i5-8600 - RTX 2060 - 16Gb - Windows 10 x64
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mortal Kombat Komplete Edition (PC)
Noob teleportjánál jobban felidegesít, ha valaki a fogást spameli.
Amúgy is alap dolog Noobnál, hogy szinte mindig nyomva tartod a védekezést.
Barthezz: Le lehet védeni. Kivéve persze, ha előtte eltalál a projectile támadással, mert az kis időre ugye kikapcsolja a védekezést.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Én is csak pislogtam a Raiden-es összecsapásnál és alig hittem el, hogy összejött ezzel a nagyon cheese taktikával az egész. A harmadik menetnél meg direkt rámentem az időhúzásos győzelemre, mert láttam, hogy működhet. De velem is elő szokott fordulni, hogy egyszerűen nem tudok Shao-tól távol maradni és azonnal bedarál.
Most Arcade Ladder-ezgetek az összes karakterrel sorban hátha megtetszik egyik vagy másik, de Shao Khan-nál mindig elgondolkozom, hogy ugyan miért programozták be őt direkt ilyen túl erősre. Ugyanis ezzel, hogy belerakták a készítők a sok vereség utáni könnyítést, kb. ők is egyenes elismerték, hogy "túl nehéz, de nem baj, majd kikapsz sokszor, aztán simán megcsinálod". Kicsit jobban átgondolhatták volna ezt az egészet érzésem szerint.
A 3 Goro akkor hogy lett meg? A korábbi hsz-edből nekem a 2. alkalom rémlett, nem az, hogy feladtad és skippelted volna.
Nekem azon az utolsó Shao Kahn-es harcon nem működött Raiden repülése, mert állandóan levédte, vagy ő is támadott és felülírta vele. Persze 1-el visszavéve a nehézséget már gond nélkül ment és simán meg is vertem, de normalon hatástalan volt ellene bármilyen spammelt támadás.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
@Barthezz: Félreértettél ezek szerint, a 3 Goro-t nem tudtam megcsinálni másodjára. 2 és fél Goro-t elbírtam verni, utána még néhányszor megpróbáltam, de ezt már nem tudtam túlszárnyalni, aztán feladtam. Szóval közel sem vagyok Isten
A Raiden meccsen pedig az első körben Shao nem hagyta, hogy eltávolodjak tőle, így nagyon eltángált. A másik két menetben viszont inkább távol maradt, dobálózott; pusztán annyit tettem, hogy a kalapácsdobás után toltam egy torpedót és ezt ismételgettem, amíg le nem járt az idő és a hp különbség miatt én nyertem
Amúgy igen, ha egyszer kivéded a gép teleportját, sokszor szereti még 2-3-szor azonnal bizonygatni, hogy akkor is el tudja végezni rajtad. Azért Quan Chi portja tudott idegesítő lenni, ugyanis páros meccseken legtöbbször váltáskor az enchant-olt változatát nyomta be és az helyből -17% sebzés neked, ha benyelted.
Hát le a kalappal, 3 Gorot másodszorra vered, a sztori mód végi Shao Khant, aki ellen mediumon végül feladtam, meg elsőre. Ez már teljesítmény!
"Amúgy lehet paranoiás vagyok, de sokszor úgy éreztem, hogy egy első menetes laza győzelem után teljesen kiismert a gépi ellenfél és tökéletesen mindig azokat a mozdulatokat csinálta, amivel levédte a támadásaimat."
Én ezt a toronyban tapasztaltam néhány keményebb challenge-en. Szóval voltaképp az utolsót leszámítva nemhogy könnyebbek lettek a menetek, hanem nehezebbek. Mindenesetre brutál jó az AI, egy-két bugot leszámítva, pl. amikor a lábon rúgással lehetett végül az egyik legnehezebb pályadőlős kihívást teljesíteni, vagy pl. Quan Chi esetén figyeltem meg rendszeresen, hogy annak ellenére erőltette a teleportugrását, hogy mindig levédtem és jól felütöttem utána. Mondjuk a felütés ellen nem is nagyon tudott mit csinálni egyik ellenfél sem, ugyebár Goro és Kintaro ellen is tökéletes volt, de a sztori mód végi Shao Kahn ellen is ezt próbálgattam és még ellene is sikerült 1-1 menetet nyernem, csak sajnos nem 2-szer ugyanabban a körben.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Amúgy az ilyen Goro, meg Kintaro tényleg nem nagy szám, ha egyszer kiismered őket. Nem tudom, csak én vagyok-e így vele, de az én halálom Noob, mint ellenfél.
Merem állítani, magasan (és aránytalanul) a legerősebb playable karakter, ellenfélnek rohadt kellemetlen, rosszabb Shang Tsung-nál is, miközben ő még csak nem is csítel. Nem tudom, mi ellene a biztos recept.
Amúgy tök jó, hogy ennyi mortalos van itt
, én pár hónapja szereztem be, és tök jó tippeket adtak már páran ebben a topicban, szóval csak így tovább.„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Röhej viszont, hogy a végső harc elsőre meglett. Az első körben mondjuk Shao Khan tönkre vert, ám a következő kettőt sikerült megnyerni. Bár jelzem, az idő lejárta segített lehozni az egészet, mert addig taktikáztam, hogy a több hp miatt én kerültem ki győztesként
Cserébe a Liu Kang-Shao Khan-nál a kampány közepén szenvedtem ezerrel; ott szinte csak akkor nyertem, amikor már alig csinált valamit.
Amúgy lehet paranoiás vagyok, de sokszor úgy éreztem, hogy egy első menetes laza győzelem után teljesen kiismert a gépi ellenfél és tökéletesen mindig azokat a mozdulatokat csinálta, amivel levédte a támadásaimat. Plusz olykor nagyon járni szokott az agyam, hogy na most melyik kombót/mozdulatot is vessem be, így egy kicsit elbizonytalanodom és ezt azonnal megérzi a gép és visszavág. Azért amikor hátrányból, kevés élettel kellett játszani, sokkal ritkábban izgultam el a végét és kaptam ki, mint azelőtt. Bár mintha olyasmit hallottam volna anno, hogy ebben a játékban olyan AI van, hogy képes kicsit kitanulni a leggyakoribb reagálásaidat és ennek megfelelően alkalmazkodik. Aztán ez lehet puszta feltételezés.
Valamint mentem egy Arcade Ladder-t Stryker-rel és Shao Khan most kicsit macerásabban ment, ugyanis valamikor nem igazán működött ellene a darálós módszer (pl. sokszor lepattant róla és nekem charge-olt vagy el tudta dobni a lándzsáját). Azért többé-kevésbé ezzel a taktikával megvertem még ennek ellenére is.
Ja és öröm látni a friss hírt, hogy az MK X-be Reptile is bekerül, az egyik szimpatikus karakter volt számomra a 9-ben. Bár meg kell hagyni, talán még rusnyább, mint ott volt
Igaz, most elég nagy változáson megy át majd az összes karakter a kinézetét tekintve.
A sztoriban az 1 vs. 2-k amúgy valóban nehezek voltak így is, bár a toronyban sokszor volt 3 vagy 4 ellenfél is, így ehhez is megfelelő alapot adott. A torony nélkül nagyon sokat szívtam volna a sztoriban. Előbbi amúgy bő 1 hónap alatt lett meg, a sztorival utána szintén sokáig elvoltam, bár általában csak hétvégente értem rá többet játszani.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Amúgy bele is vágtam a sztoriba végül ismét medium fokon, hát a 1 vs. 2 meccsek még mindig kicsit unfair-nek tűnnek. Liu Kang-gel végeztem, pont itt megszenvedtem egy kicsit a Scorpion-Quan Chi párossal (rühellem Scorpion teleportját, bár Quan Chi is be szokott pörögni, akár a tower-ben, mikor Shang Tsung-gal szerepelt). Ellenben az utána következő Goro meccs lazán meglett, látszik az a toronyos rutin valóban. Kár, hogy a sztoriban főleg a "jófiú" karakterek szerepelnek, azok közül csak 1-2 van, akinél valami komolyabb mutatvány is megy.
Sztem amúgy a játékosoknak egészen kis százaléka jut el a torony végéig, pláne az összes challenge-et teljesítve, úgyhogy ez már önmagában elismerésre méltó teljesítmény!
Anno én is úgy álltam neki a challenge tower-nek, hogy eszembe nem jutott, hogy én azt a végéig bármikor is el fogom vinni, már maga a 300 kihívás is brutálisan nagy számnak tűnt. Kb. egy 50 challenge-re saccoltam a kitartásomat és a képességeimet, mikor belekezdtem. Igazából pusztán gyakorolni szerettem volna a sztori mód előtt, mert az első pár challenge az alapokat tanította meg. Aztán elkapott az egész hangulata és egyszerűen képtelenség volt abbahagyni! De még 150-200 környékén sem gondoltam, hogy valaha a végére érek. A 185-öset ugye először átskippeltem (ez volt az egyetlen ilyen a toronyban, amikor éltem a lehetőséggel), de még szerencsére aznap visszamentem rá és összehoztam végül.
Könnyítés amúgy sztem is csak a legutolsó challenge-dzsen volt, sztem ezt azért tették bele, hogy aki idáig eljut, ne a legvégén akadjon már el a célegyenesben.
Amúgy a tower brutál módon megtanít játszani is, amellett, hogy ilyen hosszú single player mód kb. egy mai játékban sincsen, közelítőleg sem. A sztori mód a tower után gyakorlatilag ujjgyakorlat volt normal nehézségen, a Goro -Kintaro elleni 1 vs. 2 meccs pl., amit sokan annyit szidtak, elsőre meglett. Nos, a torony nélkül valószínű én is megakadtam volna ott, vagy akár még jóval előbb is. Egyedül a legutolsó Shao Kahn nem ment, mint írtam, így ott, ahogy a torony végén is éltem a könnyítéssel, itt is kénytelen voltam és eggyel lejjebb vettem a nehézséget. Ezt azóta is nagyon sajnálom amúgy, enélkül tökéletesebbnek éreztem volna a végigjátszást.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Természetesen - mint sokaknak - nekem is jó sok próba kellett hozzá (saccra volt vagy 20-30), míg sikerült megoldani. Azért meg kell hagyni (ahogy te is említetted, Barthezz), pofátlanul sok segítséget adott így már a játék. Fokozatosan több életerő visszatöltés (a győztes körömben szinte fél hp visszagyógyulásaim voltak; kivéve Mileena után, ott csak nagyon keveset adott vissza ekkor is), Goro és Kintaro, de még talán Mileenára szintén elmondható, hogy messze nem olyan agresszívan harcolt, mint az elején. Goro a legelső pár körében megállás nélkül nyomta a mozdulatait, valamint - akárcsak Shao - egy csomó támadásomat ignorálta (pl. melléugrás után nem bírtam felütni vagy stomp közben lepattant a lövésem). Ezzel szemben a végső körben szinte Khan-hoz hasonlóan szinte csak lövésekkel levertem, annyit kérkedett. Már én éreztem magam szarul, hogy ennyire "könnyült" a challenge. Bár tegyük hozzá, ezzel a húzással a készítők rendesek voltak, hogy aki itt szobrozik egy-másfél órát egyhuzamban, annak ugyan adjanak már egy esélyt a teljesítésre. A tower többi részében szerintem ez az opció nem is működött, csupán ennél a kihívásnál lett egyre könnyebb az idő előrehaladtával.
Nagyon jó és tartalmas szórakozást nyújtott ez a Challenge Tower. Játékidőben simán verte a sztori módot, más játékoknak meg a közelében nincs a kampány hossza ehhez képest, ez meg itt csupán egy kiegészítő opciónak felelt meg. Voltak nagyon ötletes kihívások, voltak inkább fun kategóriába tartozók és persze voltak igazán idegtépőek is. Azt ugyan nem említettem eddig, de a sorozat során iszonyú sok szitokszó elhagyta a számat, bár ezzel lehet sokan vannak így és egyáltalán nincs is hírértéke
Összességében azért mindenféle fennhéjázás nélkül kijelenthetem, hogy büszke vagyok magamra, hogy egyetlen skip nélkül - de főleg, hogy sikerült teljes egészében - teljesíteni ezt a kihívássorozatot. Inkább úgy vágtam bele ebbe az egészbe, hogy egy valódi teszt lesz a számomra: mennyire is tudok valójában játszani, meddig tart a kitartásom, a türelmem, meg bírom-e oldani a felmerülő problémákat. Csupán meg akartam nézni, meddig jutok el, aztán kapok egy visszajelzést, hogy "oké, ennyire futotta" vagy esetleg átugrom és megcsinálom azokat, amelyekre képes vagyok. Visszagondolva, össz-vissz azt hiszem 2-szer gondolkoztam el az átugráson: a 185-ösnél, mert ugyebár az volt az első igazán keményebb, valamint a 251-es Shang Tsung menetnél. A többinél valahol mindig láttam a fényt az alagút végén, még ha rá is ment akár egy félóra vagy óra (ezenfelül ez a legutolsó tűnt még elsőre lehetetlennek).
