Az egykori Illusion Softworks csapata előbb 2K Czech névre keresztelkedett, majd néhány éve lényegében beolvadt a Hangar 13 stúdióba. A stúdió az ezredforduló körüli években a Hidden & Dangerous franchise-zal alapozta meg hírnevét, ám nem véletlenül mindenki a Mafia szériához köti őket. Még 2002-ben, az illusionös évek közepén készítették el a Mafia, City of Lost Heaven című, mára klasszikussá vált gengsztereposzukat, amely felvette a versenyt a korszak ászának számító GTA III-mal. Sőt, a rajongók szemében szinte minden tekintetben túl is mutatott rajta. A stúdió már a 2K kiadó égisze alatt készítette el a folytatást, ám a Mafia II dacára több nagyon ötletes megoldásának, már nem tudta megismételni az első rész sikerét. Hosszú évekre el is tűnt a köztudatból a franchise, hogy aztán 2016-ban immár a Hangar 13 stúdió jóvoltából bővüljön trilógiává. Más kérdés, hogy a Mafia III még annyira sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mint anno a második rész.
A 2K és a Hangar 13 idén nyáron robbantott médiabombát, amikor bejelentették, hogy készül a Mafia Trilogy kiadás. Ez önmagában nem is jelentett volna túl nagy durranást, hiszen hány és hány hasonló gyűjteményt dobtak már piacra rókabőr jelleggel a különböző kiadók? Hamar ki is derült, hogy a Mafia II esetében csak egy tessék-lássék módon összedobott HD-remasterről van szó, amely alig változott valamit az eredetihez képest. A Mafia III-hoz meg még ennyire sem nyúltak, pusztán bedobták a gyűjtői dobozba a kiegészítőivel együtt. De mi a helyzet a Mafia: City of Lost Heavennel? Az már túl régi ahhoz, hogy csak úgy újratextúrázzák és kész. Szerencsére ezzel a Hangar 13 csapata is tisztában volt, és a szép emlékek HD-sített meggyalázása helyett egy amolyan Resident Evil 2-t mímelő remake-et jelentettek be. Ez a Mafia: Definitive Edition, amely most végre meg is jelent.
Azért említettem az imént a Resident Evil 2-t, mert azzal a Capcom jó másfél éve megmutatta, hogyan kell jó remake-et csinálni egy nagyon régi klasszikusból. Nem csak fogták a régi játékot és itt-ott aktualizálták a látványt, hanem szó szerint a régi forgatókönyvből fejlesztettek egy vadonatúj játékot. Nos, a Hangar 13 elképzelése is valami hasonló volt a Mafia: Definitive Editionnel. Éppen ezért a címválasztás nem is lehetne ennél szerencsétlenebb. Ennél már az is sokkal hatásosabb lett volna, ha egyszerűen Mafiaként adják ki a játékot. De ez valójában részletkérdés. A veterán rajongók úgyis tűkön ülve várják a megjelenést, az új játékosok meg már valószínűleg rég felültek az első képek és videók keltette hype-vonatra. Nézzük hát, milyen is lett akkor ez a „definitive edition”!
A készítők nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy a nulláról építik fel újra a játékot, amelynek eredetijéből lényegében csak a sztorit és a settinget tartják meg. Az új kiadás ugyanis semmiben sem emlékeztet már az eredetire technikai értelemben, de ez tizennyolc év elteltével nem is meglepő. Ami viszont sokakban aggodalomra adott okot, az a történet. A stúdió ugyanis azt ígérte, hogy új átvezetőkkel, kibővített dialógusokkal és új sztorielemekkel mélyítik el az eredeti történetet. Nos, ebben nem is hazudtak, hiszen rengeteg olyan jelenetnek lehetünk most részesei, amelyek kimaradtak az eredetiből. És ez az a pont, ahol megnyugtathatok mindenkit: a történet színvonala cseppet sem romlott ezáltal, az újdonságok szépen beépülnek a már ismert fejezetek közé, és tényleg jól kibővítik azokat.
