Év játéka 2025 – Ezek voltak a mi kedvenceink

Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!

Bő negyed évszázada már, hogy olvasói szavazást írtunk ki évről évre, amelyben az előző esztendő legjobb játékaira voksolhattak olvasóink – ez alapján osztjuk ki idén is a PlayDome Év játéka díjakat. Hamarosan kihirdetjük a 2025-ös szavazás eredményeit, de ahogy néhány évvel ezelőtt elkezdtük, ezúttal is megkértük szerkesztőségünk tagjait, hogy pár mondat kíséretében írják össze, melyik három játék volt számukra a legnagyobb élmény az előző esztendő felhozatalából. Íme a listáik, abc-rendben haladva.

DRKSHDW

Megint egy évvel öregebb lettem, de bölcsebb biztosan nem... Pont, ahogy a játékfejlesztő stúdiók és kiadók sem igazán. A 2025-ös évet jó esetben is közepesnek mondanám, egy-két kimagaslóan nagy meglepetéssel fűszerezve. A Call of Duty például soha nem volt még ilyen rossz, a Civilization VII is csalódás volt és a MindsEye egy katasztrófa lett (de lehetne még sorolni). Reméljük, ez az év sikeresebb produktumokkal kecsegtet, de addig is térjünk rá az tavalyi év legnagyszerűbb játékaira (legalábbis szerintem)!
Mielőtt a lényegre térek, meg szeretném említeni a Stellar Blade PC-s portját, amely bár 2025-ben jelent meg, a játék PS5-re már egy jó ideje elérhető. PC-n a teljes kiadást élvezhették a játékosok, és a port szinte tökéletesre sikerült. Az egyik legkiválóbb akciójáték, amely számomra sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint például a Black Myth: Wukong. Nem bántam meg, hogy kerültem a spoilereket és „vakon” kezdtem bele.

Silent Hill f
A Silent Hill f az a fajta horrorjáték, amely napokig veled marad, miután leraktad a kontrollert. A '60-as évek vidéki Japánja baromi erős atmoszférát ad, a „szépség a borzalomban” vizuális koncepció tökéletesen működik: a vörös pókliliomok, a növényszerű fertőzés és a torzult másvilág egyszerre gyönyörű és nyomasztó. Hinako személyes tragédiája, a családi bántalmazás és a társadalmi elvárások nyomása nagyon emberi alapot ad a pszichológiai horrornak és a játék bátran nyúl olyan témákhoz, mint trauma, bűntudat, identitás vagy a nők szerepe a korabeli japán társadalomban, és ezeket jól szövi bele a rémálomszerű történésekbe. Az akció része a játéknak tényleg nem sikerült a legerősebbre, de a mentális betegségek és a társadalmi problémák bemutatása nagyon régen volt ennyire bátran és művészien bemutatva.

Wuchang: Fallen Feathers
A Nioh rajongóknak kötelező darab, a kínai stúdió bemutatta azt, hogy nem kell feltalálni a spanyol viaszt, elég minimális változtatásokat hozzáadni a már többször sikerre vitt formulához. Remek akciójáték, érdekes gameplay csavarokkal. Számomra az elmúlt évek egyik legerősebb soulslike kalandja. Az ázsiai fejlesztőcsapatok idén megmutatták, hogy nagyon is értenek a videójátékokhoz, most már csak arra várok, hogy ne souls/akció játékok terén taroljanak a piacon, hanem esetleg CRPG vagy más műfajokban is csillogtassák a tudásukat.

Clair Obscure: Expedition 33
Nos igen, lassan már nincs olyan platform, ahol nem magasztalták az egekbe ezt a játékot, ami kicsit bosszant is. Amikor az elsők között játszhattam végig, nagyon szurkoltam ennek a játéknak, hogy sikeres legyen, de erre a fogadtatásra én sem számítottam. Bár idén mindent is megnyert, amit meg lehet, és a körülötte lévő hype kicsit már túl van tolva, én továbbra is azt mondom, hogy mindenkinek ki kell próbálnia ezt a játékot. Hogy miért? Olvassátok el a cikkemet és minden kiderül belőle.
Iskolapéldája annak, hogy egy 33 fős csapat mit vihet véghez odaadással, céltudatossággal és a munkájuk szeretetével. Bár a Microsoft némileg felkarolta a projektet, az bőven olyan büdzséből készült, amit még indie-nek lehet mondani, és nem kis fricska az olyan cégóriásoknak mint a Ubisoft, Bethesda, EA és társaik.

Cikkajánló

Silent Hill f teszt – Virágok

Itt az új Silent Hill rész, amely sok téren szakít az elődeivel, mégis megtartja saját identitását.

GeryG

Pioneers of Pagonia
Ahogy végigfutottam a 2025-ös évet videojátékos szempontból, feltűnt, mennyi remek stratégiai játék született tavaly. A teljesség igénye nélkül ott van a Sid Meier’s Civilization VII, az Anno 117: Pax Romana, a Broken Arrow vagy épp a Tempest Rising. És bizony kötelező egy ilyen felsorolásban megemlíteni a Pioneers of Pagoniát is!
A játék korai változata ugyan már 2023-ban elrajtolt, csak tavaly év végére érte el véglegesnek szánt formáját. A játékon az a Volker Wertich dolgozott csapatával, aki annak idején a The Settlers szériát is életre keltette, így nem meglepő, hogy ez tulajdonképpen ugyanazt a receptet követi. Csak míg a Ubisoft sok-sok éve képtelen érdemben mihez kezdeni a The Settlersszel, addig a Pioneers of Pagonia a franchise legszebb éveit (a XX. század legvégét) idézi. A játékban egy apró szigetekre töredezett birodalom lakóit irányíthatjuk, akik egy hajóval járják a szigeteket, hogy újraegyesítsék a népet.
A játékmenet gerincét a kolóniák felépítése és menedzselése adja. Hosszú és összetett termelési láncokat kell kiépítenünk, gondoskodni a telepesek minden igényéről és a munkájukhoz szükséges felszerelésekről, közben kereskedni a barátságos szomszédokkal, valamint megvédeni magunkat az ellenséges népekkel szemben. Mindezt jól átgondolt formában tálalja a játék, pont olyan hangulatos és szemnek kedves stílusban és látványvilággal, amelyre egy rossz szavunk sem lehet.
Csak remélni tudom, hogy a Pioneers of Pagonia idővel hasonlóan nagy franchise-zá nőheti ki magát, amilyenné a The Settlers vált, csak épp nem elkövetve annak hanyatláshoz vezető hibáit.

Tempest Rising
Mit is mondtam a Pioneers of Pagoniánál? Hogy 2025-ben remek stratégiai játékok készültek? Nos, akkor a Tempest Rising is abszolút megérdemli a figyelmet. A Slipgate Ironworks stúdió játéka nem titkoltan az ezredforduló környékén virágkorát élő Command & Conquer sikerreceptjét szerette volna újraalkotni. A Tempest Rising tulajdonképpen egy tisztelgés a CnC-játékok előtt. Ennek megfelelően a játékmenet szinte teljesen megegyezik, de még a sztori is kísértetiesen hasonlít. A világ a kubai rakétaválság miatt végül a harmadik világháborúba sodródott, az atomháború pedig lesöpörte a modern civilizációkat a föld színéről. Végül két frakció, a GDF és a Tempest Dynasty emelkedett ki a romok közül, amelyek tovább folytatták a háborút – immár a tempestért, egy kristályszerű új anyagért, amely minden másnál erősebb energiaforrás.
A játékmenet a régi sablont követi: építs bázist és ott különféle épületeket, majd ezekben toborozz mindenféle földi és légi egységeket. Végül igázd le a pályán található ellenséges bázist, esetleg teljesítsd a menet közben felmerülő extra feladatokat is.
A Tempest Rising ezt a régi időket idéző, de a mai elvárásoknak maximálisan megfelelő grafikával tálalja, a hangulat pedig elsősorban a veterán szobastratégáknak lehet ismerős. Összességében a Tempest Rising tényleg nem lett több egy kalapemelésnél a Command & Conquer előtt, de soha nem is akart több lenni. És ebben tökéletesen helyt állt. Aki szerette a klasszikus franchise-t, annak azért kötelező, aki pedig lemaradt róla, annak pedig azért.

Dispatch
Úgy robbant be szinte a semmiből a videojátékos köztudatba az Ad-Hoc Studio kalandjátéka tavaly év végén, ahogy csak nagyon kevés játék szokott. Nem volt körülötte megelőző nagy marketingkampány, csak szép csendben jött és győzött. Bár végül a különféle díjátadókon nem tarolt úgy, mint azt én érdemesnek tartottam volna, nálam egyértelműen az év egyik, ha nem a legjobb videojátékos élményét nyújtotta.
Még úgy is, hogy interaktív rajzfilmnek inkább nevezhető, mint teljes értékű videojátéknak. A történet Los Angelesben játszódik, ahol a szuperhősök és a szupergonoszok a hétköznapok részét képezik. Közülük is az egyik legismertebb Mecha Man, aki valójában egy menő robotpáncélban lapuló teljesen átlagos fickó. Mikor a páncélját hajtó különleges erőforrás miatt tőrbe csalják és a páncélt elpusztítják, hősünk hirtelen egyszerű civilként találja magát. Munkát kap a városi szuperhősöket tömörítő karitatív szervezetnél, mint diszpécser. Kap egy csapatot – egykori rehabilitált szupergonoszokból – akiket nap mint nap vezetnie kell.
A játékmenet inkább szól a dialógusokon keresztül a karakterek közötti kapcsolatok építéséről, de a diszpécseri munkát is el kell végezni: egy térképen küldözgetni a nem túl ügyes, de cserébe annál nehezebb eset hőseinket egyik küldetésről a másikra. Ha jól teljesítenek, akkor fejlődnek, ha nem, akkor lesérülnek, romlik a morál stb.
A Dispatch a maga rajzfilmes megvalósításával és főleg 18+-os humorával egyszerűen a székbe szögezi a játékost, aki alig várja a folytatást. Szeretnénk még többet kapni ebből a világból, még jobban megismerni a hősöket. Jöjjön az a második évad!

Cikkajánló

Pioneers of Pagonia 1.0 teszt – Végre kilép early accessből a The Settlers alkotójának új stratégiája

Már korai hozzáférésben is felmosta a padlót a The Settlers legutóbbi részével, de ahhoz képest is hatalmas fejlődésen ment keresztül.

m_anger

Menthetetlenül boomer vagyok. Végigolvastam az utóbbi évek best ofjaihoz mit írtam, és mindegyik panaszkodással kezdődik, hogy nem is volt jó játék igazán az évben. Na és most sem tudok mást mondani. Nekem a nagyobb release-ek (és sikerek) nem jöttek be, különféle okok miatt (ezzel nem húznám az időt), így nézzük megint azokat a címeket, amivel szívesen múlattam az időt és az átlagnál jobban legkötöttek:

Sektori
Szuper látványos és addiktív bullet hell shooter egy Housemarque-alkalmazottól, a Geometry Wars nyomdokain.

Bionic Bay
Pixelgrafika az Another World után szabadon – de feje tetejére állt fizikával.

Shotgun Cop Man
A Devolvernek már megint elmentek otthonról. Addiktív és agresszív platform-akció a My Friend Pedro készítőitől.

Futottak még: Lumines Arise, Dispatch, Reanimal demo, Platypus: Reclayed, Eriksholm: The Stolen Dream, Deliver At All Costs, Sword of the Sea, Lonely Mountains: Snow Riders. LEGO Voyagers, Power Wash Simulator 2

Cikkajánló

Sektori teszt – Neonfényes káosz

Twin-stick shootert készített egy egykori housemarque-os fejlesztő.

Sityi

Mi? Már megint eltelt egy év? Jesszusom, de öregszem... :D 2025 elején picit húztam a szám, hogy annyira nem éreztem erősnek 2024-et – most ezt nem igazán tudom megtenni, mert bár közel sem tudtam annyit és annyi játékkal foglalkozni, mint szerettem volna, azért az általam kipróbált/megtapasztalt játékok átnézése során kellett gondolkodjak, hogy szűkítsem a kört háromra.

Clair Obscur: Expedition 33
Gyaníthatóan nem egy kollégám fog lelkendezni miatta, bár az jó kérdés, kit mi fogott meg benne. Engem két dolog: a franciák műve az idei címek közül a legerősebb volt világ- és hangulatteremtésben: méltán lehet emlegetni ilyen téren (is) olyan mára klasszikusokká nemesedett játékok mellett, mint a The Witcher és a Baldur’s Gate széria vagy a Cyberpunk 2077. De mit ér a jó sztori és miliő gagyi játékmenettel agyonvágva? Szerencsére ezen a téren sincs semmi szégyellnivalója a 33. expedíciónak – üdítő apróságokkal sikerül kicsit megbolondítani a jól bevált RPG receptet.

Doom: The Dark Ages
A Doom mindig is a szívem csücske lesz. Ugyanakkor a The Dark Ages objektíven nézve is az egyik legsikerültebb darabja a sorozatnak – a hagyományos hentelést sikerrel ötvözte az id Software a közelharci elemekkel. A sárkánylovaglás és a benga nagy mechekkel való küzdelem fincsi változatosságot ad a sok arénaharc mellett. Igazi ínyencségnek bizonyult a Doom Slayer eredettörténete... (És ez a cáfolat John Carmack elhíresült mondására: egy akciójátéknak is jót tesz, ha normális történet van benne!)

Kirby Air Riders
Számomra ez volt a legnagyobb meglepetés 2025-ben. Nem ismertem az eredetit, így lényegében elvárások nélkül ültem le a folytatás elé. És kiderült: lehet másképp is csinálni, mint a Mario Kart! Őrült és kusza? Az. De csak eleinte átláthatatlan – kis gyakorlással nagyon jó mókává növi ki magát a cucc, és természetesen a műfaj jellegéből adódóan baráti-családi szórakozásnak sem utolsó.

Cikkajánló