A tavalyi év – de talán minden idők – eddigi legjobb és legbrutálisabb verekedős játékából, a Mortal Kombatből idén PS Vita verzió is megjelent. A nagygépes verzióról már egy évvel ezelőtt jelent meg írásom (sőt, egy külön cikk a történetről is), most pedig bemutatnám a kézikonzolos változatot.
Visszakanyarodva a fontos történésekhez, egyfelől a játék a megjelenés óta kiegészült négy régi-új szereplővel és számos tartalommal is, másfelől pedig piacra került a Sony újgenerációs hordozható multimédiás játékkonzolja, a PlayStation Vita. Ebben az egészben pedig a mi szempontunkból az az egyik legjobb dolog, hogy a kettő találkozott térben és időben, vagyis a NetherRealm Studios és a Warner közösen elkészítették és kiadták erre, a rövid idő alatt a szívem egyik csücskévé avanzsáló masinára is az immáron teljes, a nagytestvérre nemrégiben szintén megjelent Komplete Edition teljes tartalmán túl még továbbiakkal is felturbózott játékot. Az eredmény egy, ha lehet ilyet mondani, az asztali gépes változatnál talán még „kézre állóbb”, még jobban irányítható, de ahhoz hasonlóan kiválóan prezentált alkotás lett!
Nézzük, mivel kap többet az egyszeri Vita tulajdonos asztali gépeket birtokló társainál a játék megvásárlásával! A programban valamennyi utólag megjelent karakter helyet kapott, immáron összesen 32-re emelve a választható harcosok létszámát. A bővített raszter tartalmazza Skarletet (egy, az MKII-ben felröppenő szóbeszéden alapuló titokzatos új szereplőt), Kenshit (a Mortal Kombat: Deadly Alliance óta állandó szereplő vak harcost), Raint (az UMK-ban bevezetett titokzatos nindzsát) és Freddy Kruegert (a Rémálom az Elm utcában horrorfilm sorozat fő gonoszát). No és persze ebben az átiratban is megtalálható Kratos, a PlayStation 3-as verzió extra szereplője, a God of War sorozat übertápos főhőse. Mellettük új kosztümök (például a régi epizódok klasszikus öltözetei) és számos egyéb tartalom megtalálható a játék ezen változatában. Ami azonban talán a legnagyobb dobása, az a speciálisan csak ide berakott 2-es számú „Challenge Tower”, ami több mint 150 (!) új kihívás elé állítja a játékosokat, amelyek teljesítése rendszerint a PS Vita nyújtotta technikai lehetőségeken alapszik. A „Test Your Balance” próbák esetén például a gép jobbra-balra döntögetésével kell fenntartanunk a delikvenseket valami nem túl stabil helyen, de akad itt a képernyő „törölgetését” igénylő játékmód is.
Egyszóval az eddigi gyakorlattól eltérően, immár a kis, kézi konzolos verzióban is benne van minden, ami a nagyokra kiadottban, sőt, még annál is több! És kérem szépen, ez bizony már valami! Számtalanszor hallom azt, hogy azért nem ruház be valaki egy egyébiránt számára szimpatikus hordozható eszközre, mert véleménye szerint a rá kapható programok „gagyibbak” a nagyoknál, és különben is, milyen vacak dolog már kis képernyőn játszani! (Ilyenkor általában csak félve jegyzem meg, hogy az arcunktól néhány tíz centire tartott 4,3-5 colos képernyő semmivel sem nyújt képi hatásában rosszabbat a tőlünk több méterre lévő nagyobb képernyőnél.)
A játék grafikája kicsit ugyan lebutult a többi verzióhoz képest, de ez egyáltalán nem feltűnő vagy zavaró, nem tűnik a program vizuálisan gyengének egy pillanatig sem. A színvonalas átvezető mozik pedig megmaradtak olyannak, amilyenek voltak, teljes optikai pompájukban élvezhetjük őket ezúttal is a QHD minőségű felbontásnak hála. A zene és a hangok szintén maradtak kiválóak, nem is lehet róluk egyebet írni. Legnagyobb változást az irányítás terén hozza a program, ami nem is csoda, tekintve, hogy a gombok száma bizony kevesebb ezúttal, de számos új lehetőség kínálkozik ennek kompenzálására. Az alapvető vezérlés megmaradt a régi mederben, csak éppen egy kis ügyes átalakításon esett át az Xbox 360 és PlayStation kontrollerekhez képest. Emellett a PS Vita kínálta lehetőségek kiaknázásáról már írtam fentebb. A végeredmény egy borzasztóan jól és simulékonyan vezérelhető bunyós játék lett, amely a nagyobb testvéreinél talán még könnyebben irányítható. Nekem például sokkal hamarabb sikerült egy bizonyos pontra eljutnom a történet módban most, mint előtte a PlayStation 3-as példány esetében. Most valahogy egyszerűbb minden mozdulat, főleg a speciális kombók előcsalogatása, ami talán azért van így, mert a kisebb gépen a gombok is kisebbek, így könnyebben elérhetők a megfelelő kombinációk.
A nagyon tartalmas egyjátékos módok (sztori, kihívások, árkád, gyakorlás stb.) mellett ezúttal is sort keríthetünk többjátékos, maximum két személyes bunyókra, helyi hálózaton vagy interneten keresztül. Ezek során az egyes játékstílusokba egy-egy, vagy két-két harcosunk mérkőzhet meg egymással.
Azt hiszem, mindent elmondtam fent, amit akartam kedvenc verekedős játékom talán legjobb átiratáról. Aki azt gondolja, hogy a kézikonzolokra fejlesztett programok nem érik el a nagygépes változatok szintjét, az nyugodtan nézzen bele az egyik eddigi legtartalmasabb ilyen alkotásba! Az Uncharted: Golden Abyss mellett ez az a játék, amely miatt nyugodt szívvel ajánlom bárki számára egy PS Vita beszerzését, és egyúttal teljes szívemből kívánom neki, hogy soha rosszabb befektetése ne legyen!