25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Hand of Fate

Végre megjelent a végleges verzió – Ti vajon meddig bírjátok a sors kártyáival szemben?

Írta: Zoo_Lee

Ahogy azt már több cikkemben is megemlítettem, a tavaly kipróbált több Steam Early Access játék közül a hack-and-slash akciójátékokat, szerepjátékokat és gyűjtögetős kártyajátékokat kombináló Hand of Fate volt számomra a legígéretesebb és legjobb darab. A fejlesztők embert nem kímélő sebességgel – és még indie fejlesztők körében is meglepően nagy lelkesedéssel – hozták ki az újabb és újabb buildeket, javították a játék hibáit, tökéletesítették a meglevő elemeket, adtak hozzá új tartalmakat. Kicsit sem lepődtem meg azon, hogy alig fél évvel az első tesztköröm után meg is jelent a végleges kiadás – ahogy azon sem, hogy a játékosok szinte egyhangúan remekműnek kiáltották ki.

Hand of Fate

Egy kis gyorstalpaló azoknak, akik esetleg lemaradtak a tavaly nyáron írt előzetesemről: a Hand of Fate indítását követően egy rejtélyes kártyajátékos asztalánál ülünk, aki hatalmas erejű, mágikus tárgyakat birtokol. Ahhoz, hogy ezeket megszerezzük tőle, le kell győznünk a saját játékában. Ez a játszma tizenkét menetből áll, amelyek során feladatunk egy megadott főellenfélkártya megkeresése és likvidálása a lapokból kirakott pályákon. A lapokra lépve apró figuránkkal azok tartalma életre kel: hol barátságos árus ad el nekünk fegyvereket és a kalandozásainkhoz szükséges ételt, hol itt a piros, hol a piros alapon kell siker- és kudarckártyák közül választanunk, hogy egy szerencsétlen eseményt megakadályozzunk, hol pedig harcba keveredünk, ahol a Rocksteady Batman játékait idéző harcrendszerben kell összemérnünk erőnket az aktuális pakli szörnyeivel. A főellenfelek ráadásul egyedi szabályokkal módosítják az aktuális játszmákat, a játék előrehaladtával minden véletlenszerűen generált pálya egyre hosszabb, illetve minden harmadik diadal után elnyerjük a kártyás egyik mágikus tárgyát, amely fejleszti karakterünk kezdőfelszerelését, és a régebbi, már jól ismert ellenféltípusokat is új fegyverekkel, támadásokkal tápolja. A paklik is folyamatosan bővülnek, minden főellenfél legyőzése új felszerelésekkel, tárgyakkal, eseményekkel növeli a lehetséges játékelemek halmazát, ráadásul a játék során találkozhatunk olyan speciális, érmével megjelölt lapokkal is, amelyeken ha teljesítünk bizonyos feltételeket, automatikusan megkapjuk az adott eseményhez tartozó tárgyakat, esetleg a következményeket jelképező kártyákat. Egy szerelmespár sikeres megszöktetése után például a pakliba kerülnek az őket üldöző haragos apához kapcsolódó lapok, a mágusok tornyának kifosztása pedig a dühös varázslókat is az ellenfelek paklijába keveri.

Hand of Fate

A játék legfontosabb eleme, hogy bár csuklyás ellenfelünk véletlenszerűen pakolja ki elénk a lefordított pályaelemeket, lehetőségünk van bizonyos keretek között testre szabni a felszerelések és események paklijait – vagyis meghatározni, hogy az ellenfelek milyen lootot dobjanak, milyen tárgyakat vehessünk az áruskártyákon, és milyen kalandokba keveredjünk az út során. Érdemes átgondolni, hogy sok, értékes mágikus felszerelésre, vagy egyszerűbb, de olcsóbb páncélokra van-e szükség, esetleg sok érmés lap kerüljön a pakliba még ismeretlen következményekkel, vagy főleg már ismert, ártalmatlanabb kártyákkal találkozzunk. A játék ugyan felajánl egy automatikus pakli-összeállító lehetőséget, a tapasztalatom az, hogy főleg a vége felé érdemes alaposan megtervezni a paklikat.

Hand of Fate

A grafika szép, a modellek animációi tökéletesek, a csaták helyszínéül szolgáló arénák kellően változatosak, látványosak, a zenék pedig megfelelő aláfestésként szolgálnak a programhoz. Külön említésre méltó pozitívum, hogy a játék magyarítva érhető el Steamen, az összes feliratot és kártyalapot anyanyelvünkön olvashatjuk. Az irányítás lehetséges mind billentyűzettel, mind kontrollerrel, bár a harcrendszer miatt utóbbival sokkal kényelmesebbnek találtam. A véletlenszerűen generált pályák, a számtalan megnyitható lap, illetve a játék felénél megnyíló végtelen mód pedig a szinte korlátlan újrajátszást is garantálnák – ha nem rondítana bele az élménybe néhány kissé frusztráló elem.

Hand of Fate

Ugyanis hiába tetszik a játék, hiába követtem a fejlesztést gyakorlatilag az Early Access kezdete óta, néhány apró grafikai bug mellett maradt pár elég frusztráló hiba a programban, amelyeket nem értem, hogy nem sikerült kijavítani a megjelenésig. Egyes főellenfélkártyák szabályai például már-már nem a kihívás kategóriába esnek, hanem frusztrálóak. Az utolsó boss, a Pikkely király játéka alatt például minden negyedik lépésnél automatikus Kín kártya járt (életerővesztés, maximális életerő csökkenése, átok), és a mágikus fegyverek képességeinek használatánál automatikusan veszítettem az amúgy is szűkös élelemtartalékból. A másik gond, hogy a játék generátora néha kicsit félrekalkulál, és a főellenfélharcokat nevetségesen kicsi, behatárolt arénákba teszi, illetve a későbbi játékok során, amikor már a korábbi főellenfelek is az egyszerű szörnyek paklijába kerültek, néha egy viszonylag kicsi arénában meg kellett küzdenem két korábbi főellenféllel és teljes kíséretükkel is. Ez pedig azért negatívum, mert amikor a bétában hónapokkal ezelőtt először találkoztam ilyen helyzettel, beszéltem a fejlesztőkkel, és beismerték, hogy igen, sajnos ez egy bug, elég durván felrúgja a játékegyensúlyt, dolgoznak a javításán – sajnos úgy tűnik, a mai napig sikertelenül. Végül pedig (bár lehet, hogy ez már csak kukacoskodás) vannak eseménykártyák, amelyeket négy-öt nekifutás után sem jöttem rá, hogyan kell sikeresen végrehajtani, hogy megszerezzem az érméjüket. A harcokból és lapválasztásokból álló Ördögi karneválon például már szinte minden lehetséges kombinációban húztam bukásokat, sikereket, kaptam tárgyakat és küzdöttem ellenfelekkel, mégsem tudom, hogyan kaphatom meg a „folytatás” lapjait.

Hand of Fate

Ettől függetlenül a Hand of Fate egy egyedi, változatos, szinte megunhatatlan játék, olyan kombináció, amelyre eddig még nem volt példa, és bármilyen furcsán is hangzik, tökéletesen működik, egy hihetetlenül tartalmas, szórakoztató elegyet alkot, amelyet ráadásul nem is AAA-kategóriás árcímkével küldtek a Steamre. Nagyon ajánlom a kipróbálását mindenkinek, aki kedvet kap a számtalan befuttatott műfaj után egy kis újdonságra.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

85%
grafika
8
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
8
Pozitívumok
  • Addiktív és változatos játékmenet
  • Rengeteg kártya, megszámlálhatatlan kombinációs lehetőség
Negatívumok
  • Egyensúlybeli problémák, amelyeket a megjelenésig sem sikerült javítani
  • Apró grafikai bugok
  • Néhány kártya helyes teljesítési módja nagyon nem egyértelmű

További képek

  • Hand of Fate
  • Hand of Fate

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!