Úgy érzem a játékom is fejlődött hála ennek a tower-nek: a sima ellenfelek játékára jobban odafigyelek és reagálok, Goro és Kintaro most már izgalom nélkül verhető és Shao Khan is egy fokkal ügyesebben megy, bár ő még mindig elég kemény, mert nagyon gyorsan tudja lopni a távolságot. Igazán magabiztos ellene egy nagyon hosszú kombósorozattal felvértezve lennék. Plusz minden játszható karakterhez próbálok most már pozitívan hozzáállni; egyik sem olyan vészes, ha játszol vele eleget. Remélhetőleg az MK X-ben tényleg ismét előkerült valami ilyesmi challenge sorozat, mert ha valami, akkor ez tényleg igazán próbára teszi az embert.
Kíváncsiságból a végső megmérettetés végeztével visszamentem a 3 Goro-s kihívásra, hogy képes vagyok-e ismét megcsinálni. Nos első nekifutásra 2 és fél Goro ment le, majd még újrapróbáltam jó párszor (igyekeztem teljesen komolyan hozzáállni a challenge-hez), de ezt már nem sikerült utána sem überelni. Úgy tűnik, tényleg nagyon jól elkaptam anno a fonalat és szerencsém is lehetett. Most olykor előfordult, hogy a teleportot levédte, majd visszakontrázott egy pörgő mozdulattal. De legyünk őszinték, valószínűleg mindenki mákolt nem egyszer, csak ki itt, ki ott.
Végül azért szeretnék nektek köszönetet mondani (beleértve a régebbi kommenteket is), mert sikerült elcsípni pár hasznos tippet, ami segített egyik-másik felmerült problémánál. Nem illik, de mégis kiemelném Barthezz-t, elvégre a végső harcban az ő furmányos megoldásával győzedelmeskedtem. Enélkül lehet tébláboltam volna itt még egy kicsit, hogy kiválasszam, melyik karakter is lenne a legtesthezállóbb. Elnézést a jó hosszú kommentért, de igyekeztem kiírni magamból az összes olyan gondolatot, ami a torony teljesítése során felmerült.
Lehet nekiesem újra a sztori módnak még egyszer, amíg benne van a kezemben a sok karakter mozdulatsora valamint megnézni, Shao Khan-nal még mindig annyit szenvednék-e. Bár az ujjaim még most is eléggé érzem a tegnapi hosszú menet után
Az utolsó challenge-et veszítsd el 5-ször, utána nemcsak életerő-töltést kapsz egy-egy ellenfél legyőzése után, de Goro és Kintaro is sokkal kevésbé lesz agresszív, legalábbis így emlékszem.
Stryker neked akkor lenne jó, ha begyakoroltad volna a felütéses taktikát, mert úgy tényleg nem olyan nehéz. Goro és Kintaro majdnem perfectre verhető ezzel a módszerrel, Mileenara pedig megtartod az X-Rayt, aztán rengeteget védekezve, abból visszatámadva ő is legyőzhető mindenféle speckó nélkül. Tény, hogy ehhez a fight-hoz szerencse is kell azért, Mileena ellen nincs általános taktika, így sok rögtönzést igényel, plusz bekaphatsz olyan szívatást közben, ami kikapcsolja a védekezést. De ha túljutsz rajta, ahogy megérkezik Kahn, spammelni kell nonstop a lövést és már kész is van.
Nekem így elég hamar meglett, de esetedben, ha ódzkodsz a felütéstől, Scorpion tényleg testhezállóbb lehet."Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Ha kinéztem egy szimpatikus karaktert, akkor mindig az volt az első, hogy gyakorló módban a speciálok megtanulása után az összes kombót kipróbáltam, mi mennyit sebez, mennyire hatékony, majd ezeket unásig legyakoroltam, végül igyekeztem kísérletezni melyikeket lehet összefűzögetni egymással. De nem tartom magam túl jó játékosnak (az online mérlegem sem pozitív jelenleg), mert sokszor érzésből szoktam játszani, plusz könnyen el szoktam veszíteni a türelmem és felmérgelem magam (pl. 1-2 mozdulatot spammel az ellenfél egész meccs alatt). De a legtöbb karakternek én is csak a speciáljait ismertem a tower alatt és a legtöbb kihíváshoz ez valóban elég is volt. 250 környékétől volt inkább az, hogy egy Shang Tsung-gal, Raiden-nel, Ermac-kel pluszban kimentem inkább gyakorolni, mert úgy éreztem anélkül nem fognak sikerülni a challengek.
Nekem viszont ezekhez a "1-2 percig csak felütögetés" kevésbé van türelmem, elég nagy koncentrációt igényel az egész. Ezért is kell összekapnom magam a 300-asra, ha meg szeretném csinálni. Goro-nál inkább a stompokra szoktam figyelni főleg, cserébe sokszor bekapom a lövését. Meg el kell felejteni, hogy minél hamarabb akarjam a bossokat megverni, mert így tálcán kínálom fel magam a verésre.
Az utolsó kettő "Test Your Might" már billentyűzeten is kemény volt. Én ilyen begörnyedt pózban, "1 kéz 2 billentyűn, másik kéz másik 2 billentyűn" toltam le; kb. úgy éreztem magam, mint aki lesben áll és egy startpisztoly elsütésére vár
Közben azon járt az eszem, hogy aki ezeket tervezte, azt beraknám 1 üres szobába, hogy csak ezt tolja már úgy pár órácskáig, aztán meglátjuk neki tetszene-e 
Hát basszus, ez sztem az eddigi rekord itt, számomra ez volt a legnehezebb kihívás. Kb. 50-szer futottam neki, mire végre meglett. Amúgy érdekes mód nekem egyik irányból csak elvétve csinálta meg a teleport kombót, így ezt hanyagolnom kellett (valószínű én is bal oldalról jobb vagyok, bár más karakterek képességeivel nem volt iylen bajom).
Mondjuk amiket írsz, elég technikás játékos vagy, én pl. kombókat sose tudtam összefűzni, az alap, pár gombos képességekre, a normál ugrálásos harcra, valamint a felütésekre építkeztem végig.
Sucee: Test your might-ok esetén a végefelé ne tudd meg milyen pózokat vettem fel.
Két kézzel nyomtam én is a gombokat és a combommal a triggert.
De volt, hogy az állammal.
Az utolsó páron viszont valakinek a tanácsára áttértem billentyűzetre, azon nagyságrendekkel könnyebb volt."Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Belekukkantottam pár kör erejéig az utolsó kihívásba, és meg kell mondjam, ez elég kínkeserves lesz számomra. Eddig Kintaro volt a rekord, amíg eljutottam. Most nem számítva a kapott buffokat, amiket anno ti is emlegettetek (szinte mindig én kapom a negatívat természetesen), már Goro is sokkal erősebbnek tűnik nekem, mint bármikor eddig a torony során pl. Sheeva teleportját itt sokszor állóhelyzetből kivédte, míg a 299-esben csak ha arrébb mozdult, de Ermac teleportálós trükkre is elég lagymatagul teljesített eddig. Sokszor egy csomó támadásra immune volt négykarú barátunk. Lehet most fog visszaütni, hogy a felütéses taktikát nem gyakoroltam be orrba-szájba. Ugyan főleg így próbáltam támadni, de kissé türelmetlen voltam elismerem, mivel eléggé lefárasztott az eddigi challengek sora szellemileg és fizikailag is. Elég durva türelemjátékot kell azt hiszem majd itt folytatni, ha el akarok egyáltalán Khan-ig jutni. Plusz egyelőre gondban voltam, kit is válasszak erre az összecsapásra, meglátszik, hogy folytonos karaktercsere volt a tower során. Mondjuk Barthezz egykori Stryker választása engem is elgondolkoztatott, hogy őt mindenképpen be kellene majd próbálni és pisztollyal ledarálni, csak hát addig el is kell jutni. De igyekszem pozitívan hozzáállni egyelőre ehhez a végső megpróbáltatáshoz, remélem a türelmem is bírni fogja az akadályokat.
Nem valami fenséges látvány, de hatásos volt. 
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
@Sucee: Hihetetlen, de konkrétan így lett, másodjára meglett a kihívás! Furcsának tűnik, de szinte pite volt az egész. Hátraugrásból mindig elteleportáltam a levegőből (így elkerülve ha lőtt), aztán közvetlenül mellette termettem a másik oldalon, majd megkapta a jól megérdemelt felütést, plusz 1-2 alkalommal bevállaltam egy rövidebb kombót is. Az X-Ray-jem szépen mellément, de anélkül is sikerült. Ellenben a 288-as "Test Your Might" megizzasztott, igazi ujjbűvésznek kellett lenni, hogy sikerüljön feltornázni azt a nyomorult csíkot a legtetejére. Be is fejeztem utána a menetet, mert alig éreztem az ujjaimat.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
.
Igaz egy ideje nem mortaloztam, mert jelenleg nem képes kezelni a gépem :S
Huhh Noob Saibot egy nagyon troll karakter, online harcokban legtöbben csak egy féle mozdulatot használtak.
Volt útközben egy Raiden vs. Shang Tsung és Quan Chi meccs, na ott viszont nagyon sokat szopókáztam, elég keményen játszottak, össze kellett szednem magam rendesen (plusz keresni egy hatékony Raiden kombót). Ilyen magasságban most már azért vagy nagyon jól kell reagálni a gépi ellenfelek játékára vagy valamennyire tudni kell az adott karakterekkel játszani (pl. ismerni 1-1 ütősebb kombójukat).
Következik az Ermac menet, ha jól tudom ebben lesz az a bizonyos 3 Goro.

CarRoy: Ahogy írtam, Kahn a 250-251-es challenge-dzsen, valamint a sztori mód legvégén (normal módban) a legerősebb, sztem ez felel meg a very hard szintnek. A többi esetben működik ellene a lövés spam taktika, alig próbál közelebb jönni. De pl. Cage-dszel is simán el szoktam gyepálni a medium ladder végén. Ez kb. a medium szintű Kahn sztem.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Ha már a kezemben volt, mentem is tegnap még egy Arcade Ladder-t Shang Tsung-gal, hogy vele szintén teljesítsem legalább egyszer medium fokozaton. Shao Khan-t leszámítva egyetlen egy meccsen kellett retry-t nyomnom, ráadásul Shang Tsung és Kintaro elsőre is sikerült; ilyenre nem is tudom volt-e már példa az eddig lejátszott karaktereimnél. Khan harmadjára lett meg, ő a sok menet után sem könnyű falat, nagy koncentrációt igényel. Igazat megvallva, Khan az első 2 játszma során ugyanolyan agresszívnak tűnt közepes fokozaton, mint a Tower-ben. Nem is nagyon tudnám megkülönböztetni, hogy az összes fokozaton ugyanolyan kemény-e és csak hamarabb adja be a könnyítést, vagy van valami nüansznyi nehezítés egyre felfelé.
Amúgy ott sztem Sindel és Baraka nem volt olyan nehéz emlékeim szerint, mert a lövés spam elég jónak bizonyult mindkettő ellen. Inkább csak az időhúzás miatt nem szerettem, mert jó lett volna mindig rögtön Shao Kahn ellen menni és gyakorolni.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Még az utána következő Test Your Might-nak nekiestem, de az izgalom miatt most az is csak pár nekifutást követően sikerült.A ladder-en én egyelőre medium fokozaton szoktam menni és tapasztalataim alapján azt mondanám, hogy ez a 251-es kihívás valószínűleg hard vagy felette van, mert Baraka és Sindel meglepően sokat védekezik és jól reagál a mozdulataidra (Shao Khan-t még keveset tapasztaltam ahhoz, hogy megítélhessen, szívatósabb-e, mint az előzőnél). Persze az olyan közismert húzásokat felesleges felróni, mint ha távol vagy és lősz, akkor tuti ő is lő vagy teleportál, vagy hogy előre kitalálja a gép, hogy mit is akarsz majd csinálni.
Azért a 250-es challenge kicsit tréningezett Khan ellen és egy fokkal már jobban játszok ellene, de még mindig nem könnyű, mert pl. próbálnék távolságot tartani a legtöbbször, de akkor sokszor meg charge-ol, ott meg ha bekerülsz a mókuskerékbe elég nehéz kimenekülni.
