28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Elindult az Arma 3 bétája [hozzászólások]

Kapcsolódó tartalom: Elindult az Arma 3 bétája
Az alfa verzióhoz képest kibővített tartalom várja a játékosokat.

joccc
#35 joccc [3023]
Ez összetett,mert alapvetően nem voltunk benne,s úgy taxiztattam magam. De most modulon kívül csináltam taxizás nélkül küldit úgy,h én nem vagyok parancsnok. Nyilván úgy waypointokkal. Azzal tisztában vagyok,h h működik az airtaxi modul,mert kitapasztalgattam már,h hogyan megy,s hogyan nem.

-

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.04. 08:47
Lacko
#34 Lacko [11561]
Az a jó a modulokban, hogy egyszerűen berakható, de az a rossz, hogy azon kívül, amit tud, nehéz mást ráeröltetni. Én pl azt sem tudtam, hogy olyan is hívhat airtaxit, aki nem parancsnok. Meg az is fura, hogyha nem vagy pk, akkor hogyan szálltak be a csapatod tagjai a helibe? Vagy őket eleve (küldi indulásnál) beleraktad? Mert akkor ez a baj, ugyanis az airtaxi modulnál fontos a sorrend: első hívás - beszállás, második hívás kiszállás. Szóval ha eleve benne ültök és hívod valahova, akkor tényleg odamegy, de ott a heli azt várja, hogy beszálljatok és megadd a pontot, hogy hova vigyen el.

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.03. 09:18
sulyid
#33 sulyid [899]
Egyébként a vízalatti puska és a rombolópuskák se igazán tartoznak az emberek által elsődlegesen használt fegyverek közé... A vízalatti puska azért nem jó, mert semmire sem használható, a romboló puska meg azért, mert nehéz (a hozzá való lőszer szintúgy) és nem éri meg cipelni (nagyon könnyen elfárad a karakter).

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.07.03. 16:27
sulyid
#32 sulyid [899]
Egyébként a multi egyik nagy előnye, hogy kiderül, hogy milyen felszereléseknek van értelme, mert eléggé feltűnő, hogy mindenki lövedékálló mellényt visel, hangtompító és távcső alapfelszerelés a fegyvereken és gyak senki nem használ pisztolyt és SMG-t, mivel az átlagos tűzharcok 50-400 méter között zajlanak le. SMG-t eddig csak egy helyzetben láttam használat közben, mikor az egyik team multiban összeállt búvárkodni és spórolni akartak a felszerelésen. A pisztollyal ugyanez a pálya, eddig azt is csak 1x láttam élesben mikor egy 2 fős friendly player őrjárat belefutott egy 10 fős ellenséges egységbe az erdőbe (átlag lőtávolság 0-50 m) és kifogyott a lőszerből ezért pisztollyal állt le megsorozni őket.

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.03. 08:55
joccc
#31 joccc [3023]
Lacko azt esetleg nem tudod,h milyen commandal lehetne megoldani azt,h kiszálljon a csapatom,aminek én is a része,de nem irányítója vagyok,egy airtaxiból,amit én rendeltem,s elvittek minket xy helyre ? Próbáltam a get out-ot,unload-ot,transport unload-ot,de nem szállnak ki vmiért. Növeltem a radiust is,h hátha az a baja,h nem az érintett területre szól a get out parancs,de nem. Pedig ezzel már meg lehetne valósítani a küldetésemet.

-

Válasz erre

joccc
#30 joccc [3023]
Alapvetően a multit részesítem előnyben a játékoknál,csak van olyan játék,ahol tönkre vágják a játékosok a multi részét. De akkor ezek szerint a 3-hoz nem jutott még el ez.

