26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

WRC 8 teszt – A KT Racing az új Milestone?

Értem én, hogy saját motor – de néztétek, milyen évet írunk?

Írta: Sityi

3 éve néztem utoljára a KT Racing WRC sorozatát, és bár alapvetően nem volt összességében annyira rossz, részleteiben azért bőven volt mibe belekötnöm. 2017-ben jött a 7. rész, amelyhez hivatalosan már nem volt szerencsém, aztán egy év szünet következett: gondolom, a KT Racing is kicsit összekapta magát, na meg a Bigben Interactive tulajdonába kerülve lehetett némi újraszerveződés is. A lényeg a lényeg – idén már kaptunk WRC 8-at a hivatalos 2019-es WRC idény csapataival, versenyzőivel, országaival.

WRC 8 teszt – A KT Racing az új Milestone?

A V-Rally 4 esetében egy évvel ezelőtt még azt írtam, hogy a látvány nagyjából rendben van – csakhogy azóta jött egy Dirt Rally 2.0, ami azért emelt az ingerküszöbömön – és a WRC 8-nak nem sikerült megugrania. Persze láthatóan javultak dolgok a grafikában – gondolok itt elsősorban a fényekre –, de sajnos az autók csak a menü háttereként impozánsak (és hol vannak ettől a Gran Turismo Sport üresjárati animációi), a táj is primitívebb technikával megalkotottnak tűnik a tavaszi száguldozásaim során tapasztaltakkal szemben. No igen, a Codemasters kb. ötször nagyobb, mint a KT Racing, saját grafikus motort fenntartani és fejleszteni pedig nem könnyű... A hangok rendben vannak, kicsit jobban különböznek végre az egyes autók motorhangjai, mint az eddigi részekben, de semmi extrára ne számítsunk ilyen téren. Lehet, hogy nem ezen volt a hangsúly a fejlesztés során?

WRC 8 teszt – A KT Racing az új Milestone?

Nem bizony, és itt jön a hatalmas dicséret a franciáknak. Egyrészt a karriermódot alakították át úgy, hogy az ne csak szimpla versenyről versenyre haladás legyen. Most már csapatunkat is menedzselni kell, másrészt extra feladatokat is beiktathatunk a naptárunkba, amelyeknek különféle pozitív vagy negatív hatásai lehetnek: egy pihenőnap mondjuk csak előnyére válik a csapatnak, vagy egy edzés is igen jó eséllyel csak pozitívan hat a morálra – de egy extrém körülményes teszt, ha elszúrjuk, ronthatja a kapcsolatunkat az autógyártóval. A versenyeken nyert pénzdíjakból meg többek között kocsink javításait tudjuk utólag kifizetni – ezért is érdemes lehet megfontoltabban versenyezni, mert visszapörgetés nincs, és a restartjaink száma is korlátozott. Tapasztalati pontokat is kapunk teljesítményünk után, ezzel különféle területeken tudjuk fejleszteni mind csapatunkat, mind verdánkat.

WRC 8 teszt – A KT Racing az új Milestone?

A vezetési élmény pedig remekül sikerült végre! Azt nem mondom, hogy felért a Dirt Rally sorozat szintjére, de nagyon közel került hozzá – bár annál megbocsájtóbb. Ugyan gamepaddel is el lehet lenni a játékkal, de jobban járunk egy kormánnyal – azzal viszont kinyílnak előttünk a szűk utak! Remekül lehet érezni a kormányon keresztül az autó viselkedését, a force feedback is nagyjából rendben van – az viszont nagyon böki a csőröm, hogy kézifékes kanyarnál ugyanúgy kalapál a Thrustmaster T150-em minden talajtípuson. Sajna a kissé debil oktató-/felmérőmód maradt (a tippeket kiírja vezetés közben alulra a WRC 8 – csak ki tudja ezt vezetés közben elolvasni?), de ezen a téren ez legyen a legnagyobb bajunk. Navigátorunkat is végre elküldték némi továbbképzésre, mert végre nincs különösebb problémám az időzítéseivel. Újdonság még, hogy dinamikus lett az időjárás, azaz menet közben simán megnyílhatnak az ég csapjai, de ugyanígy el is állhatnak – és ez nem csak a látási, de a tapadási viszonyokra is kihatással van. Pont ezért lesz fontos ember a csapatunkban a meteorológus…

WRC 8 teszt – A KT Racing az új Milestone?

Évekig piszkáltam a Milestone-t a grafikus motorjáért – a játékaik régebben is egész jók voltak, csak a megjelenésükkel nem voltam soha elégedett. Pár éve dobták a saját fejlesztésű cuccukat, áttértek Unreal Engine-re, mára pedig a jó játékmechanikához és -élményhez jó grafika is társul végre. Valami ilyesmire lehet, hogy a KT Racingnek is szüksége lenne: a WRC 8 alapjában véve nagyon jó játék, és egyértelműen a sorozat legjobb darabja, de ezen a megjelenésen bizony reszelni kellene, nem is keveset most már...

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a magnew biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Remek vezetési élmény
  • Átdolgozott karriermód
  • Változékony időjárás
  • Hivatalos WRC játék
Negatívumok
  • Szép dolog a saját motor, de láthatóak a korlátai

További képek

  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8
  • WRC 8

WRC 8

Platform:

Fejlesztő: Bigben Interactive

Kiadó: KT Racing

Forgalmazó: magnew

Megjelenés: 2019. szeptember 5.

Minimális rendszerigény: Intel Core i3-2100/AMD FX-4350, 8 GB RAM, GeForce GTX 650 2 GB/Radeon HD 5870 2 GB, 19 GB háttértár, 64-bites Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-6600/AMD Ryzen 5 1600, 8 GB RAM, GeForce GTX 1060 3 GB/Radeon RX 580 4 GB, 19 GB háttértár, 64-bites Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!