
Számunkra is megdöbbentő, de majd’ negyed évszázada már, hogy olvasói szavazást írtunk ki évről évre, amelyben az előző esztendő legjobb játékaira voksolhatnak olvasóink. Ezek alapján osztottuk ki a PlayDome (illetve az elején még a PC Dome) Év játéka díjait. Hamarosan a 2024-es szavazás eredményeit is kihirdetjük, de ahogy pár éve elkezdtük, előtte ismét álljon itt kollégáink saját véleménye. Megkértük a szerkesztőség tagjait, hogy pár mondattal kísérve írják meg, melyik három játék jelentette számukra a legnagyobb élményt az előző évben. Íme a listáik, abc-rendben haladva.
GeryG
A Quiet Place: The Road Ahead
Mivel általában a filmek alapján készült játékok (és fordítva) nem szoktak túl jól elsülni, ezért előzetesen sokan – köztük picit én is – előre leírták ezt a játékot is. Pedig abszolút nem érdemli meg, sőt! Az A Quiet Place: The Road Ahead a maga módján kifejezetten jól sikerült darab volt, az egyik legjobb, amihez 2024-ben szerencsém volt. A sztorit a többség már ismeri, de azért dióhéjban: a világot leigázták szuperhallású szörnyek, ezért a túlélők immár némaságra és csendes óvatosságra ítélve próbálnak meg minél tovább kitartani.
Ebben a közegben nem szerencsés sem asztmásnak lenni (köhögés), sem terhesnek. Nos, játékunk főhősének mindkettő összejött, így mondhatnánk, hogy halmozottan hátrányos helyzetből indul. A játékmenet gerincét többnyire a lopakodás adja, a fejlesztők pedig nagyon érdekes ötletekkel dobták fel az egészet. A különböző talajok más hangot adnak, amikor rájuk lépünk, de az sem mindegy, hogy milyen sebességgel közlekedünk rajtuk. Itt tényleg mindig nézni kell a lábunk elé, és nem árt a jó sok türelem. Külön ötletes megoldás, hogy a játék figyeli a mikrofonunkat is, így a valóságban csapott legkisebb zaj is odavonzza a szörnyeket a játékban.
Ezek a megoldások és úgy általában a játék kivitelezése nagyon jól sikerültek, ezért nálam, ha nem is az év legjobb játéka, de a legnagyobb meglepetése volt az A Quiet Place: The Road Ahead.
Still Wakes the Deep
A 2024-es év a horrorjátékoké volt, rengeteg jelent meg belőlük. Viszont az én szememben mind közül kimagaslott egy, főleg a hangulatával. Ez a Still Wakes the Deep, amely egy olajfúrótornyon játszódik. A játékosok egy skót szerelő bőrébe bújhatnak, aki úgy jött el dolgozni a toronyra, hogy otthon az asszony nagyon nem támogatta ezt. Aztán hamar rájövünk, hogy neki volt igaza, amikor az egyébként is rozoga torony valami különösbe fúr a tenger mélyén és robbanások rázzák meg. Valami nem evilági dolog kerül fel a fedélzetre, amellyel érintkezve mutáns szörnyekké válnak a munkások. Hősünk egyszerű szerelő lévén nem nagy harcos, így marad a bujkálás és a menekülés. Igazából a Still Wakes the Deep szinte semmi olyat nem mutat, amit ne láthattunk volna már korábban más túlélőhorror kalandjátékokban. Épp csak a hangulata az, ami végig magabiztosan cipeli a hátán. A grafika teljesen rendben van, a játékmenet a kevés változatosság ellenére sem válik unalmassá, a bujkálós részek és főleg azok a szakaszok, amikor még nem is tudjuk, hogy mi elől menekülünk, csak halljuk, na azok nagyon magasra emelik a játékélményt. Tudom, hogy nem sokan fogják osztani a véleményem, de nálam a Still Wakes the Deep maximálisan teljesítette a feladatát: feszültségben tartott az első pillanattól az utolsóig.
Sumerian Six
Egyértelmű, hogy nálam ez volt a 2024-es év játéka. Eleve különös rajongással tekintek a valósidejű lopakodós taktikai játékok műfajára, főleg amióta sikerrel feltámasztotta azt az azóta már megszűnt Mimimi Games. A Sumerian Six így már nem is az ő játékuk, hanem egy teljesen más stúdió alkotása, de ha valaki ezt nem tudná, akkor szinte biztos, hogy azt hinné, a Mimimi követte el ezt is.
A játék a második világháború idején játszódik, a történet középpontjában pedig egy különleges képességekkel rendelkező tudósokból álló csapat áll. Korábban egyikük egy túlvilági anyaggal kezdett kísérletezni, de a társai nem támogatták ebben, ezért ő végül a náciknál keresett és talált partnerre, hogy emberfeletti erővel bíró seregeket hozzon létre.
A játékmenet a klasszikus elemekből építkezik: karaktereink egyedi képességeit használva és kombinálva kell kijátszanunk vagy levadásznunk az őröket és katonákat. A pályákon mindig több feladatot kell teljesítenünk, de lehetőleg a legnagyobb diszkréció mellett. Hőseink közt akad, aki tud teleportálni, más medvévé változik, megint más ki tud lépni a testéből. Éppen ezek a kis extrák különböztetik meg a Sumerian Sixet egy Commandostól.
A látványvilág is tipikusan „mimimis”, a rajzolt stílus tökéletesen illik a játék hangulatához. Bár vannak kisebb hibák itt-ott, de a minőség minden más próbálkozáshoz képest (mint a War Mongrels, 63 Days és hasonlók) egyértelműen itt a legmagasabb. Megkockáztatom, hogy talán még a Mimimi szintjét is túlszárnyalja.

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák
Itt a bizonyíték, hogy a Mimimi Games nélkül is tovább él a valós idejű lopakodós játékok műfaja.
m_anger
Ha jellemeznem kellene 2024-et, akkor azt mondanám, hogy átmeneti év. Legalábbis remélem. Tavaly ugyanis valahogy elmaradtak a nagy címek. Meg úgy egyáltalán a címek. Minden korábbinál kevesebbet játszottam (aminek persze személyes okai is voltak), és ennél fogva kevesebb cikkem is született. Mindenképpen az év egyik fénypontja volt a Playdate teszt, ami ugyan nem most jelent meg, de hozzánk most ért ide, plusz ugye hardver és nem szoftver. Ezen kívül azonban nehezebb dolgom volt összeszedni, hogy mely játékok vetélkedhetnek az év legjobbja címért. Sorrendet nem is állítanék, íme az én jelöltjeim.
Prince of Persia: The Lost Crown
Rögtön év elején megkaptuk az egyiket, talán kicsit észrevétlenül. Sokan ugyanis talán annyira ellenkeztek az előzetes anyagokat látva, hogy elsiklott mellettük: ez egy jó játék. Na meg mindenki elfeledte azt is, hogy pusztán annyi történt, hogy a sorozat visszatért a gyökereihez, 2D-be. Aki levette a szemellenzőt, az hamar rájött, hogy egy remek metroidvaniával gazdagodtunk.
Astro Bot
Imádom a stílust, imádom a figurát és magát a játékot is, ami iskolapéldája, hogy hogyan kell valamit kiadni. Nemcsak a szemünket kényezteti, hanem ötletes és szórakoztató. Na meg végtelenül letisztult. Nagybetűs játékélmény. Mégis ki kell mondanom (és utálom), hogy jól mutatja, milyen gyengus évünk volt, ha Astro lehet az egyik legjobb. Szó se róla, ahogy említettem: nekem az. De ha kijött volna mellette egy Half-Life 3 vagy egy Grand Theft Auto 6 (amire idén jó esély mutatkozik), aligha lehetne itt a dobogón.
Indiana Jones and the Great Circle
Na és Indy... Ki más? Ki lehet hagyni a felsorolásból? Aligha! