Anno a megjelenés idején elég sokáig jutottam benne, aztán valamiért félbe is maradt. Az eredeti terv most az volt, hogy a DLC megjelenésére befejezem az alapot, nem egészen úgy sikerült.
Nagyon nincs mit mondani a játékról, gyakorlatilag egy Japán környezetbe oltott Commandos/Desperados. Viszont kifejezetten jól sikerült, a történet érdekes, a karakterek szimpatikusak és kellően különbözőek és bőven van benne kihívás is. Én ráadásul külön nehezítéssel játszottam, első nekifutásra alapszabály volt nálam, hogy mindenkinek meg kell halnia a pályán és a halottakat el is kell rejteni (két pálya kivételével mindenhol sikerült).
De alapesetben is vannak kihívások minden pályán. Akár csak annyi, hogy ne érjünk bokorhoz (nehezebb, mint amilyennek hangzik), egészen odáig, hogy ne öljünk meg senkit a célponton kívül (sokkal nehezebb, mint hangzik). A legszebb, hogy ezt előre nem is látjuk, csak a pálya első végigjátszása után tudjuk milyen feladatok is vannak.
Én csak ajánlani tudom, akinek esetleg eddig kimaradt az mindenképpen pótolja.
Control Ultimate Edition
Ez viszont csalódás volt minden tekintetben. Már megjelenéskor is némi távolságtartással kezeltem ezt a játékot, néztem belőle pár videót is, azokból is csak annyi maradt meg, hogy nem néz ki rosszul, de semmi extra. Viszont valami sale-en vagy akció során mégiscsak lecsaptam rá, aztán gondoltam ideje sort keríteni rá.
Pedig ígéretesen indul a játék, kapunk egy titkos kormányügynökséget, egy főszereplőt, akinek közös múltja van ezzel az ügynökséggel és egy meglepő (?) fordulatnak hála mi leszünk az ügynökség új igazgatói. Még ha először tiltakozunk is ellene.
A játék legerősebb része a lore, nagyon sokáig az vitt előre, illetve a történet egy ideig leköti az embert, mert megvan a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet a csavar benne. Engem személy szerint a Warehouse 13 című sorozatra emlékeztetett az egész iroda, a különböző megszállt tárgyakkal és élvezettel olvastam a különböző történeteket. Még úgy is, hogy a játékmenet ellenben mindent megtett, hogy kizökkentsen.
Először is, van pontosan egy darab fegyverünk, amihez később kioldhatunk különböző módokat, így lesz belőle shotgun vagy rakétavető, de egyrészt úgyis csak kettő lehet aktív, másrészt mind a két mód ugyanazt a lőszerkészletet használja. Amit nem újratöltünk, hanem magától újratöltődik. De semmi gond, amíg erre várunk használhatjuk a telekinézist, az
Másodszor: a játék néha egész egyszerűen nem fair. Elég frusztráló, amikor egy harc közepén a hátunk mögé spawnol be két kamikaze ellenfél, ami esélyesen instant halál. Ami külön vicc, hogy alap HP-val ugyanúgy, mint maxra fejlesztettel. Vicces. De legalább a halál kvázi súlytalan, elveszítjük a nálunk lévő nyersanyag 10%-át és a legközelebbi gyorsutazási pontnál feléledünk. Előbbi nem tétel, az első 3-4 óra után mindig több tízezer volt belőle, utóbbi meg elég sűrűn van.
A történet lezárása meg szimplán egy rossz vicc. Szót sem érdemel. Volt egy olyan megérzésem, hogy amilyen jól fel lett vezetve az egész a végén akkora pofára esés lesz, de erre még én sem számítottam. Erősen gondolkoznom kell rajta mi volt utoljára ekkora csalódás.
Mellé (bár ez már csak saját nyűgöm) az egyik achievement még bugos is, netes keresgélés után már ott tartottam külsős segítséget fogok igénybe venni (előtte cirka 2 órám ment el vele), de szerencsére egy másikkal együtt azt is feloldotta. Ezzel együtt, a két DLC-t is megcsinálva 35 óra lett a vége, bár az első DLC felétől már csak elléptettem a szövegeket, valahogy akkor éreztem azt, hogy már végképp nem tud érdekelni a játék.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Rengeteg címnek nekimentem, de az első pár halálozás után dühroham közepette kiléptem és megfogadtam, hogy soha többet a közelükbe nem megyek. DS3-al is így voltam. 2016-ban az első boss kinyírt és már léptem is kifele. Viszont a szamurájos téma imádata miatt addig furdalt a kíváncsiság, hogy csak rámentem a Nioh-ra. Az első pár óra szenvedés volt, de elhatároztam, hogy márpedig én ráérzek az ízére és elsajátítom a kellő taktikát. Miután végigvittem az első részt, gyorsan ledaráltam a folytatást is és mivel iszonyatosan tetszett a Demon's Souls PS5-ös remake-je, így gyorsan azt is megvettem és végigvittem. 
Nekem egy bugom volt összesen. Nem arra mentem, amerre kellett volna és így a script-elt játékmenet nem indult el. Én meg csak pislogtam. Újratöltés után már úgy mentem, ahogy a játék akarta és így már követtek a többiek is. 
), élvezetes a játékmenet (bár újat nem mutat) és bár megjelenéskor kezdtem vele játszani, de meglepően kevés buggal is találkoztam (eltekintve a respawn érdekességeitől). Volt kettő fagyás (megoldás: ha kész egy küldetés ne nyomjon senki rögtön a térkép gombra) és egyszer nem jelent meg egy küldetéscél, de azt a reload megoldotta. Illetve egy challenge-et nem számolt el rendesen, remélem azt majd javítják. Mindezt 61 óra játék alatt. Ez kevésbé alapos játékosoknál (én felszedtem minden ládát, minden gyűjtögetnivalót és három jármű hiányzik csak az összesből) érzésre a feléből is meglehet.
A legnagyobb hiányosságot a zenékben éreztem, az első nagy részt azért ütött akkorát, amekkorát, mert tökéletes volt mindig az aláfestés. Most ez egy kicsit snasszra sikerült.
A dögök itt már elég komoly sebzéseket okoznak és van friendly fire! Szóval nagyon oda kell figyelni, hogy ne kerüljön senki tűzvonalba! Így is éppen csak túléltük a végére! El sem tudom képzelni mi lehet a két ennél is magasabb nehézségi szinten, ahol insta killeket oszthatnak egyes ellenfelek és a sav is lemarja a fél életed! Az öt kasztot mind fel lehet húzni magas szintre és menet közben sorra válnak elérhetővé a passzív módosítók, amiket a Perk képernyőn pakolhatunk be. Elég komoly előnyhöz lehet ezekkel jutni. Ráadásul rengeteg fegyver van, melyek szintén szintezhetőek és ezek is passzív bónuszokhoz jutnak minden szintlépésnél. A fegyverek elég jól testre szabhatóak a különféle kiegészítőkkel, lehet kísérletezni a kombinációkkal.
