Tavaly decemberi megjelenésekor még csak Xbox Series X/S-en és PC-n lehetett nekikezdeni Indy legújabb kalandjainak, ma azonban korai eléréssel megérkezett az Indiana Jones and the Great Circle PlayStation 5-re is, így a Sony konzoljának tulajdonosai is belemerülhetnek a világ számos pontján átívelő történetbe – feltéve, hogy a Premium Edition vagy a Collector’s Bundle pakkra neveztek be. A többieknek még csütörtökig várniuk kell a játék elindításával.
Az elveszett frigyláda fosztogatói és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag filmek között, 1937-ben játszódó sztoriban lopakodás, lőfegyveres- és közelharc és fejtörők megoldása is vár ránk, no és persze ostorunkra is szükségünk lesz. Ez utóbbihoz a PS5-ös megjelenéssel együtt két új képesség is bekerül a játékba (minden platformon): az Open Seasonnel többet sebződnek az ellenfeleink a későbbi támadások során, míg a Sleight of Handdel lefegyverezhetjük támadónkat, a fegyver pedig Indy felé repül.
A PlayStation 5-ös verzió 60 fps-sel fut, SSD-vel gyorsan tölt be, és természetesen a DualSense kontroller haptikus visszajelzéseit és adaptív ragaszait is kihasználja. A fénycsík pedig azonnali visszajelzést ad Indy állapotáról. Ha elakadnánk, a játék közben segítséget kérhetünk másoktól is. Egyúttal a PS5-ös verziót optimalizálták PlayStation 5 Próra is.

Indiana Jones and the Great Circle teszt – Nem tökéletes, de remek karika
Indy János körül nagyot, 360 fokot fordult a világ, mégsem ugyanarra néz. Sok idő telt el, mióta utoljára játékosként találkoztunk, és ilyen mértékű is a változás.
Az Indiana Jones and the Great Circle így most már PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re is elérhető.