Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Baldur's Gate III

Bemutatták a Baldur's Gate 3-at

Még az idén korai hozzáférésben lesz elérhető a Larian RPG-je.

2020.02.27. 23:58 | szerző: Dino | kategória: Játék

A BioWare-nek köszönhetően 1998-ban új szelek kezdtek fújni a számítógépes szerepjátékok terén. A Baldur's Gate jött, látott és győzött, no meg elindította a népszerű sorozatot, amely mellé később olyan RPG-remekművek is elkészültek, mint az Icewind Dale, a Planescape Torment vagy a Neverwinter Nights. Maga a Baldur's Gate aztán egy kiegészítőt, majd a 2000-es évek elején egy második epizódot is kapott (amely szintén megkapta a maga kiegészítőjét).

A BioWare aztán az évek során letett még jó pár további színvonalas játékot is az asztalra, az utóbbi években azonban leginkább negatív jelzőket olvashatunk játékaikkal kapcsolatban (gondoljunk csak például az Anthem vesszőfutására). A Baldur's Gate licenc viszont tőlük függetlenül létezett, és évekkel azt követően, hogy az Interplay elvesztette a jogokat, a licenc a Larian Studiosnál landolt, akik a Divinity játékokkal szereztek hírnevet maguknak az RPG-kedvelők körében. Ők aztán tavaly nyár elején fedték fel, hogy valóban elkezdték a Baldur's Gate 3 munkálatait.

Azóta viszont nem nagyon érkeztek hírek a játékról - egészen mostanáig. A belga csapattól ugyanis most érkeztek meg az első komolyabb infók a Baldur's Gate 3-ról, kezdve egy 5 perces intro animációval.

A Divinity 4.0 motorra épülő játékban természetesen a Dungeons & Dragons Forgotten Realsm világában kalandozhatunk majd. Karakterünk titokzatos képességek birtokába kerül, köszönhetően az agyába beépülő parazitának. Szembeszegülve maga ellen fordíthatjuk a sötétséget, behódolva pedig belőlünk válhat a létező legnagyobb gonosz. A kalandoknak nekivághatunk egyedül - főhősünk mellé gondosan megválogatva a társakat -, online multiplayerben pedig négy játékos segítheti egymást.

A Baldur's Gate 3 a D&D 5. kiadású szabályrendszerét veszi alapul, körökre osztott harcrendszerrel operálva, szemben a korábbi Baldur's Gate játékok valós idejű, de megállítható rendszerével. A játékmenetből a PAX East során tartott prezentációban láthatunk elég sokat.

A Baldur's Gate 3 Early Access formában még az idén játszható lesz Steamen és Google Stadián. Konzolos megjelenésről egyelőre nincsenek hírek. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

előző
következő
Bemutatták a Baldur's Gate 3-at
Bemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-atBemutatták a Baldur's Gate 3-at
Baldur's Gate III
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Baldur's Gate III

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló