Így már tudom mit csináltam rosszul.Fórum » Beszélgetés a játékokról
Heroes of Might & Magic V: Tribes of the East
Így már tudom mit csináltam rosszul.Most járok a To Honor our Fathers kampány második pályáján (One Khan One Clan), és egyszerűen nem tudom mit csináljak hogy túléljem. Túl nagy a serege a kék játékosnak (Urghat), nincs elég időm elég erős sereget gyűjteni. Próbáltam várni, hogy nem foglalom el a kaput addig míg összegyűjtöm a sereget, de erre ő átjön rajta idővel és akkor is legyőz.
Ti itt hogy éltétek túl? Előre is köszönöm ha elláttok pár ötlettel mert nem tudom mit csináljak.

A feladatod ezen a páylán Arkath, a törpék sárkányistene, megtalálása. Őt a térkép bal felső sarkában találod. Itt lesz egy kapu amihez meg kell találnod a kulcsot, ha jól emlékszem ez a térkép felső, jobb felső részén van. Ha kinyitottad akkor egy újabb csatát kell megvívnod egy törpe hőssel, ide ajánlott egy erős sereg. Eközben végig támadják a földalatti váradat, célszerű elfoglalni a váradtól följebb lévő ellenséges várat.rámegyek 2x kiír valamit,de nem tudom elolvasni,mert nem vagyok perfect angol. A 3. rákattintás után már a harcmezőn állok Hangvul ellen. A Quest pedig azt írja, hogy Hangvul MUST SURVIVE. Ez a gond, mert ha elég erős sereget is toborzok Zehir-nek, akkor mission failed. Wulfstan-nal meg nem tudok felmenni a felső szintre, mert valami hülyeséget ír ki ("My first...")
és nem tudok vele odamenni (már ha oda kell).
A Segítséget előre is köszi
Pates alias: Mephistopheles

