Egy nem túl sokat ígérő napos szeptemberi délután egyszer csak az ASUS Magyarország irodája előtt találtam magam Dinóval, ugyanis meghívtak minket, hogy megnézzük, mire képes jelenlegi csúcsmodelljük, a Mothership, amely próbál új utakat keresni a gamerlaptop-design terén.
Hogy épül fel egy hagyományos laptop? Van egy lapos doboz, ebbe zsúfolnak bele mindent, amitől ketyeg a gép, ennek a tetejébe csapják a billentyűzetet és a tapipadot, majd a felső élére hegesztett zsanérral lehet fel-le hajtogatni a képernyőt. Alapvetően nincs is ezzel semmi baj, csak ha valami hardverigényeset kezd el az ember tolni. akkor bizony nekiáll perzselni kicsit ujjacskáinkat a cuccos... Plusz probléma még, hogy a fenéklemez és az asztal között ritkán van pár milliméternél több hely, így a friss levegő beszívható mennyisége is alkalomadtán problematikus lehet. Emiatt gondolt egyet az ASUS, és a sokéves hagyományt felrúgva gyakorlatilag az AIO-k (All-In-One masinák, azaz a monitorral egybeépített számítógépek) nyomdokain elindulva a kijelző mögé pakoltak mindent, a billentyűzet meg kvázi fedlap lett – körülbelül így születhetett meg a Mothership. Zseniális? Mindjárt kiderül...
Szép monstrum ez az Anyahajó élőben is: a 17”-os mérethez majdnem 5 kg-os tömeg társul – és ha szállítjuk, ott van még a két (!) darab 280 W-os tápegység is, amelyek önmagukban is egy kiló körül nyomnak darabonként... Szép szálkás hátat faraghatunk magunknak, ha ezt napi szintem cipeljük. Na de üzemeljük be! Ha a képernyőt letesszük az élére, egy támaszlap nyílik ki automatikusan – zseniális, bár picit sajnáltam, hogy nem állítható. A billentyűzetet nem csak lehajtani, de levenni is le lehet, sőt, kicsit vastagabbra is lehet hajtogatni (kényelmesebb úgy szerintem), és még afelől is dönthetünk, hogy USB-kábellel vagy vezeték nélkül csatlakoztassuk a géphez. Sőt, a nagy kedvencem, a zseniális numpad/touchpad kombó is itt van! :-) Ölbe nem sűrűn fogjuk őkelmét venni (nemcsak a tömege, de a kialakítása miatt sem), kell hozzá az asztal – na de kit érdekel ez? Bitang gép ez, ha jól emlékszem, a következőkből volt összerakva: i9-9980HK processzor, 64 GB RAM, GeForce 2080, 1,5 TB SSD, 144 Hz-es Full HD kijelző.
Sajnos nem tudtam a szokásos teszteket lefuttatni, de azért egy Time Spy és egy Port Royal benchmark csak lement. Igen impresszív ez a majdnem 11000 pont – az én aztali gépem tud némi tuninggal kicsivel 9000 pont felett, szóval teljesítmény bőven van. A processzor Turbo módban 4888 MHz-ig hergeli magát, ami aztán olyan 3,5 GHz körül stabilizálódott fullos AIDA stresszteszt alatt – ez szerintem igen jó eséllyel magasabb lenne, ha az általam használt Battlefield V 64 fős multiplayer teszttel nézhettem volna, révén az nem pörgeti konstansan 100%-on egyszerre a CPU-t és a GPU-t. Sebaj, ha esetleg majd megkapjuk rendes tesztre is, megnézem. ;-)
A hőfokok se voltak rosszak, olyan 80-85 fok rémlik homályosan, figyelemreméltó eredmény. Hangja sajnos van, de ez elsősorban szélzajnak tűnt: a szobában tartózkodóknak fel fog tűnni, hogy apa játszik, de a tévét csak minimálisan kell feljebb tekerni ilyenkor. Találtam Doomot is telepítve, azzal is tettem pár kanyart: kikapcsolt V-Synckel 200 fps-t betonstabilan tudott a szerkezet, a G-Sync miatt pedig képtörésnek nyoma sem volt. Persze konnektorról etetve kaphatunk csak ilyen szép eredményeket, akkuról a hardcore gaming sajnos felejtős – de mondjuk ez a beltratalom listájából már sejteni lehetett (no meg a két böszme tápegység is ezt sugallta).
Sajnos nem csak a teljesítménye elképesztő a Mothershipnek, hanem az ára is: kb. 2 millió forint körül látni abban a pár boltban, ahol rendelni lehet belőle. Hogy ez mennyire éri meg? Ugyanezt a teljesítményt megkaphatjuk százezrekkel olcsóbban egy G703 képében is akár – igaz, azt továbbra is kézmelengető élmény használni. Lesz ebből elvileg olcsóbb változat is, ez most inkább arról szól, hogy az ASUS megmutatta, tud újat hozni a hardverdesign területén, és működik is a koncepció. És tényleg: egy kvázi AIO-laptop hibrid, ami ráadásul játékra is a legmesszemenőbbekig alkalmas – ez már valami. Már csak a zajjal kéne kezdeni valamit... :D