-

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.07.02. 10:31
sulyid
#29 sulyid [899]
Háát nem tudom, hogy mit tekintünk alapnak, itt szerencsére nincsen AI csapattárs multiban kivéve, ha direkt olyan coop mappot lősz be, de nem szokás. A normál player színvonal, az eléggé magasan van, bár a mikrofon az eléggé alap dolog ellenkező esetben kénytelen vagy nagyon gyorsan gépelni, ha tűzharc közben van mondandód.
Tegnap játszottam 1,5 órát az egyik szerveren. Az első 2 életem arra ment el, hogy megközelítsem az LZ-t. A harmadik életemnél már nem lőttek le minket, de mivel nem tudtak közvetlenül az LZ-re leszállni, így a parttól 20 méterre 1 méter magasságban ki kellett ugornunk és kiúsznunk a partra. Mi szépen kint álldogáltunk a parton az egyik társammal, és mivel ketten kevesek voltunk, így szóltam már neki, hogy inkább húzodjunk fedezékbe és várjuk meg a következő helikopteren érkező embereket. Kb 3 perc után jött is a helikopter, ugyanúgy 20 méterre a parttól csobbantad a srácok és pár percen belül már össze is állt a kis csapat. Silencer on, and attack - ez volt az utasításom. Sajnos 5 percnyi lopakodás után beszoptuk és sikerrel leszedte egy iráni lövész a csapatomat (máig nem tudom, hogy honnan a francból lőtt, de az biztos, hogy a négyünkből kettőnket sikerült leszednie: engem (medic) és a szerelő társunkat). Később a megmaradt 1 szem srác is bekapott 1 lövedéket. Ezután határozottan biztos voltam benne, hogy a következőnek a másik LZ környékére kérem a fuvart, ami majdnem össze is jött, csak mivel a pilóta kapott egy üzenetet hogy kéne egy medic és én pont az voltam, így máshol dobott ki, hogy összeférceljem a srácot (nem voltam boldog de megcsináltam). Később összefutottunk egy 3. sráccal, aki egy lopott iráni AFV fuvarozott és mivel lövészre volt szüksége, így beszálltunk (én lövésznek, a társam sima utasnak) és 5 percnyi autókázás után végre kiszedtük az oly sok problémát okozó ellenséges aknavetőket plusz az azokat védő embereket. Ezek után 2 maximum emberanyaggal érkező Goshawk érkezett, kiszálltak a srácok, felfejlődtek és hurrá neki a szomszéd domboldalnak és az amögött lévő falunak. A Goshawkok közben újra felszálltak és elkezdték a minigunokkal sorozni a velünk szembenálló iráni erőket. Miután lelőtték az egyiket, a másik visszavonult a támaszpontra. Közben a zsákmányolt aknavetőkkel lőszerkifogyásig lőtték az iráni állásokat, majd mikor már nem volt mivel lőni, felrobbantották azokat. Ezután jött a szokásos roham, melynek eredményeképp végre tiszta volt a domb, így végre megkezdődhetett a falu elfoglalása, mely 3 irányból zajlott (két irányból a szokásos gyalogság plusz felettük a minigunnal lövöldöző Goshawkok), és végre élesben is hasznát láthattuk a búvár felszereléseknek, mivel a 3. egység egy fegyveres csónakkal szórta a partot, majd később feltűntek az addig víz alatt várakozó búváregységet, melyek hídfő kialakítása után elkezdték hátulról leszedegetni az ellenséges egységeket. Végül a falu tiszta lett, mindenki megkapta a buksisimogatását, majd már repültek is a füstgránátok háromszög alakzatba, hogy jelezzék az LZ-t az újjonan leszálló Goshawkoknak. Mivel nem volt elég hely mind a kettőnek leszállni egyszerre, ezért először leszállt az egyik, mindenki beszállt, aki csak tudott, majd jött a második ami szintúgy dugig meglett pakolva emberekkel és még mindig volt egy helikopterre való ember a földön (többek közt én). A két dugig töltött helikopter megindult az új célpont körül kinevezett LZ-khez, de mikor megközelítették azokat mind a kettőt lelőtték és nem voltak túlélők.
Az ezután következő dolgok már egy másik történetet képviselnek, szóval döntsd el ennyi alapján, hogy melyik a jobb: az AI-val tökölni/szenvedni, vagy playerekkel vál-vált vetve harcolni.