De miről is szól a Mafia? Tommy Angelo egyszerű taxisofőrként tengeti napjait Lost Heaven városában a ’30-as évek elején. Nem túl jövedelmező állás, de tisztességes munka. Tommy ekkor nem is gondolná, hogy ő ennél sokkal többre vágyna, ám egy este két öltönyös fickó bukkan fel a sarkon, pisztollyal a kezükben. Lélekszakadva menekülnek egy csapat másik fegyveres-öltönyös fazon elől, és kényszerítik Tommyt, hogy vigye el őket taxijával. Hősünkről hamar kiderül, hogy bizony piszok ügyes sofőr, könnyedén lerázza az üldözőket, két utasát pedig végül kiteszi egy étterem előtt. Ők nem is hálátlanok, egy közepesen szemérmetlen összeggel jutalmazzák, amiből kipofozhatja a menekülés közben ementálira lyuggatott autót. Néhány nappal később azonban az üldözők ráakadnak Tommyra, akit egészen a korábbi étteremig kergetnek, ahol azonban két korábbi utasa, Sam és Paulie a segítségére sietnek. Így kezdődik hát Tommy Angelo története a Salieri családban.
Aki ismeri a sztorit, annak nem is kell ennél többet elmesélnem, máris megszaladják a nosztalgikus élmények. Aki pedig csak most ismerkedik majd vele, annak megnyugtatásul közlöm, hogy csak a kalandok legelejét lőttem le, ami ezután következik, az fordulatokban és főleg izgalmakban bővelkedő hamisítatlan gengsztereposz lesz, mindennel, ami ehhez kell. Autós üldözés, pénzbehajtás, alkoholcsempészet, leszámolás és felszámolás, lövöldözés és menekülés, van itt minden kérem szépen. És mindezt egy tényleg remekül megírt történetbe csomagolva.
A Mafia: Definitive Edition két területen újult meg igazán: játékmenet és grafika tekintetében. Már az első autós üldözés alatt is találkozhatunk érdekesnek (vagy épp gagyinak) tűnő újdonsággal. A térképen vannak bizonyos pontok, ahol előre jelzi a program, hogy itt bizony le tudom majd rázni az üldözőket. Ezek útfelbontások, ahol Tommy Damon Hillt megszégyenítő ügyességgel szlalomozik a sikánban, míg az üldözők garantáltan felkenődnek egy betonterelőre vagy ilyesmire. Mindezt előre megrendezett kis jelenetben – mindig. Tényleg gagyinak hat, de érdekes módon a játékban később nem nagyon vették elő újra... Ami viszont nagyon kis ötletes megoldás, az a navigálás. Amikor autóval egy megadott útvonalat követünk, a kereszteződésekben megjelennek útjelző táblák, amelyek mutatják, hogy merre is kell ott kanyarodnunk. Ezek tökéletesen beleilleszkednek a környezetbe, sokkal mutatósabbak, mint egy, a képernyő tetejét beterítő hatalmas nyíl vagy ilyesmi. Az autóvezetés emlékeztet az eredeti játékra, elég nehézkes a járgányok terelgetése. De ez szerintem nem negatívum, mert akkoriban tényleg ilyesmi lehetett az autóvezetés. Ami nagyon tetszett, hogy az emberek dülöngélnek a kocsiban kanyarodás közben, a sofőr pedig gépészkedik váltáskor.
Tommy gyalogosan is tud közlekedni, bár ez nekem egy picit esetlennek érződött. A tipikus jégkorongos effekt sokszor előjött: nehézkesen tudtam felmenni egy keskeny lépcsőn vagy eltalálni egy ajtót a falon, mert karakterem hajlamos volt az egyébként részletes animációk miatt elkacsázni előttük. Szintén fura a futás (menekülésnél és üldözésnél is), mivel alig gyorsabb egy kocogásnál. Ami még furább, az a tereptárgyakkal való interakció, ami elég darabos lett. Ugyanez a darabosság és kidolgozatlanság köszön vissza az ökölharcban is. Nyoma sincs a második részben már jól működő pofozkodásnak, itt egyetlen billentyűt nyomkodhatunk csak, és Tommy egy vagy két mozdulatot ismételget végtelenül. Ha meg hosszan nyomjuk, akkor nagyot üt. Azért ez egy 2020-ban kiadott és a nulláról felépített játékban nagyon karcsú.
Szerencsére a harcrendszer már jobban muzsikál. Van egy közepesen használhatatlan fedezékrendszer, és egy egész jól belőtt ballisztika. A fedezékben Tommy odaragad a falhoz, és úgy kell leimádkoznunk róla. A The Divisionben például tökéletesen működik a fedezékrendszer, ez ahhoz képest a fapadoshoz képest is fapados. A fegyverek közt elég nagy az eltérés, de érzésre a pisztoly a leghatékonyabb, messzebbre is elég pontos és erős. A Tommy Gun számomra csalódás volt (bár lehet, hogy most ábrázolták hitelesen), mivel közelre is úgy szór, mint egy elszabadult locsolócső, a sörétes puska meg tényleg csak közelre ér valamit, már néhány méterre is minimum két lövés kell egy emberbe.
Térjünk rá a grafikára. Azt kell mondanom, hogy nagyon rendben van. És mégsincs. Nagyon rendben van, mert ahogy leülünk a játék elé, egy nagyon szépen kidolgozott világot látunk magunk előtt. A város piszok szép, az autók modelljei egyenesen mesések. Az effektek is nagyon igényesek, a tükröződésektől már-már olyan érzése van az embernek, mintha ray tracinget nézne. Pedig természetesen nem, pici koncentrálással kiszúrható a trükk, hogy minden előre definiált. De ettől még iszonyat jól néz ki, megkockáztatom, hogy eddig az év egyik legszebb játékához van szerencsénk. Ugyanakkor ezt már a szereplőkről nem tudom elmondani. Az átvezetőkben még nagyon részletesek a modellek, de a tényleges játék során ez már sokat csorbul. Azt meg már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a főszereplők közül egyedül don Salieri ismerhető fel valamennyire. Tommy, Sam és Paulie még nyomokban sem hasonlítanak régi önmagukra. Ez igaz a szinkronra is, mert mindenki új hangot kapott. És sajnos igazi ripacsok szólaltatják meg őket, főleg Tommyt és Paulie-t. Ők valami elképesztően idegesítően beszélik az olaszos angolt...
Sajnos bugokból sincs hiány, de ezt lassan megszokhatjuk a Hangar 13-tól. A teszt során többször előfordult, hogy vezetés közben egy-egy pillanatra eltűnt alólam az autó. Volt, hogy egy küldetés közepén az egyik társam megállt valahol a pályán, és nem volt hajlandó mozdulni onnan többet, újra kellett kezdeni az adott szakaszt. De a klasszikus talajon átesős móka is megvolt sajnos. Ezek bosszantó hibák, amiket viszont szerencsére könnyedén lehet orvosolni egy-két frissítéssel. Reméljük, így is lesz. A játék teljesítményével és optimalizációjával viszont nincs gond, maximális részletesség mellett is stabilan hozza a 60 fps-t egy 10-es szériájú GeForce GTX kártyával is.
Egy picit imádtam és egy picit utáltam is a Mafia: Definitive Editiont a teszt során. Imádtam, mert képes volt visszacsempészni valamennyit a közel húsz évvel ezelőtti emlékekből. Imádtam, mert tette ezt úgy, hogy közben újszerű élményt is kínált. Imádtam, mert a grafika tényleg pazar, a játékmenet meg a butaságai ellenére is szórakoztató. De utáltam is, mert igenis ott maradtak benne a bugok. Utáltam, mert a régi szereplők nem nagyon fedezhetők fel az újakban. Utáltam Tommy és Paulie hangját (főleg utóbbiét) is. Ha mérlegre kellene tennem e tapasztalataimat, akkor is azt hiszem, sőt, nem hiszem, biztos vagyok benne, hogy az imádat felé billenne a nyelve. A Mafia: Definitive Edition pont olyan játék, amilyenre a többség számít: egy régi nagy kedvenc korrekt hozzáállással elkészített remake-je, amolyan Hangar 13-as minőségben...
