Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Háborús filmek és a valóság
Guar, szerintem te félre értetted Epameinondaszt.
Elmondaná nekem valaki, hogy a Szakasz mitől KALAND??? Mert szerintem abszolút nem az és egyike a legjobb Vietnámról készült filmeknek.
Ezek a különbötő filmek pedig szerintem anak köszönhető, hogy a más-más oldalról próbálják a háború esetleges borzalmait bemutatni, több-kevesebb sikerrel.

Mi a baj az amerikai háborús filmekkel ? Persze csak a gyilkos kritika fényében. Az első számukra mindig a látvány, ha pedig nem akkor is egyértelműen heroizálnak (persze most ne a Rambo-féle hősködésre gondoljunk). A főhős szerepeljen akár egy pszichológizáló, szomorkás drámában (pl: AZ őrület határán), vagy egy komoly kalandfilmben (pl: Szakasz), vagy egy alig valami cselekményszálú, csak az EMBER-re koncentráló történetben (pl: Tigrisek földjén) a főszereplővel biztos átélhetjük a katarzis érzését, vagy legalább valami fontos, kirívó dolgot végrehajt abban a 2 órában. Ez az érzelmi túlfűtöttség is jellemzője az amerikai háborús filmeknek, olyasmit még nem láttam, ami jellemzője az európai filmeknek, a főszereplő teljesen kiszolgáltatottja az eseményeknek, arra befolyása nincs (és egyetlen japán bunkert sem derít fel, majd segítséggel semmisít meg). Az európai filmek döntően kisebb drámai alkotások. Persze ezeket a sorokat most találtam ki, lehetnek olyan filmek, melyek igazán kiemelkedőek, még az Egyesült Államokban is.
Egy örökbecsű idézet a végére : "Eddig harcoltunk, most sportolunk."

Precizitásban és technikában már az összes hollywoodi film ugyanazt hozza, mármint a komolyabb kicsengésüek. Általában korrektek, de elszórnak bennük pár egetverő baromságot.
Az a vár véletlenül nem a volt Jugoszláviában található, úgy rémlik, mintha a filmet déli szomszédainknál forgatták volna ?

A Filmvilág áprilisi számában hosszasan tárgyalják az Amerikai háborús filmek kategóriáját minden oldalról - látvány, mondanivaló, valóságtartalom, propagandacél stb.
A hosszú cikket még nem szkenneltem be, úgyhogy csak a bevezetőt tudom beilleszteni. A cikkíróval teljesen egyetértek, akár én is írhattam volna (csak az olvashatatlan lett volna
Érdemes megvenni a számot és elolvasni a cikket. Ha meg lesz az egész, a terror topicba beleteszem (mert van hozzá kapcsolódó anyag nem filmekkel kapcsolatban)
"
G.I. Joe moziba megy
Szép halál
Vaskó Péter
A modern hollywoodi látványmoziban az emberi lény csupán törékeny alkatrész a háború pörg?-forgó masinájában.
Az amerikai háborús film gy?ztes-film. Gy?ztes, mert saját maga formálhatja képeit, történeteit; s?t, ma már másokét is. Hollywood, a CNN és a CIA mozijainak, kameráinak, m?holdjainak képeivel egyre inkább uralja a világot. Róma az utakon, Anglia a hajókon, az USA a képeken keresztül ellen?rzi és tartja össze politikai-gazdasági-katonai birodalmát.
A képek ura
A képkorszakban a világ és a történelem ábrázolásának birtoklása legitimációs erej?. A gy?ztes el?joga, hogy képet készítsen a vesztesr?l és saját magáról. Hollywood és a CNN megmutatja az amerikai katonákat Irakban, Afganisztánban, Szomáliában, Koreában, Vietnámban, Boszniában, Kolumbiában és egyáltalán minden földrészen, s fiatal történelmének majd minden korában. Mi több, az ellenség b?rébe is belebújik (el?szeretettel orosz tengeralattjáró-parancsnokokéba Vörös Október; K-19), kíváncsian átkutat, bels?vé tesz, berendez minden helyszínt.
Mindeközben a háborúzó jenkiket alig vagy egyáltalán nem látjuk mások szemével a mozivásznon (a tévéképerny?n is épphogy). Még saját mozi- mítoszaik negatívját, kritikus ellenpontjait is maguk hozzák létre. Leginkább az ? szavaikkal szeretjük vagy utáljuk ?ket. Éppen e szinte töretlen hatalmi konjunktúra miatt lehet az amerikai háborús mozi roppant sokféle: diadalmas, önmarcangoló, filozofikus, tárgyilagos, lírai, technicista, szatirikus vagy borzalmas. A gy?zelem tág teret és szabad kezet ad az önmagában értelem nélküli háború értelmezésére, a történelem mindenkori meg- és átírására.
Mindez a kíváncsiság és berendez? buzgalom annál is érthet?bb, mivel Amerika számára a háború alapvet?en export és egzotikum. Saját területén nagyon régóta nem folyt háború, fiai ismeretlen, azel?tt soha nem látott dzsungelekben, sivatagokban, városokban, idegen népek, nemzetek emberei között harcoltak és harcolnak. Mindez azt az illúziót kelti, hogy a háború máshol van nem az emberben, hanem túl az Óperencián, sárgák, feketék, arabok, érthetetlen nyelven beszél? rosszarcú fehérek barbár királyságaiban. Mérges kígyók, skorpiók, egzotikus betegségek árnyékában, bizarr rítusok és szokások világában, fanatikus ?rültek között terem vadon, mint a csalán.
Az amerikai katona els?sorban nem uralkodni érkezik, mint az angol és az orosz, vagy fert?tleníteni, mint a német, hanem domesztikálni, háziasítani. Ennek sikere vagy sikertelensége teszi elégedetté, illetve ?rjíti meg. (A kett? akár együtt is el?állhat, mint az Apokalipszis, most hullámlovas ezredesénél, aki miközben Wagner A valk?rök lovaglása zenéjére felperzseltet helikoptereivel egy vietnámi falut, az ostrom közepén blazírtan nekivetk?zik a szörfözésnek.)
Mivel az USA területe sok-sok generáció óta nem volt felvonulási hadszíntér, így a civil lakosság számára a háború közvetített tévé és moziélmény, mindig szerkesztett és értelmezett absztrakt esemény. Élmény és tapasztalat helyett történet, mítosz, dokumentum: fiktív és valós képek halmaza, melyeknek referenciái, igazolásai más képekhez való hasonlatosságuk (eredetük Amikor a farok csóválja; illetve létrejöttük morális alapja Welcome to Sarajevo) kétes. Többek között ezen, a háborútól való biztonságos elszigetel?désen ütött rést a szeptember 11-i támadás a WTC-tornyok ellen.
Mi több, a háború, élet és halál lassan már a harcban résztvev? G. I. Joe számára is puszta látvánnyá, absztrakcióvá válik. Velünk együtt mozigépen száll fölébe: radarképerny?k, displayek eseményévé alakul a dráma: h?térkép lesz, célkoordináta, informatikai probléma. Szimuláció: ez nem gyakorlat.
Hosszú azonban az út a ma jenki mozijának gép- és látvány-háborújáig, amely tulajdonképpen csak a legutóbbi évtized eredménye. Egyel?re Hollywood is nehezen és némileg tanácstalanul próbálja összeilleszteni legújabb szörnyszülöttjét régi ember-meséivel: az alapvet?en optimista kaland- és sport-háborúval, a realistának szánt sors-háborúval és a pesszimista pokoljáró-háborúval."

"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
Precizitást persze nem a történetben értem, hanem pl. a fegyverzetben 

Véleményem szerint precizitásban és technikában a Ryan vezet, a többi az elég hátul kullog.
Most pont nálam van a Das Boot cd-n (a három órás verzió, nem a hatórás. Nem tudja egyébként valaki honnan lehetne megszerezni az utóbbit, a sorozatot? Netán megvan valakinek?). Sajnos még nem néztem meg (zh-k következnek
), de majd sort kerítek rá. Viszont nagyon jó kritikákat hallottam róla.
Filmekben azokat szeretem, ahol az ellenségnek (adott esetben a német katonáknak) is lehetnek emberi érzései, nem csak egy vértől fröcsögő szájú aljas gyilkológép.
Egyébként egész jó filmnek tartom a Kémek a sasfészkben című kis darabot (Richard Burton, Clint Eastwood). Egyébként tudjátok hol játszódik az a film??
Ahogy néztem, hirtelen megismertem azt a várat, mert már én is jártam ott. Ausztriában van, Salzburgtól délre. Oberwerfen várának hívják. Csodálatos szép! Valóban egy hegyorom tetején épült, de a filmben azért alaposan rájátszanak digivel, mert annyira azért nem mint ott. Asszem a felvonó is megvan hozzá, bár ebben már nem vagyok biztos (3-4 éve jártam ott?)
Aki teheti, és éppen arra jár, nézze meg mindenképp! Amikor ott jártam éppen ragadozó madarakat röptettek a várból. Tényleg szupi hely! Sőt, éppen mellette található Európa legnagyobb jégbarlangja, szóval aki arra jár azt is nézze meg!

Miért nem olvastad el ebben a topicban a kritikáinkat????? Megőszhattad volna a Napolen konyakot, amit a pszichiáternek kell vinned a kezelés végén. Tökre megírtuk, hogy baromi szar és aki II. VH-s John Woo filmet néz, az meg is érdemli (én is persze!).
Kedvencem a taktikai atomkézigránát. Akkorát robbant a filmben egy-két gránát, mint egy kisebbfajta bomba...

Utóbbi pár napban pszichiátriai gyógykezelésen voltam, mindezt A fegyverek szava (r: John Woo, fsz: Nicholas Cage) c. műremeknek köszönhetően. Aki az év legrosszabb filmje egyik pályázójára kiváncsi, hisz van ami annyira rossz, hogy már jó, annak bátran ajánlom. Nekem hetente egyszer, még terápián kell résztvennem míg kiheverem.
igen, megéri megvenni!
a felénél (a malmos jelenetnél) jöttem rá, hogy láttam már, de nagyon régen. tetszett, hogy normálisan ábrázolták a németeket (ellenben dzsokijúing frankón síkhülye volt, nem is tudom, hogy jöhetett az ötlet, hogy belerakják - jó fogás volt), egy problémám volt az egésszel: a végső össecsapásnál a sok éve összeszokott német elitkatonák rendre mellélőttek, ugye...

Sajnos most nem láttam A 22-es csapdáját, de régen igen. A regényt olvasván, nem is tűnt olyan rémesen rossznak, csak egyszerűbbnek. Soha nem felejtem el, mikor egy helyi öreg olasz kifejti főhősünknek, hogy az olaszok megnyerték az összes háborújukat. Vagy az a cinikus duma, ő virágokkal dobálta meg a fasisztákat is, a németeket is, egy kövér tisztet fejen is talált egy csokorral, ill. megdobálta az amerikaiakat is, itt egy szúrós rózsával sikerült eltalálnia a parancsnokot. Vagy mikor kérdi egy ifjú amerikai katonától, hogy hány éves ? Erre az : 20 leszek októberben. Az öreg : ha megéled fiam, ha megéled.
A brutális abszurd humorát azért nem sikerült átültetni a filmbe. Találos kérdés: mi az a 22-es csapdája, ez a kifejezés is olyan, mint a "D"-nap, sokan beszélnek róla mégsincsenek tisztában a kifejezéssel.

A sas leszáll
Amerikai limonádé kategória, de felvetődik benne az a probléma - elég irónikusan - hogy talán nem minden német velejéig gonosz.
Most 1300Ft-ért megvehető a PC World újsággal együtt. Az újság nem sokat ér, de a DVD nekem megért ennyit.
Donald Sutherland ebben is nagyon jó

Ha jól láttam ma éjjel a TV2-n 01:20-kor A 22-es csapdája.
Nézzétek ám!
Nézzétek ám!

Repülőjegy 184 Euro.. Autóbérlés 271 Euro.. Rálépni a világ leghíresebb Special Stage-re... Felbecsülhetetlen! 2007 Neste Rally
Joel Schumacher : Tigrisek földjén (Tigerland).
A film ugyan csak pár éve készült, mégis ismeretlen. Műfaja szerint, hollywoodi háborús dráma. A vietnámi háborúra képzik az újoncokat, az ő helyzetükből látattja be a rendező a történéseket. A cím az ázsiai dzsungelt imitáló, valamilyen helyi őserdőre utal. Kegyetlen tiszthelyettesek keserítik meg a bevonultak életét. Jellegzetesen civil látásmóddal ábrázolja a helyzetet az alkotó, hisz a lélek "kiölése" a katonákból, már ősidők óta feltétele volt egy hadsereg "elitté" válásában, lásd: a római harcrendek, II. Frigyes, vagy éppen az agyondícsért Waffen-SS. Ez jelen korunra már nem igaz.
Miért hollywoodi, mert főhősünk semmihez sem értő, engedetlen fickó benyomását kelti, mégis valamilyen mágia okán, a legjobb, legvitézebb, legderekasabb (és úgy kefél, hogy egy pornósztár is elsárgulna az irígységtől) közlegény lehetne, ha akarna, de ő nem akarja. Példa, direkt mellélő a lövészeten, erre egy altiszt ordibál vele, ő meg dacból egyből keresztüllő többször is a célalak közepén. Hihető !!
Mindezt azért jutott eszembe, mert minap a TV-ben egy katonai szakértő összehasonlította a Szakasz-t és az Apokalipszis, most c. filmeket.
Még egy méltatlanul elfelejtett vietnámi film, Full Metal Jacket (Stanley Kubrick-1987). Ez nélkülözi a Szakasz kalandfilmes hatásvadászatát, a mű első fele a kiképzés (Sir, yes Sir), majd a bevetés.

Tegnap láttam először a filmet és teljesen lenyűgözött, tényleg nagyon hiteles. Kevés hbája van, de az gáz. Az alapötlet, hogy 8 embert kockáztatnak 1-ért, elég valószerűtlen, amikor Ryan nem akar Hanks-ékkel visszamenni, mert kötelesség meg miegymás, az meg szirupos. A legvégén az amerikai zászlóról nem is beszélve

- No please! Noooo pleaaaseee!
Ratatatatata
- Csak tudnám mi a fenét jelent az a "nopisz"?

-"Bitte, bitte!
ratatatata
-Csak tudnám mi a fenét jelent az, hogy bitte!"

Üdv!
iX:
Szombaton meg, azt hiszem pedig egy bizonyos rájen közlegényt mentenek meg

Minden ellenállás hasztalan! 8-)
Pofám leszakad!!!
Ennyire képmutató mocskos banda, mint az amerikaiak... Elkezdenek felháborodva sírni és verni a nyálukat, hogy a gonosz, terrorista iraki katonák lelőttek néhány feltett kezű amerikai katonát, akik egy kilőtt páncélos járműből ugrottak elő.
1., Aki látott már ugrani embert, az tudja, hogy ugrás közben mindenki felteszi a kezét.
2., Ha éppen kilőtt járműrül van szó, akkor ez valószínüleg egészen eddig a pillanatig harcolt és kinyírt jó néhány arabot.
3., Streszhelyzetben - és ez az - a jenkik egymást is lelövik, nemhogy a feltartott kezű ellenséget.
4., A Ryan közlegény és a Leghosszabb nap c. filmekben is "leghumorosabb" jelenet, amikor a feltartott kezű németeket "viccből" lelövik az amerikaiak. Nem értem, hogy miért nem röhögnek ezen a jó viccen, ha velük csinálják?
Egy mocskos, véresszájú, elsőosztályú g@ci ez a Szaddam. De az amerikaiak sincsenek nagyon lemaradva tőle.

vadul a királyi tv:
egy kis móka, kacagás, mig28-asok...:top gun - péntek m1
aztán kompenzálják a nézőt: III. richard - vasárnap m2

Köszönöm, majd megpróbálok utánanézni az említett könyveknek.
A japán történelemmel foglalkozó könyveket kaphatsz bármely könyvesboltban, melyek a hadtörténetet csak érintik. Konkrétan a japán hadművészettel foglalkozó könyvet nem hinném, hogy kiadtak Magyarországon, legfeljebb valami színes albumot, amit megfelelő távolságtartással kell kezelni. Nekem megvan egy svéd történész színvonalas munkája Catharina Blomberg: Szamurájok - Japán harcos nemességének történelmi és vallási háttere. Ez szintén csak érinti a hadművészetet, viszont egy csomó kitalációt megcáfol, szakkifejezések viszont vannak benne dögivel.
Ebben olvastam, hogy a naginata, mely a Shogun:Total War szerint a nehézfegyverzetűek fegyvere volt, valójában pont az asszonyok kedvelt önvédelmi harceszköze.
Ajánlom Razin: A hadművészet története I-III c . munkáit, amit ugyan nem lehet kapni, de a legnagyobb könyvtárakban még fellelhető talán. Ja és John Keegan: A hadviselés története, ebben is részletesebben foglalkoznak a japán harceljárásokkal.

Nem hinném, hogy témába vág, de gondoltam, ide írok, mert ide járnak a fórumon a történelemzsenik
Szóval: Tudna valaki olyan weboldalt, vagy könyvet ajánlani, ami a középkori japán hadviseléssel foglalkozik???? Gondolok itt eseménytörténetre, szakkifejezésekre, a hadsereg felépítésére stb.
Előre is kössz a segítséget!!

Én mindíg a mesterlövész voltam, zoomos sniperral, az a kedvencem... minden játékban...
A Project IGI-nek ez volt a hibája, megszereztem a snipert, a következő pályán meg eltünt az inventoriból, pedíg folytatása volt az előzőnek!!!!! :S

Ha a Ghostban lehetnél AK-val ott is állíthatnád, hogy sorozat vagy egyes lövés. Ebből a szempontból a GR is okés, csak sajnos - single-ben - nem lehet nálad AK...
Én a Ghost Recont jobban szeretem, de erről már vitatkoztunk egyszer régen 

Hát ha az igiben csak sorozatot lehet vele lőni, akkor tényleg ott rontották el. Ajánlom az OpFlash-t, az elég autentikus a témában. Ott lőhetsz sorozatot is, rövid sorozatot és egyes lövést is az AK-val...
Heh, akkor a Project IGI-t rontották el 

Apropó szerintetek mi lett volna a partraszállásból ha németek nem kettő (három?) fronton harcolnak .Tömegmészárlás és nem a németek hullotak volna mint a legyek az tuti.
Az tényleg idegesítő hogy a németeket hülyének állítjak be .
Azt azért megkérdezné egy ilyen fasz rendezőtöl hogy lehet az hogy a németek a háború elején gyak. a tengerbe taszították
a visszavonuló francia-angol hólyagokat.
Vagy lehet hogy azért mert kivégezhették volna az összeset és még sem tették?
Egyébbként nem árt megnézni a az ilyen filmek rendezőit illetve azok neveit és máris
világosság lesz a fejekben.(bosszú)

AK-47-ből is lehet egyes lövéseket leadni. És persze ilyenkor pontosabb is.
Megnéztem a Full Metal Jacket (Acéllövedékek) című '87-es csodafilmet, elég érdekes volt a kiképzés
Mondjuk a végén jó volt az a mesterlövészes rész... De nem egy olyan AK47-ese volt a vietkong csajnak, olyan volt, mint a project IGI-ben az ellenségnek van, azokat lehet elvenni tőlük, azzal nem lehet mesterlőni, az nem sniper pukka, hanem sorozatlövő...
Nah mindegy, csak nagyon úgy csinálták, mintha sniperos lett volna, egy-egy lövéseket eresztett meg...
Végülis jó volt...

Aki szereti az interneten is terjedő vicces képeket, és esetleg még egy picit militartista is, annak ajánlom a CartooDiv oldalát.
Most annyival érdekesebb, hogy egy pályázatot is indítottunk, amelyben megmérettethettek (de jó szó!), azaz ha vicces csákó vagy akkor most be is bizonyíthatod. Hajrá!!!

A háborús közeli élménnyel se azt mondtam, hogy nekem volt, ott pedig azt szerettem volna mondani, hogy ne kezdjünk kritizálni olyan érzéseket, amiket csak az ismerhet, aki esetleg ott rohadt Bastogne-ban!
Semmi olyan jellege nem volt az egésznek, amit szerintem ennyire félreérthettél volna
És utólag bocs az esetleges fogalmazási és egyéb helyesírási hibákért!!!!!

Az utolsó előtti bekezdésben az NEM állt szándékomban akar lenni, még mielőtt mindenki szemében én leszek a geci 

Yerico:
Sajnálom, ha úgy vetted észre, hogy én itt mindenkit lenézek, mert ez nem igaz!!!
Nem tartom magam kritikusnak, mert nem értek annyit a dolgokhoz, csak a véleményemet mondtam el azokról, akik azért kritizálják teszem azt a Kelly Hőseit, mert, T-34-ből farigcsáltak Tigrit! Holott ez egy pár évtizedet megélt film és lehet, hogy akkoriban nem volt lehetőségük arra, hogy digitális úton hozzanak részre tigriseket! Sajnos ez van! Én a hozzászólásaimmal arra akartam rávilágítani, hogy ezek szerint majdnem az összes háborús film egy rakat szar! Legalábbis ezekből az derül ki!
A "rengeteg apró hibák miatt húznak le filmeket" -tel meg csak az olyan filmeket szeretném megvédeni, mint ismételten csak pl. a Kelly hősei! Mivel fogadni merek, hogy még azok is majdnem minden alkalommal, amikor nézik a filmet jól szótakoznak, de a film szar, mert nem igazi a Tigris! Csak ennyi lenne az egész!
Úgylátom, egy kicsit félreértelmezted a hozzászólásokat! Mivel még a legkisebb lenézési szándékom se volt, és nem is vagyok ilyen típus, semmi téren! De ha te és esetleg többen is így éreztétek, akkor elnézést kérek.
És ha nem vetted volna észre nem a filmeket kritizáltam oylan hatalmasan , hanem épphogy a hoozászólásokat és többnyire le is írtam, amivel nem értek egyet!
Képzeld tudom, hogy nem 1. volt a Bismarck-ról a film, de sajnos eddig mindig "sikerült" lemaradnom róla, és azért hoztam föl, mert még nem esett róla szó!! Pedig szerintem lehetne erről is csevegni, persze miután megérdeklődtem tőled, hogy ebben a topicban esetleg eshet-e róla szó!
És sajnos annyi évet meg még nem sikerült lwélnwm, hogy olyan filmeket is lássak, amikről pl Epameinondasz is szót ejtett! De azt hiszem, hogy a szólásaim is csak azokat a filmeket ill. a velük szenbeni kritikákat érte, melyeket én is láttam!
A "Hatalmas kritikus" jelzővel meg éppen szerintem én céloztam, hogy szálljunk le a magas lórol, ugyhogy kérlek ne folytassuk a vitát, persze csak ha te is egyetértesz!
Én senkit nem akartam lenézni és hidd el én tudom, hogy milyen célból írpm azokat és hidd el, amikhez hozzászólok ott leírom, hogy mivel nem értek egyet, szerintem kicsit alaptalan volt a támadásod, de ha tényleg valaki így látja, akkor ismételten csak elnézést kérek tőle, mert állt szándékomban!
És látom a háborús közeli élményt se sikerült teljesen úgy értelmezned, ahogy én gondoltam, hogy sikerülni fog!

Bocs a kissé durva hangnemért, de utálom, ha valaki csak lenézi a másikat, miközben semmivel sem jobb a másiknál, legalábbis semmi jelét sem adja neki.
Igen, láttam, mivel felvettem videóra. Igaz, ez már legalább a negyedik ismétlése volt.
(A Bismarck elsüllyesztésekor is volt háborús közeli élményed?
)

)Van egy olyan érzésem, hogy kissé nagyobb arccal jöttél ide a topicba, mint kellene. Azok a "hatalmas kritikusok" is ugyanolyan hozzászólók, mint te. Ha nem tetszik a hozzászólásuk, győzd meg őket az ellenkezőjéről. Ellenkező esetben le lehet szállni a fellegekből, és visszatérned a realitás talajára, mert pont azokra kezdesz hasonlítani, akiket oly annyira lenézel.
"És rengeteg idegesítően apró hibák miatt húznak le filmeket!!!"
Ilyenkor gondolkodom el azon, hogy mi a faxért nem tudod elolvasni a topic címét. Tudod, "Háborús filmek és a valóság". Azaz a topic direkt azért indult, hogy a kis apróságokat megtalálja. Márpedig egy Tigris helyett egy szimpla T34 nem kicsit, hanem nagyon-nagyon gáz. Még egy 4 páncélos és a kutyában is igyekeztek Tigrist varázsolni a T34-esből - meglepően jó eredménnyel - , pedig ott nem igazán volt nagy költségvetés.
Discovery-t nézni, pláne feliratosan meg jó adaglelki felkészülés után lehet csak, mert bár jók a filmek, de a felirat botrányos legtöbbször. Amellett egy '40-es franciaországi hadjáratról szóló film közbe lazán bevágnak pár Panthert, hosszúcsövű Pz IV-et, esetleg T34-et. Ez most apró, szóra sem érdemes hiba?
Ebből a szempontból a Halál 50 órája egy kész kabaré, mármint a tankokat nézve. Engem zavar, ha nem típushelyesek. Manapság meg már igenis nagy hiba, ha nem képesek digitálisan odavarázsolni a megfelelő eszközt. Itt pedig a Ryan közlegény az etalon,akár tetszik neked, akár nem. Ez ugyanis már csak pénzkérdés, ami a millió dolláros sztárgázsik mellett elhanyagolható többlet.
Ja, nekem sem volt háborús közeli élményem (ez speciel egy értelmetlen baromság, de én biztos túlságosan kis senki vagyok, hogy felül tudjak emelkedni az ilyen "apró kis hibán"), és csak könyvekből, újságokból, filmekből, idősebbek elbeszéléseiből ismerek pl. Tigrist. Mivel az írásodból kiderül, hogy te velem ellentétben már láttál ilyet, ezért tisztelnem kellene a korodat - hiszen legalább 76 évesnek kell lenned ezek szerint, ha 45-ben, legjobbesetben is legalább 18 éves katonaként még láttál ilyet akcióban.
Egy "hatalmas kritikus"

Vasárnap este 6-tól volt a Discovery-n James Cameron dokumentumfilme a Bismarck-ról látta valaki?
Hát igen! Az tény, hogy az ázsiai népség egy kicsit szadista! De ez nem vicc!
Pl. A született gyilkosokhoz is forgattak vagy 15 perc pluszt, ami teli volt fasza kínzásokkal éppen azért, mert ott ezt nagyon szeretik!
És még sok más filmhez is forgattak plusz perceket a szadista népség kedvéért!

Mi a kedvenc, ezt én felbontanám, mi a legszórakoztatóbb, ill. melyik a legértékesebb a szememben.
A másodikra egyértelmű a válasz: Hideg napok (r:Kovács András,1966)
A legszórakoztatóbb talán a Vaskereszt (r:S. Peckinpah,1977), egy érdekes az addigi háborús filmek stílusától teljesen eltérő vegyes amerikai-angol-NSZK kooprodukció és természetesen a Patton (r: F.J. Schaffner,1969), melyről alább esett szó, George C. Scott briliáns alakításával.
Valaki látott már ázsiai háborús filmet? Nekem volt szerencsém a The Nanking massacre c. hongkongi filmbrutalitáshoz. A japánok által elfoglalt Nanking városában történteket meséli el, mely nankingi incidens néven vonult be a hadtörténelembe. Korabeli dokumentumfilmek képeit mutatták be, majd azt színesben szépen leforgatták, kb. annyi kínait mészároltak le a japánok, mint az USA teljes háborús vesztesége volt. A jelenetek közé tartozott a maga teljes valójában, terhes nőből a magzat kivágása rohamkéssel, nagymama megerőszakolása, de lehet hogy elötte az unoka, lefejezések, csecsemő kondérban megfőzése, ezerszámra hullaégetés a vízparton, kolostor teljes szerzetesi állományának egyenkénti agyonlövése. Mindezeket természetesen követték, a korabeli dokumentumfelvételek és némi eseménymagyarázat.
Ezt csak azért írom, mert vannak ám ilyen kendőzetlen filmek, melyeket ekkora költségvetésből Ázsián kívül nem fognak soha leforgatni máshol.