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.02. 08:45
joccc
#28 joccc [3023]
Köszi szépen már tegnap megcsináltam az airtaxit gyorsan,s tényleg hulla egyszerű.

1ébként sokkal jobb a multi,mármint szerintetek nagyon elmarad a csapattárs AI-ja singleben a multihoz képest ? Csak azért kérdezem,mert még nem nyomtam a multival,s ha tényleg sokkal jobb,akkor kipróbálom.

-

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.02. 07:16
Lacko
#27 Lacko [11561]
Joccc, itt egy rövid, egyszerű tutorial videó arról, hogyan kell az airtaxit egyszerűen megcsinálni:
http://www.youtube.com/watch?v=DZ9hS1T27ko

De amúgy javaslom, hogy ird be a goodlebe, hogy arma3 modules és az első4-5 találat nálam mind videók, amik más modulokat mutatnak be. Szerintem mindegyik hasznos. Érdemes őket megismerni, mert pont azoknak jó, akik nem annyira pengék a scriptelésben, mégis összetettebb küldiket akarnak csinálni.

További jó küldiszerkesztést!

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.01. 18:56
joccc
#26 joccc [3023]
Akkor továbbra sem valósul meg a búváros,beszivárgós küldetésem az ellenfél ruhájának átvételének lehetősége nélkül.

-

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.01. 18:40
joccc
#25 joccc [3023]
Moduleokban sajnos abszolúte nem vagyok képben. Azóta néztem én is egy videót,s rájöttem erre az invisible helipad-os dologra időközben,de ha van ilyen module-airtaxi megoldás,az lenne a legjobb mindenféleképpen. Utánanézek videók formájában. Köszi az iránymutatást.

-

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.01. 18:40
Lacko
#24 Lacko [11561]
joccc, tehetsz le invisible helipad-et oda ahova szeretnéd, hogy leszálljon és akkor az nem látszik, de a heli mégis szívesebben száll le.

Amúgy szerintem az egész problémádra valamelyik module a megoldás: még arma2-ben is volt suport module, amihez hozzá szinkronizáltál egy helit és akkor azt a játékos tudja hívni (airtaxi) és oda viszi, ahova kéred. Szóval sok szopás nélkül simán megvannak ezek az editorban.

sulyid, kipróbáltam és a betaban tényleg nem lehet felvenni az ellenség ruháját. Érdekes, mert tisztán emlékszem, hogy az alphában lehetett. De persze az is lehet, hogy rosszul emlékszem.

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.01. 16:09
sulyid
#23 sulyid [899]
Most tesztelgettem kicsit az rombolópuska vs helikopter témát és találtam egy érdekes dolgot az iráni mi-48-as kapcsán. Beraktam a mi-48-ast sima flying állapotba, én 600 méterre voltam tőle a rombolópuskával. Kilőttem a lövészt és a pilótát, majd a gép irányítás nélkül megfejelte a görög anyaföldet. A többi típus ennél a pontnál aprócska kis darabokra robbant szét, míg ez simán leült a föld megfejelése után és élő személyzet nélkül, járó hajtóművel ott álldogált a kifutópályán szóval odamentem és miután beültem a pilóta helyére eléggé világos lett, hogy a fő rotorlapátokon kívül minden full vörös, de ettől még feltudtam szállni a géppel és békésen repkedni plusz lövöldözni. Mit ne mondjak, határozottan meglepő volt...

Válasz erre

joccc
#22 joccc [3023]
Találtam egy videót. Bonyolultabb egy kicsit,mint gondoltam,meg mondott 1-2 új dolgot is a srác pl,h automatikusan egy helikopter leszállópályára száll a helikopter,s nem a közeli helyre,ahová szeretnénk esetleg,mármint kiszállás gyanánt.

http://www.youtube.com/watch?v=KmyH4pI2XLQ

-

Válasz erre

joccc
#21 joccc [3023]
Azt meg tudtam oldani,h felszálljon egy területi triggerrel,h érzékeli,amikor a helikopter oldalában vagyok,s be akarok szállni,s utána száll fel. Csak a leszállás,kiszállás nem megy sajnos.

-

Válasz erre

joccc
#20 joccc [3023]
Esetleg van vkinek ötlete,h hogyan lehetne kivitelezni azt,h beszállok egy helikopterbe a csapatommal,s elindulunk,illetve a végállomásnál kirak,s hazatér,s utána egy rádióval szólnék neki,h szedjen fel egy megadott helyen. A rádiót tudom,h h kell összekapcsolni a mozgással,csak azt nem tudom,h milyen parancsokat kell megadni neki waypointokként,illetve talán a triggerekben sem vagyok biztos. Jah és nagyon fontos lenne,h ne legyen velem egy csapatban a helikopter,ha lehetséges. Próbálgatom már régóta,de nem sikerül. Illetve még lényeges lenne,h leszálljon a helikopter,mikor kiszállunk,tehát ne ejtőernyős téma legyen. Vhogy nem igen tudtam disembark-al,unload-al megcsinálni. Egész pontosan már ott problémába ütközök,h hogyan tudom elindítani a helikoptert triggerel,miután beszálltunk a csapatommal. Lehet,h countdown-al kellene.

-

Válasz erre

sulyid
#19 sulyid [899]
A baráti egyenruhákat én is simán feltudom venni és a VABban (virtual ammoboxban) lévő ruhákat is feltudom venni, de ha odamegyek egy halott iráni kollégához, nem engedi felvenni a ruháját.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.01. 14:09
Lacko
#18 Lacko [11561]
Alphában nekem simán ment az egyenruha csere. Bétában még nem próbáltam, de este meglesem és kiírom.
Azt azért tudni kell, hogy az egész inventory-rendeszer egészen más lett, mint ArmA2-ben és nem az előnyére...

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.07.01. 10:50
sulyid
#17 sulyid [899]
Én nyomom a multit rendesen, eddig sp-ztem kb 4-5 órát, és multiztam 11-12-őt. Az a vicc, ha rendesebb szervert fogsz ki, és van mikrofonod, eléggé jó kis csapatmunkát lehet összehozni. Mondjuk volt olyan, hogy kemény 1,5 órát talpaltunk éjszaka a felkelőkre vadászva, s közben leszedtem kemény 5 embert (bár mivel mediccel voltam, így alapból is a 2. vonalhoz tartoztam, ezért akárhányszor mentem előre összevarni valakit, kaptam a támogatótüzet rendesen (kb 10db revivet nyomtam le + kb 30db first aidot)), de volt olyan is, hogy 5x haltam meg egymásután, ugyanazért a kis szigetért vívott csatában úgy, hogy egyet sem tudtam leszedni...
Viszont tegnap végre büszke voltam magamra, mivel múltkor leszedtem 8 ellensegget + 1 APC-t, mire elkaptak engem. Mindezt 400 méterről. Először jött jól, hogy mindig hosszú csövő, SOS távcsöves, hangtompítós fegyót hordok magamnál (plusz mindig van a táskámban még 1 irányzék közelharchoz) és az általam mindig cipelt RPG is kivételesen jóljött, noha csak 1 gránátot hoztam hozzá, ami később a halálomat is okozta...

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.01. 10:55
joccc
#16 joccc [3023]
Nem,csak a teljest fogom majd. Arma 2-őt játszottam utoljára multiban a szériából.

Úgy látszik,h ezt a funkciót még nem rakták bele.

-

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.07.01. 10:50
sulyid
#15 sulyid [899]
Kísérletezgettem, még az se jött össze, hogy beléptem ellenséges katonaként, levettem minden cuccomat (beleértve az egyenruhát is), arrébb álltam, majd megpróbáltam felvenni őket, de az egyenruhát nem engedi felvenni...
Amúgy te is szoktad nyomni multiban a játékot?

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.07.01. 10:06
joccc
#14 joccc [3023]
Ezen én is filóztam,hiszen pont ez van az egyik videóban,h beépül az ellenség közé a búvár egység úgy,hogy átveszi az ellenség ruháját.

-

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.06.28. 16:41
sulyid
#13 sulyid [899]
Lenne 1 kérdésem: hogyan tudnám úgy elintézni az ellenséges katonákat, hogy kölcsöntudjam venni az egyenruhájukat?

Válasz erre

sulyid
#12 sulyid [899]
A tesztelgetés folyamán feltűnt pár olyan dolog, ami nagyon-nagyon régen hiányzott az ARMA szériából: végre nem csak dísznek van a másodpilóta, hanem áttudja venni a gép vezetését, és végre a harcihelikopterek WSO-ja is képes átvenni a gép irányítását, ami a valóságban eléggé alap dolognak számít... Még egy ilyen dolog, végre kidolgoztak rendes beszállás animációt a különböző harceszközökhöz, bár pl a helikoptereknél eléggé feltűnő, hogy a pilótakabin ajtójának kinyitását pont kihagyták, így a tömény üvegen át száll be a pilóta.

Válasz erre

joccc
#11 joccc [3023]
Természetesen a saját csapatomban van a helikopter,pilóta,s anélkül akarom megoldani,h disembark kelljen,tehát h kiszállna maga a pilóta is.

-

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.06.28. 09:58
joccc
#10 joccc [3023]
A betaban,meg egyáltalán az Armaban nincs olyan parancs,h a helikopter pilótámnak megmondjam,h tegye le a gépet ennél a pontnál ? Mármint script,vagy map-beli hozzányúlás nélkül,szigorúan ingame.

-

Válasz erre

sulyid
#9 sulyid [899]
Emlékszem, de az nem volt az igazi...

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.06.26. 16:55
Lacko
#8 Lacko [11561]
Engem is zavarnak a futurisztikus, még nem létező fegyverek, fegyver-rendszerek. De hát ez van. Sulyid, volt dél-amerikai része az ArmA-nak, biztos emlékszel még Sahranira.

Válasz erre

sulyid
#7 sulyid [899]
Baráti alapon jegyzem meg, hogy nem is oly rég rendelt az USA 700 db AH-64-est, és azon gépek élettartalma 20-25 év (élettartam hosszabbítás nélkül). Tény, hogy nem lehet 20 évre előre jósolni a haditechnikában, pedig különösen a repülésnél jellemző, hogy egy géppel 20-40 évre terveznek. Az általad említett UH-1, noha még tényleg nem egy mai csirke, de még mindig gyártásban van és folyamatosan modernizálják a jenkik (és gyártásban is lesz még jó ideig), és az AH-64-eshez hasonlóan szó sincsen váltótípus fejlesztéséről, pedig a mai világban brutálisan megnőttek a tervezési idők és költségek, tehát ha 2030-ra hadrendbe akarnák állítani a játékban szereplő eszközöket, kb ma kéne elkezdeni a tervezésüket.

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.06.26. 10:11
joccc
#6 joccc [3023]
Sztem csak a fejlődő országokban lesznek ezek a gépek. A fejlett országok szinte biztosra veszem,h újítanak addigra. A kiselejtezett példányokat meg lepasszolják a fejlődő országoknak,ahogyan az kb manapság is történik. S az sosem jelent a fejlődésben semmit,h eddig,s ma mi van,mert a jövőre nézve a fejlődés ütemét SOHA,de SOHA nem lehetett,s nem is lehet megállapítani. Ezelőtt 30-40 évvel folytatnánk ezt a beszélgetést valószínűleg arról próbálnál meggyőzni,h a Huey még hosszú évtizedekig maradni fog a legfejlettebb helikopter,de annak is tudjuk,h már réges régen leáldozott csapatszállítás,mentés terén,hiszen vannak sokkal fejlettebb helikopterek. Sztem valszeg még jó pár évig maradni fognak a Kamovok,Apacheok,de azért arra semmilyen körülmények között nem mernék fogadni,h 2030-ig ezek maradnak az alap,csúcs helikopterei a modern hadviselésnek. Főleg,h manapság annyira erőltetik a pilóta nélküli,vagy max. 1 pilótás repülőket,helikoptereket. Ez sztem nagyon,de nagyon merész kijelentés. De majd visszatérünk erre 20 év múlva,mert addig hulla fölösleges erről beszélni,h majd mi lesz ha stb...

-

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.06.26. 08:57
sulyid
#5 sulyid [899]
Az a vicc, hogy ez nem igazán magyarázat a helikoptereknél, mert a jelenlegi doktrika szerint 2030-ban még mindig Mi-8/17/171-esek, UH-60-asok, AH-64-esek és KA-52 + MI-28-asok fognak repülni... Ha csak nem történik valami isteni csoda, de az eddigiek alapján a fent említett gépek még röhögve repülni fognak 2030-ban, sőt a szállítóhelik akár még gyártásban is lehetnek (lsd: mi-8-as, szar 40 éve van gyártásban és még sokáig azon is lesz, mivel még mindig sok száz gépre van megrendelés). A Commanche projectet pedig törölték a 2000-es évek elején.

Válasz erre

Előzmény: joccc 2013.06.26. 07:57
joccc
#4 joccc [3023]
Azt tudod gondolom,h ez egy képzeletbeli jövőben játszódik. Tehát ezért nincs benne egyetlen egy jelenlegi helikopter sem,mert szinte 100%-ra lehet mondani,h amik ma top jármúvek, azok 2030-ra elavultaknak számítanak. Egyébként nagyjából - a helikopterek esetében- a jelenlegi helikopterekre építkeztek,s igyekeztek úgy megcsinálni,mintha a jelenlegi továbbfejlesztése lenne. Pl a Commanche az egyértelműen egy felturbózott apache.

Egyébként sztem minden ARMA fan jobban örült volna veletek együtt egy valós nemzeteket magába foglaló,jelen idejű játéknak,de ez sem olyan rossz,szóval kénytelenek leszünk ezt megszeretni. Egyébként ezt a témát már kiveséztük vmelyik ARMA 3-al kapcsolatos topicban.

-

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2013.06.25. 19:56
sulyid
#3 sulyid [899]
Ráadásul én konzervatív ember vagyok, így nekem hiányoznak az oroszok is... Tudom a sztori szerint nem igazán férnek bele és a független frakció címszó alatt gyak egy görök hadsereget raktak be 3. frakciónak, de én örültem volna egy német, angol, spanyol, olasz, török, vagy akármilyen másik hadseregnek is, még ha csak valamelyik frakció kisegítőiként is.
Vagy hogy kicsit elrugaszkodjunk a szokásos NATO haderőktől, én pl nagyon örülnék neki, ha lenne pl egy dél-amerikai része is a sorozatnak, ahol lennének brazilok, kolumbiaiak, drogkartelek és venezuelaiak. Vagy ha már nagyon görök vs valamikeleti témát akartak, akkor a realizmus kedvéért maradhattak volna a törököknél, mivel azok tényleg háborús helyzethez hasonló szituációkat szoktak összehozni a hellén szomszédjaikkal, és így adva is lenne egy hihető, reális sztori.

Válasz erre

Előzmény: gored666 2013.06.25. 21:35
gored666
#2 gored666 [55]
Osztom véleményed, nekem a hangok kicsit gyengék és a fegyvert sem lehet letámasztani ....

Válasz erre

sulyid
#1 sulyid [899]
Egyre jobb ez a game, bár a helikopter felhozatallal eléggé elégedetlen vagyok, még a plusz helikopterekkel együtt is.... Illetve nem is a számuk a baj, hanem ha annyira kreatívak akartak volna lenni, inkább valós típusokat raktak volna be.... Alig várom már, hogy valaki megcsinálja a AH-64D-t és a KA-52-őt.

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat