Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Borderlands-széria valahogy igazi hullámvölggyé vált a szememben az évek során. Egy érdekes indítást követően a második részből igazi klasszikus, generációja egyik legmeghatározóbb játéka lett, amelyet aztán sem az előzmény Pre-Sequel, sem a sorszámozott harmadik rész, sem a Tiny Tina szerepjátékos őrületére építő Tiny Tina's Wonderlands spinoff nem tudott felülmúlni.
A második rész a játékmenet, a tengernyi loot, a pályadesign, a humorral és komoly pillanatokkal egyaránt tarkított történet olyan ötvözetét érte el (annak ellenére, hogy a Borderlands humorán számomra mindig is érződött valamennyi erőlködés – csak épp a második részben a teljes koncepció előnyére), amelynek törékeny elegyét a későbbi részek mindegyike borította valamilyen irányba. Egyik részét sem nevezném rossznak, de úgy állok hozzá, mint a vasúti megállós büféhez, ami számtalan alkalommal mentett már meg esténként, de mindig ott lebeg a levegőben a veszély, hogy a következő látogatásom során ételmérgezést kapok. Szükség volt már egy nagyobb győzelemre, valamire, ami felért a második rész szintjéhez, és feledtetni tudta mind a harmadik rész várakozásoktól kissé elmaradt sikerét, mind a borzalmas filmadaptációt.
Papíron pedig együtt volt minden a sikerhez: a korábbi részek legjobban bevált elemei, négy új Vault Haunter (nagyjából a megszokott klasszikus „kasztokat” idéző játékstílussal, ám teljesen egyedi képességekkel és mechanikákkal), durván 30 milliárdnyi lehetséges fegyverkombináció, új mobilitási lehetőségek és egy teljesen új helyszín, Kairos bolygójának képében. A Borderlands 3 eseményei során ugyanis, miután Lilith elteleportálta Elpist, Pandora holdját, az új helyére érkezésekor lerombolta a korábban rejtett bolygó védelmi burkát, így hamarosan rászabadult a Vault Haunterek serege. Pechjükre Kairoson kissé más viszonyok uralkodnak: a bolygó teljhatalmú uralkodója a Timekeeper nevű diktátor, aki a bolygó vaultja révén emberfeletti képességekre tett szert, a lakosság minden tagjának pedig egy vezérlőchipet ültet a gerincébe, amelynek révén nemcsak folyamatosan monitorozni tudja őket, de az irányítást is bármikor átveheti felettük.
Ez a sors várna hőseinkre is, a közel- és távolsági harcban egyformán hatékony, fegyverforgató Rafára, a brutális közelharci fegyverekkel és kombókkal operáló Amonra, a kütyükkel zsonglőrködő Harlowera, és az aktuális szirénre, az alattvalók megidézésére is képes, boszorkányszerű Vexre. Azonban a chip aktiválása előtt megmenti őket a Karmazsin Ellenállás nevű lázadócsapat egyik tagja, majd kissé viszontagságos menekülést követően eljutnak annak főhadiszállásra, ahol a gerillák vezetője (Claptrap) szövetséget ajánl nekik, hogy a Timekeeper főbb generálisainak legyőzésével és chipjeik begyűjtésével megnyissák az utat a vaulthoz, és a meneküléshez.
A Borderlands 4 egyik legjelentősebb újítása a nyílt világ, amelynek immár minden zónáját és területét töltőképernyők nélkül járhatjuk be. Bár első hallásra ez kissé visszásnak tetszhet (elvégre tisztes mennyiségben találkozhattunk már üres, csak helykitöltő jellegű nyílt világokkal az utóbbi időben), és nem tagadom, nekem személy szerint jobban tetszett a korábbi részek zártabb, strukturáltabbnak érződő pályafelépítése, mint itt a látványos, begyűjthető tárgyakkal és mellékküldetésekkel megtűzdelt, ám helyenként igencsak ingerszegénynek érződő, és a főbb célpontok között néha elég nagy távolságokkal megáldott térkép. Ám a fejlesztők becsületére szóljon, jól használták az ismerős, nyílt világbeli elemeket (mint az elfoglalható őrposztokat, bázisokat, azok között megnyíló fast travel lehetőségeket, valamint random felbukkanó eseményeket, akár bossokat), de nem addig a pontig, hogy már repetitívnek, unalmasnak érződjön a koncepció.
A méretes térképhez egy sor új navigációs eszköz is dukált. Új, motorszerű járművünket immár a Catch-A-Ride állomások helyett bárhonnan, bármikor megidézhetjük (kissé a Destiny szériához hasonló módon). Hőseink pedig viszonylag korán szert tesznek egy csuklóra izzított vonóhorogra, amellyel hol magukat ránthatják fel a pálya különböző pontjaira, vagy át az arénák túlsó oldalára, de számos tereptárgyat is felkaphatnak, hogy azt az ellenfelek sűrűjébe dobják. Az egyetlen problémám, hogy ha kissé eltévedtem a térképen, és nem akadt a közelemben sem egy ellenséges bázis, sem valamilyen érdekesebb hely, függetlenül a választott közlekedési módszertől, előfordult, hogy egészen sok időm ment el monoton mászkálással A-ból B-be.
