Van annak egy bája, ha valaki olyan alapművek által ihletődve hoz létre saját történeteket, mint a Twin Peaks, hát még ha Kojima-sannal cimborál. Persze sem Sam Lake-et, sem a Remedyt nem kellett félteni sohasem, ha szürrealitásról van szó, minden művük nagyon egyedire sikerült kezdetektől fogva (igen, még a Death Rally is). Az Alan Wake II-höz készült Night Springs DLC azonban olyan, mintha egyszerre szabadult volna el minden fantáziájuk, semmiféle korlátot és megalkuvást nem ismerve. Valósággal lubickolnak a saját világukban a srácok és lányok.
Az Alan Wake megjelenésére hajdanán jó sokat kellett várni (félő volt, hogy annyit késik a játék, hogy mire megjelenik, magyarázni kell majd, mi is az), hát még a visszatérésre. A siker azonban nem maradt el, mind a kritikusok, mind a játékosok szívükbe zárták mindkét alkotást, amelyek instant el is érték a kultjáték státuszt, egyedül talán a bevételek miatt fájhat a feje a pénzembereknek. Mindezeket összevetve is meglepetésként hatott, hogy az idei Summer Game Fest keretein belül a finnek dobtak egy shadow dropot: „itt az új sztori DLC, kell vagy sem?”. Naná, hogy kell!
Night Springs világát tulajdonképpen a Twilight Zone (Alkonyzóna) kultikus TV show-ja ihlette (az első részben el is kaphattuk az itt-ott fellelhető TV-ken), és ennek megfelelően három egymástól független, de a játékhoz, sőt a Remedy által alkotott univerzumhoz nagyon is kötődő, nyúlfarknyi epizódot kapunk. Nagyon jól tudjuk egy ideje, hogy „A baglyok nem azok, amiknek látszanak”, így talán az sem lesz fura, ha a DLC három főszereplője is ismerős lesz, de közben meg mégsem teljesen.
Az első történet (Number One Fan) főhőse az Oh Deer Diner csinos felszolgálójára, Rose Marigoldra hasonlít, és kedvenc íróját próbálja megmenteni a gonosz fogságából. A második (North Star) protagonistája a Control miatt ugorhat be – Jesse Faydenhez hasonlóan ráadásul ő is a testvérét keresi, de ezúttal az Alan Wake II-ből ismerős Coffee World vidám(?)parkjában. A harmadik és egyben legfurább epizód (Time Breaker) pedig a Bright Falls-i sheriffet, Tim Breakert megszemélyesítő színészt helyezi a középpontba, s egy forgatásról indulva (naná, hogy Sam Lake is itt vendégszerepel, de ugye ő sem az aki) párhuzamos valóságokba kényszerül utazgatni.
Bele lehetne menni a sztorik kifejtésébe, de felesleges. Ezt tényleg minden rajongónak magának kell (sőt, kötelező) átélnie, hiszen mindhárom epizód hihetetlen sok utalást tartalmaz, lehetetlenség tömören összefoglalni, már csak az igen szürreális és abszurd mivoltuk miatt is. Egyénként is fél, de maximum egy óra alatt teljesíthető darabokról van szó, így vétek lenne ellőni a történéseket. A sorrend igazából ránk van bízva, nincs jelentősége, melyikkel kezdjük. A helyszínek között lesz ismerős, például az első epizód teljes egészében, de a másodiké is névben, csak a vidámpark olyan helyszíneire látogatunk most, amelyek korábban rejtve maradtak.
Egyébként a játékmenet nagyban nem tér el a korábban megszokottaktól, legfeljebb annyiban, hogy mivel nem azon van a hangsúly, hanem a történetmesélésen, ezért jóval könnyebb az egész, mint az alapjáték. A pincérnő őrült ámokfutása egészen felhőtlen és szinte komikus a majdnemhogy végtelen lőszerrel, a vidámparkos rész inkább a kalandjátékos vénát hozza (de azért az árnyéklényekkel itt is megküzdünk majd), a harmadik rész pedig inkább az agytekervényeket mozgatja meg ismét.
Végezetül pedig van jó hír azoknak, akik a zenei vonalat sem vetik meg, mert ugyan látványos, táncos nagyjelenet most nincsen, de egy új, igencsak fülbemászó dalocska igen (no de tessék türelmesen megvárni, míg a fejezetek végén felcsendül, úgy üt igazán).
Összességében szerintem nagyon megéri az Alan Wake II Deluxe Editionbe beruházni, vagy arra upgrade-eni (így lehet elérni a Night Springs DLC tartalmait), ezek után meg nagy szeretettel várjuk a Lake House bővítményt is, mert ha „csak” ilyen jó lesz, akkor nagyon jó napjaink lesznek ismét.
