Nem emlékszem, hogy ezt a PlayDome-ra írt soraimban fejtegettem-e már hosszabban, de mindig is szerettem azokat a játékokat, amelyek valamilyen humoros-parodisztikus formában engedték, hogy a klasszikus főgonoszok szerepébe bújhassunk. Az egyik legelső dobozos játék, amelyet tinédzserként, megspórolt zsebpénzből vettem, az eredeti Evil Genius volt, amelyben a játékosnak egy tipikus Bond-főgonoszt irányítva kellett felhúznia egy szupertitkos bázist, és megvalósítania világuralmi terveit. Ennek nyomán akadtam rá az inspiráló Dungeon Keeper első és második részeire, amelyek szintén belopták magukat a szívembe, a sor pedig folytatódott később olyan darabokkal, mint az Overlord és a Dungeons sorozatok. Ha ehhez hozzávesszük, hogy szeretem az H. P. Lovecraft által megálmodott kozmikus borzalmakat és az ezeken alapuló különböző társas-, szerep- és videojátékokat, a Worshippers of Cthulhu első pillantásra olyan játéknak tűnhet, amit gyakorlatilag nekem találtak ki.
Az október végén korai hozzáférésbe került stratégiában ugyanis fordul a kocka, és egy Cthulhu-szektát kell menedzselnünk, akik hosszú hajóút után letáboroznak egy R’lyeh elsüllyedt ősi városához közeli szigeten, hogy ott aztán sötét rituálékkal felgyorsítsák a se nem élő, se nem halott, eonok óta szunnyadó Cthulhu ébredését. Szektánknak azonban vannak igényei, így fel kell húznunk egy infrastruktúrát, gondoskodni számukra nyersanyagokról, ételről, ruházatról, ügyelnünk kell arra, hogy fenntartsuk, sőt növeljük a fanatizmusukat, miközben küzdünk a hitetlenekkel, gyarapítjuk szektánk méretét, hatalmas szörnyeket idézünk, szomszédos szigeteket foglalunk és rituálékat hajtunk végre.
A burok alatt lényegében egy többé-kevésbé alapvető városépítős-menedzselős játék lapul, amelyben a megszokott módon ügyelnünk kell az úthálózat megkomponálására, nyersanyagmenedzselésre, épületek taktikus lehelyezésére, csupán mindez zöldes-kékes színpalettával, és néhány, a világhoz passzoló egyedi motívummal.
Vezetőként például nem a helyi vízvezetékrendszer kérdéseiről vagy a hajléktalanok kezelésének problémáiról kell döntenünk, hanem arról, hogy elfogadjuk-e a szigetre frissen érkező kultisták által felajánlott emberáldozatot, szólunk-e szektánk tagjainak, hogy az épp közösen elfogyasztott lakoma valószínűleg emberhúsból készült, illetve mihez kezdünk egy flagelláns hívőnkkel, aki a Cthulhu iránti elhivatottságát egészen extrém önsanyargatással és testmódosítással kezdte kifejezni.
Városlakóink igényei közé tartozik ezen felül, hogy például feltétlenül legyen templom és hittanoktatás is a közelükben, affinitásukat pedig (avagy milyen munka elvégzésére hivatottak, melyet nem csak hatékonyabban végeznek, de elhivatottságukat is növeli), úgy módosíthatjuk, hogy egy speciális minijáték-szertartás keretein belül egy méretes késsel egyszerűen rájuk faragjuk a megfelelő szimbólumot. Az új épületek, fejlesztések megnyitásának feltétele rendszerint az egyes küldetések teljesítésén túl az, hogy gyülekezetünk hite elérjen egy megadott szintet, valamint áldozati ceremóniák révén elegendő támogatást kapjunk Cthulhutól.
