
Munkatársai 8 százalékától, közel 800 embertől válik meg az Activision Blizzard - adta hírül a VentureBeat. Az értesülések szerint a leépítés elsősorban a nem játékfejlesztésben részt vevő alkalmazottakat érinti. Ezek a részlegek ugyanis az elmúlt évek során túl nagyra nőttek, amit viszont a jelenlegi helyzet - a kevesebb kiadott játék - nem indokol. A csoport inkább a fejlesztésre koncentrálná az így felszabaduló pénzeket, így például a Call of Duty, Candy Crush, Overwatch, Diablo és Hearthstone játékok fejlesztői csapatát erősítené 2019 folyamán. Az elbocsátások az Activision Publishing, Blizzard Entertainment és King részlegeket egyaránt érintik.
A bejelentés annak fényében kicsit furának tűnhet, hogy a cég az elmúlt üzleti évre vonatkozóan rekordösszegű - 2,38 milliárd dolláros - bevételről adott jelentést. Azonban ez alatta maradt a tőzsde által várt 3 milliárdnak, ezen kívül pedig az Activision Blizzard előrejelzése szerint a következő esztendőre 13 százalékos csökkenés várható. Ez többek között annak tudható be, hogy míg az elmúlt évben volt új World of Warcraft kiegészítő, a Battle for Azeroth, most nem lesz ilyen.
Bár a Blizzard Entertainment részlegnél bár idénre nem várható nagy új megjelenés, a meglévő játékokra erősebben koncentrálnak, és a korábbi franchise-ok bővítésén is dolgoznak. Tovább bővül például az elkövetkező évek során az Overwatch, és kiemelten kezelik az Overwatch League-et. De a tervek között szerepel új Warcraft játék is, és a Diablo csapatot is bővítik - és ez alatt nem a Diablo Immortal mobiljáték fejlesztőit értik.