Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Sid Meier nevéhez megannyi szimulátor és stratégia kötődik, de bizonyos, hogy a legtöbben az idén huszonöt éves Civilization sorozat kapcsán ismerik. A népszerű körökre osztott stratégiában egy általunk választott nép útját kell egyengetnünk az első telepesek érkezésétől egészen a világuralomig. Határaink és befolyásunk folyamatos terjesztése során újabb és újabb technológiai vívmányokat kell feltalálnunk, hogy mindig egy lépéssel a többi nép előtt járhassunk. A sorozat eddig öt epizódot és legutóbb egy sci-fi mellékágat ért meg, ám a Firaxis Games a negyed évszázados múlt megünnepléseként bejelentette, hogy készül a Sid Meier’s Civilization VI.
Az új játék persze a már jól kiismert alapokon nyugszik majd, de a készítők igyekeznek alaposan felrázni, hogy ne egy sokadik rókabőrnek tűnjön. A városaink fizikailag is terjeszkedni, növekedni fognak, így idővel nem csak egy, hanem több hatszöget (ebből állnak a térképek) is elfoglalnak majd. Erre nekünk is hatásunk lesz, hogy maximálisan kiaknázzuk a város környezetében rejlő lehetőségeket. Megújul a tudományos kutatási rész is, egységeink felfedezései gyorsíthatják fel a birodalom fejlődését. A diplomáciai rendszer az idő előrehaladtával válik majd egyre finomabbá – a kezdeti időkben mindent erővel oldhatunk meg, később viszont szövetségeket és megállapodásokat köthetünk más népekkel. Szintén megújul az egységek kezelése is. Eddig megszokhattuk, hogy egy hatszögben egyszerre csak egy egység tartózkodhat, de mostantól lehetőségünk lesz támogatókat rendelni más egységekhez: harcosokkal megtámogatni a telepeseket, vagy tüzérséget rendelni a gyalogság mellé. Az azonos típusú egységeinket is kombinálhatjuk, hogy még ütőképesebbek legyenek. A készítők egyaránt gondolnak a veterán és az újonc játékosokra is, előbbieknek az újdonságok révén nyújthat bőséges felfedezni valót a játék, míg utóbbiakat alapos oktatómód vezeti be a játékmenet rejtelmeibe. Az egyszemélyes kampány mellől természetesen nem hiányozhat a többjátékos mód sem.
A Sid Meier’s Civilization VI már pontos megjelenési dátumot is kapott, miszerint október 21-én fog megjelenni PC-re. A bejelentés mellé megérkezett az első előzetes is, amely szokás szerint semmit sem mutat magából a játékból. Szerencsére ezt megteszik az alábbi képek helyette.