A 30 milliárdnyi lehetséges fegyverösszeállítás sem túlzás: nemcsak új gyártók jelentek meg a szériából már ismert családok mellett, de mordályainkon a különböző extra szereléseket is cserélgethetjük. Utóbbiakat ráadásul akár úgy is, hogy azoknak nem kell feltétlenül egyezniük az adott felszerelés eredeti gyártójával. Ennek révén kellő kísérletezéssel akár egészen döbbenetes és elképesztő kombókat, buildeket hozhatunk létre – nem véletlenül terjednek fórumokon és videókban a megjelenés óta az egészen elképesztő, egy-két lövéssel főellenfeleket vagy akár komplett ellenséges seregeket likvidáló kombók.
A Borderlands 4 pedig még ezeken túl is rakatnyi kisebb-nagyobb újítást és finomhangolást kínál: van duplaugrás és egy, a harcok során gyakran életmentő vetődő mozdulat, a főellenfelek speciális automaták aktiválása révén bármikor újra leküzdhetőek, a nehézségi szint minden indítás alkalmával, a főmenüből állítható. A harcok során immár radar is segíti a környezetünk felmérését, a karakterek pedig kaptak egy repkit nevű, használat után megadott idő után újratöltődő gyógyító tárgyat is, mellyel amolyan „gyógyító italként” visszatölthetik az életerő jelentős részét.
Ám a Borderlands 4 végső soron az, amit a címe is ígér: még több Borderlands, azoknak, akik még több Borderlandsre vágytak, vagy épp csak most terveznek megismerkedni a szériával. Az összkép hatásos, jó a fő küldetésszál, és akad számos szórakoztató mellékküldetés is – egyértelműen jobb, mint a harmadik rész. De azt, hogy új klasszikus, új hivatkozási alap született-e a szériában, már nem biztos, hogy ki merem jelenteni. Elképesztően szórakoztató és addiktív, megkockáztatom, napokat, heteket képes elnyelni a rengeteg kombóval, az Ultimate Vault Hunter endgame móddal, a kooperatív multiplayerrel, és határozottabb előrelépés a szériában játékmechanikák terén, mint bármelyik korábbi rész. De mégsem éreztem azt, hogy amit láttam és tapasztaltam, az megváltotta volna a világot, újradefiniálta volna a szériát. Tipikus AAA-kategóriás elvek szerint többet kaptunk abból, amit már láttunk és szerettünk, megtámogatva egy rakat új dologgal, amit más játékokban láttunk és szerettünk, és elég biztosnak tűnt a kiadó számára, hogy itt is jól fognak működni.
Ami ettől teljesen független történet, az a játék technikai problémáinak sora. Ezúttal is kicsit szándékosan húztam a tesztelés idején, abban bízva, hogy minél több, a megjelenést kísértő optimalizálási és egyéb bug felszámolásra kerül, mire a cikket kezdem írni, és ez valamennyire bejött – ám attól még tény, hogy az Unreal Engine 5 újabb áldozataként a Borderlands 4 is súlyos problémák egész sorával nyitott, amelyek bizonyos konfigurációkon komoly károkat okoztak a játékélményben. A tesztelés során a már kissé elavult Ryzen 5 3600 processzoron, 32 GB DDR4 memóriával, RX 7600 videokártyával, a játékot SSD-re telepítve és Full HD felbontáson futtatva, natív Medium beállításokkal 30–40 fps körüli sebességet kaptam, aktív képkockagenerálással 50–70 közöttit, képkockagenerálás és Quality FSR mellett pedig 50–90 közöttit (néha elég komoly és indokolatlan esésekkel), igazán súlyos bugokat, crasheket szerencsére már nem tapasztaltam.
Ha szeretted korábban a Borderlands-szériát, tűkön ülve vártad az új részt, és már vártál pár hetet a megjelenés óta, hogy a javítások kiküszöböljék a problémák jelentős részét, akkor ne habozz – nem világmegváltás, nem találja fel a spanyol viaszt, de garantáltan élvezni fogod a negyedik részt, amely akkor is tökéletes belépési pont, ha esetleg eddig csak érdeklődtél, gondolkoztál a széria kipróbálásán (bár a történet, a humor lényegesen többet nyújt, ha már legalább a második felvonás óta követed), akkor sem fogsz csalódni. Legfeljebb ha a 70 eurótól (alap kiadás) 130 euróig (Super Deluxe) terjedő árazást sokallod kicsit, érdemes lehet várni egy első leárazásig.
