Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Bár az elmúlt hónapokban a Creative Assembly csapatát rendre az Alien: Isolation miatt emlegették, a srácok nem feledkeznek meg arról a szériáról, amely igazán ismertté tette őket. A minap be is jelentették, hogy készül a Total War: Rome II Emperor Edition, a tavaly szeptemberben megjelent stratégiai játék új, kibővített kiadása. Ez egyfelől az alapjátékot és az ahhoz megjelent kiegészítőket tartalmazza, másfelől egy új kampány is helyet kapott, amely a második triumvirátus idejét dolgozza fel. Julius Caesar halála után vehetjük fel a fonalat, az ígéretek szerint több száz órányi plusz játékidő keretében. A kampányt bármelyik frakció oldalán elkezdhetjük (köztük újoncként az örményekkel is). Persze ez még önmagában nem lenne elegendő egy császári kiadáshoz, így a fejlesztők felturbózzák a látványvilágot is, finomítanak a politika működésén, de új épületekre és még kiegyensúlyozottabb csatákra is számíthatunk.
A Total War: Rome II Emperor Edition egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de örömhír lehet a széria rajongóinak, hogy aki korábban már megvásárolta az alapjátékot, annak mindez ingyen landol az ölében.