A 300 esetén pedig valóban kellett az a könnyítés nagyon. Egy életerőcsíkkal képtelenség az a challenge, mert tényleg nagyon sokszor negatív bónuszt kapsz közben, az ellenfelek meg pozitívat, így szükség van a harcok közötti kisebb töltődésre. Plusz Mileena nagyon le tud amortizálni Shao Kahn előtt, aki ellen minimális csíkkal esélytelen. Még az itt működő lövéses taktika ellenére sem lehet azért flawlessre verni.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Egy kis "csalás", ha esetleg nagyon agyfasz lenne már, és ebben a topikban nem említettük volna: ha sokszor rontod el, és újrakezded (megvárod, hogy a játék felajánlja, nem menüből retry), valóban egyre könnyebb lesz. Azt nem tudom, hogy ez minden challenge esetében így van-e, én csak a 300.-nál használtam ki.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Amúgy a 251-est többen is írtuk korábban, hogy az egyik legdurvább, legszemetebb kihívás. Lényegesen nehezebb a legutolsónál is szvsz, jól lehet, ott is Shao Kahn a végső ellenfél, ráadásul egy Goro - Kintaro - übertáp Mileena hármast kell megverni előtte, de egyrészt ott te választasz karaktert és nem erőltetik rád a végtelenül béna, rohadt lassan lövő Shang Tsungot, másrészt ahogy egyik korábbi hsz-emben írtam, a 251-es kihívás Shao Kahn-je sokkal brutálisabban fel van tápolva, mint a challenge tower végén lévő Kahn (ott vicces módon a 4 ellenfélből Mileena a legkellemetlenebb).
A 251-esnél szvsz már csak egyedül a 3 Goro az, ami nehezebb. (A 3 Shao Kahn pedig meglepő módon nem az, mivel ott nincs feltápolva, Stryker pedig villámgyorsan tud lőni, így pl. számomra egy viszonylag könnyű, kb. 4-5. próbálkozásra teljesíthető kihívás volt az, csak bírni kell pár percen át folyamatosan lőni). Így vigasztaljon az, ha ezen túljutsz, már csak egyetlen kihívás akaszthat meg a torony teljesítése ellenében.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Most vagyok túl a Shang Tsung-Shao Khan küzdelmen, hát ezzel meg főleg elszórakoztam, kb. 100-adjára úgy alakult a csillagok állása az égen, hogy meglett. De kérdezném, ezt a 251-est komolyan gondolták a készítők?
Shang-gel verjek meg 3 ellenfelet és az utolsó újra Shao Khan? Egyelőre kétszer jutottam át Sindel-en, de mondjuk már eléggé lefárasztottak az előző összecsapások, remélhetőleg tisztább fejjel (és főleg pihentebb ujjakkal) sikerül valamit elérnem. Durva mennyire rákényszerítenek akaratlanul, hogy betanuljuk ezt a karaktert, kb. már az összes kombóját megtanultam, hogy hátha könnyebb lesz vele a játék (még egy 18%-os kombinációt is összeraktam). Kicsit az az érzése az embernek, ha Shang Tsung-gal ilyeneken túljut, akkor utána már bárkivel megver bárkit, hozzon a sors akármit.
Amúgy én csak örülök annak, ha általam kicsit újra felrázódik a topic, mert egyrészt az első kommentem előtt visszaolvasgattam pár oldalt itt és láttam, hogy anno micsoda diskurzusok mentek mások hasonló megpróbáltatásairól, így gondoltam akkor már én is megosztom a kalandos utamat felfelé a toronyban, másrészt valóban közeledik az új rész megjelenése is

Az utóbbi években az egyik legnagyobb játékélmény volt, amit az új MK nyújtott nekem. ^^"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Tényleg akkor előkapom a sztori erejéig.Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Skorpio: Nem is baj, elvégre alig 3 hónap, és már játszahatjuk az új részt! ^^ Szóval hangolódjunk csak rá addig.
Remélem lesz az X-ben is a laddereken kívül sztori mód és challenge tower egyaránt és hasonlóan brutál hosszú lesz így ott is a single player rész. 
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Végül köztes megoldást alkalmaztam Goro-nál, kihasználva Baraka adottságait: tartottam a távolságot, amire néha lőtt egyet, de legtöbbször inkább tolt egy stompot; utóbbi esetben, ha közel voltam hozzá, akkor odaugrottam és felütés, ha kicsit távolabb, akkor ugrás után nyomtam 1 blade charge-ot, plusz azt hiszem egy X-Ray-t is melléadtam neki ajándékba. Így majdnem full hp-val fordultam Kintaro-ra, aki egy minimális izgulással, de meglett. Fel is szaladtam most már 200 fölé, szóval jöhet a végső harmad (volt közben első ízben egy Shang Tsung szakasz is; hát meredek lesz, hogy később vele is durva dolgokat kell csinálni, ugyanis elég béna karakternek tűnik).
A sztori részhez: anno a végső Raiden-Shao Kahn harcnál emlékszem én is a hajamat téptem és nem hittem volna, hogy megverem 2-szer is közepes fokozaton. Ha jól rémlik, a kalapácsdobás utáni teleportálás, majd kis megsorozás taktikáját alkalmazva valahogy csak sikerült megcsinálni. Elismerem, hogy Raiden jó karakter és sokan durva kombókat tudnak vele, de nekem valahogy annyira nem a szívem csücske és nem áll kézre, így szinte kínszenvedés volt vele ez a harc.

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Amúgy egyszer-kétszer így is sikerült meggyepálnom a nehézség visszavétele előtt, de sajnos 2-szer egy körön belül sosem jött össze...
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Az amúgy tényleg ritka nagy geciség, amikor többes küzdelemben az új beugró X-Ray-jel nyit, mert az olyankor kivédhetetlen.
Egyébként amit írtál, nálam ez a taktika vált be a 185-ösön. Én is skippeltem, majd amikor 200-valahánynál jártam és jobban beletanultam (ott már elég sok Goro, Kintaro jön ellenfélként), visszamentem és így sikerült is. Szóval tedd ezt nyugodtan és később meglátod, menni fog.
A 3 Goros kihívás után pedig ez már ujjgyakorlatnak tűnik. Mire a tower végére értem az utolsó összecsapáshoz, az ott kezdésnek beadott Goro - Kintaro párost majdnem flawlessre vertem mindig."Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Gondolom nem volt kedv az AI-t másképp írni neki, hogy nehezebb legyen, inkább egy nagy csalást csináltak az egészből. Azt hittem, rég kinőttem a játékon idegeskedésből (PoP Two Thrones ikrek
), de erre a harcra visszagondolni is fáj. Mostani sztori mentésem a legutolsó harcnál van, be sem lépek oda. 
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Amúgy ma megpróbáltam ismét pár kör erejéig és már majdnem meglett, Kintaro-nak épp, hogy maradt valamennyi hp-ja, csak sajnos pont benéztem az egyik teleportját. Büszke lettem volna, ha ez sikerül, mert Goro-t hagyományos módszerrel sikerült legyűrni, plusz megtartottam rá az X-Ray-t. Kintaro tényleg viszonylag kellemes, ha kikerülöd a lövéseit és elugrasz a telepontjától. De igaz, amit említettél, hogy Goro sokszor lutris, hogy éppen miket kapsz be tőle (a kedvencem az volt, mikor 2-szer is megcsinálta, hogy Sheeva leverésével a váltás után egyből kaptam tőle a fincsi X-Ray-t). Szóval tényleg lehet elkezdtem próbálgatni ezt a felütögetést is és megnézem, mennyire érzek rá. A 3 db Goro-ra jelenlegi tudásommal szinte egyből azt mondanám, hogy insta skip, mert tényleg elég durva az a kihívás (ráadásul ha jól láttam Ermac-kel, akit nem igazán csípek, hiába van egy szép hosszú kombója).
Azért kicsit szomorú vagyok, hogy talán Shang Tsung kivételével a többi boss-t szinte ilyen cheese taktikával a legkönnyebb megverni, pedig én pont a változatos kombók miatt szeretem játszani ezt a játékot, nem pedig azért, hogy felütögessem az ellenfelet vagy hogy kerülgessem Khan kalapácsát. Épp ezért Shao-t szinte nem is tudtam még megverni ladder-en sosem a többszöri újraindítás könnyítése nélkül. Az oké, hogy több hp-ja van vagy hogy védhetetlen egy kalapácsdobása, de hogy szinte majdnem mindig felülírja az aktuális támadásodat az már a röhej kategória.
Legrosszabb esetben lehet átugrom ezt a kihívást, de vissza-visszatérek megpróbálni. Hátha könnyebb, ha már nincs akkora nyomás az emberen, hogy csupán emiatt nem tud továbbhaladni.
Goro túl übertáp ahhoz, hogy hagyományos módszerrel ne lutri legyen az ellene való küzdelem. A 3 Goro pedig tényleg esélytelen másképp.
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 06:37
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1602]
- 23:49
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [1]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
