Fórum » Nem számítástechnikai témák
Suzuki, a Mi autónk!
Nekem tetszik és az a lényeg.
Eddig 2 régi swiftünk volt. Az egyik egy 1.0-ás 170k kilóméterrel vagy még többel
sosem volt vele motorhiba. A váltójával volt gond. A 3-as fokozatot nem vette egy időben. De meg csináltattuk és azóta semmi baja. A kipufogó dob van most kirohadva, mert már több éve nem használtuk
(elvileg ezt a verdát fogom megkapni, ha leteszem a jogsit )
viszont ez az 1.0-ás motor zseniális volt amikor még csak egy 100-as volt benne Megcsináltuk horvátországot 4 literes átlagfogyasztással szerpentines utakon (akkoriban autópályáról még nem is hallottak arrafelé), telepakolva 4 emberrel Azért az már szerintem komoly Ja és a motorhiba azért becsülendő mert legalább 5-6-szor alaposan össze lett törve... Nem 1-szer az eleje. volt olyan is, hogy a hűtő állította meg a kocsit... De ezzel sosem volt gond hála az égnek
A másikban kb 150k kilóméter van az 1.3-as. Egész jól húz Az már sajnos újabb darab és nem figyeltek rá oda annyira esztergomban... (a másikat az elsők között gyártották) De ennek ellenére csak ott rohad, ahol össze volt törve egyszer (szarul csinálták meg).
Szóval szerintem jó kis kocsik voltak a régi swiftek. Persze mind a 2 a kombi változat És természetesen csak a maguk idejében. Pont mint a trabant Népautó volt és olcsó volt fenttartani. Ma már nyilván sokkal jobbakat lehet kapni
Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
Üdvözlettel:A hang az Ön fejében,amely akkor szól Önhöz,ha olvas valamit
amugy gyulolom az ignist...azt a legszarabb osszerakniszerencsere abbol jon a legkevesebb is..
Üdvözlettel:A hang az Ön fejében,amely akkor szól Önhöz,ha olvas valamit
Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni. (Marcus Aurelius, római császár)
Tudja valaki? Mert nekünk csak a hátsó kettőn van.
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
1.3 as Switet szoktam néha vezetni és nem éppen a fürgeségéről híres ahoz képest a mi Polonk beleprésel az ülésbe.
Nincs a POLOnkabn légkondi azért mert a családban mindenki ki nem állhatja, nálam hátrány ha egy kocsiban van légkondi, nem bírom...
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
Mivel céges volt, nem kíméltem, de a kötelező szervizeken kívül márkaszervízbe nem kellett vinnem motorhiba miatt.
Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
Mikor kocsikat néztem, voltam pár kereskedésben, és amit én most 1.269Mft-ért vettem, máshol 1.55MFt volt a beszámításos bulival és az csak 1.0-s volt (ja, márkaker volt!).
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Egyébként mennyire régi Suzukiról beszélsz? Mert amiért felhoztam a topicot az 2001-es. De ahhoz képest ugyanaz megy, mint 2 évvel ezelőtt, van, aki szidja, van akinek megfelel
Ja, még egy röpke gondolat. A Suzuki 1.3-as motorja az 50kW-tal kényelmesen elbírja a légkondit. Ellenben egy ismerősöm, az 1.2-es Fiatjával csak panaszkodik, hogy mennyire levesz a motor teljesítményéből. Kiváncsi vagyok a te tapasztalatodra, hogy az 1.2-es VW Polo, a maga 40kW-jával hogy bírkózik meg a légkondival?
Ez a fának menéses dolog meg eléggé erőltetett...
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Legalább annyival volt jobb.
Elsősorban én is a régi 2004 ig gyártott Swiftről beszéltem az újat egyenlőre még nem bántom de majd a satisztikák megmondják 1 év múlva.
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
A VW tényleg értékállóbb, de a régebbi sorozatu VW-k közül tényleg csak Golf és Passat futkos sok az utakon, Polo csak elvétve.
