26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

The Quarry teszt – Slasher-horror egyveleg

Egy evőkanál Péntek 13, egy csipetnyi Rémálom az Elm utcában, meghintve némi Halálos kitérővel.

Írta: GeryG

Már megszoktam, hogy amikor a Supermassive Games kijön egy újabb horror-kalandjátékával, akkor cikkemben felhozom az Until Dawnt, a stúdió első játékát. Nem véletlen, hiszen ez alapozta meg a hírnevüket, és tulajdonképpen hét év után is még mindig ennek farvizén eveznek. A stúdió az elmúlt években a The Dark Pictures Anthologyn dolgozott, amely eddig három játékot kapott, a negyedik pedig úton van. De talán a srácon is érezték, hogy az a vonal egyre jobban eltávolodik attól, amit annak idején kitaláltak. Hogy ez jó vagy rossz dolog? Ezt rajongója válogatja. Mindenesetre tény, hogy a legutóbbi House of Ashes már sokkal inkább volt egy akció-thriller, mintsem igazi horror. Még a vámpíros sztori ellenére is.

The Quarry teszt – Slasher-horror egyveleg

Talán a csapat úgy érezte, hogy ideje visszatérni a gyökerekhez. De ahelyett, hogy készítettek volna egy Until Dawn 2-t, inkább egy teljesen új sztoriba fogtak. Ha nagyon szőrös szívű akarnék lenni, nyugodtan rásütném, hogy márpedig ez akkor is egy Until Dawn 2. Mert valójában tényleg az. Megint egy éjszaka története, és megint egy rakás tini elszigetelődve a civilizációtól. Megint egy vidéki rémmese egy rémlényről, amely megelevenedik. Szóval ja, a The Quarry tulajdonképpen az Until Dawn 2. Tessék, szőrös szívű lettem.

Hamisítatlan slasher-horror egyveleg, annak minden jó és rossz jellemzőjével.A The Quarry egy hamisítatlan slasher-horror egyveleg, annak minden jó és rossz jellemzőjével. Valóságos kliséhalmaz, de már most, írásom elején le kell szögeznem, hogy ezt most egyáltalán nem érzem negatívumnak, sőt. A teszt során végig olyan érzésem volt, hogy a készítők egyfajta tisztelgésnek szánják a játékot az olyan horrorklasszikusok előtt, mint a Péntek 13, a Rémálom az Elm utcában vagy épp a kevésbé klasszikus Halálos kitérő. Mert e filmekből egy csipetnyi így vagy úgy, de megtalálható benne. Hogy mást ne mondjak, akinek a menü zenéjétől nem ugrik be AZONNAL Freddy Krueger vigyorgása, az vagy hazudik, vagy nem látta még a Rémálom az Elm utcában filmeket... Péntek 13? Hát Istenem, a sztori egy tóparti nyári táborban játszódik egy sűrű erdő kellős közepén, ahonnan épp hazaindultak a gyerekek, így csak a rájuk vigyázó tinédzserek maradtak. És a Halálos kitérő? Nos, erre anélkül, hogy bármit is elspoilereznék a sztoriból, csak annyit mondok, Lance Henriksen és Ethan Suplee. Ha majd játszol a The Quarryval, meg fogod érteni.

The Quarry teszt – Slasher-horror egyveleg

A sztori a Hacket’s Quarry Summer Campben, vagyis egy erdőmélyi nyári táborban játszódik, ami egy régi kőbánya közelében épült. A prológus még a tábor kezdete előtt játszódik, és két leendő diákfelügyelő útjáról szól, majd ugrunk az időben pár hetet, és máris a tábor utolsó napján találjuk magunkat. Kigördül a kapun a gyerekeket szállító utolsó iskolabusz is, így csak a táborban rájuk vigyázó tinik, vagyis Jacob, Abigail, Nick, Emma, Ryan, Dylan és Kaitlyn maradnak, de már ők is összecsomagoltak és indulásra készek. Ahogy az egy ilyen táborban lenni szokott, az együtt töltött idő szépen összehozta a csapatot, ahol egyik-másik fiú és lány (vagy épp fiú és fiú?) között szorosabb kötelék is kialakult. Éppen ezért az egyik reménytelenül romantikus, de cserébe túlzottan is óvatlan és tinisen meggondolatlan fiatal megbuherálja a kisbuszt, ami így nem indul. Ők pedig kénytelenek még egy éjszakát a táborban maradni. De vajon a tábor vezetője, Mr. H miért lett ettől hirtelen végtelenül ingerült és látszólag totálisan rémült? Miért mondja azt a diákoknak, hogy maradjanak a főépületben éjszakára, és ki ne tegyék a lábukat onnan, amíg ő reggel vissza nem ér? És főleg, miután ő lelép, miért teszik a tinik ennek a tökéletes ellenkezőjét?

Csupa-csupa tinihorrorklisé, ami valahogy mégis ül.Csupa-csupa tinihorrorklisé, ami valahogy mégis ül, és nem nagyon tudtam értük haragudni a játékra. Azért viszont már sokkal jobban, hogy mindez a már számtalanszor ismételt Supermassive-játékmenettel párosul. Oké, tartsuk magunkat a jón ne változtass elvhez, de itt szerintem egy picit túltolták a srácok. Tulajdonképpen a játékmenet, a kamerakezelés, a QTE-k, a döntési helyzetek és a dialógusok menete is egy az egyben az Until Dawnból lettek átemelve. Semmi újítás, semmi új elem, semmi fejlődés. Egy (egyébként még mindig remekül működő) sablonra írt újabb horrorsztori. Pici játék után már az események alakulásából érzi a játékos, hogy mikor közeledik egy sorsdöntő választási helyzet: meneküljek vagy segítsek, jobbra vagy balra menjek, elbújjak vagy fussak tovább. A dialógusok során csak olykor-olykor lehet belenyúlni, hogy mit reagáljon az éppen irányított fél, de igazából ez jó is így, hiszen ettől maradnak gördülékenyek és dinamikusan a beszélgetések.

The Quarry teszt – Slasher-horror egyveleg

A grafikára nagy panasz nem lehet, hiszen összességében simán hozza egy egész estés animációs film színvonalát. Nagyon sokat dob rajta az igazi színészek alkalmazása, akik közt bőven akadnak ismerős arcok is. Ilyen a narrátor (ezúttal jósnő) szerepét betöltő Grace Zabriskie, a táborvezető Mr. H-t alakító David Arquette vagy a kicsit sem furán viselkedő rendőrt játszó Ted Raimi. De mint már korábban említettem, szerepel a játékban Lance Henriksen (Bishop A bolygó neve: Halálból), Ethan Suplee (a Nevem: Earl bugyuta „kis”tesója), Ariel Winters (a Modern család Alex Dunphyja), Lin Shaye (Insidious filmek Elise Rainierje) vagy épp Evan Evagora (Elnor a Star Trek: Picard sorozatból). Szóval veterán és fiatal feltörekvő színészek egész serege vonul fel, ami így még tovább fokozza a mozihangulatot. Más kérdés, hogy valahogy a játékuk az animációkon keresztül nem igazán jön át jól. Értem ez alatt, hogy bár az utolsó mitesszerig lemodellezték őket és mindannyian bámulatosan jól néznek ki, a mimikájuk valahogy túl mesterkéltnek hat, mintha túljátszanának minden érzelmet, hogy biztosan átjöjjön a pixeleken keresztül is. De valójában ez már a stúdió korábbi játékainál is észrevehető furcsaság volt.

Nagyon sokat dob a játékon az igazi színészek alkalmazása.Amit még a grafika mellett némi negatívumként kötelezőnek érzek megemlíteni, az a sötétség. Emlékszem, ezt annak idején még pozitívumként értelmeztem az Until Dawnban, hiszen a sötéttel ügyesen elfedték a készítők a kidolgozatlan részleteket. Ezt a trükköt azóta is előszeretettel alkalmazzák játékaikban, de érzésem szerint itt ezt most egy picit túltolták. Elég sokszor jártam úgy, hogy szó szerint a büdös nagy feketeséget bámultam a monitoron, és csak sejteni tudtam, hogy valahol annak közepén az általam irányított karakter botorkál előre. Oké, a sztori éjszaka játszódik egy sűrű erdőben, esetleg föld alatti járatokban vagy épületek belsejében. Alap, hogy mindenhol tök sötét van, amit olykor némi okostelefon-zseblámpával lehet enyhíteni. De akkor is, ez már bőven a játékélmény rovására tud menni. Illetve még egy apróság, amit furcsállottam: a játék ugyan támogatja a 21:9-es képarányt, ám egy 16:9-es monitoron így bejön a bosszantó fekete csík alul és felül. Viszont amikor egy tényleg 21:9-es monitoron játszottam, akkor meg az egész képet egy vastag fekete keretbe pakolta a játék...

The Quarry teszt – Slasher-horror egyveleg

Ezt leszámítva igazán komoly hibával vagy negatívummal nem találkoztam, hacsak nem említem meg az egyszer előfordult lipsync-hibát. A játék láthatóan töltött a háttérben, ezért akadozott egy-két másodpercig a kép, viszont a dialógus ment tovább, így szépen elcsúszott egymásról a kettő. Szerencsére mindössze fél percig maradt így, a következő snittben már hibátlanul ment tovább. Ilyen bakik tehát vannak a játékban, és bár úgy tűnhet, hogy fenti írásom inkább csalódott mintsem elégedett, nem akarok félrevezetni senkit.

A The Quarry egy nagyon jó kis horror-kalandjáték. Pontosan olyan, mint amit az Until Dawn nyújtott, pontosan olyan, amit a Supermassive Gamestől megszokhattunk és el is várhatunk. E téren nem okoz csalódást, sőt. Én imádtam a stúdió mindegyik játékát, így ez is bekerül a kedvencek közé. Nem tökéletes, de így is csak ajánlani tudom a horror-kalandjátékok szerelmeseinek.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Hamisítatlan slasher hangulat
  • Hollywoodi színészek díszes társasága
  • A szokásos Supermassive stílus és színvonal
Negatívumok
  • A szokásos Supermassive stílus és színvonal
  • Játékmenetben tulajdonképpen semmi újat nem mutat a 2015-ös Until Dawnhoz képest
  • Egy picit talán túlságosan is sötét, sokszor alig látni valamit
  • Egy-két apróbb grafikai baki vagy elcsúszott lipsync

További képek

  • The Quarry
  • The Quarry
  • The Quarry
  • The Quarry
  • The Quarry
  • The Quarry

The Quarry

Platform:

Fejlesztő: Supermassive Games

Kiadó: 2K Games

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. június 10.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!