Gondoltam írok valamit, hogy ez a jó kis topic ne haljon ki
Kinek mi a kedvenc háborús filmje?
Kinek mi a kedvenc háborús filmje?
jó, visszavontam!
azt mondjuk nem írtad, h t-34-est viszont nem csak állatkertben láthatott

Sajnos tökéletesen igazad van abban, hogy jó háborús filmeket szinte lehetetlen beszerezni magyarországon. (Szomorú, de egyáltalán jó filmet borzalmasan nehéz beszerezni). Mármint jó minőségben (nem százhuszadik VHS másolatra gondolok).
Én végül azt találtam megioldásnak, hogy az Amazon.de vagy az Amazon.co.uk-ról rendelek. Ezen a két helyen szinte minden megvan. Egyetlen hibája, hogy persze nincsen rajtuk magyar felirat soha. De hát valamit valamiért.
Egyébként ráadásul nem is drágább, mintha itthon vennéd meg. Pl a Stalingradot postaköltséggel, mindennel együtt: 5500Ft-ért rendeltem meg és két héten belül itt volt. Ha bemegyek egy boltba itthon (leszámítva a rajzfilmeket) 5-7000 Ft egy DVD.
Így - amazonról - szereztem meg:
Stalingard
Híd túl messze van
Das Boot
Stalker

Megtisztelő, amit írsz, de az igazság az, hogy én vagyok a legnagyobb fikázó ebben a topicban. Nagyon csúnyán lehúztam sok ember kedvenc filmeit, amivel - szándékom ellenére - megbánthattam őket. Mentségemre legyen, hogy én nem embereket és azonkaz az izlését kritizálom, hanem a buta filmeket és legfeljebb azok készítőit.
A többi topiclakó kritikust pedig meg kell védenem. A legtöbbjük - akik itt kritizálnak - nem csak hasból, vagy zsigerből fikáz. Egyrészt ismerik a történelmet, mert érdekli őket egy vagy más kor és ennek jobban utánna náznek/olvasnak, mint amit a suliban tanítanak róla. Másrészt - úgy vettem észre - mindannyiunkat (mármint itt a topicban) érdekel a katonai lélektan. Én emiatt rengeteg olyan könyvet olvasok - de ezzel szerintem a többiek is így vannak - olyanok tollából, akik megjárták a frontot és harcoltak és végül írók lettek (Heinrich Böll, Kurt Vonnegut, William Wharton, Josef Keller... stb). Ők nem tudnak megszabadulni attól, amit átéltek és szinte minden művükben ott van valami abból, amit éreztek ott.
Emiatt ha nem is személyes de irodalmi élménye minden kritikusnak van arról, hogy milyen is egy háború a véres sárban. És ezt hozzáértőbbektől tudjuk, mint Tom Hanks, vagy Steven Spileberg.

Tegnap volt az m2-n az Ég és föld c. film. Nem tudom ismeritek-e, ha nem elmondom, hogy a középkori japánban két hadúr, Takeda és Kagetora küzdelméről szól. Klasszul megcsinált film és bár nem ismerem annyira a kort, mint szeretném, de szerintem a csatajeleneteket is hitelesen megcsinálták. Ami hiba volt szerintem, az az, egy nagy csatajelenetet a közepén félbehagyják és már hopp, vége van. Illetve az íjászok hiánya zavar. Ezek abszolút nincsenek, csak néha sütnek el 1-1 puskát. De egyébként király film!
Apropó Lackó!!!
Az a Stalingrád DVD igencsak érdekelne engem is...
Nem tudsz vmi jó helyet, ahol hozzájuthat az ember ilyen művekhez? (Téka vagy netes oldal)
Én esetleg tudok érte adni adni egy Black Hawk Down DVD-t
vagy egy Ellenséges Területen másolt DVD-t
Na?
Jól fontold meg !!!!!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]