A múlt héten rengetegen felkapták a fejüket a Kite Games által közzétett teaser videók kapcsán, mivel a hozzájuk fűzött szöveggel együtt erősen arra lehetett következtetni belőlük, hogy a 2001-es S.W.I.N.E. újjáélesztésén vagy folytatásán dolgoznak az egykori stormregionös fejlesztőket is soraiban tudó csapatnál. (Eredeti ismertetőnk Aztán itt olvasható). Aztán jött egy újabb kis video, amelynek hátterében már a HD Remaster felirat is felbukkant, és bár egyesek ezt már kicsit kisebb lelkesedéssel fogadták, összességében mégis igen sokan örültek annak, hogy újrakiadást kaphat a humoros RTS. Most pedig megtörtént a bejelentés is, az utóbbit megerősítve: tavasszal jelenik meg a S.W.I.N.E. HD Remaster, a közel 18 esztendős játék felturbózott változata.
A S.W.I.N.E.-ban a nyulak hadseregét, azaz a Rabarmyt, valamint a malacok csapatait, a Disznó Nemzeti Hadsereget irányíthatjuk, miközben a csaták stratégiai aspektusára helyezi a játék a hangsúlyt. Nincs bázisépítés, nincs erőforrás-gyűjtögetés, helyettük a játék közben kapott stratégiai pontokból kell gazdálkodnunk, seregünket fejleszteni, és néha akár egy-egy csata során is igényelhetünk új egységeket.
A felújított verzió természetesen a mai képernyőfelbontásokhoz frissíti a grafikai megjelenítést (növelik a textúrák felbontását, részletgazdagabbá teszik a környezetet), a 16:9-es megjelenítőkhöz igazítja a kezelőfelületet, és a manapság általános grafikai beállítások is elérhetőek lesznek (anti-alias, v-sync, monitorválasztás, teljes képernyős mód). A játékhoz eredetileg megjelent patcheken kívül további hibajavításokat is eszközölnek, valamint megnövelt zoomtávolsággal módosítják a kameramozgást, javítanak az egységrendelésen, de még olyan részlettel is élethűbbé teszik az egészet, hogy mozgó futóművet kapnak a járművek. Emellett a multiplayer játékmód is ismét játszható lesz, ami anno a GameSpy szolgáltatás megszűnésével lett elérhetetlen – de helyi hálózaton is lehetséges lesz többen játszani a 14 felújított multi pályán, ha esetleg egy LAN-party keretében szeretnénk felidézni a fiatalkori élményeket.
A hazai játékosoknak mindenképpen jó hír, hogy megmarad a S.W.I.N.E. HD Remasterben is az eredeti magyar szinkron, amelyben olyan ismert színészek közreműködtek anno, mint Cseke Péter, Selmeczi Roland és Szokol Péter. A 2000-es évek elején valószínűleg sokak használták szállóigeként a játékból vett idézeteket, mint például „Egyik lábam itt, a másik meg ott!”, „Sietek, ahogy tudok!” vagy „Gyertek, kis pattogó szőrcsimbókok!”. A játék 22 küldetése során ismét sokat hallhatjuk majd ezeket.
A S.W.I.N.E. HD Remaster 2019 tavaszán jelenik meg, kizárólag digitális formában, Steamen, 9,99 eurós áron (de a megjelenéskor még olcsóbban, 10% kedvezménnyel lesz beszerezhető). Bónusznak jár mellé a játék zenéje, egy digitális művészeti könyv, valamint a fejlesztésről egy dokumentumfilm is.
A Kite Gamestől exkluzív interjúlehetőséget kaptunk a bejelentés kapcsán, így ha érdekelnek további információk a felújított játékról, kattints ide!

EXKLUZÍV interjú a S.W.I.N.E. HD Remaster fejlesztőivel
A friss bejelentés kapcsán a Stormregion egykori alapítója, Bánki-Horváth Attila válaszolt kérdéseinkre.
Aki pedig esetleg csalódott, amikor kiderült, hogy „csak” egy HD remaster került bejelentésre, azoknak jó hír lehet, hogy a fejlesztők nem vetik el egy esetleges tényleges folytatás készítését se. A mostani játékkal felmérik, mekkora rajongótábora maradt a S.W.I.N.E.-nak, és mennyi új játékost sikerül meghódítani vele, és ha pozitív lesz a fogadtatás, az akár egy S.W.I.N.E. 2 elkezdését is jelentheti a későbbiekben.