
Már legalább egy hónapja koptatom a Genesis Thor 300 gombjait (oké, persze valójában nem koptak el), és próbálom kitalálni, hogyan kezdjek neki ennek a cikknek. Igazából még most se tudom, de valami majd csak lesz belőle... A Thor 300 ugyanis semmi kiemelkedőt nem mutat, ugyanakkor ellene se szól igazából semmi. Egy alapvetően sallangmentes mechanikus billentyűzet lett ez, amely leginkább árával szeretné meghódítani a vásárlókat.

Ami valószínűleg elsőre feltűnik mindenkinek, aki kézbe veszi a Thor 300-at, az az, hogy irtó nehéz. Nem véletlenül, hiszen masszív fém vázra épült az egész, és a borítás is alumíniumból van, így nem kevesebb mint 1,2 kg-ot nyom a mérlegen. A második megállapítást pedig már másik érzékszervünk teszi, a fülünk. Ez a klaviatúra ugyanis hangos. Nagyon hangos. Persze nem véletlen, ha egyszer a tesztpéldány kék kapcsolókkal érkezett, ami a kattogós fajtát jelenti. Igaz, a költségek alacsonyan tartása érdekében a Genesis nem a Cherry kapcsolóit választotta, hanem az Outemuét, de igazából nem éreztem különbséget a korábban tesztelt TT Premium X1 RGB-hez képest. Mondjuk aki kevesebbet gépel és többet játszik, az lehet, hogy jobban jár, ha a piros kapcsolóval felszerelt változatot választja – az halkabb is. De úgy gondolom, ez eléggé ízlés kérdése.
Az említett sallangmentesség több dologban is megmutatkozik. Nem kapunk semmi extra billentyűt, nincsenek dedikált multimédiagombok, nincs hangerőszabályzó görgő, nincs csuklótámasz. Az előbbieket az Fn és a funkcióbillentyűk segítségével ugyan megoldhatjuk, de aki már hozzászokott a zenelejátszás külön vezérléséhez, annak ez visszalépést jelenthet. Kapunk viszont gombkiszedőt, amit igazából nem tudtam értelmezni, mert extra sapkák (keycapek) nem járnak a Thor 300-hoz, mint ahogy például a HyperX Alloy Elite-hez voltak. Praktikus viszont, hogy a másfél méteres, fonott borítású USB-kábelt a billentyűzet alján lévő vájatokban tetszésünk szerint vezethetjük el oldalra vagy hátra.

Egy dolog viszont ellentmond a puritánságnak: RGB-s ez a billentyűzet, ami ugye jelenleg egy nagyon divatos dolog. Ráadásul rendes, gombonkénti megvilágítást kapott a Genesis Thor 300, amelyen számos effekt közül választhatunk. Az egyszerű, egyszínű világításon kívül van olyan, hogy a lenyomott gomb villan fel, majd halványodik el, robbanásszerű effektus indul el gombnyomáskor, esetleg szivárvány fut végig keresztbe a billentyűzeten, vagy egy színes kígyó fut végig a gombokon (már csak egy Snake alkalmazás hiányzik róla… ;-) ). Engem ezek a dolgok inkább zavarni szoktak, úgyhogy maradtam a konstans fénynél – aminek erősségét amúgy három szint közül lehet kiválasztani. Beállíthatunk még profilokat akár játéktípusokhoz is, megadva, hogy mikor mely gombok világítsanak: például akciójátékoknál a WASD, mint legfontosabb billentyűk.
Mindez ráadásul driver telepítése nélkül történik: különböző gombkombinációkkal váltogathatunk az opciók között. Extraként egy kombó segítségével letilthatjuk a Windows gombot is, ha zavarna játék közben, de akár az egész billentyűzetet is lezárhatjuk, hogy aztán csak egyetlen kombináció oldja fel újra. Végül válthatunk az N-key és 6-key rollover üzemmódok között is.
A hazai boltokba magyar kiosztással került a Thor 300. Egyetlen kisebb szépséghibája a dolognak, hogy az ékezetes karakterek feliratai nem az átvilágított részre kerültek, így sötétben kevésbé feltűnőek azok. Aki vakon gépel, annak persze ez teljesen mindegy, másoknál pedig maximum ritkán lehet zavaró szerintem.

A teszt során nem volt igazán semmi komolyabb bajom a Genesis Thor 300-zal (azt nem kérdeztem, hogy a szobában a többieknek mennyire volt baja a hangjával...), megfelelően tette a dolgát. A multimédia gombok hiánya mondjuk kicsit fájó pont volt számomra, azokhoz nagyon hozzászoktam eddigi klaviatúráim használata során, de ha nagyon kellett volna, biztos át tudtam volna állítani az agyamat az Fn-es kombókra is. Az viszont tagadhatatlan, hogy árban valóban versenytársai alá tudott menni a Genesis ezzel a mechanikus billentyűzettel: a Thor 300 16-18 ezer forint körüli áron kapható, ami más RGB-s klaviatúrák 30-40 ezer forintos (vagy akár még magasabb) áraihoz képest tényleg barátinak mondható.