Ha tetszettek ezek a filmek, amikről lentebb beszéltünk: kirívó igazságtalanság, brutális kegyetlenség, nők elnyomása stb., akkor őszinte szívvel ajánlom mindenkinek a következőt is, amit ma éjszaka néztem meg:
The Stoning of Soraya M.
Nem horror igazán, ne keressen benne senki olyan válogatott kínzásokat, mint a The Girl Next Doorban. A sztori sem fordulatokkal teli, mint a Changelingé, elég hamar kiderül, mire megy ki a játék, még azok számára is, akik úgy ülnek le nézni esetleg, hogy egy sort sem olvastak előtte róla. Amit viszont fel tud mutatni, az egy végtelenül megindító történet, amely a valósághoz a részletekig hű, valamint egy nagyon szép, autentikus és láthatóan odaadó rendezés, illetve színjáték.
Engem talán jobban megrázott, mint a lentiek mind.
SPOILERNem szokásom idézeteket kiemelni, de a következő párbeszéd annyira gyönyörű volt, hogy rögtön tudtam, itt lesz a helye:
- Are you frightened?
- Not of death. But of dying... the stones... the pain.
Annyira egyszerű, annyira őszinte, és éppen ezért annyira hiteles!
Innentől ugyan nem spoiler, mert a filmhez már nincs szoros köze, de inkább a megnézése után olvassátok el, előtte nem ajánlom.
Szóval annyit akartam még megjegyezni: nehogy azt higgyétek, hogy a filmben elmesélt történet csak egy letűnt korban, az iráni forradalom első napjaiban, és azon belül is egy szűk közösségben, az állam szemétől távol történhetett meg!
Atefah Sahaaleh (1988 - 2004): Tizenéves korában többször letartóztatták és megkorbácsolták állítólagos kicsapongó életmódjáért. Később egy 51 éves férfi rendszeresen megerőszakolta, mégis megint őt tartóztatták le, megkínozták, majd a vallomása alapján 16 évesen akasztással kivégezték. Egészen hihetetlen módon a tárgyaláson a bíró, az ügyész, a szemtanú, valamint később az ítélet végrehajtójának szerepét is ugyanaz a személy látta el.
Delara Darabi (1986 - 2009): 17 évesen a nagykorú barátja felbujtására közösen kirabolták és megölték egy női rokonát. Noha az eredeti vallomását visszavonta, és más egyéb bizonyíték nem szólt ellene, mégis halálra ítélték, és felakasztották. A barátja eközben 10 év börtönbüntetést kapott mindössze.
Nazanin Fatehi (1987 - ): 17 évesen leszúrta a rá és unokahúgára támadó, őt megerőszakolni akaró férfiak egyikét. Először akasztás általi halálra ítélték, majd évek múlva, másodfokon olyan nevetségesen magas pénzbeli kártérítést szabtak ki rá, amelyet önerőből nyilván nem tudott volna kifizetni.
És végül az az eset, amelyről először olvastam, és amelynek köszönhetően találtam rá a filmre is.
Sakineh Ashtiani (1967 - ): Egy özvegyasszony, akit először csak házassága utáni kapcsolataiért ítéltek el, és korbácsoltak meg, később viszont ráfogták a házasságtörést és a férje meggyilkolását is, amiért a filmbeli hősnőhöz hasonlóan őt is halálra kövezésre ítélték. Állítólag vallomást is tett, persze kínzás hatására, és úgy, hogy bár nem beszél fársziul, tolmácsot sem biztosítanak mindig neki. Az eredeti ügyvédjét megfenyegették, majd külföldre kellett szöknie. A helyi média nem tudosíthat az ügyről, így a fejleményekről sem lehet tudni pontosan. Azóta akasztásra módosították az ítéletet, de továbbra is bármelyik pillanatban végrehajthatják. A külföld eközben próbál nyomást gyakorolni az iráni vezetésre.
A saría alapú
iráni büntetőjog egészen furcsa és embertelen passzusokat tartalmaz. A halálbüntetés nemcsak hogy él és virágzik, de a korhatára kirívóan alacsony, férfiakat 15 éves kortól, nőket, akarom mondani kislányokat elméletileg akár 9(!) éves kortól sújthatnak vele. Amíg a befolyásos férfiak a(z ugyebár többnejűség melletti) rendszeres félrelépést, sőt nemi erőszakokat is megússzák, mint a fenti rengeteg példából látható, máskor
egy kölcsönös, beleegyezéses, ámde házasság előtti kapcsolat is kivégzést ér. Eközben a nők természetesen totális elnyomás alatt élnek. Egyedül nem mutatkozhatnak a szabadban, és egyébként is mindenre engedélyt kell kérniük a férjüktől.
"Discrimination here [in Iran] is not just in the constitution. As a woman, if I want to get a passport to leave the country, have surgery, even to breathe almost, I must have permission from my husband." ezt a nagy Khomeini ajatollah egyik lányunokája nyilatkozta egyszer.
Azt meg mondanom se kell, hogy más, elvakultabb országokban, illetve területeken, ahol szintén saría alapú jogrendszer van érvényben, még rosszabb a helyzet.
Csak az utóbbi évek leghíresebb, legnagyobb felháborodást kiváltott esetéhez adnék egy linket. Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.