Véleményem szerint a lengyel Destructive Creations stúdió három évvel ezelőtti War Mongrels című játékára méltatlanul kevés figyelem irányult, pedig a valós idejű taktikai-stratégiai játékok kicsiny piacán kétségtelenül a jobban sikerült alkotások közé sorolható. Nem volt tökéletes, talán pont ez az oka, hogy a Mimimi Games által jegyzett Shadow Tactics és Desperados III árnyékából nem tudott kitörni. Még úgy sem sikerült ez neki, hogy a műfajteremtő Commandos óta csak a kissé fapados Partisans 1941 helyezte újra a II. világháború időszakába a cselekményt. Annak minőségét pedig könnyűszerrel ugrotta meg a War Mongrels. Megint oda lyukadok ki, hogy a tökéletesség hiánya lehet a ludas, ugyanis bármennyire jól hozta azt a nosztalgikus és egyedi hangulatot, amit annak idején a Commandos nyújtott, akadt némi apró, de annál bosszantóbb tulajdonsága.
Aki esetleg nem játszott vele, és nem érti miért írok ennyit a War Mongrelsről, annak két oka van. Az egyik triviális: jelen tesztem tárgyát, a 63 Dayst is a Destructive Creations készítette. A másik ok, hogy a játék kiköpött mása a War Mongrelsnek. Nem egyszerűen csak ugyanúgy néz ki, de a menürendszer, a kezelőfelület, az átvezető videók stílusa, a hangok, a pályákon lévő assetek mind visszaköszönnek a stúdió előző játékából. Olyan, mintha DLC-nek szánták volna a War Mongrelshez, de közben túl nagyra nőtt, és jobbnak látták külön címként értékesíteni.
Őszintén szólva nekem ezzel nincs problémám, hisz az „alapjáték” a mai napig jól néz ki és remek szórakozást nyújt. A 63 Days megörökölte a szuper pályadesignt, az érdekes karaktereket, a kihívásokkal teli, piszok nehéz és rendkívül hosszú küldetéseket, valamint a kooperatív multiplayer módot, amit semelyik másik kurrens taktikai-stratégia nem kínál.
A 63 Days valamivel rövidebb, mint elődje, és ebben csak öt karakter áll rendelkezésünkre, de így is elég változatos képességeket vonultatnak fel. Izgalmasnak viszont nem nevezhetőek: csupán a műfaj által már bejáratott skillekkel találkozhatunk, úgy, mint a hangtalan gyilkolás, náci egyenruhában elvegyülés, mesterlövészpuska használat, figyelemelterelés satöbbi. Sajnos kimaradtak az őrkutyák, és járművel se sűrűn fogunk találkozni, de önmagában a gyalogságot eltenni láb alól is kemény dió lesz.
Említettem korábban, hogy a War Mongrels nem volt tökéletes, és szerintem már sejted, kedves Olvasó, hogy ha ennyire egy kaptafa a két játék, akkor bizony a 63 Days sem lesz az. Nem csak a pozitívumait, hanem a negatívumait is megörökölte elődjének. Egyrészt a gombkiosztás nekem valahogy nem áll kézre, és ezzel már a War Mongrelsben is szenvedtem. Az F1–F5 gombokkal választhatunk karaktereink közül, az alatta lévő 1–5 gombokkal pedig képességeik közül, de akció közben iszonyú könnyű félrenyomni, vagy akár teljesen rossz gombsort ütögetni... Szerencsére beállítható más kiosztás, szóval ez a könnyen orvosolható bosszúságok közé sorolható. De az irányítással nem csak ez a baj. Rendkívül pontosan kell céloznunk az egérrel, amikor kiadunk egy parancsot. Többször előfordult velem, hogy támadás helyett csak odasétált az ellenség mellé a katonám, vagy fel akart mászni az őrtoronyba, pedig én csak annak tövébe szerettem volna küldeni. Ilyenkor a béna útkeresés is újabb káromkodást fog előidézni belőlünk.
Ugyanaz az idegesítő MI köszön vissza, mint az elődben. Nem veszi észre, hogy eltűnnek körülötte a társai, de amikor minket kiszúr, akkor kifogástalan pontossággal és gyorsasággal tüzel, vagy hajítja a gránátot. Olykor a látómezejük is kellemetlen meglepetést okoz, mert nem konzisztens. Szintkülönbségeknél valamelyik baka rálát a talajszintre, valamelyik nem. A legfrusztrálóbb viszont kétségtelenül az volt, amikor a fal tetején lévő őrszem úgy szúrt ki, hogy annak tövében álló katonám nem is volt a látómezejében a játék szerint.
Ilyen bugokkal sajnos tele van a 63 Days. Azt azért hozzá kell tennem, hogy én megjelenés előtti verzióval játszottam, amihez jött a tesztidőszakban egy combosabb javítás, de korántsem oldotta meg az összes problémát. A War Mongrels legtöbb idegesítő hibáját a megjelenés utáni patchekkel javították, de az a játék alapból nem volt olyan frusztráló, mint a 63 Days. Érthetetlen, hogy ugyanaz a stúdió, ugyanazt a motort, ugyanazokat az alapokat használva, ugyanazokat a hibákat ejti, mint három éve.
Talán kicsit sokat fókuszáltam a hibákra, de le kell szögeznem: a 63 Days egy jó játék. Hozza az elvárt hangulatot, jó a körítés, élvezetes a játékmenet, viszont egyelőre ugyanazokkal a gyermekbetegségekkel küzd, mint a War Mongrels. Mindenképpen ajánlom a műfaj rajongóinak, mert sokáig ellesznek vele, de a vásárlással még várjanak úgy 63 napot.