De megspórolta, hogy nekem kelljen kilépnem, ugyanis a következő csatában előbb a curse of netherworld varázslatra egy ilyen esztétikus alakzatot produkált, aztán pedig rögtön ki is fagyott (megint)...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Az 1.6-ot meg cseszhetem, mert ha még meg is találom azt a két évvel ezelőtti mentést, akkor se fogom tudni betölteni, ugyanis 1.0-val játszottam végig anno a kampányokat, és nem kompatibilis vele.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Egyébként ez volt a kezdeti felállás. Nehezítette a dolgot, hogy az ellenséges hős is erős, level 16-os volt, és ráadásul expert shatter darkkal rendelkezett, úgyhogy a dark varázslataimat csak korlátozott mértékben tudtam használni ellene. Például a puppet mastert egyáltalán nem tudtam a cyclopsokra rakni, és a frenzyt is csak egyetlen lépés erejéig.
A csata maga két fő részből állt. Először kiirtottam mindent a cyclopsokon kívül. Ehhez egyrészt folyamatosan dobáltam a frenzyt a cyclopsokra, akik egy csapással elintéztek minden stacket, ami a kezük ügyébe került. Erre azért is volt szükség, mert ha hagytam volna őket, akkor kihajigálták volna a goblinokat a várból, és shooterként azonnal letarolták volna az egységeimet. Eközben pedig a slayerereket és a shamanokat, akik kimenekültek a várból, a saját egységeimmel daráltam be. Így jutottunk el ide. (És még bénáztam is közben, mert egy pillanatra a skeletonjaimat védelem nélkül hagytam, így odavesztek. Egészen pontosan elnéztem egy frenzyt.)
A csata második része ott kezdődött, mikor leomlott a fal, és elindultak kifelé a cyclopsok is. Mivel még mindig rengetegen voltak, és egy csapásra kivégezték volna bármelyik stacket, ezért a várároknál egyszerűen körbevettem őket no retaliationös egységekkel. Majd ezen a ponton következett a howl of terror, ami levitte a moráljukat -8-ra. Szerencsétlenek alig tudtak megmozdulni. De ha sikerült, akkor is az elpusztított stacket azonnal feltámasztottam, így egy helyben voltak kénytelenek harcolni, én meg szépen lassan a licheimmel és a vampire-jaimmal, valamint ezek klónjaival leamortizáltam őket. A többi egységre már nem is volt szükség.
Úgyhogy összességében még jóval ügyesebben is meg lehetett volna oldani a csatát: kisebb sereggel és kevesebb veszteséget szenvedve, de már nincs kedvem újrajátszani. És bár végül ebből nem lett olyan legendás csata, mint a Nicolai elleni, de azért örömmel használtam végre valamire a save replay funkciót.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
). Hanem mert szép nagy, változatos, hosszú, jól megtervezett, sok az ellenség, sok a feladat, de ugyanakkor mégis egyszerű felépítésű, az egyetlen váram jól védett helyen áll, nehezen megközelíthető, és bárhonnan vissza tudok town portalozni is, így az idő nagy része nem azzal megy el, hogy kergetem a level 1-es ellenséges hősöket fel-alá, amit utálok. Közben rájöttem, hogy a curse of the netherworld nem is olyan rossz varázslat, főleg ring of Sar-Issusszal kombinálva, és ha a gép szétszórja a csapatát sok különálló stackbe, ilyenkor hamar véget ér általában a csata. A frenzy, puppet master és társai még mindig roppantul szemetek, különösen hogy úgy emlékeztem, ezeket az adott egység megtámadása eltörli, de nem, ugyanúgy rajtuk marad. A banshee howl már a death's embrace artifact-kollekcióval is durva, a howl of terrorról meg már nem is beszélek. Egyszóval ha az ember kellően szorgalmasan tápolt az előző pályákon, minden spellt megtanult, és az összes különleges artifactot begyűjtötte, akkor tényleg sétagalopp a pálya.Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Arantir, level 21
Arantir, level 22
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
(Skull of Markal, Tunic of the Carved Flesh, Fallen Knight ability, plusz még meglátogattam egy Warrior's Tombot is...)
Még szerencse, hogy amúgy is csak élőhalottak vannak a seregében.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Egyébként a morál és a luck is +/- 10 lehet, de ennek ellenére úgyanúgy max ötösként kezelni. Ez azért van, hogy felhalmozhasd, és ha rájönnek a különböző minuszok, akkor is jó legyen.
“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Egyébként szó se róla, van néhány kényelmet elősegítő újítás a játékban. Például a városfejlesztésnél végre nem csak kétféle ikon van a városok képe mellett, hanem külön van ikonja a "ma még nem építettél, de nem is tudsz"-nak, vagy a "teljesen fel van fejlesztve a város"-nak. Ez tényleg egy csomó időt megspórol, főleg a lassabb gépen játszóknak, mint én, ahol a városokba belépésnél is töltöget egy darabig a játék. Vagy a wait gomb a csata közben most már egyszerűen elérhető, és közvetlenül lehet mentést betölteni onnan is. Szintén nagyon kényelmes. És persze végre lehet csatákat elmenteni! Nem is értem, ezt eddig miért nem tették bele. Néhány korábbi csatámat, különösen a Nicolai ellenit a Sylvan campaign-ben most úgy sajnálom, hogy nem rögzíthettem.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Én az utolso kampány második küldetésében akadtam el (Tearing the Veil)!!
Már az elején lejutok a föld alá megtalálom a grált de nem tudom merre kel továbbmenni!!!
Elöre is köszi a segitséget!
üdv P.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Még jó, hogy van egy csomó mentésem, úgyhogy holnap visszatöltöm az egyiket, és igyekszem legalább egy oda-vissza utat megspórolni majd, hogy most már tudom, mit kell csinálni.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Egyébként nem olyan rossz ám ez a skill, mert így pl mindenből tudsz erősíteni csaták után, annak függvényében, hogy ki volt az áldozat. Persze kell hozzá némi pont is.
Egyébként az az igazság, hogy én sem toltam még végig, a barbár kampány 2. pályáján abbahagytam. Valóban ráférne még 1-2 patch, de sajnos úgy tűnik az Ubi sz*rik rá. Úgy volt hogy januárban jön, de semmi híre. Mint, ahogy a web alapú játék sem áll még sehogy, annak ellenére, hogy a bétát 2008 elejére írták ki, még az sem kezdődött el.
Azért még reménykedem, hogy ősszel meglepetésszerűen jön majd mind2

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Ja, és mi ez a fene nagy Zoltán-kultusz? Az még oké, hogy az élőhalottaknál volt eddig is Zoltan nevű hős, de most még ez is.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Sok messzemenő tapasztalatot egyelőre még nem tudok megosztani, mert nagyon az elején tartok, csak a quroqos prológ-kampányt vittem végig, de lássuk.
Mindenekelőtt ilyen bugot azért nem vártam volna egy olyan játéktól, ami már tucatnyi patchet és két kiegészítőt élt meg. A battle dive-oló griffinnek sikerült ugyanarra a mezőre leszállnia, ahol az én cyclopsom állt. Amivel aztán nem tudtam megmozdulni, amíg odébb nem ment... (Mellesleg azon is meglepődtem, hogy már a battle griffinnek is van battle dive-ja. De tényleg, ezek szerint átdolgozták a meglévő egységeket is.)
Aztán az új barbár faj érdekes, de eddig elég fura velük játszani. Nagyon might központúaknak tűnnek, és ez nem csak abban merül ki, hogy a hőseik nem varázsolnak, hanem még az egységeik is mind ugyanarra a kaptafára készültek: nincs egy normális shooterjük (a centaur önmagában nem lenne rossz, de kettes szintű, ráadásul nagy méretű...), nincs egy normális flyerjük (a wyvernt még nem láttam), csupa közelharci egység igazán különleges speciális képesség nélkül, amiknek az aktivizálásához szerencse kéne, mint más egyéb fajoknál. Persze ez nem baj alapvetően, ennek a fajnak a nyers erő a legfőbb jellemzője. Csak az én tetszésemet annyira még nem nyerték el. Bár ez is változhat a későbbiekben.
Komolyabb gondjaim vannak a secondary skillekkel. Azaz hogy nem volt gondom szinte egyáltalán a kiválasztásuknál, míg más fajoknál órákig vacilláltam korábban, hogy melyiket szeressem. Itt azzal kezdtem, hogy a négy shatter ... magic ment a kukába. Mire jók ezek egyáltalán, ha az ember nem tudja, milyen ellenfélre készüljön?! Aztán ment a shout és az enlightenment is utánuk, mert egy kimondottan might hősnek ezek is teljesen feleslegesek. Úgyhogy maradt a leadership, luck, logistics, attack egyértelműen. Még egyedül az utolsón gondolkoztam kicsit a defense és a war machines között, aztán azt választottam, amelyik éppen feljött.
Úgyhogy így vagyok jelenleg. Bár most tartok tőle, hogy Quroqot nem vihetem tovább, mert új kampány kezdődik. Na mindegy, majd meglátjuk...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Valamennyit javult a konfigom, és így tisztább képem van a játékról. Szemmel látható különbség van az alap és ezen kieg között teljesítményben.
Nemtudom mit tudtak csinálni vele, mert a különbség csak a papíron leírt gépigényben és teljesítményben mutatkozik, de semmi szemmel látható változás nem történt.
Most majd előveszem és befejezem a félbehagyott kampányt, úgy látszik ez már hagyomány nálam, az alapot és az 1. kieget is egy-egy ilyen féléves szünettel toltam végig

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”


“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Az első pályán megakadtam!
brühühühü!
az a neve hogy a Varjak gyilkosa mert nekem magyar.
Na akkor minden szép és jó.. Quroq-gal vagyok lálálá csak hogy amikor az aranybánya micsodához érkezel akkor ugya 400 valamenyyi goblin csatlakozik...
Minden felkutattam de semmi mindenkit le is győztem de nem tom mit kell csinálni!
Heelp!






Kage Bunshin no Jutsu! Ja és Heroes V fan is vok! :--))
Én is az Ork 2. pályán akadtam el. Egyszerűen nem találom az amulettet pedig ott vagyok ahol vásárolni lehet. Már áttekertem több hónapot de semmi.
Mi lehet a gond?
Ha valaki tudja segítsen. Köszi
“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Lenne egy olyan kérésem, h akinek megvan magyarul, az el tudná nekem küldeni a játék Data/Texts fájlát a -ra? Előre is köszi!pls konkrét linket küld mert nem negayon veszek ki az oldalakról vmit...(23óra39perc...fárad az agyamXD)
előre is kösz
World of Warcraft 2006.01.31-2007.10.08 || only original server (Arathor) || total played: 239 days || Kedvenc játékom
közelek a hónap vége és érdekelne h mikor jön ki a magyar változata a HOMM5 ToE-nek
aki tud új infót lécci írja meg...
előre is köszi
mar olvastam visszabb hogy,hogy kene tovabb menni,de hol lehet azt az amulettet venni????
kerem segitsen vki!!!one khan one clan missioba vagyok.hajokal nyomulgatok,es meg van egy var ahova nem birok atjutni.el van torlaszolva az ut vagy vmi ilyesmi.ha valaki mar jart arra es atjutott kerem segitsen.elore is thx.....
A TotE magyarul pedig ebben a hónapban jelenik meg.
arra nem is kell sokat várni
és a Hammers of Fate-et magyarul már láttam h megrendelhető csak elfelejtettem a linketXD
ötlet?
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]