Elden Ring

Jó, hát ennyire nem vagyok benne a varázslós cuccokban...

Én a fegyverek tekintetében "impulzusjátékos" voltam, ami megtetszett, az ment kézbe. Ennek köszönhetően a játék kb. közepéig használtam a stormveil kastélyos karomfegyvert, míg rá nem jöttem, hogy csak szopatom magam vele, és váltottam egy olyan kardra (kipróbáltam, majd le is ragadtam ennél), ami kb. a 10. játékórában szereztem meg anno. (És mint kiderült, netes leírások alapján is az egyik legbaróbb, legkedveltebb fegyver - Bloodhound's Fang.)

Tényleg, a hárpiák dala megvan? Katt (Amúgy egy Csádi Nóra nevű magyar hölgy énekelte fel.)

Endure. In enduring, grow strong.

Majdnem, a Carian Regal Scepter a nyerő, amit Rennala dobott nekem, aki ugyan opcionális boss, de általában természetes úton eljutnak hozzá az emberek az első egyharmadban, ha már bekeveredtek az Akadémiára. (Oké, annak utánaolvastam, hogy jobb nem igazán lesz, de erre magamtól is rájöttem volna az ötvenedik kvázi feleslegesen kinyitott láda után.)

A Meteorite Staff és a Rock Sling jók voltak a legelején, mert átsegítettek a kezdeti nehézségeken, de azóta mindent lecseréltem olyan felszerelésekre és varázslatokra, amik út közben estek le nekem.

A Ranni questnél pedig mentem volna, amerre a szél/a karakterek motyogásából nehezen kiszedett infók visznek, csak mintha jelezted volna vagy itt, vagy máshol, hogy el lehet rontani, úgyhogy ott betartottam a netes leírásban foglaltakat.

Egyébként ez a guide-os dolog a másik kedvencem.

Mivel rengeteg fórumot láttam az elmúlt hetekben, tudom, hogy van jó sok eltartott kisujjú, önkritikát nem ismerő, ugyanazokat a bölcs mondásokat papagájként visszaböfögő FS fanatikus, akik szerint: "Hát az a legjobb az Elden Ringben, hogy nincs klasszikus quest/journal rendszer, ha ilyen kell neked, menj, és pörgesd a jelölőkkel telibaszott térképű Ubifos játékokat, te nyomorult casual."

Majd jó eséllyel ugyanez a játékos a következő lendülettel már pötyögi is be a gugliba vagy a youtube-ba, hogy Ranni questline, how to get XYZ weapon és how to solve the Sellen bug.

Hallottam egy olyan véleményt is, hogy ez a nagy titokzatosság erősíti a közösségi élményt, mert így amikor összegyűlnek az emberek beszélgetni, akkor mindig tudnak újat mondani egymásnak, illetve aktívan segítik egymást, és valóban. Én ráadásul online játszok, kizárólag az üzenetek miatt, és annyira szeretem a többiek kiírásait: vigyázz, itt valami nagy szarcunami jön. Erre gyere, itt a titkos bejárat. Tarts ki, mindjárt itt a grace. Vagy látok egy rakás vértócsát, már tudom, honnan nem érdemes leugrani, vagy hogy milyen erősségű ellenfélre számíthatok. Tisztára Death Stranding hangulatom van tőle.
(Viszont egyelőre nem summonolom a többi játékost, egyszer próbáltam meg, de Rennala oneshotolt, mert olyan nyomi voltam, míg a másik csávó rendesen harcolt, és inkább visszamentem farmolni és gyakorolni.)
Visszatérve a közösségi élményre és a saját felfedezés örömére, erre Nessajnak volt egy jó áthidaló ötlete: egy journal, amiben visszaolvasható, hogy melyik jóember mit mondott nekem 45 órával ezelőtt 8 területtel odébb.

És ilyenekre az a válasz, hogy az igazi játékos mindent ceruzával jegyzetel papírra... Persze, persze.
(És mielőtt: a legendás varázslatok miatt én is elkezdtem egy jegyzetet, amin kihúzom, hogy mi van már meg, de az NPC-k szövegeit nem fogom kiírni.)

Hát, ha nem tudtad volna előre, hogy meteorite staff, meg Ranni questnél mikor hova mit, és nem lenne meg így az endgame gear, akkor jobban kedved lenne mindenhova (is) benézni, hátha találsz még valami jó cuccot.

De egyébként, igen, jogos, nekem is ez volt talán a fő kritikám a játéknál (történetből/questekből alig "érzékel" valamit az ember).

Endure. In enduring, grow strong.

Igen, ezt mesélted.
Az ilyenekre mondom azt, hogy a háttérmitológia nagyon-nagyon érdekes (és kár, hogy _ennyire_ el van rejtve, de legalább jól megélnek belőle a gaming csatornák, plusz munkaidőben is van mit hallgatni ), de a történettől, azaz a főbb és mellékes eseményektől, amik a játék közben történnek, illetve azok tálalásától egyelőre nem teszem le a hajam.

És nem is lenne amúgy elvárásom a sztoriközpontúság egy hack'n'slash cuccban, csak ha ilyen gigászi open worldöt készítenek, akkor valamivel rá kell venni az embert, hogy kedve legyen minden kő alá benézni:

- A szintlépést egy idő után nincs értelme hajkurászni, mert 1. kevés rúnát dobnak az ellenfelek a katakombákban, 2. a hard cap fölé emelt statok mellett is simán kinyír bármely ellenfél, ha nem vagy ügyes.
- Tárgyakért szintén nem éri meg bemenni az összes helyre, mert már a játék egyharmada óta megvannak az endgame felszerelések.
- Marad a felfedezés öröme, amíg tart, de a sokadik katakomba/barlang/halott város után azért kell rá aludni párat, hogy megint fellángoljon az érdeklődés.
- Vagy a harc szerelmeseinek az, hogy gyakorolják az összecsapásokat.
- Vagy a completionist kattanások.
- És akkor itt jöhetnének be a jó mellékküldetések, amik ébren tarthatnák a kíváncsiságot, ha az összes előbbi verzió kiütve.

Engem jelenleg a completionist vér hajt.

Egy példa arra, hogy egyébként milyen mély háttérelgondolások vannak a játékban.
(Mindössze bő két perc a videó, és a bájos nevű Dung Eater karaktert, illetve az elnevezés értelmét és a mögöttes (japán mitológiai) hátteret magyarázzák el benne. Persze erre a játékban magadtól soha a büdos életben nem fogsz rájönni, maximum, ha feketöves tudora vagy a japán mitológiának...)

Endure. In enduring, grow strong.

Ne is mondd, az első két próbálkozás alatt végig Pisti szavai visszhangoztak a fejemben.

Tudom, hogy ismered (idézted is már máshol), de azért itt hagyom emlékbe:
Helló Astel

Egyébként tipikus From Soft dolog, hogy bitang háttérmitológia, odafigyelés még a díszítésekben, páncélcirádákban is, rengeteg egymással összefüggő apróság (a háttérben), de közben a történetet "elrejti" előled a játék, az NPC-kben rébuszokban motyognak stb. stb. (De ezt már írtam többször.)

Endure. In enduring, grow strong.

Ranni végre kész, Astelnek sokszor futottam neki a héten, mert varázslóval agyfasz volt, de megvaaaaan! Utána persze anyáztam, amikor megláttam a sárkányt fent a magaslaton, de már rájöttem, hogyan lehet ezeknek az AI-ját kicselezni.

Párhuzamosan futtattam a Volcano Manor szálat, ott a bosshoz kellene bemerészkednem, minden más megvan, és már Leyndellben is eljátszom a háztetős Ezio Auditorét.

És utálom a rúnamacikat.

Így 80 óra fele az épkézláb történet (történet =/= háttérmitológia) és a barátságosabb questrendszer hiánya, valamint a javarészt semmilyen NPC-k* problémája nagyon kiütközik, néha már ott tartok, hogy unom a játékot, de másnap mindig úgy ébredek, hogy érdekel, mi van a következő és azt követő helyszíneken. És aztán mindig jön valami előrelépés, ami miatt szívesen folytatom.

De ahogy sokan leírtátok már, jót tett volna a játéknak, ha kevésbé open world/kisebb.

* Blaiddet és Alexandert, a mágikus köcsögöt kedveltem

Köszönöm, napközben majd sunyiban megnézem!

Tegnap a kamasz unokahúgom nézte, hogy mi ez a játék, és egy teljes kurvaanyázós különkiadást lenyomtam neki Pisti stílusában az egyik opcionális bossnál. Mondta is aztán a gyerek, hogy ő inkább marad a GTA online-nál.

A kis varázslóm pedig elkezdett gondolkodni azon, hogy idővel karriert vált, és áttér közelharcos üzemmódra, ha már úgyis minden neccesebb ellenfél két ugrással a pofájába mászik, de egyelőre még igyekszik az eddig eltervezett úton maradni. Plusz van egy csomó vicces varázslat, amiket még ki akar próbálni. (Persze azokat be is kell még szerezni szörnyűnél szörnyebb helyeken.)

Ezt (legutóbbi VRPisti ER montázs) csak úgy itt hagyom, hogy lásd, mi vár még a kis varázslódra majd!
(3:48-tól a the Shaded Castle és a főnöke, Elemer of the Briar nekem is emlékezetes maradt a végigjátszásomban. A kastély különben nagyon jó dungeon volt, azt nagyon élveztem (odafigyelve nem szív azért annyit az ember), de az idegbeteg Elemér/szűk hely kombó a végén szerintem is megb***hatja a k***a anyját )

Endure. In enduring, grow strong.

Azt hiszem a tornyos nehezebb, ő technikailag a Dragon Barrow területhez tartozik, szintben is.
Én legalábbis úgy emlékszek vele mindig jelentősen több gondom volt, mint a többivel. Meg azért sokat számított itt, hogy 40STR és 40 Endurance mellett nem sok másra tudtam pontot pakolni eddig
Hidas Noble nekem is emlékezetes. Pedig én nem is ott találkoztam a dagival elsőre, hanem a Volcano Manorban és ott könnyen lement. Szóval mentem is rá nagy arccal, hogy ez nem lesz vészes... Az volt

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

A kényelmes alatt azt értem, hogy nem napi 4-5 órában, hanem lazábban. Aztán lehet, hogy 2 hétig ugyanazzal a bossal fogok szenvedni.

Érdekes, az apostollal nekem sem volt gondom már elsőre sem (anno Altus Plateau területen találkoztam ilyennel legelőször, és talán no hit lett kapásból), viszont a dagi godskin noble első találkát az egyik toronyhoz vezető keskeny hídon nem fogom elfejteni egyhamar... Oké, ma már nem lenne vele annyi gondom, de ott párszor nekifutottam, mire kiismerzem a trükkjeit.

Off: Én DS1R-ben szívtam/szívok azzal, hogy az alabárdra feküdtem rá, és most egy ideje egyes ellenfelek (Iron golem a fortress tetején, nagypajzsos óriáspáncélok Anor Londoban, mimic pl.) esetében ha döfök, akkor egy csomószor a levegőt találom csak el, mert átszúrok a két lábuk között. (Ez az iron golemnél valami röhejes mértékű volt - kétszer be is haltam emiatt. Igaz, utána mérgemben a körbe pörgős heavy attackra véltottam, és úgy a második támadásom lesöoörte a hídról a mélybe... ) De már várom, hogy kovácsra bukkanjak, menni fog a csere vszg egy Claymore-ra. Amúgy még mindig elég könnyű a játék, bár most belefutottam két genyó sniper lovagba... Még ki kell találnom, miként abszolváljam a dolgot.

Endure. In enduring, grow strong.

Én egyik este a Godskin Apostle-t oldottam meg no hitre, ami a torony aljában van Muszáj volt, mert kíváncsiságból bementem hozzá, hogy mennyire vészes és utólag vettem észre, hogy 40k rúna is volt velem. 10+ próba kellett hozzá, gyakorlatilag két támadás kivételével minden ütése instakill volt. El kell kezdeni Vigorra is pakolni, mert jó ez a két Colossal GS, csak mindent is feláldoztam miatta.
Viszont elmondhatom: ezt a karakteremet is megölte már egy kecske...

Plusz a mágussal is lecsaptam Margitot, nem volt vészes, még a fele HP-potim is megmaradt (kettővel járok). A Banished Knightok több gondot okoznak a kastélyban... Sokszor jó ez a mágus, de van pár ellenfél akikkel egyszerűbb dolgom van a kétkezes purgálókat lengetve.

Rennalát első körben nagyon utáltam Nálam bugos volt a szentem megjelenés után és az átvezető alatt már elkezdte a kamehamét... Hamarabb meghaltam, mint a videónak vége lett volna.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

"Jövő hétre az a terv, hogy kényelmesen lenyomom a Ranni küldetéssorozatot"

hehe

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

A legjobb helyeken (tényleg jók, szépek, érdekesek) - pl. Altus Plateau és Leyndell, Nokstella, Farum Azula (ez sokak szerint nagyon szivatós, de én élveztem, legalábbis a Haligtree után felüdülés volt...) - még nem is nagyon jártál.
A kezek rohadékok, valóban, de láthatod, ha a fldben rejtőzik egy (az ujjvégek kiállnak), és be tudod támadni hamarább, illetve megvan a "ritmusuk", ahogy támadnak/mozognak, így bele lehet szokni a dologba. Mondjuk én "no magic, only melee és dodge" módban játszottam, így muszáj volt akklimatizálódnom, mert mindenkinek bele kellett másznom az arcába (vagy tenyerébe - ahogy vesszük).

Endure. In enduring, grow strong.

Már a Caria Manor facehugger-Addams kezei miatt is a határán voltam annak, hogy letörlöm a játékot, és Ranni rohadjon meg ott, ahol van.
(Tudom, tűz kell hozzájuk.)

A kisebb kazamaták, bányák és barlangok már rövid időn belül túlzottan "ismerőssé" válhatnak (kis túlzással ugyanaz ismétlődik, bár egy Bethesda játékhoz képest még így is bőven változatosak), viszont a nagy (legacy) dungeonök (mint pl Sormveil kastély) mind k*urva jók!

Ranni questline kemény lesz amúgy: a Lake of Rot és környéke "imádnivaló" (Ott maga a környezet lesz a genyó.)

Endure. In enduring, grow strong.

A második napja tolt Rennala bossfighttól olyan durva dallamtapadásom lett, hogy muszáj volt aztán lenémítanom a játékot. (A Harry Potter nagyon beteg rémálom verziója.)

Béna vagyok, aki nem tanult meg rendesen kigurulni (plusz kellő mennyiségű endurance hiányában olyan kecses vagyok, mint egy szumóbirkózó), és a kényelmesen repülő rock slinggel eleve nem mindig sikerül gyorsan leaggrózni az ellenfelet, ezért rendszeresen oneshotolódtam a második etapban. A képességhiányt aztán szorgalommal ellensúlyoztam, tehát orrvérzésig farmoltam, és végül sikerült pontot tenni a varázslóiskolás szál végére. (Olvastam, hogy van valahol az alagsorban egy vasszűz, aki átteleportál egy későbbi helyszínre, de őt leszámítva elvileg minden megvan.)

Kalandoztam egy sort, és lepacsiztam sok-sok grace-cel bőven távoli, magasabb szintű helyeken, ami előtt/után rendszerint sikítva menekülés volt a jóval erősebb ellenfelek elől, majd takarítottam tovább a Stormveil-Limgrave-Peninsula-Caelid négyest.

Továbbra is lenyűgöz a nagyobb zárt helyek, várak pályaszerkezete.

Az elmúlt bő egy hétben embertelenül sok időt toltam bele a játékba, és mostanra telítődtem a sűrü élménnyel, ezért innentől egy nyugdíjasabb tempóra váltok. Jövő hétre az a terv, hogy kényelmesen lenyomom a Ranni küldetéssorozatot, a kapcsolódó mellékszálakkal együtt.

Tegnap én is kezdtem egy mage-et, kicsit alaposan kimozdulva a komfortzónámból. Egyelőre nem rossz, csak teljesen más stílus. Eredetileg úgy terveztem, hogy direkt nem fogom felvenni az elején a Meteorite Staffot és a Rock Slinget, csak ha arra járok, de nem volt elég hatékony (azért a kezdő zónát kitakarítottam vele Agheelt leszámítva). Következő alkalommal elmagyarázom Margitnak is a helyes viselkedés alapjait

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Ó, már azt hittem valami új rejtett helyen jártál.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Átgondoltam, ugyanaz volt, csak most másik irányból mentem ugyanarra a helyre, ahonnan elteleportáltam.

Még egy láda átdobott ugyanoda??

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Ahhoz, hogy Rannihoz eljussak, ki kell pucolni a kezes várat, vagy rosszul tudom? Esetleg el lehet mellettük is settenkedni?

Caelidben úgy kötöttem ki, hogy csak mentem, amerre az út vitt, és a Stormveil kastély le volt zárva, míg a vörös Hortobágy fele át tudtam menni (és ott volt a létfontosságú Meteorite Staff, amit mindenképp meg akartam szerezni). A fene gondolta volna akkor, hogy ezt későbbre illik tartogatni, bár azért a brutál óriás varjak és kutyák között kezdett körvonalazódni, hogy ez sem lesz egy leányálom.

És ha már Caelid, a Carbot Animation Selliás videója mindent elmond a kezdeti élményről.

Ideális esetben Caelidbe ráérsz Liurnia után elcaplatni, bár ha bírtad ott a strapát (60. szint fölött mondjuk illik is ), akkor csak nyugodtan, hiszen szabad a világ: pár területet leszámítva bármikor elmehetsz bárhová.

"Roxfortot" érdemes lesz mielőbb megcsinálni, mert a boss elég könnyű (az első fázisa kicsit trükkös, mert ki kell találni, hogy mi a teendő, de akkor már röhejesen egyszerű), és utána nála tudsz majd larvar tear cuccért cserébe respeccelni, ha úgy érzed, hogy nem ideálisan költötted el a szintlépésnél kapott pontokat.

Liurniában kezdd majd el Ranni küldetését (ennek során érdekes földalatti helyekre is eljuthatsz majd), mert a varázslós karakterednek pont nagyon faszántos lehet az a cucc (kard), amit a végén kaphatsz. Rannit a tornyoknál találod majd, nem messze az Adams Familys kezekkel operáló erődtől. (Ott is van egy sárkány, bár talán már összefutottatok.)

Endure. In enduring, grow strong.

Helyzetjelentés:
- 30 óra, 73. szint
- Bejutottam Roxfortba, de zavart, hogy még vannak felfedezetlen területek Caelidben és Limgrave-ben (illetve alattuk), valamint az adósságot is törleszteni akartam pár ellenségnek, ezért még visszajárok takarítani.
- A mellékküldetésekkel is igyekszem haladni, aztán az egyik leírás elküldött északra egy kastélyba az Addams Familys kéz mutáns, oneshotoló unokatesói közé, és ott éreztem, hogy van még helye a fejlődésnek.

Két nevesített és több sima farmolható sárkány legyakása mellett Fort Faroth kipakolása volt ma a legnagyobb sikerélményem (rohadt denevérek).

Sokáig a Marika Harmadik Csöcse Temploma mellett található trollt csépeltem alkalmanként 1000 rúnáért, aztán meguntam, majd a kocsikat húzó trollokat kutattam farmolás végett, ×
és örülök, hogy végre a kicsit többet dobó sárkányokat is tudom hatékonyan ölni.

A Sellia Crystal Tunnel majdnem megvolt tegnapelőtt, de aztán a végső (?) chamber előtt kifaroltam, mert kifogytak az italaim, úgyhogy ezzel is adós vagyok magamnak. (Hogy ott mekkora szívrohamot kaptam, amikor a másodikon napomon először teleportált oda egy láda, folyton kinyírtak a sáska-rák-izék, és meg voltam győződve arról, hogy kész, itt vége a játéknak. És ugyanitt jöttem rá, hogy sunnyogással rengeteg helyről ki lehet jutni. Azóta még egy láda átdobott ugyanoda, amit meg egy rutinos been there, done that kisétálással reagáltam le.)

És ma volt szerencsém két Indiana Jonesos óriásgolyóhoz is, ott sem volt őszinte a mosolyom, bár sikerült egyből kikerülni őket.

Az én "értelmes" harcmodorom ilyen esetekben a Greatsword Berohanok és futás közben már lendítem is a purgálót. A legtöbb ellenfél nem igazán tud mit tenni ellene.
Mindenféle lovagok ellen is jó, hiába tartja fel a pajzsát, mert mire ütné a riposztot én már kombózok tovább és folyamatosan stunlockban tartom a drágát. Majd a cél az lesz, hogy be tudjam tenni mellé a Vastrón kardot is ÉS még rendes vértem is legyen, de az még a jövő zenéje. Most HP-t kell fejleszteni Aztán lehet rámegyek a nagy köcsög trió-ra

Pedig volt STR végigjátszásom megjelenés után, de nekem még mindig ez a legélvezhetőbb harcstílus Tegnap megszereztem a kedvenc Ash of War-om (Flame of Redmane) és elmentem a bányába, ahová a láda visz. Még a bosst is letérdeltettem
Plusz kitakarítottam a föld alatti részeket, amennyire lehetett, most jön a Roxfort

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Akik így vetik rád magukat, azok rendszerint lendületből hadonásznak egy sort, majd beáll egy pillanatnyi szünet. a bemutatójukban Na, olyankor kell szétütni a szájukat.
Mondjuk ehhez nem árt, ha ütni is tud valamivel a karaktered, nem csak varázsol.

Máskülönben a dodge-ot kell gyakorolni kicsit, meg az elegáns ellépést valamely irányba. Utóbbi meglepően jól tud működni néha bossoknál is, a látszólagos egyszerűsége ellenére is.
Persze az ilyen kis ergya kőgremlin akármiknél egy sima pajzs is működhet könnyedén. (Én nem használtam, de ezeket pajzzsal blokkolni vszg. a világ legegyszerűbb dolga.)

Nekem éppen deja vu érzésem van (Dark Souls Remasteredben egy mérgező mocsárban járok Blighttown (magyarul, szabadfordításban: Degetz) alatt. Ezt "imádtam" már az ER-ben is...

Endure. In enduring, grow strong.

Nem is azokkal van a baj, akiket előre kiszúrok és lesniperkedek, hanem azokkal, akikről tudom, hogy ott vannak a sarokban. Őket egyelőre csak úgy tudom előcsalogatni, ha ki- és berohanok, de egyből hátrányba is kerülök ezzel. Nade majd lassan kitalálok erre is valami értelmesebb harcmodort...

Valamennyit rakjál majd endurance-ra is, különben ki fogsz fulladni három dodge után, illetve hamar heavy loadingba kerülsz (akkor aztán úgy tudsz majd csak gurulni, mint egy reumás lajhár - a.k.a. fat "roll"), ha valami jobb, de kicsit nehezebb cuccot akarsz magadra aggatni.

A kazamatás kis genyók rá tudják hozni a frászt az emberre, de ha nyitva tartod a szemed, mindig látod, ha falon kapaszkodik egy, hogy előtted lepottyanjon stb... igazából, ha nem egy sarokból vagy keresztfolyosóról ugrik rád valamelyik, akkor le tudod sniperkedni, főleg ha varázslóval vagy. Csak időben ki kell szúrni őket.

A sárkánybábos nekem lement anno elsőre. A banished knightoktól jobban f*stam azon a helyen. (Ó, később meg lesznek majd Crucible Knight-ok, szerencsére azok nem újratermelődök. Na, azok kemény legények lesznek!)

Endure. In enduring, grow strong.

Köszönöm szépen a linket és a tippeket!

Belenéztem néhány videós útmutatóba az elején, és ezek alapján beszereztem pár hasznos cuccot (Meteorite Staff, Uchigatana, rock sling varázslat), amikkel a kezdő területeken jól lehetett haladni. Az öltözékem egy része még mindig ugyanaz, mint amiben kezdtem, ott nehezebben kerülnek elő számomra értékelhető darabok, de reményeim szerint ezek is útba esnek lassan.

Jelenleg a 60. szinten vagyok, és elsősorban az intre, vigorra és mindra mennek a pontok, illetve egy keveset szórtam a str+dex párosra is - a ritka kardhasználat végett, és hogy ne legyek kígyóvállú bölcsész.

A Stormveil kastély kurva jó volt, szuper a felépítése, és annyira élveztem a sunnyogást, a tervezést, de még az újrakezdéseket is! (Ha azt láttam, hogy nagyon fogyott a kék és a piros lötty, és messze még a következő waypoint, akkor inkább visszamentem az adott etap elejére, és újabb stratégiákat gondoltam ki.) Még nem fedeztem fel 100%-ban, később visszajövök alaposabban körbenézni, de a nagyja megvan.

Persze itt is az volt, hogy a fősztori szerinti, sárkányfejjel kesztyűbábozó boss kábé hat pofont bírt ki (gondolom, az volt a cél, hogy azért haladni tudjanak a casual játékosok is), míg a föld alatti, érzésre szemétledobóban élő opcionális izétől (amin át kellene jutni az egyik golden seedhez) a saját taknyomon távoztam kétszer is, úgyhogy ide még ügyesednem kell.

A kazamatákba csak addig megyek be, amíg meg nincs a grace, aztán megyek is tovább. A jelenlegi nemeziseim a szűk helyen gyorsan ugráló, hátbaszúrogatós kis gennyládák, az ő kivédésüket még nem volt türelmem megtanulni.

Üdv a klubban

Hallod gothmog én meg totál beszippantódtam. A nagykarimnál most úgy döntöttem, hogy mindent próbálok felszedni, amit elhagytam. Igazából a fővároson kívül minden más újranézhető (sajnos pont az nem), és keresgetek fel-alá.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Üdv a sötét oldalon!

Elsőre ijesztő tud lenni a karakterlap (meg minden más is), de igazából nem olyan vészes.
Én 3-szor kezdtem neki január elején, mindezt egy héten belül (a legelején főleg az zavart, hogy minden szörny/egyéb lazán újratermelődik egyetlen pihenésre), de amikor elkaptam a fonalat (és már nem úgy akartam játszani, hogy mindenhol mindenkit újra és újra megölök, hanem a tényleg a felfedezésre mentem rá, és csak azokkal foglalkoztam pl., akik útba estek), illetve ráéreztem az irányításra/kicsit ügyesedtem, akkor beszippantott rendesen.

Nincs tapasztalatom a varázsló karakterekkel, de ami általános szabály: vitality-t toljad a szintlépéseknél kiemelten, hogy ne legyél olyan könnyen oneshotolható.
Másodsorban, valószínűleg varázspálcázni fogsz: itt olyat keress majd, ami a neked fekvő tulajdonsággal (feltehetően az intelligence-szel) scale-lel erősen. (E,D,C,B,A,S irányba növekszik a scale hatékonysága.)
Stormveil kastély lesz szerintem az első nagy kihívásod (annak a kapujában állhatsz, ha Margitot sikerült becsicskítanod). Ha még nem jártál ott, akkor előtte érdemes megcsinálni Weeping Peninsulát (A kezdőterülettől déli irányba találod.). Ha megleszel Stormveillel, akkor Liurniában "kinyílik" a világ (illetve ott fogsz rájönni igazán, hogy milyen k*rva nagy a játék, és még ahhoz képest is sokkal nagyobb lesz egyébként a mindenféle földalatti - Nokstella és hasonló - "világrészekkel").
Ez szerintem hasznos mankó arra, hogy merre milyen sorrendben érdemes menni. Nem kőbe vésett, de segítség.

Ha találsz olyan földalatti kazamatát, ami a halálba szivat (szó szerint), gondolok itt pl. a kerékkel gázolós kocsis és hasonló vackokra, akkor nyugodtan hagyd ott azokat a p*csába, keress olyan helyeket, ahol boldogulsz, és majd később nézz vissza ezekre. Némelyik jóval könnyebb lesz majd akkor. (Ez az ER könnyebbsége egyébként: másfelé erősödhetsz, és nem kényszerülsz rá arra, hogy esetleg letolt gatyával legyen muszáj itt és most letolni a "kötelező ellenfelet".)

Endure. In enduring, grow strong.

És most hová lett a nagy pofád, Margit bácsi?

Évekig úgy voltam vele, hogy tök mindegy, mennyire könnyű, hülyebiztos és normie játékosokra _is_ szabott az Elden Ring a többi FromSoftware játékhoz képest, részemről no fucking way, nem vagyok reflexbajnok, de aztán csak elkezdte piszkálni az érdeklődésemet.

Még pár hete leszedtem a virágbolti verziót, hogy belelessek - már a karakteralkotónál elborzadtam a fejeken, de végül sikerült találni egy kompromisszumos megoldást (meg amúgy is folyton sisak van rajtuk). Aztán megvettem Steamen, de továbbra sem éreztem a kémiát, emellett kegyetlenül szakadozott a laptopon, ezért visszatérítést kértem. Utána egy darabig még hümmögtem, majd már csak büszkeségből is megvettem PS-re, felkötöttem a gatyát, és belevágtam.

Ezúttal már ment. És oh boi.

Van egy 2 órás van egy vagabondom, akin először kísérleteztem, és egy 11 órás asztromókusom, aki végül a fő karakterem lett. Péntek óta teljesen beszippantott a játék, és kiderült, hogy a sok sejtelmes maszatolás, a titokzatoskodó "itt a gyors tutorial, itt egy fegyver és egy ló, ott a nyílt világ, és menj Isten hírével" hozzáállás ellenére valójában nagyon hamar megszokható és átlátható a játék rendszere. Sokban emlékeztet a BotW-ra, abban is el volt engedve a kezem, és magamnak kellett utánajárni mindennek, ami végtelenül izgalmassá teszi a felfedezést.

Az is szeretem, hogy ugyanazzal a valutával lehet kereskedni és tapasztalatpontokat (más játékban képességeket) venni, és nincs olyan, hogy a játék végére már fel sem veszem a lootot, mert minden jó cucc megvan, és semmire sem tudom elkölteni a pénzem.

A reflex alapú git gud továbbra is távol áll tőlem, az utánaolvasás, a (másik topikból, gothmogtól lopva) "biztos távolságból spell parittyázás" és a jó öreg "addig farmolok, amíg nem leszek erősebb" módszerek váltak be eddig a legjobban.

De kinek mi fekszik jobban. A magamfajta játékos addig kutat, amíg össze nem rak magának egy kellően barátságos játékmenetet, és a kihívásra vágyó FS veterán is dönthet úgy, hogy addig git gudolja magát, amíg puszta kézzel ki nem tépi a szörnyek belét.

Pedig egyszerű, ha saját magadnak nem nehezíted meg a játékot* akkor az ER csak souls light Megjelenéskor Radahn durván erős boss volt, főleg, ha alulszintezve mentél rá (mint én), mostanra olyan nerfet kapott, hogy szerencsétlen körberöhögtem a második végigjátszásban. Bár oda is igaz, hogy ha használod az odatervezett mechanikát akkor úgyis le lehet ölni, hogy egyszer sem ütöd meg.
Kis túlzással az egyetlen kihívást jelentő boss Malenia, de str karakterrel, próbaképpen leidéztem a mimicet és direkt kellett meghalnom, mert az egész P1 alatt stunlockban volt szerencsétlen.
Meg a platinában az is nagy könnyebbség, hogy ha trükközöl a mentéssel akkor egy végigjátszás elég a platinához, nem kell New Game köröket futni. DS1-2ben ehhez két és fél, DS3-ban 3, Sekiroban 4 végigjátszás kellett.

* Én például elsőre csak pár helyen, másodjára soha, sehol nem használtam semmiféle summont. De néztem egy streamert, aki direkt nem használta a Jump attackot.

Félreértés ne essék, szerintem is jó játék és jó, hogy sok embert bevonzott, de nekem a DS3 sokkal jobban tetszett minden téren. a souls és az openworld (ismét csak szerintem) nem fér össze.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Sokan ráfüggtek. Szerencsére sikerült olyanokat is bevonzani, akik nagy ívben kerülték ezt a műfajt. És jól sikerült a kísérlet, mert a legtöbben maradtak is és a rabjává váltak. Teljesen joggal.

Fú, mintha csak én írtam volna ezt a hozzászólást, szóról szóra ugyanezek a benyomásaim. Három évvel ezelőtt lett olyan gépem, ami elbírta az (akkor) újabb játékokat, az egyik első választásom a Witcher 3. lett, ami olyan élményt nyújtott, amit azóta semmi. Ezer meg egy játék, de a legtöbbet egyszerűen eluntam, mert tizedannyit sem nyújtott, mint Geralt harmadik kalandja. Eddig.

Sosem jött be a soulslike műfaj, pedig tettem próbát a DS-ekkel, Sekiro-val, és habár a világ mindig érdekelt, de a játékmenetet nem tudtam a magaménak érezni. De az Elden Ring... Nem is írom le újra, megtetted, csak címszavakban: a harcok, a lore, a karakterek sztorija, a világ felépítése, minden a helyén van, egyszerűen nem ereszt. Igaz, be kellett iktassak egy Arkham Knight-nyi szünetet a The Batman után, de most visszatérek.

' forever blue !

Nagyon nehezen lehet lejönni róla, elképesztően játszatja magát a változatosságával, ami ezekben a dögunalmas, totál kaptafa nyílt világú játékokkal terhelt időkben ellenállhatatlan.

Respect is not given. It's taken.

Ugyanez

PSen 9.3% a platina. Durván soknak tűnik, nem is értem.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Végül el sem jutottam oda, hogy játsszak vele, pedig nagy volt a hype. De még idén tuti sorra fog kerülni.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Ezt a játékot játszani kell, nem írogatni róla. De igen, nem nagyon pörgött a topik. Mondjuk vagyunk itt max 7-8-an, akik játékélményekről szoktak beszámolni, abból nem is rossz arány ahányan játszottuk. Tuti lesz majd valami jó kis DLC-s idővel!

Érdekes, hogy húsz kommentet sem élt meg ez a játék itt. Számomra a legnagyobb élmény a The Witcher 3 óta, amihez talán hozzájárul, hogy az első Souls játék, amire rá bírtam venni magam. Az elején rettenetesen kifeszített, de annyira tökéletesen van megalkotva a világ, annyira logikus és közben ámulatba ejtő (80+ óra után is) a pályaszerkesztés, annyi lehetőségünk van bármelyik pillanatban, hogy végül egy szinte tükörsima élménnyé vált az egész.

A legjobb: a harc és a lore. Előbbibe bele sem kezdek, soha nem láttam még hasonlót sem, egyszerűen minden körülmény és paraméter számít, a lehetőségek és azok kombinálása úgy tűnik végtelennek, hogy közben mégis pofonegyszerű, és ha nem akarsz benne nagyon elmerülni, akkor sem fogod azt érezni, hogy kimarad a játék fele. Közelharcos karakterem van, egy szamuráj. Nem csak az eredettörténete, hanem a harcstílusa is, hiszen ennyi lehetőség már valódi szerepjátékra is lehetőséget biztosít: némi lopakodás, íj és szamurájkardok használata, bombák, dobókések, zéró mágia. De erre semmi nem kényszerít, csak a kényem kedve, és ilyen módon a lehetőségek rendkívül szerteágazóak, lehetnék nehézvértes lovag vagy selymekbe csavart varázsló is... majd talán legközelebb.

A lore észveszejtő, egyszerre rettenetesen meta és szövevényes, és mégsem érződik soknak: mint a jobban eltalált David Lynch filmek, hogy úgy nagyjából érted, mi történik, és apránként boncolgatva a részletek is összeállnak! Aki nem ismerné: nem menetrendszerűen érkező átvezetőkben továbbrugdalt sztori van, hanem egy világ, amit tárgyleírásokból, emlékművekből, párbeszédekből és a saját megfigyeléseinken keresztül ismerünk meg. Nincs semmi a szánkba rágva, de amikor összeáll ez-az, az azért tartogat meglepetéseket. Még csak a felénél járok, de egy csodálatosan komplex metaforát látok kibontakozni a halálról és az élet körforgásáról, egy balladát, aminek tényleg a főszereplőjévé növöm lassan magam úgy, hogy egy pillanatig sem érzem, amit más játékokban: hogy a sok pályaelem közül csak egy vagyok én is.

Nem húzom tovább, pedig tudnám ragozni. Nagyon bátran ajánlom a játékot mindenkinek, aki nem riad vissza egy kis nehézségtől. Rengetegszer meg fogtok halni közben, de ez nem csak a játék rendszerének és kihívásának, hanem a világának, történetének és a mondanivalójának is a része. A legtöbb nehéz szituáció elkerülhető, legalább annyi időre, míg megerősödve már magabiztosabban térhetünk vissza hozzájuk. Mindez annyira tökéletesen van adagolva és felépítve, hogy bár a bőrömből majd' kiugrottam az új Witcher játék bejelentésekor, számomra már most az Elden Ring potenciális folytatása az, ami ennek a műfajnak a jövőjét jelenti.

Respect is not given. It's taken.

Jó az STR-build, végre sikerült annyi endurance-t összeszedni (plusz a nagy köcsög talizmánja), hogy egyszerre két colossal weapon legyen a karakternél. Mellé a jump attack talizmán, a draconic tree sentinelt kétszer vágtam be staggerbe. Plusz az egyik fegyver még véreztet is, kegyetlen. A dual katanával ellentétben a két colossal weapont együtt forgatja, szinte egyszerre csap le velük a karakter És ezeknek van ereje

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Én annyira megkönnyebbültem, hogy végigvittem és felhőtlenül élveztem a GTA5-öt végre! Aztán tegnap délután csak csináltam egy STR-es új karit. Jó, nem toltam sokat!!! 20 percre belekóstoltam. Csak nem ereszt ez a rohadt játék!

Ha új karakterre adod a fejed akkor szerintem próbáld ki az str buildet, valami kétkezes colossal fegyverrel Én is mindig agilis, dex build-es karaktert indítok az ilyen játékokban, de ez most nagyon megtetszett. Teljesen más játékstílust igényel és volt olyan boss, akit teljesen újra is kellett tanulni, de cserébe hatalmas átütő erő jár a fegyver mellé és vicces, hogy némelyik miniboss konkrétan végig stunlockban van A lóról indított charge attack meg képes elrepíteni a legtöbb kis és közepes ellenfelet.

Én most felváltva használom a Vastrón kardot és a pizzavágót, de ha sikerül elég endurance-t összeszedni akkor utóbbi mellé dualban beteszek még valamit. És akkor semmi nem áll meg előttem.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Tegnap este véget ért nálam is a történet. Nem egész 90 óra és 155-ös szint.
Nem indult felhőtlenül a kapcsolatunk. Én ugye rühelltem ezt a stílust egészen tavalyig. Akkor viszont belekóstoltam a Nioh-ba és rákaptam. Lenyomtam a második részét is, majd jött egy Demon's Souls és végül egy Dartk Souls 3 végigjátszás. Szóval nem volt hatalmas múltam, de egészen megszerettem a hangulatukat és a játékmenetet. Az Elden Ringet kicsit félve vártam. Izgatott is voltam, de picit tartottam is az open wolrd megvalósítástól. Első nap szuperül elkalandoztam, de másnap már kicsit elveszettnek éreztem magamat. Bármerre indultam, mindig lecsaptak. Kicsit túl soknak éreztem túl hirtelen és nem találtam a helyemet. Viszont sikerült egy random embert behívnom co-opra és együtt kalandoztunk vagy 1,5 órán át. Felfedeztünk egy jó nagy területet és rengeteget gyilkolásztunk. Én ezt a részét baromira élveztem és titkon végig ebben reménykedtem. Mármint abban, hogy egy sokkal szabadabb co-op lehetőséget kapunk ebben a játékban és valóban megkaptuk! Szóval a kezdeti lehangoltság és elveszettség érzés után kimondottan hamar összeszedtem magam és rákaptam az ízére. Totálisan ráfüggtem és teljesen a rabjává váltam. Egyszerűen egészen elképesztő az egész art design-ja és az atmoszféra, amit teremtettek. Már-már művészien lenyűgöző! Ráadásul valami brutális mennyiségű tartalmat gyártottak számunkra. Mindig képes voltam valami újdonságot felfedezni, amikor visszatértem egyes területekre. Szerintem ezzel a nem egész 90 órámmal is kimaradtak olyan részek, amiket öröm lesz felfedezni egy esetleges újrajátszás során. Irgalmatlan méretű bejárható terület, félelmetes mennyiségű legyőzendő boss, megannyi rejtély és titok, küldetések garmadája és megoldandó logikai feladványok sokasága várja a vállalkozó kedvű játékosokat. A lovaglás és az ugrás lehetőségének behozása remek újítás, én legalábbis nagyon élveztem. Lóhátról gyilkolni az ellent különösen kellemes érzés bizonyos helyzetekben. Fogtak mindent, ami jó volt a DS3-ban, kicsit csiszoltak rajta és felbuffolták, majd átültették egy csodálatos OW világba. Számtalanszor azon kaptam magamat, hogy csak ámulok és sorra készítem a fotókat. Rengeteg lehetőség van kísérletezésre a build-ekkel. A kis szamurájom rengeteg ideig egy katanát használt, aztán rákaptam a dual uchigatana ízére, de csak nem volt az igazi a sebzés. Akkor kérdezték meg tőlem, hogy miért nem próbálom ki a véreztetős kasztot. Áttalenteltem és olyan brutális mészárlást vitt végbe, hogy csak pislogtam. Szóval lehet próbálkozni mindennel is, a lehetőségek száma igencsak magas. Én főként két ismerősömmel nyomultam, valószínűleg így lett ilyen kevés játékórám benne a végére. De ha valaki szép komótosan halad és totál egyedül, akkor szerintem simán eltölthet vele 180-200 órát is. Technikai szempontból kicsit húzta ma számat a PS5 verziónál, mert a Forbidden West után azért kicsit döcögősnek érződött a framerate. Viszont vagy megszoktam, vagy javítottak rajta, mert ez az érzés a 3. vagy 4. napon teljesen megszűnt. Bugokkal nem találkoztam.
Egyelőre még nem léptem át a New Game pluszba, mert azért csak meglesem a kimaradt területeket is majd egyszer. Jelenleg kicsit más vizekre evezek és nem folytatom a játékot. De nincs kizárva, hogy hamarosan visszatérek. És még egy teljesen új karakter elindításának lehetőségét sem zárom ki. A stílus kedvelői számára abszolút kötelező, majdhogynem hibátlan alkotás. Akik most szeretnének belekóstolni, azok számára sem lehet rossz választás. Vannak szívatós részei, de valóban az eddigi legkönnyebb játékuk. Viszont az open world részétől könnyen be lehet sokallni az elején. Én szívesebben ajánlanék egy Demon's Souls-t, de ha nincs PS5 a háztartásban, akkor lehet simán ezzel is kezdeni.

Én tegnap a végére értem, 107 óra a főkarakter, 173 óra maga a játék az újrakezdés miatt. De lesz még egy karakterem, más builddel is. Maradjunk annyiban, sok bajom volt a játékkal, de voltak jó pillanatai. Bővebben majd később, a másik topicban

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Még kalandozok a világban, pedig szívesen mennék már a story végére! De addig nem nyugszom, amíg nem lesz meg mindkét Katana +25ös!!!

Nézőpont kérdése minden, nekem elég hullámvasút a játék, de ebben benne van az, hogy nagyon készültem rá és ennél többet vártam. Viszont ha még nem játszottál From játékkal akkor egyrészt a hibák nem feltűnőek, másrészt én direkt nem használok bizonyos könnyítéseket: például lehet NPC segítőket idézni a játékba, amik egész szépen elterelik az ellenfél figyelmét. Előző karakterrel még használtam, de ez is elég nagy könnyebbséget jelent. Persze megölni nem fognak egy bosst, de elterelik a figyelmét, oda lehet menni, megsorozni, aztán akár ezt ismételgetni.
Másik dolog, hogy az openworldnek "hála" a szívatósabb főbossok előtt akár lehet direkt farmolni is szinteket, vagy csak elmenni másfelé, felderíteni a kisebb dungeon-öket, a világot, fejleszteni a fegyvereket. És akkor máris megfordulnak az erőviszonyok.
Egyébként meg ami direkt szívatós, az többnyire opcionális dolog is. Ha nem vagy maximalista akkor sokszor az ilyen minibossokat ott is lehet hagyni, nem adnak annyi XP-t meg olyan lootot, hogy muszáj legyen velük foglalkozni. Vagy vissza lehet menni később oda is. Én például szívesen visszamennék most az első dungeonbe megnézni, hogy a boss 1 vagy 2 ütés lenne.
De az is lehet, hogy csak kísérletezni kell, például megéri két fegyvert használni, mert akármilyen jó a katana a játékban, de van olyan ellenfél ami elég jól ellenáll a vágó támadásoknak. Na rájuk kell elővenni a zúzó fegyvereket. De van olyan miniboss is, aki a mérget imádja
Meg ha nem annyit játszol vele, mint én (129 óra megjelenés óta, a mostani karakterben van 67) akkor gyanítom az sem annyira zavaró, hogy sokszor ismétlődnek a kisebb bossok. Ami kis adagokban nem annyira feltűnő, mint amikor egy nap alatt háromszor sikerül belefutni ugyanabba.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Semmi direktgecizős nincs benne. El kell fogadni a világ szabályait és megismerni a rendszerét. Rá kell szánni pár órát. Nem co-op-ra van kitalálva!!! Csak az ilyen hozzám hasonló béna játékosok szeretnek +2 fővel játszani, mert egyedül félnek. De az igazi élvezet és sikerélmény természetesen akkor lesz meg, ha egyedül nyomsz le nagy dögöket. Én biztosan nem ezzel kezdeném az ismerkedést, hanem egy Demon's Souls-al vagy Dark Souls 3-al. Az OW ebben a stílusban ijesztő lehet és könnyen kedvét szegheti a kezdő játékosnak.