Olyannyira benne élünk már a jövőben, hogy tulajdonképp észre se vettük. A XX. század képzelgéseiből már sok minden valóra vált, de ha csak a technikai fejlődés nyomán létrejött lehetőségeket nézzük, manapság már akár egyvalaki, egyedül, otthon képes különb sci-fi látványt kreálni, mint a múlt század derekán a mozi. Éppen ezért számítottak akkoriban különösen nagy fegyverténynek a könyvek, mert jobb híján az emberi képzelet volt az, ami ezeket a sztorikat életre tudta kelteni. Most viszont, hogy már megvannak a megfelelő eszközök, a mai alkotók (valljuk be: sokszor ötlet híján is) előszeretettel nyúlnak vissza az ebben az időben született klasszikusok felé. Most is ez történt.
Stanislaw Lem az egyik legismertebb, nem angol nyelven publikáló sci-fi íróként van számontartva, könyveit milliók élvezték évtizedeken keresztül, és teszik ezt a mai napig is. Témái közül talán a legfontosabb az emberiség és az idegen civilizációk közt soha meg nem valósítható kommunikáció volt. 1964-es regénye, az A Legyőzhetetlen egy sikertelen űrexpedíció történetét meséli el, amely azonban sokkal nagyobb hatást vált ki, semmint pár asztronauta sorsának alakulása. Ez a téma tetszett meg a honfitárs lengyel csapatnak, és dolgozták fel a The Invincible című játékukban. A stúdió viszonylag újkeletű (mindössze öt évesek), de indie méretük dacára iparági veteránokról beszélhetünk, hiszen olyan AAA-s címeken dolgoztak korábban, mint a The Witcher 3, a Cyberpunk 2077, a Dead Island, a Dying Light vagy a Call of Juarez. Külön érdekesség, hogy a kiadásért pedig a szintén lengyel 11 bit studios (This War of Mine, Frostpunk) felel.
A történet nyilván sokak számára ismerős lehet, így spoilerekről megmosolyogtató írni csaknem hetven év távlatából, de mivel a játék fő csapása a narratíva, próbálom csak az alapokat lefesteni (ami némileg meg is változott). Az asztrobiológus Yasnát alakítjuk, aki társaival azért érkezik a Regis III bolygóra, hogy a helyi élővilágot tanulmányozzák. A történet kezdetén viszont azon vesszük észre magunkat, hogy semmire nem emlékezve térünk magunkhoz, az expedíció többi tagja pedig szőrén-szálán eltűnt. Hamarosan előkerülnek, de nem feltétlen abban az állapotban, amire számítottunk, s az is kiderül, hogy mindehhez valami, vagy valaki másnak is köze van, merthogy egyáltalán nem vagyunk egyedül a planétán.
Sétaszimulátorral van dolgunk, abból is azzal a fajtával, ahol nincsenek különösebb logikai fejtörők, inkább csak a dialógusokban adott válaszainkkal tudjuk némileg alakítani a történéseket. Különféle gépeket, járműveket kell majd kezelnünk, irányítanunk, de ezek rém egyszerűek, mint ahogy azok az eszközök is, amelyek a rendelkezésünkre állnak (fémdetektor, radar, messzelátó és interaktív térkép). Nem volna ezzel alapból baj, hiszen a történet erős és érdekes, viszont a játék megvalósításával már akadnak gondok.
Kezdjük ott, hogy az irányítás borzalmas. Karakterünk iszonyatosan lassan vánszorog még futáskor is, cserébe hamar ki is fárad is csak liheg. Amikor
önkívületi állapotban megtalált társainkat cipelni kell,
akkor az embernek az élettől is elmegy a kedve – komolyan elgondolkodtam, hogy milyen melléktevékenységgel üssem el az időt, amíg tartott. Az sem esett jól, amikor egy órát bolyongtam hasztalan, mert nem derült ki, hogy egy hegyoldalon csak úgy lehet feljutni, hogy egy bizonyos sziklához megyünk oda, ami pont ugyanúgy néz ki, mint a többi. Sajnos a dialógusok is rém vontatottak, néha több másodperces szünetekkel megszakítva, a hosszú perceken keresztül tartó és abszolút időhúzásnak érződő (és nem túl élvezetes) vezetős részekről meg már nem is beszélnék külön.
Azt gondolom, hogy hiába remek az alapul szolgáló regény, hiába lenyűgöző az ötvenes évek sci-fijeit idéző látvány és hangulat, a The Invincible mint játék nem annyira működik. A végijátszás 4–6 órára tehető, de ennek jó része bizony unalmas. Hogy érzékeltessem, talán egy másfél-két órás mozifilmben, vagy hasonló hosszúságú játékban lehetett volna jobban, feszesebben feldolgozni, de akkor meg mindenki húzgálná a száját, hogy rövid. Ezzel együtt a végeredmény nem borzalmas, de inkább csak közepes. Szóval inkább csak azoknak a sci-fi rajongóknak ajánlanám, akik végtelenül türelmesek, de nekik sem kell véleményem szerint szaladni a virtuális kasszákhoz.
