Hihetetlen milyen gyorsan pörög az idő. Olyan mintha tegnap jött volna ki a Nintendo Switch 2, pedig már bizony két hónapja. A játékválaszték mondjuk nem volt olyan erős elsőre, jobbára a Mario Kart friss iterációja jelentette az újdonságfaktort. Most viszont végre kap egy kis erősítést az elérhető választék, méghozzá egy jól ismert hős személyében. De nem, még mindig nem a híres vízvezeték-szerelő legújabb platformkalandját kaptuk meg, hanem olyasvalakiét, aki legalább olyan régen a kiotói cég alkalmazásában áll.
Tulajdonképpen Mario a majomsztár Donkey Kong első játékában debütált, csak egyikük a pozitív, a másik a negatív főszereplő volt. A bajszos legény mégis nagyobb sikerre tett szert, de azért nem kell szégyenkeznie az állati kollégának sem. Az első Switchen mondjuk nem voltunk elkényeztetve az ő szereplésével, két felújítás érkezett mindössze, már ami a saját címeket illeti. Az egyik a 2014-es Donkey Kong Country: Tropical Freeze újrája volt, a másik pedig a szintén ráncfelvarrt Donkey Kong Country Returns HD. Amíg azonban ezek a klasszikus, 2D-s receptet alkalmazták, amelyről a szériát főként ismerjük, addig a népek már régóta ábrándoztak egy valódi 3D-s kalandról, mert hiszen a Donkey Kong 64 már több mint negyedszázados.
A Donkey Kong Bananza játékmenete nagyban hasonlít a Super Mario Odyssey-ére. Ami nem is csoda, hiszen ezt is annak a fejlesztői, a cég kedvenc belsős csapata, vagyis a Nintendo EPD követte el. Tulajdonképpen már az említett előző játékuk kiadása után nekiestek, és igen, az új DK játék eredetileg egy Switch 1 cím lett volna. A brigád azonban több időt kért, mert technikai kihívásokba ütköztek, így logikus lépésként végül immár a Switch 2 egyik első húzócímévé avanzsált.
A történet picit butácska, de abszolút szerethető. Donkey Kong békés banánkristály-bányászás közben egy mágikus viharba keveredik. Kiderül, hogy a természeti csapásért egyáltalán nem az anyatermészet felelős, hanem sokkal inkább a Void Kong névre hallgató főgonosz, aki szintén szemet vetett a kincsekre és elrabolta azokat. Hősünk némi csavar után a fiatal Pauline-nal kiegészülve a bolygó magja felé tart rétegről rétegre, hogy egyszer s mindenkorra lerendezze ezt a „kis” vitát.
Sokkal inkább fogunk emlékezni a Donkey Kong Bananzára a fő játékelme miatt, ami nem más, mint a rombolás. Red Faction Guerrilla, Battlefield-sorozat, Minecraft... Akad néhány emlékezetes játék, amely ebben a dologban maradandót alkotott, de a Nintendo üdvöskéje talán mindegyiken túltesz, hiszen központi elemként használja. Megmondom őszintén, az első helyszínen rögtön annyira magával ragadott a dolog, hogy egy fél órára leragadtam, hogy mindent szétverjek a voxelekből megalkotott világban.
A dolog már csak azért is hihetetlenül addiktív, mert a nagy rombolás közepette mindenféle kincseket is találunk. Ami persze fizetőeszközként is funkcionál, szóval ha híján vagyunk, akkor csak egy picit brutálkodni kell, hogy gazdagok legyünk és tudjunk költeni. Viszont másrészről a játékmechanikát is szolgálja a pusztítás. Egy-egy puzzle-nek ugyanis többféle megoldása is van. Nem egyszer választottam kerülőutat egy olyan lezárt helyen, hogy szimplán csak ástam magamnak egy új bejáratot.
De más helyzetekben is adódhatnak eltérő lehetőségek. Ez pedig onnan is érkezik, hogy a megszokott skilltree és fejlesztgetések mellett van lehetőségünk különféle állatok (zebra, strucc stb.) bőrébe bújni, és ezáltal addig el nem érhető felületeken trappolni, vagy rövid ideig repkedni. Ha pedig még azt is hozzávesszük, hogy minden világ egy vadiúj tapasztalás, amely teljesen más mechanikákat is szállít, akkor sejthető, hogy unatkozni nem fogunk. Elcsépeltnek tűnő gondolat, de a Nintendo kreatív vénája igencsak működik.
Az egyes világok ráadásul tematikában is nagyon változatosak és szépek. Jeges, dzsungeles, sziklás tájak váltják egymást, őrült, ámde ötletes lakókkal és építményekkel. A pályák felépítése sandbox jellegű, ezzel és hogy gazdagon be vannak rendezve, tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy nem igazán nagyok, hiszen annyi mindent lehet csinálni. Ha akarjuk, akár 10-20 perc alatt is ki tudunk végezni egyet, ez jól látszik a videomegosztókon fellelhető 5-6 órás végigjátszásokon. A valós hossz viszont inkább 15-20 órára tehető, mert ugye végig lehet szaladni, de minek? A tortából épp a finom tölteléket hagynánk ki.
Rengeteg kisebb mellékküldetés van tehát, így a kreatív bossharcok mellett klasszikus kinézetű 2D-s platform szakaszok, időre menő kihívások, versenyek adják egymásnak a stafétát. Az említett skillek fejlesztése mellett pedig Donkey Kong ruházatának csereberélése sem csak a szemünk kényeztetése végett került be. Egyes darabok komoly bónuszokat adnak, így érdemes költeni és próbálgatni.
A sok dicséret mellé viszont be kell szúrnom egy kis panaszkodást is, ez pedig mind a technikai háttérre vezethető vissza. Az apróbb bajok, hogy közelről néhány textúra vagy tereptárgy tud nagyon csúnyán kinézni, ezt részben alighanem a voxel technika sajátossága hozza. Viszont sok esetben láthatóak raszteres színátmenetek és főleg messzebb elhelyezkedő pályarészeknél popupok, vagyis a semmiből elő- vagy tovatűnő tereprészek. Sajnos a nagy rombolások közepette a performance is hajlamos picit megnyekkenni, de ez inkább csak dokkolva fog feltűnni leginkább, ahogy a grafikai csúnyaságok többsége is.
A végére mindenképp meg kell még említeni a kameranézetek makrancosságát is, de ez szinte minden 3D-s platformer sajátja, és szubjektív alapon dől el, kit mennyire zavar. Ezeket a (tényleg) apróságokat leszámítva a Donkey Kong Bananza egy kiváló játék, amelyre a Switch 2 mint platform joggal lehet büszke. Ha valakinek érdekes, akkor egy kooperatív módozat is akad, ebben a második játékos Pauline-t irányíthatja. Persze jobbára Donkey Kong hátán fog csücsülni és a hangjával támadgatni, de egy kevésbé gyakorlott játékosnak (kisebb gyermek, barátnő, nagyi) így is élmény lehet. A játék fő varázserejét azonban a kreatív szabadság, a változatos játékmenet és pályák, valamint a rombolás művészete adja. Valószínűleg még sokáig fogjuk emlegetni, illetve jó eséllyel az év végi best of összeállításokban is gyakori vendég lehet majd.
