A Ubisoft évek óta nem találja a sikerhez visszavezető utat az erdőben, amit jól mutat az is, hogy számos projektjük hosszú évek óta tolódik, sokat töröltek is. A nagy útkeresés előtti időszakban viszont még voltak nagyon is jól sikerült játékaik, amelyekkel még a mai napig milliók játszanak szívesen. Ezek egyike most lényegében újra megjelent.
A Tom Clancy's The Division 2 eredetileg 2019 tavaszán debütált és bár a rajt idején még voltak kisebb-nagyobb gondok vele, ezeket sikerült javítani. És a játék általánosságban is jobban muzsikált az egyébként szintén elég jó számokat produkáló 2016-os első részhez képest.

Tom Clancy’s The Division 2 teszt – A kevesebb néha több
A Ubisoft nem akart változtatni azon, ami már működött, de megpróbált javítani azon, ami nem.
A Ubisoft egy ideje újra nyitott a Steam felé, ahol lassan egyre több régebbi és új játéka válik elérhetővé. Ebbe a sorba állt be most a The Division 2 is. A dolog hátterében az áll, hogy lejárt az Epic Games Store-ra és a Ubisoft Store-ra vonatkozó exkluzivitási időszak.
Az persze erősen kétséges, hogy hány embert fog vonzani a játék csak azért, mert most már a Steamen is megvásárolható. Főleg annak fényében, hogy a játék továbbra is megköveteli a Ubisoft Connect meglétét a számítógépen, illetve érdemben semmivel sem nyújt többet a Steamen mint a többi kliensen keresztül. Nincsenek Steam Achievementek sem.

Tom Clancy’s The Division 2: Warlords of New York teszt – Visszatérés New Yorkba
Az első nagy kiegészítőjével visszakacsintunk az első részhez.
Cserébe viszont egészen január 26-ig 70%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni a Standard Editiont, a Warlords of New York Editiont és a Warlords of New York Ultimate Editiont is.