John Scalzi azon írók közé tartozik, akinek az első regénye máris világszerte ismertté tette a nevét. Ez volt a Vének háborúja, amely eredetileg 2005-ben, vagyis immár húsz éve jelent meg. Az igazsághoz tartozik, hogy természetesen nem ez volt Scalzi valóban első regénye, de ez volt az első, amely klasszikus kiadói úton megjelent. És bizony meg is hozta neki a várt sikert. Olyannyira, hogy az író a következő tíz évben további öt teljes értékű folytatással, valamint kisebb novellagyűjteménnyel is tovább bővítette az univerzumot.
Már ebben az időszakban is kacsintgatott kifelé más témák, világok és sztorik felé, de 2015 után teljesen új vizekre evezett. Az elmúlt tíz évben született meg Az összeomló birodalom-trilógia, valamint az olyan önálló regények, mint A Kaidzsú Állatvédő Társaság, az Állati gonosz, Az irányító vagy legutóbb a magyarul roppant találó című Csak a Hold az égen (erről Scalzi külön blogbejegyzésben maga is megemlékezett anno).
Ám most, tíz évvel az utolsó regény után újra visszatérhetünk a Vének háborúja univerzumába. Megjelent ugyanis a hetedik önálló regény, A törékeny béke. Ez tulajdonképpen tekinthető egyenes folytatásnak is, hiszen időben és cselekményben is az utolsó nagy sztori, az Árnyékszövetség eseményei után játszódik. Méghozzá nagyjából tíz évvel később. Miután a Gyarmati Szövetség, a Konklávé és a Föld békét kötött egymással, megszületett a megállapodás is, hogy egyik fél sem próbálkozik a jövőben újabb világok gyarmatosításával. Igen ám, de ez valójában a legkevésbé sem szolgálja egyik fél érdekeit se, így mindenki tisztában van vele, hogy ez a megállapodás és az ebből fakadó béke is csak időleges. Mindenesetre a Főnix állomáson, a Gyarmati Szövetség központjában egy bizonyos Gretchen Trujillo még nem is sejti, hogy hamarosan ő lesz a központi figurája egy intergalaktikus sakkjátszmának, amelyet az emberiség (plusz a többi ismert faj), valamint a mindenki másnál évezredekkel fejlettebb konszuk vívnak majd egymással.
Gretchen neve ismerős lehet, ő ugyanis egyike volt a Roanoke kolónia lakóinak, aki egyben az ottani eseményekben kulcsszerepet játszó Perry-család fogadott lányának, Zoénak volt a legjobb barátnője. Most viszont az obinokkal való diplomáciáért felel. Az obinok az az idegen faj, amelyet anno a konszuk mesterségesen emeltek fel, de (kikapcsolható) öntudatot már az emberiségtől kaptak. Gretchen és asszisztense, Futrinka (a regényben a legtöbb idegennek meglehetősen bugyuta neve van, de ez is fontos eleme a sztorinak) azt a feladatot kapják, hogy derítsék ki, mi történt egy bizonyos kolóniával. Egy olyan kolóniával, amely valójában nem is létezhetne, hiszen a békeszerződés jegyében senki sem alapíthat új kolóniákat. Ám a Unity mégis létezik, és a névadás sem véletlen: ezt a kolóniát ugyanis a Föld, a Gyarmati Szövetség és a Konklávé közösen hozta létre, hogy megtudják, képesek-e a fajok összezárva együttműködni. A gond csak az, hogy a Unity egyik pillanatról a másikra felszívódott. Gretchen és Futrinka egy űrhajó fedélzetén érkezik meg abba a bolygórendszerbe, ahol a kolóniának otthont adó aszteroidának lennie kellene, ám az valóban felszívódott. De hogyan?
Erre a kérdésre keresik a regény hősei a választ, és persze nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy meg is találják. Ám ezzel cseppet sem kerülne közelebb az egész válság megoldásához, sőt: olyan távol kerülnek tőle, amilyen távol ember (vagy a Konklávé más fajának bármely képviselője) azelőtt még sohasem járt…
Ahogy megszokhattuk Scalzitól, mesterien csepegteti az izgalmat, a rejtélyt és a humort. Előbbi kettőért a kolónia eltűnése, megtalálása és az ebből fakadó további bonyodalmak felelnek, utóbbiért pedig a szereplők. Scalzi most is sziporkázik a dialógusok során, sajátos szarkasztikus, kissé szatirikus humora most is visszaköszön. Közben megint a hamisítatlan Vének háborúja hangulat lengi körül a történetet, amely természetesen kissé váratlan, de teljesen kielégítő befejezést kap. Amely, bár nem hagy nyitva szándékosan kapukat maga után, de mégis úgy érzi az ember az utolsó oldal után, hogy itt bizony nem csak egy egyszeri visszatérésről van szó ebbe az univerzumba, hanem egy újabb saga kezdetéről.
A törékeny béke olyan, mint amikor évtizedekkel korábban volt egy kedvenc sorozatod, amely már réges-régen véget ért. Aztán egyszer csak jön valaki, aki előrángatja az akkori szereplőgárda egyik kevésbé központi figuráját, és egyfajta csatornaként használva őt visszahozza a régi idők emlékeit és nosztalgiáját. Teszi ezt úgy, hogy a régi-új főhőst éppúgy tudjuk szeretni, mint anno a régieket. Vagyis aki valaha is szerette John Scalzi munkáit, az ne habozzon ezt is beszerezni, mert csalódni nem fog benne, az biztos.
