26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Igen véres és brutális lesz a Mortal Kombat 11 – nem lepődtél meg, ugye?

Letépett arcok, félbevágott harcosok, kiloccsanó agyvelő - lesz itt minden, kérem szépen.

Írta: Dino 14 hozzászólás

Ahogy ígérték, egy nagyszabású rendezvény keretében prezentálta a NetherRealm csapata verekedős játéksorozatának következő részét, a Mortal Kombat 11-et. Azt hiszem, nem lep meg senkit, hogy az új epizód legalább olyan véres és kegyetlen lesz, mint az eddigi Mortal Kombat játékok.

A küzdelmek során támadó és védekező sávjaink feltöltve indulnak. Az előbbit használhatjuk fegyvereinkhez és szupertámadásainkhoz, míg az utóbbi például elguruláskor vagy kombómegszakításkor csökken. Használat után ezek visszatöltődnek. Amikor pedig egészségünk minimálisra csökken, feloldódik a Fatal Blow támadás, amelyet mérkőzésenként egyszer vethetünk be, de akár a csontvázát is összetörhetjük segítségével.
Íme egy kis bemutató a játékmenetből

A sztori a Mortal Kombat X után játszódik, ami normál esetben necces is lehetne, mivel a sok elhalálozás miatt alig maradt harcos, viszont egy kis időutazással bolondították meg a sztorit, így nem maradunk a jól ismert szereplők hiján.

A megjelenéskor érkező 24 karakter közül itt van például Sonya Blade, akit Ronda Rousey szólaltat meg - őt nemrégiben a WWE 2K19-ben láthattuk.

Az egyik időutazó új szereplő Geras, akinek speciális képességei a homokhoz kapcsolódnak, de kivégzéskor egy jól irányzott tarkóütéssel az ellenfél arcát is le tudja szakítani, úgy, hogy az agya repül utána...

A széria egyik védjegyének tekinhető fatalityk továbbra is igencsak kegyetlenek, mint azt az alábbi video is demonstrálja.

Az Injustice 2-höz hasonlóan a Mortal Kombat szériába is beszivárog a testre szabás lehetősége. Ruhadarabokat gyűjthetünk, amelyek online játékban mindössze kozmetikai célokat szolgálnak, egyszemélyes játékban viszont akár képességeinket is javíthatják. És akár különleges mozdulatainkat is cserélgethetjük.

Végül egy színfalak mögötti video is felkerült a netre, amelyben a fejlesztők adnak egy kis bepillantást a kulisszák mögé.

A Mortal Kombat 11 április 23-án jelenik meg, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. Előtte március 28-án még bétateszt is lesz az előrendelők részére, akik amúgy Shao Kahnt kapják meg extra karakternek a játékban.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

stero
stero [772]
Jogos.
Gobiakos
Gobiakos [13266]
Én abból indulok ki, hogy barátnőmmel mennyit játszunk az XL kiadással, illetve, hogy a korábbi részeket mennyit nyüstöltük a haverokkal. És úgy vélem, hogy pontosan ezen van a hangsúly: kapcsolatépítő ereje van. Ez kb olyan, mint mikor (ugyanacsak) a haverokkal megbeszéljük, hogy összeülünk egy szombat este pokerezni, de az legkevésbé sem szól a zsugáról, mint inkább a beszélgetésről, barátságok ápolásáról.

De kérdésedre válaszolván a Worms kábé ugyanilyen: balról jobbra lövölde, ergo semmi extra, de mégis annyira baromi jó cucc, hogy nem véletlen, hogy hosszú évek óta a köztudatban van és folyton jönnek belőle az újabb részek.
stero
stero [772]
Valahogy ezekről a játékokról az a meglátásom, hogy szép, jó, de meddig? Csak mert ez a jobbról balra ütlegelés nem tudom mennyi játékidőt tud nyújtani (mielőtt unalomba fulladna) azért a bizonyos összegért.
david139
david139 [18581]
Mit vársz egy verekedős játéktól amúgy? :-)
nyomi
nyomi [7250]
elég gyengusz... 6 éveseknek készül ez a játék, vagy mi?
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (14 db)