Napokon belül megérkezik a Steamre a T19 Games új játéka, a Dread Templar. A projektet még a 1C Entertainment karolta fel. A játékban szó szerint egy modernkori rettegett templomos bőrébe bújhatunk, aki alámerül a poklokba, hogy ott bosszút álljon. Hogy ki vagy min és főleg miért, az nem derült ki.
A játék kendőzetlenül a ’90-es évek mára klasszikussá vált alkotásait vette alapul, így garantáltan felidézi majd a Quake, a Doom vagy a Hexen. Ez elsősorban a korszakot idéző grafikának és az abból áradó hangulatnak köszönhető. Ami viszont a játékmenetet és az irányítást illeti, az már a mai trendeket fogja követni, így a kötelező elemek (mint az elszórt fegyverek és muníció vagy a kulcsok és kártyák felszedegetése) mellett lesz képességfejlődés is. Fegyverből is elég változatos lesz a kínálat: kardok, lőfegyverek és pokolbéli fegyverek egyaránt lesznek.
A Dread Templar a tervek szerint augusztus 14-én fog megjelenni, de ekkor még csak a korai változatot lehet majd elérni PC-n. Azt nem tudni, hogy a készítők meddig szeretnék ebben a státuszban hagyni.