük a duót. Nagyon sok képességet húzhatunk fel a tesóknak, a csaták minden vásárlás után egy picit érdekesebbek, élvezetesebbek lesznek az új skillek hatására. Aki a jó értékelésre hajt, annak nem éri meg sokat nézelődnie, mert az idő az egyik fő tényező a rangsorolásnál. Minden ütközetet külön is értékel a program, így nem elég egyszer helyt állni.

Soulstice teszt – Egy testben két lélek

A Soulstice egy jó akciójáték, a légköre azonban elég nyomasztó. Kisebb adagokban, beosztva tökéletesen elszórakoztat, a pályák első végig játszása és átnézése is elég nagy kaland, majd utána ezek ismétlése/betanulása igény szerint igencsak megnyomja a szavatosságot. A stílus kedvelői egy jót szeletelhetnek ebben a korrekt alkotásban.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Nyomasztó, pazar látványvilág
  • Használható harcrendszer
  • Rengeteg különleges támadási lehetőség
Negatívumok
  • A történet elég sekélyes
  • A pályadesign szembetűnően ismétlődő
  • A rögzített kamera néhol többet árt, mint használ

További képek

  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice
  • Soulstice

Soulstice

Platform:

Fejlesztő: Reply Games Studios

Kiadó: Modus Games

Megjelenés: 2022. szeptember 20.

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!