Hát, rögtön a meccs elején volt egy kb. 6 körös Safety Car-menet, mert Hülkenberg kiesett az alagútnál, aztán Alonso a 20. helyről folyamatosan tör előre, és mivel a 2. körben kiállt kerékcserére, ezért neki már nem is lesz rá szüksége, úgyhogy a kerékrcserére kiálló versenytársai folyamatosan állnak ki előle. Úgyhogy már a 10. helyen van. Rosberg meg folyamatosan a leggyorsabb köröket futja, és ő is nagyon halad előre. Ja, és Button alatt leállt a kocsija még a Safety Car alatt asszem.
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Ismét Mark Táltos Webber?Monacoban is a Red Bull bucizik?Nem gondoltam volna.
Alonso szer odaérhetett volna a 2.helyre,kár h Massa "csak" 4.
Crea:ez a Rönó idén messze nem hulladék!Erről csak annyit,h az első három Rönó
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Kubica áááááááá! Picsába, hogy Webber a végére nagyon odatette magát, pedig nagyon megérdemelte volna a lengyel a polet! Picsába. Sebaj, szép volt Webber, és főleg szép volt Kubica! Ezzel a hulladék verdával zseniális amit művel. Schuminak pedig nem fekszik ez a régi verda, amibe most visszaültek erre a futamra. 7. Nem hiszem, hogy ez javulni fog a versenyen. Vettel pedig 3. Nem fekszik neki Monaco.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
bocsi az offért, valaki tudna ajánlani valami oldalt, ahol angolul vagy magyarul tudnám nézni az f1-et online? google-ban kerestem, de a legtöbb fizetős, vagy nem működik. köszi!
Szééééééép! Az összes szabadedzésen Alonso volt a legjobb, erre a ma délelőtt folyamán széttörte a Ferrariját, és a mezőny végéről kell indúlnia, mivel nem tudták összerakni az időmérőre a verdát.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Lehet, h picit túlreagáltam. Vannak dolgok amikben egyetértek, ugyanakkor megjegyezném, h a spanyol sokat változott a mclaren elhagyása óta. És előnyére- nekem sose volt vele problémám, hisz nem titkoltan neki szurkolok. De azt be kell ismerni, h már rég nem az az öntelt, nagyképű pilóta. Nem mondom, h a szerény természetű emberek közé tartozik, ne értsen félre senki. De hihetetlen alázattal dolgozik már évek óta, és ez a ferrari nem annyira jó autó, h csak be kell vinni első helyen a célba- sok vele a munka, és Fernando sokkal jobban eltalálja a csapatával a beállitásokat, ráadásul újra élesben játszik, ami neki plussz erőt ad. Továbbra sem látom úgy, h rossz volna a légkör a scuderianál.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
Szerintem én soha nem csináltam abból titkot, hogy mennyire nem szeretem Alonsót, illetve mennyire nem örülök neki, hogy a Ferrarihoz igazolt. Megvan róla a véleményem, ami nem túl pozitív. Elhiszem, hogy ez neked nem tetszik, de attól még nem fogom magamba tartani. A másik dolog, hogy soha nem vitattam, hogy Alonso jó versenyző, olyat pedig végképp nem állítottam, hogy Massát a saját csapata hátráltatná, csak azért, hogy Alonso megelőzhesse, ennyire azért nem vagyok hülye.
Igen, a csapat valóban azt nyilatkozta, hogy Kínában minden oké volt, de a Ferrari kommunikációja évek óta ilyen, náluk soha semmi probléma nincs csapaton belül, a pilóták viszonya felhőtlen. Nagyjából addig, amíg valakit ki nem rúgnak, mert utána azért kiderül néhány dolog. Állítólag Barichello is boldogan viselte az egyébként jogos második számú pilóta szerepet Schumi mögött, aztán amikor eljött az olaszoktól, nem győzte elsírni a bánatát, hogy mennyire el volt nyomva. Kiminek is jó volt a kapcsolata a csapattal meg Massával, csak miután kirúgták, akkor vallották be, hogy nem is beszéltek egymással, sőt Kimi a főmérnökén kívül gyakorlatilag senkivel sem.
Most Massa és Alonso viszonya is nagyon felnőttes és profi, de továbbra is tartom, hogy ebbe nem fér bele, ha valaki a saját csapattársát szorítja le a fűre, hogy előbb érjen be a bokszutcába, ahol egyébként még véletlenül sem őt várják. Massa valóban nem háborodott fel hivatalosan az eseten (azért voltak arra utalások, hogy nem tetszett neki), de a helyébe más sem nagyon ugrálna, amikor nincs szerződése a következő évre, nem is úgy teljesít, ahogy az elvárható lenne (elismerem, hogy Massa jelenleg gyengébb, mint Alonso), ráadásul olyan hírek terjengnek, hogy gyakorlatilag ki is van rúgva.
Azon szerintem nincs mit vitatkozni, hogy Alonso nem szereti a csapaton belüli konkurenciát (ez nem kritika, Schumacher sem szerette), eddig egyszer volt vele egyenrangú csapattársa (egóban is), meg is lehetett nézni, mi lett belőle. Most az a helyzet, hogy a Ferrari, aki már évek óta a spanyol után vágyakozott, mindent megad neki, hogy győzelemre vezesse őket, vagyis biztosan nem fog olyan helyzetbe kerülni, mint a McLarennél. Alonso helye hosszú évekre biztosított, Massa helye pedig egyáltalán nem, miközben az autóval sem úgy boldogul, ahogyan kellene, nyilván egészen más légkörben versenyeznek, ami kihat a teljesítményre is (ördögi kör). Én csak annyit írtam, hogy Massának alaposan össze kell szednie magát, ha fel karja venni a versenyt Alonsóval, aki a legnagyobb harmóniában dolgozik együtt a csapattal, de a körülmények nem éppen ideálisak ehhez. Nem is értem, mi volt ebben olyan nagy kóstolgatás.
Azért kezd elegem lenni mostanra. Már megint kezdegetitek Alonso-t. Sztem abszolút nincs gond Fernando és Felipe közt. Tudom, h egyiknek sem kedvence a másik, de felnőttesen és profin viselkednek. Tudom volt a boxutcás incidens, elég kellemetlen, de mint nyilatkozták minden ok. Azért Massa mindig is megmondta a tutit, főleg ha a spanyolról volt szó. Egyszerűen az van, h Alonso jobb pilóta, többet ki tud hozni a ferkából, mint brazil csapattársa. Az elszántságához pedig kétség sem fér. De tudom egyeseknek ez nem egy elfogadható érv a kettejük közti különbségekre. Még a végén az jön, h Massa autója fékezve van, mert Fernando a kedvenc. Ugyanmár...
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
Én is kíváncsi lennék, hogy az Alonso és Kubica közötti hatalmas barátság mennyit bírna ki, ha egy csapatba kerülnének. Pesze inkább csak olyan formában, ha mondjuk Alonso visszamenne a Renaulthoz.
Sokan mondják, hogy Massa a balesete miatt nem a régi, ő maga viszont arra panaszkodik, hogy nem tudja megfelelően felmelegíteni a gumikat, ezért szenved. Bízom benne, hogy javulni fog, de most annyival nehezebb dolga van, hogy amíg Kimi kb. lesz@rta, milyen a kapcsolata a csapattal, addig Alonso látványosan és gyorsan maga köré építette az egész Ferrarit, egyértelműen ő van a középpontban. Ez a kínai futam kerékcserés incidenséből is jól leszűrhető, ahol Massa autóját várták a szerelők, de Alonso bevágott elé, ami azért okozhatott némi gondot a boxban, kifelé mégis azt kommunikálta a csapat, hogy minden teljesen rendben volt.
Alonso nem tűri a csapaton belüli konkurenciát, Massa meg nem olyan alkat, hogy keményen fel tudja venni a kesztyűt (mint Hamilton), ezért szerintem lesznek még problémái bőven. Főleg, ha a pályán sem tud visszavágni a spanyolnak. Annyira azért szerintem nem vészes a lemaradása, de nagyon oda kell figyelnie, amit nem könnyít meg, hogy a sajtó már Kubica előszerződéséről beszél.
Monaco fullon lesz balesetekkel,roncsokkal,óvásokkal,anyázásokkal!Ebből a szempontból az év futama lesz.
És hová tünt Damon MASSA? Alonsó sajnos oktatja
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Alapvetően igazad van, de azért ez a Ferrari féle, "a kormányzás helyett inkább arra koncentrálj, hogy a kezeddel terelgesd a légáramlatokat" megoldás szerintem mindent visz.
Itt a Forma 1 újabb rövid életű mérnöki megoldása. Látva egyébként a Ferrari versenyzőinek egykezes kormányzását, annyira nem csodálkozom a "betiltásán", nevetséges, hogy vezetés közben arra kényszerítik a pilótákat, hogy mindenféle lyukakat tömködjenek a kezükkel (vagy éppen a lábukkal). Valószínűleg biztonsági szempontból az lett volna a legjobb, ha azonnali hatállyal megszüntetik az F-csatorna használatát, de ez persze nem lehetséges, mert pl. a McLaren idei autója alapvetően erre a konstrukcióra épül, átépíteni pedig nem nagyon lehet. Azt gondolom, ez is a FIA elhibázott szabályalkotási stratégiájának az oka, annyira meg van már kötve a mérnökök keze, hogy ilyen extrém ötleteket kénytelenek kitalálni.
A szokásosan unalmas barcelonai vonatozás letudva, hozta a formáját a pálya. Végre láttunk valamit a régi Schumiból, de remélem, lesz még ennél is feljebb, bár ahhoz jóval versenyképesebb autó kellene. Rosberg viszont nagyon elveszett a mezőnyben, kb. úgy, mint Schumacher Kínában, neki nem nagyon ízlik az új autó. Kíváncsi vagyok, lesz-e ebből feszültség a csapaton belül.
Jövő héten jön Monaco, ami mindig a szezon egyik csúcspontja. Itt még az unalmas verseny is izgalmas, mert tényleg bármelyik pillanatban lehet rá számítani, hogy történik valami, ami felborítja az addigi sorrendet (akár egy jó kis eső is). Remélem, a lassú pályán a Red Bull óriási erőfölénye sem érvényesül annyira, bár a versenyen eddig sem tudták hozni azt az eredményt, amire az edzés alapján számítani lehetett.
A kicsikkel valamit tényleg csinálni kellene, főleg ami HRT-t illeti, mert ott a gyenge autó, zöldfülű pilótákkal párosul, ami Monacóban könnyen tönkre is teheti az élmenők versenyét. Szerintem egyetlen jó megoldás lenne, ha nem indulnának el. Nyilván ez nem fog bekövetkezni. Talán a FIA mostanra kezdi belátni, hogy mekkora hiba volt felkészületlen csapatokat beengedni a Forma 1-be, jelentősen korlátozott tesztelési lehetőségek között. Sajnos egy kicsit már késő.
Monaco mindig nagyon jó, mert egyedi a pálya, hiába nem lehet előzni, mindig történik valami, főleg most amikor ilyen sűrű az eleje, plusz ilyen lassúak a kis csapatok, lesz csihipuhi meg anyázás.
Amúgy milyen már, hogy a Red Bull a kurvanagy előny ellenére sem tud duplázni?
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Nem sűrűn sajnálom Hambit, de most azért igen... Kafa durrdefekt!
Rosberg viszont nagyon szenved az új Merdzsóval, Schumi javult ugyan vele, de nem biztos, hogy jó ez így, hisz Rosberg VB 2-odik volt. Ha így megy tovább, szerintem Rosberg visszakapja az előző modellt.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Webber ezt nagyon megérdemelte, hatalmasat ment az egész hétvégén, Vettelnek megint elfogyott a bomba formája a futamra, csoda, hogy a fék nélküli verdával be tudta fejezni a futamot. Schumi 4. helye pedig tökéletes, egy McClaren és efy Ferka alázva, felcsillant a régi önmaga! SZÉP VOLT SCHUMI!
Hamiltont nagyon nem szeretem, de ezt a defektet nem érdemelte meg, hiszen ő is nagyot ment ma. Meg persze Alonso is megmutatta, hogy hogy kell a maximumot kihozni a Ferkából.
Schumi és Button csatáját leszámítva uncsi futam volt, és még milyen uncsi lesz a jövőheti Monacoi nagydíj...jézus isten, bele se merek gondolni.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Schumi úgy tűnik rámcáfol, és maga mögött tartja a Button gyereket, ami bravúros teljesítmény a részéről, hiszen két gyorsabb verdát is megvert ma. Jól van Schumi, kezd alakulni a dolog, HAJRÁ!!!!
ÉS KÖZBEN HAMILTON POTTY! Nem semmi, pedig tökéletes futama volt, és nem is önhibájából, hanem bal első defekt. Így viszont Schumi 4!!!! HÁHÁHHÁÁÁÁ!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-
Hihetetlen, hogy Vettelnek nem jön össze a futamra is a bomba forma. Ma is csak szenved, nem tud menni az elejével. Webber viszont nagyon eltalálta ezt a hétvégét, meg fogja érdemelni a győzelmet.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Czollner "uhhhh fssssssss" Gyulát lője már le valaki. Minden egyes elfékezésnél hallgatni az uhhogását enyhén irritáló. Szerintem alapkövetelmény kellene hogy legyen egy kommentátornál, hogy ezeket az ovis hangutánzásokat elhagyja.
Azzé Schumi most jól csinálja amit csinál. Sajna nem hiszem, hogy bírni fogja a futam végéig, de azért most látunk a régi Schumiból egy kicsit. GO SCHUMI!!!!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-
Schumi javult egy kicsit, de a Red Bullokat szerintem hóesésben sem lehet megverni. Az időmérők már le vannak futva.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Szerintem teljesen korrekt nyilatkozat, amelyben elismeri saját hiányosságait, az objektív külső (hátráltató) tényezők megemlítése mellett. Remélem, hogy az önkritika egyben a fejlődés záloga is lesz, talán már a hétvégén, Barcelonában is.
Igen, tudom, hogy ez egy feltételezés volt csak. Azért írtam, hogy ha valaki tényleg ebből az okból nem vette az újságot, azt nem tudom megérteni. Vagy azt is írhatnám, hogy szerintem nem ez volt a valódi ok. Az F1 Racing rétegújság volt, szerintem a vásárlók nagy része már a magyar megjelenés előtt is tisztában volt vele, hogy egy világhírű angol magazinról van szó, talán el is várta, hogy a világhírű eredeti szerzők írásait olvashassa. Nem lett volna persze baj, ha a magyar szerzők is publikálnak (ahogyan ez néha meg is történt). Az újság nagyon színvonalas volt, a fordítással kapcsolatos kezdeti problémákat is orvosolták, csak sajnos a jelek szerint nem volt rá tömeges igény. Nyilván nagyon sokan vannak olyanok, akiket érdekel a Forma 1, de ez csak addig terjed, hogy megnézik a futamokat, a háttér viszont már nem érdekes számukra.
Az idézett bekezdésnél fontos az idézet előtti másfél mondat: nincsen erre vonatkozó álláspont vagy hiteles adat, csupán felmerült, mint elképzelés szakmabeliek között, hogy hiányoznak jó magyar szerzők is az F1 Racingből. Nézegettem néhány évvel ezelőtti spanyol kiadást, volt benne saját gyártású tartalom bőven. Nyilván az anyagiak határozzák meg elsősorban, hogy ki, mit vásárol meg, de ez kétségtelenül mérlegelésre alkalmas szempont.
Nekem nagyon hiányzik, remélem, valamilyen módón hamarosan visszakapjuk, akár áremelkedés árán is.
"az olvasóközönség nem igazán fogadta el az F1 Racing egyébként világhírű szerzőinek névsorát, és inkább a köztudatban jobban bejáratott hazai arcok írásait kereste"
Csak gratulálni tudok annak, aki tényleg ebből az okból nem vette az újságot. Peter Windsor, Alan Henry, Murray Walker, külsősként sokszor Eddie Jordan, David Coulthard, Damon Hill stb. Interjú olyan emberekkel, akiknek egy "hazai arc" a közelébe sem tudna jutni, exkluzív technikai bemutatók, gyárlátogatások. Ebbe tényleg bele lehet kötni.