Amikor a Nintendo Switch 2 technikai specifikációi kikerültek, nekem nem tűnt akkora ugrásnak az eredeti Switch-hez képest – ugyanakkor a tévedés jogát fenntartva kíváncsian vártam, mit tudnak majd ebből kihozni. Szerencsére csak kellemes meglepetésekben volt eddig részem – bár a Doom és a The Witcher III is kisebb csoda volt, hogy azon a gyösz vason megmozdult, de a Cyberpunk 2077 az új Switchen meggyőzött, hogy sok kellemes portnak is elébe nézhetünk az elkövetkezendő évek során. Most itt az első két Yakuza Kiwami játék, amelyek közül a második rész most debütál a pirosak gépén.
Kazuma Kiryu történetének ezen epizódjait már majd’ 20 éve ismerhetjük más platformokon, sőt, nagyjából 10 éve egy remake formájában egy alapos ráncfelvarráson is átesett, kibővítve az eredeti Yakuza történetet. Ezt tavaly már megkaptuk Switchre, most pedig az utódjára is, amelyen egyértelműen a grafika feljavításán volt a hangsúly. A Dragon Engine szépen teszi a dolgát, röccmentes élményben van részünk mind handheld, mind dokkolt módban. A második rész az, amely némi bővítést kapott, ha már új platformra is bejelentkezett: egy külön kis kampányban Goro Majimát irányítva ismerhetjük meg, mi történt vele a két rész között.
A gameplayt a veteránoknak nem kell bemutatnom (plusz a második részről itt kallódik valahol egy ismertető Barnabás tollából billentyűzetéből), de a lényeg álljon itt is zanzásítva. Hősünknek, Kiryunak mindkét játékban ugyan adott, hogy a történet szerint mit kéne elérnie, de a jól megszokott ludonarratív disszonancia jegyében nem kell feltétlenül rohanni – akadnak mellékküldetések is a megfelelő emberrel diskurálva; az utcán is valahogy mindig belénk kötnek, akiket aztán szilánkosra kellene pofoznunk; és persze ott van az a temérdek minijáték, amelyek (más egyéb érdemek mellett is persze) méltán tették híressé a sorozatot.
A hangok kapcsán egy apró megjegyzés: senki se csodálkozzon, hogy csak japán hanggal lehet játszani! Az eredeti Yakuzában még volt angol szinkron, de mivel az sajnos nem sikerült a legjobban, ezért a Kiwami részeknél már maradt csak a japán hang. Önmagával persze ezzel semmi gond nincs, csak európai fülnek elsőre furcsa lehet az a fajta hangsúly, ahogy a szereplők beszélnek – én azt javaslom, adjon neki mindenki esélyt, hozzá fog szokni.
Nem titkolom, nekem ez volt az első találkozásom a sorozattal, és egész egyszerűen magával rántott. Azt persze nehéz volna tagadni, hogy kell a játékhoz egyfajta nyitottság, hiszen gyökeresen más kultúrát tapasztalhatunk meg a játékok során (és itt nem is csak magára a jakuza alvilágra gondolok), viszont talán pont ez ad egy pluszt az értékeihez: bepillantást enged egy messzi ország életébe, még ha az elsősorban egy bűnszövetkezethez is kötődik.
