Még annyival gördíteném tovább az előbbi gondolatmenetemet, hogy e stúdiók mögött általában a Focus Home kiadó szokott állni vagy esetleg más kisebb kiadók.
Elgondolkoztam hirtelen, hogy a Focusra általában a kisebb kaliberű, de többségében piszok hangulatos és elég igényes játékok jellemzők. Talán az lehet itt a gond, hogy a Cyanide és a Spiders ebből az alacsony költségvetésből valóban AAA-kategóriás játékokat próbál készíteni, míg a többi kisebb stúdió kisebb, egyszerűbb játékokat, amik így sokkal jobban is sikerülnek, mondhatni, beleférnek a költségvetésbe, nem kiáltanak drágább technológiákért.
Aztán lehet, hogy tökre vakon vagyok és tényleg csak ennyire futja a fejlesztőgárdáktól... :D
A ’90-es években a White Wolf Publishing egy olyan szerepjátékrendszert adott ki Storyteller néven, amely a természetfölötti lények napjaink kontextusába helyezéséről szólt, World of Darkness néven. A leghíresebb darabja ennek a Vampire: The Masquerade, amelyben a játékosok vámpírokat alakítottak; de nagyon népszerű volt a Werewolf: The Apocalypse is, ahol pedig Gaia védelmezőinként vérfarkasokkal kellett a természet egyensúlyát fenntartani. A teljesség kedvéért álljon itt a többi rész is: a Mage: The Ascensionben mágusok, a Wraith: The Oblivionben frissen elhunyt lelkekből lett lidércek, a Changeling: The Dreamingben embertestbe született tündérek, a Hunter: The Reckoningban a természetfeletti erőkkel háborúzó emberek, a Demon: The Fallenben bukott angyalok, a Mummy: The Resurrectionben pedig Osiris által életre keltett múmiák állnak a középpontban. Az egyes szabálykönyvek, settingek természetesen kompatibilisek egymással, így egy kellően nagy és szervezett játék simán szólhatott arról, ahogy mondjuk lidércek küzdenek vérfarkasokkal vagy vámpírok mágusokkal. Ebből a gazdag háttéranyagból emelte ki a francia Cyanide a Werewolfot, hogy a második hivatalos játékot elkészítse (az első a Werewolf: The Apocalypse – Heart of the Forest vizuális novella volt).
Mi is kell tudni ezekről a vérfarkasokról, illetve ahogy a World of Darknessben nevezik, garoukról? Itt a játékban hősünk, Cahal három formát tud felvenni (az eredeti játékban öt forma van): a homid az emberi forma, ekkor tud beszélni és tárgyakat használni; a lupus a farkas forma, így gyorsan és csendben tud lopakodni (az ebben elérhető képességek is a lopakodást segítik), illetve szűk helyen (szellőzőcsatornákon) átbújni; a crinos pedig a klasszikus, majdnem 3 méter magas szörnyalak, amiben harcolni tud hősünk, ráadásul kétféle stílusban: az agile forma a mozgékonyságot teszi valamivel előrébb, a heavy pedig a tank. Van még egy fontos tulajdonság a garou esetében, és ez pedig a düh (rage). Az önuralom ugyanis nem erőssége egy garounak, és ha kiborul, akkor bizony önkéntelenül is átváltozik crinosszá, és tombolni kezd. Ha pedig ebben a formában sérülés éri (alapesetben sokat kibír, szinte sebezhetetlen), akkor a dühe tovább nő, és bizony erőt vesz rajta az őrület (frenzy), amikor gyakorlatilag semmi sem képes megállítani, viszont eszét vesztve küzd mindenki ellen, legyen az barát vagy ellenség – furcsa mód mi aktiválhatjuk ezt az állapotot. A párizsiak pedig ehhez illeszkedő pályadesignt próbáltak összehozni, azaz az egyes szakaszokon az esetek többségében át lehet menni sunnyogva is, de ha kiszúrnak minket, jön a mészárszék. Jól hangzik? De még mennyire!
Csak épp a kivitelezés sikerült tökéletesen középszerűre. Ahhoz, hogy ez a lopakódós játékmenet jól működjön, nem árt, ha az ellenfelek IQ-ja lényegesen nagyobb, mint a cipőmérete. Persze ne legyen teljesíthetetlen emiatt a játék, de őszintén szólva, többet vártam. Idejét sem tudom már, mikor láttam olyat, hogy az ellenséges katona elakad egy korlátban... Mikori cím is a Batman: Arkham Asylum? 2009-es? Ha akkor ezt jól meg tudta csinálni egy 40-ről 60-ra nőtt fejlesztőcsapat, akkor a hasonló méretű francia team miért nem tudta ezt most legalább hasonló színvonalon megcsinálni? És ez igazából az egész játék összképére is jellemző: elavult benyomást kelt. Animációk? Motion capture-nek nyoma sincs, emiatt mesterkélt, darabos. Átvezetőkben arcmimika? Retro rajongók imádnák – de csak 2021-et írunk már. Az Unreal Engine 4 pedig tudjuk, hogy többre képes annál, amit ez a játék mutat – elég mondjuk a Star Wars: Fallen Ordert megnézni.
Őszintén szólva, nem is tudom, mit mondjak a Werewolf: The Apocalypse – Earthbloodról. Nem mondom, hogy ne szórakoztatott volna, de a fentiek bizony csípték menet közben a szemem. A háttér szerintem elég stabil és érdekes (több játékot érdemelne – a többiről nem is beszélve), maga a történet egy limonádé akciófilm szintjét hozza (nem baj), még a játékmechanika alapjai is jól lett megalkotva – csak hát az a fránya kivitelezés, valahogy az nem lett az igazi. World of Darkness rajongóknak merem csak ajánlani, nekik hiánypótló alkotás – mindenki más viszont könnyen talál szebbet és jobbat. Vagy legyen toleráns...
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a magnew biztosította.
