A hollandok nagyon sok ember szimpátiáját vívták ki az eddigi játékukkal, ebből jelentőset veszítenének, ha ma leadnák a három pontot a románoknak. Más kérdés, hogy ez mennyire érdekli őket. Azt gondolom, hogy ugyanazt fogják csinálni, amit a portugálok és a horvátok, vagyis pihentetnek jó néhány meghatározó játékost, és az eddigi tartalékok jutnak nagyobb szerephez. Azonban egy olyan csapatnak, ahol pl. Robben vagy van Persie tartalék, a holland gólkirály Huntelaar meg még nem is játszott eddig, így is nagy művészet lenne kikapni a románoktól.
Annyira egyébként nincs is sok értelme szándékosan kiejtetni mindkét nagy csapatot, mert amennyiben a hollandok túljutnak a D csoport második helyezett csapatán, akkor úgyis a Spanyolország - C csoport 2. helyezettje meccs győztesével játszanak. Amennyiben a románok mennek tovább, akkor ez vélhetően a spanyol csapat lesz, amennyiben pedig az olaszok vagy a franciák, akkor a minden bizonyal kiélezett spanyol-olasz/francia meccs (fáradt) győztesével, vagyis mindenképpen erős csapat ellen kell játszaniuk a döntöbe jutásért (amennyiben pedig valami csoda folytán a románok kerülnek a négy közé, akkor már az sem lenne véletlen).
Szóval akkor hajrá Hollandia és hajrá Olaszország!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Manor Lords early access próbakör
- 2. Új DLC-vel bővült a Classified: France ’44
- 3. Necrophosis – mintha Beksiński illusztrálná Lovecraft rémálmait
- 4. Ilyen vas kell majd a Senua’s Saga: Hellblade II alá
- 5. Játékmenet-bemutatón a The Forever Winter
Legfrissebb fórumtémák
- 20:26
- Dark Souls III [132]
- 19:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1423]
- 15:00
- Szét*** az ideg [4834]
- 08:38
- Elden Ring [85]
- 21:22
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1462]
- 14:37
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2874]
- 10:14
- Mit takar a Men of War II Frontline Hero Pack? [hozzászólások] [2]
- 14:37
- Baldur's Gate III [1323]
- 22:50
- Sorozatok [10794]
- 20:09
- Drug Lord 2 - Mafia Empire (Android) [2]