Az árra áttérve : nem a mostani kiadásu új Swift-et, Ignis-t nézve, a Polo lényegesen drágább volt, mint a "békebeli" Swift. Nálunk ezért, illetve a sok "régi kocsit beszámítok" akció miatt lett "népautó".
Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
2, életemben 2x mentem autóval 160 al.
3, minden nap 100-120km et vezetek egy Toyota Hiace val és van rálátásom a sok hülye vezetőre, láttam a 8 ason olyan Suzuki baleseteket, hogy olyat a TV be se mutogatnak max kitakarják. A suzukiban hal meg a legtöbb ember balesetben ez a lényeg sajnos.
Az ismerőseim utálják a Suzukit csak a barátnőm nem mert neik az is van. Mindenki csak rosszat mondott róla még a volt oktatóm is, az is lecserélte egy "autóra"...
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
Szerintem az üléshuzat anyaga és a műanyagok kidolgozottsága is jobb az elvarrások mentén, illesztéseknél nincsenek hézagok, több 1000km után se zörögnek a műanyagok. Csedes az utastér menet közben, praktikus, olyan lopásvédelme van amiről egy Suzuki csak álmodhatna ennek ellenére viszik mint a cukrot. Persze csak BP.-n.
VW értékálló és kegyetlen sokat elmennek nézd csak meg hány régi Golfot látsz vagy Passatot... Igazi öszvérek.
Nyugaton a Suzukit nem lehet eladni mert ott tudnak valamit az emberek a magyroknak meg be kell dumálni hogy a "mi autónk" jó ára van jól megy, keveset eszik, azt az okos magyar már rohan is. Már azon se lepődnék meg ha lenne Tesco gazdaságos kiszerelés.
A régi Swiftnél még az 1.3 as Wartburgok is jobbak masszívabbak ezt olyan mondta aki mind a kettőt használta.
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
A belsőtérhez felhasznált anyagokban semmi különbség nincs (már). Mindkettő az árkategoriájához passzoló alacsonyabb árfekvésü anyagokkal van kitapétázva.
Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
Lomha a POLO aha szóval a mi 1,4 es 75 lovas Polonkal a legszélesebb gumikkal amit gyárilag kérni lehet rá lazán mentem az M7 en 160km/h val csak azért nem nyomtam jobban mert Apám nyafogott, gyorsulásával se igen vannak bajok. 5 ajtós 4 éves 2.300.000 volt annó most is lazán ér 1.700.000 de a 4 éves (ennyiért számították volna be egy újra) Suzukikért kaphatsz mondjuk 1.100.000-t jobb esetben.
Kár vitázni én akkor is utálni fogom a Suzukit ha jobb lesz mint a BMW-k...
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
Ezek szerint nem kenyered a téma. NEM kerékátmérőket, hanem futófelület-szélességet írtam mindenhol.
Mondjuk, ha már egy Poloban kellene gondolkodnom, akkor habozás nélkül Honda Jazzt vennék, mert azonos felszereltséggel és négyhengeres motorral jelenleg a legjobb vétel
Az erő legyen veletek!
Ezzel baromira egyetértek.
A cégünk szállítja be a Suzukinak minden japán alkatrészét és belelátok egy kicsit a dolgokba. Tegnap is lent voltam Esztegomban náluk.
Az új Swift közel 200 kg-mal nehezebb, de még mindig nincs 1 tonna, és túlsok a 93LE egy 1.3-as kis kocsihoz. Ahhoz max egy 65LE-t raknék. És a 4*-os töést teszttől sem kell elájulni, mert kb. a Dacia Logan meg az ilyenek nem képesek ezt elérni...
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
Nekünk is van egy 1(, megy mint állat).Igaz minnyá szétesik, de még megy
Faterom ki nem állhatja.
Az ülés is hamar szétment, a központiról nem is beszélve.
De városba szarásig elég.Nagyvárosba meg ha megyünk, ott a másik kocsi.
Én azért szeretem, mert csak a "mi autónk"
I don't want you back!!!
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Erre csak idézni tudom, amit egy kocsi hátsó ablakán láttam:
"Nyomjad csak, már várják a veséd".
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Van akinek ez(nem így, de a lényeg ez) egy 1.6 Toledoval sikerült...
I don't want you back!!!
na ja, mint ahogy
-lehet utálni a bmw-seket mert más, mindenki felett álló tudatállapotba kerülnek ha autóba ülnek
-lehet röhögni az olasz autósokon, hogy romlandó, semmire sem jó, csak "digó autót ne" tipusú autókban ülnek
-lehet ledöbbenni azon, hogy hogyan mer valaki francia autót venni, mert a békazabálók mindent elbasznak,
-lehet sajnálni a sok opelost, akikkel elhitették, hogy egy autó attól már jó hogy német,.......stb.
hát ez azért elég sokrétű, nem?
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
A Suzuki most is ezt csinálja pakolja a 100LE körüli motorokat az új Swiftekbe aztán a sok hülyegyerek aki még 1000km et se vezetett felcsavarodik az első fára vagy kisodródik az első kanyarba mert a lőreő ok de a megefelő futómű stb nem ahoz a motorhoz való.
Az újabb Swifteket nem szidom meg a Lianára se írtam semmit se. Elismerem, hogy már sokkal jobbak, de ettől még utálom őket mert népautó lesz sok hülye barom fogja őket vezetni akik az 1.1 es feliratu ócsakvasbol optikau tuningal egy menőző autót csinálnak akiket a Toyota HIACE val is lazán othagyok a lámpánál.
Egyszerűen nem szimpatikus márka sose volt az a Suzuki sose hordozott a név mögött minőséget az emberek se ok nélkül szidták és szidják... Én csak azt nemértem ha van egy VW POLO 2.300.000 FT ért és van egy új Swift 2.200.000 ért akkor miért nem az autót(VW) választják vagy azért nem mert, biztonságosabb, minőségibb ég még szebb is(szubjektív)...
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
ez olyan, mint amikor bejöttek annak idején a jobb autók, és "mindenki" elkezdte szidni a trabit. pedig a rendeltetését tökéletesen betöltötte, valóban népautó volt, ráadásul az emberek egy részének erre volt csak pénze.
a suzuki mo-on ugyanígy kezdődött, olcsóbb népautó volt minden másnál. aztán mások is alákínáltak, lett választási lehetőség.de egyrészt az nem minden esetben jobb, másrészt ne csak a swift-ről beszéljünk, és akkor ha más , modernebb, biztonságosabb tipust szidsz, akkor már nincs igazad.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
belementem a hóba ami alig volt letaposva megálltam benne...mondom innen már ki nem megyek mert astrát is úgy tolták meg, de egyből kimentem belőle és nem csak 1x álltam meg benne és mindig kijött belőle.
hehe
A szervóval nem mondom, hogy nem volt igazad de ez egy 97' es GLX és abban bizony már elfért volna a szervó ha már elektromos ablak van benne.
A Wagon R bizony a kis kerekek sírni tudnék mikor meglátom egyikan lemértem a Trabim Radiál gumija szélesebb volt, 2cm vel mint egy Wagon R gumija!! Télen ki se merem találni, hogy lehet vele menni.
A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Elhunyt gregmerch kollégánk
- 2. Az ázsiai helyszínt is megmutatja a Farming Simulator 25 új trailere
- 3. 63 Days teszt – Leginkább egy vaskos DLC
- 4. Készül a Horizon Zero Dawn Remastered
- 5. Jövőre jön a Ghost of Yōtei
Legfrissebb fórumtémák
- 19:45
- God of War: Ragnarök teszt – Kratos északi kalandja PC-n is teljessé vált [hozzászólások] [28]
- 19:14
- GG - GameGuess játék [814]
- 11:37
- Nyereményjáték! [3161]
- 11:36
- Nyertesek [93]
- 21:56
- Elhunyt gregmerch kollégánk [hozzászólások] [38]
- 20:21
- Broken Sword – Shadow of the Templars: Reforged teszt [hozzászólások] [2]
- 14:10
- Helyzetjelentés [157223]
- 14:08
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1472]
- 19:42
- Manchester United [40966]
- 12:50
- Iron Meat teszt – Óda a Contrához [hozzászólások] [1]