Robin Hood legendája – legyen bármennyi valóságalapja is – azon történetek közé tartozik, amit szinte mindenki ismer. Adott a háborúból hazatérő legény, aki szörnyülködve látja, hogy míg ő és a király a világ másik végén ontotta a vért, addig otthonában a király öccse, János kaparintotta meg a trónt, és kegyetlen sarcokat vetett ki a népre. A derék Robin nem tűrhette ezt, ezért földjefosztott törvényen kívüliként bevette magát a sherwoodi erdőkbe, onnan pedig rendszeresen fosztogatta a gazdagokat, hogy segítse az elnyomott népet. Ebbéli tevékenységében közreműködött bizonyos Tuck barát, a megtermett alkatú Little John és a nemesi származású és szívű Marianne is. Legalábbis így szóla a legenda vala.
Na, ebből a legendából az elmúlt évtizedekben számos filmadaptáció született, de videojátékból is készült néhány. Ilyen volt a manapság újra igen népszerű valósidejű lopakodós taktikai játékok közé tartozó, de a nagyokhoz mérten sokkal kevésbé ismert Robin Hood: The Legend of Sherwood. De ide sorolhatjuk a 2021-ben megjelent és borzasztó nagyot taknyoló Hood: Outlaws and Legendset is. Hogy csak a két végletet említsük.
És bizony ide tartozik jelen írásom tárgya, az Appeal stúdiójában született Gangs of Sherwood is. Már a játék bejelentésekor is sejthető volt, hogy nem lesz könnyű menet a siker felé vezető út, sokan előzetesen el is könyvelték, hogy el fog hasalni rajta a játék. Alapozták ebbéli meggyőződésüket azokra a gameplay-videókra, amelyek az elmúlt hónapokban napvilágot láttak. Bevallom, én magam is némi szkepticizmussal figyeltem a projekt alakulását, de az én részemről ennek oka a műfajválasztás volt. Robin Hood legendája annyira hálás történet, amely szinte üvölt egy jól megírt akció-kalandjátékért. Ehhez képest mit találtak ki az Appealnál? Egy kooperatív multiplayer akciójátékot minimális szerepjátékos beütéssel. Értem én, hogy elvileg ez kell a népnek, de ettől még az egész teljesen lélektelennek tűnik.
Ezzel együtt kíváncsian vágtam bele a tesztelésbe Sam Starion kollégámmal az oldalamon, ha már egyszer kooperatív játékról van szó. Itt megjegyzendő, hogy természetesen lehet egyedül is játszani, amikor is a játék köszöni szépen, de nem társul be mellénk a küldetésekre. Ezt őszintén csak azoknak javaslom, akik valamiért nagyon meg akarják magukat büntetni. Egyedül a Gangs of Sherwood egyetlen igazi erénye, a közös játék élménye veszik csak el. Közösen viszont jóval könnyebb és szórakoztatóbb ellavírozni a pályákon, amelyek alapvetően lineárisak, de úgy vannak felépítve, hogy bizonyos területeket csak bizonyos karakterek érjenek el. Little John például kihasználva testi erejét, képes akadályokat felemelni és átbújni alattuk, míg Robin vékony termeténél fogva átfér szűk réseken.
A pályadesign egyébként alapvetően renden van, a körítés pofás és változatos. A sherwoodi vadon vagy épp Nottingham utcái kifejezetten jól néznek ki, az egész játékot egyedivé tenni próbáló steampunk felvizezés pedig picit viccessé is teszi. Sajnos a leveldesign terén tapasztaltam bosszantó részleteket is, miszerint rengeteg helyen ott van a „láthatatlan fal”, ami tök logikátlanul és indokolatlanul elzár részeket a játéktérből. Ezt csak tetézi, amikor egy lekaszabolt katonából kipottyanó loot épp egy ilyen lezárt területre esik, így elérhetetlenné válik.
A játék megpróbálja nem teljesen komolyan venni magát. A küldetések közt a banda titkos főhadiszállásán, egy egykori erődben húzzuk meg magunkat. Itt tudunk a fokozatosan feloldott árusoktól ezt-azt vásárolni, itt tudjuk begyakorolni a karakterek egyedi képességeit és támadásait, illetve természetesen itt tudunk küldetést is választani. Mivel van sztorija is a játéknak, illik azt el is mesélni, ezt ebben az esetben egy bábszínház teszi meg nekünk. Oké, érdekes megoldás, bár nekem nem tetszett, de ezt nem rónám fel negatívumnak, mert másoknak még simán bejöhet.
A sztori egyébként nagyjából követi a klasszikus Robin Hood-vonalat, a csavar csupán az, hogy az a bizonyos Oroszlánszív ezúttal nem a királyt jelöli, hanem egy általa talált és hazaküldött mágikus kristályt. Az ebben rejlő erő boostolja meg nem kicsit a hazai ipart, amitől hirtelen a második világháborút is lefitymáló méretű ágyúk jelennek meg, a katonák pedig nem lóháton vagy szekéren közlekednek, hanem bizony repülő kocsikon, amik még csak nem is léghajók, mivel amolyan „sugárhajtóművük” is van. Bizony, ez pont annyira mozog idegen testként az egész Robin Hood buliban, ahogy hangzik.
Sebaj, ha a játékmenet jó, akkor efelett a bugyutaság felett szemet lehet hunyni. És a játékmenet végül is nem olyan vészes. A pályákon időnként csatáznunk kell, aminél előjönnek a négy választható karakter egyedi képességei. Marian tekinthető DPS-nek, Tuck supportnak, Little John tanknak, míg Robin a range. Ennek megfelelően célszerű velük működni a csatákban, vagyis Robinnal nem feltétlenül vakon nekirohanni a legközelebbi páncélosnak, hanem szépen hátrébbvonulni és íjjal osztani a népet. Little John viszont maga a tomboló ököl, míg Tuck képes gyógyítani társait. Egyedül játszva természetesen mindebből semmit sem élvezhetünk és aknázhatunk ki, de közösen játszva már igen.
A karakterek képességei néhol kissé kiegyensúlyozatlannak érződnek és némi gyakorlást is igényelnek, de azért könnyen bele lehet tanulni. Az ellenség kellően változatos, és minden pályára jut egy-két boss is, akiknek a sisakját később trófeaként magunkkal vihetjük. Sajnos a játék sokszor egészen amatőr hibákat vét, ilyen az is, amikor az MI érzékelési zónáján kívülről már Robinnal lehet őket támadni, így lenyilazhatjuk őket úgy, hogy arra semmit sem reagálnak…
Ilyen és ehhez hasonló amatőr megoldások teszik igazából tönkre a Gangs of Sherwood élményét. Alapból sem volt hivatott világmegváltó sikerre, de azért egy kisebb közösséget még gyűjthet maga köré főleg azokból, akik imádják Robin Hood történetét. A grafika változóan szép, vannak nagyon jól eltalált elemei, de olyan balgaságai is, mint a karakterek nem létező mimikája. Utóbbi nem csak azért érthetetlen, mert 2023-at írunk, hanem azért is, mert szó szerint semmi sem indokolja az arc animálásának elmaradását, a grafikai stílus főleg nem.
De ha valaki mindezen túl tud lendülni, elkapja a „flow” a játékban és még haverokat is talál, akik hajlandók vele együtt bóklászni Sherwoodban és Nottinghamben, akkor pár napra vagy hétre még jól is szórakozhatnak a Gangs of Sherwooddal.