A különböző rendszerek viszonylag gyorsan átláthatóak, a játék a legelső, tutorialként is szolgáló pályáján kellemes tempóban mutatja be és aktiválja őket komplexitás szerinti sorban, mint például egy ponton túl már Cthulhu nagyapó türelmének fogyatkozását is. Ez a fenyegető erőforrás egy idő után a képernyő tetején látható vörös sávval jelezve merülni kezd, visszatölteni csak küldetések teljesítésével, speciális rituálékkal tudjuk, ha pedig teljesen kimerül, azzal magunkra haragítjuk a Mérhetetlen Vént, és elbukjuk a pályát.
A játék érezhetően több ponton is fejlődött a Steam Next Festen bemutatott demo óta, amely nagyjából az első ellenséges sziget elfoglalásáig mutatta be a játékot – ám az ezután következő játékelemekkel még lesz dolga a fejlesztőknek. Az egyik legfontosabb újítás, amely ezen a ponton lép be, a kultisták fejlesztése, hogy alkalmasak legyenek magasabb szintű foglalkozások elvégzésére is az úgynevezett aszcendálás révén. Elsőre azt hittem, majd az ehhez szükséges nyersanyag korlátozottsága jelent majd akadályt – ehelyett a kultisták menedzselése kezdett egyre nehezebben átláthatóvá válni ezen a ponton túl.
A probléma onnan indul, hogy a kultisták fizikailag is elosztásra kerülnek a játékos szigetei között – egy kultista helyileg arra a szigetre kerül, ahol házat építettünk neki. Sajnos annak kiválasztására jelenleg nincs lehetőség, hogy melyik házba ki költözzön be, milyen affinitású embernek adnánk otthont – emiatt ha maximalizálni akarjuk kultuszunk teljesítményét, rendszeresen kell élnünk a faragószertartással, hogy számunkra fontos életcélt véssünk a hátukba. Csak épp a faragószertartás még a finomhangolások ellenére is kissé túlbonyolított néha, előfordult, hogy egy-egy szimbólumot sokadik nekifutásra sem találtam el. Egy vésés végrehajtása után pedig, az akár számunkra kedvező eredménnyel ért véget, akár nem, begyűjtjük a kapott fanatizmust, majd közel 10 percet kell várnunk, mielőtt bármelyik szigetünkön, bármelyik templomunkban újrapróbálhatnánk azt.
Ez kombinálva azzal, hogy a fejlettebb foglalkozások elvégzésére irányuló affinitással (bár hogy a tehéntenyésztés vagy a hentesmesterség miért fejlettebb, mint például a szövészet, abba inkább ne menjünk bele, elég hasraütésszerűnek érződik a felosztás) elég ritkán költöznek be új kultisták, egy olyan helyzetet eredményezett, ahol a tesztelés egy pontján minden házépítés és faragórituálé előtt mentettem egyet, majd akár többször is visszatöltöttem azt, hátha következő nekifutásra jobb ember költözik a szigetre, vagy ügyesebb leszek az áldozati tőrrel.
Ez a probléma pedig ahogy egyre növekszik a szigetek száma, egyre magasabb szintű ipari lehetőségek nyílnak meg, egyre többet követelnek a rituálék, úgy lett egyre frusztrálóbb. Remélhetőleg a fejlesztők kitalálnak valamilyen finomhangolási vagy automatizálási lehetőséget (mint amilyennel egyébként opcionális lehetőségként a Cthulhunak bemutatott áldozati rituálék is rendelkeznek), mert a jelenleg elérhető egyetlen, mindent lefedő könnyítési opció, Cthulhu türelmének kikapcsolása a játékélményre van kifejezetten negatív hatással.
Ezt leszámítva a Worshippers of Cthulhu ígéretes játék, technikailag, prezentáció tekintetében nem találtam különösebb kivetnivalót. Viszont ahhoz, hogy hosszú távon is működjön, a végjáték kihívását pedig ne a hangolatlan játékelemekből eredő frusztráció adja, még lesz vele munka koncepció és mechanikák szintjén is.
