28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Eurovíziós dalfesztivál



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Ja, még annyit kifelejtettem, hogy nem igazán tetszett, hogy az idei évtől már a produkciók közben, a műsor kezdetétől lehetett szavazni. Ez eléggé Megaszar-utánérzést keltett, mintha már itt is kizárólag az SMS-ekből származó bevételre hajtottak volna.

Mondjuk tény, hogy gazdasági válság van, és ez a rendezésen is érződött szerintem. Tavaly az oroszok sokkal jobban kitettek magukért, itt most szinte minden gyengébb volt végig a közvetítés alatt a színpadtechnikától kezdve az igénytelen tévés feliratozásig.

Bár visszatérve az első bekezdésre, ilyen szempontból kicsit szerencsés, hogy pont egy olyan produkció nyert, amit az elődöntőkben nem lehetett látni előtte. Szóval ezzel az eggyel takarózhatnak, de szerintem akkor is gáz ez a hosszú szavazás. Én eddig azt hittem, hogy a pillanatnyi teljesítmény és a színpadi produkció is számít, de ezek után azt is mondhatnák, hogy hallgassa meg mindenki a számokat YouTube-on, és szavazzanak a nézők az alapján. Na meg ők panaszkodnak a geopolitikai klikkesedésre, ha már a számokat se kell megvárni, úgy lehet szavazni rögtön?!

Belinkelem a Velvet cikkét is az ottani vélemények miatt.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Vélemény? Nekem nem igazán jött be a német kiscsaj. Azaz alakra vonzó meg kívánatos, de az énekstílusa és maga a dal elég semmilyen volt szerintem. Ellenben anya például azt mondta itthon, hogy szerinte nagyon jó volt...

Szerintem viszont már megint azt láttuk, amit korábban sokszor. Nem azt mondom, hogy manipulált volt az eredmény, de a közönségnek szépen a szájába rágták, hogy kire illik és érdemes szavazni. Pedig én nem is tájékozódtam előtte az indulókról, csak annyit hallottam, ami a műsorban közvetlenül elhangzott (és a magyar kommentátor nem igazán volt a topon), de például a Google statisztikailag őt hozta ki előzetesen győztesnek, meg véletlenül pont Hamburgba volt egyedül élő kültéri kapcsolás folyamatosan...

Na mindegy. Egyébként elég gyenge, vagy legalábbis unalmas volt a felhozatal a döntőben is szerintem. A másik két dobogósnak, a törököknek és a románoknak azért örülök, mert az övéik még az élvezetesebb produkciók közé tartoztak, ezt már közben is így gondoltam.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat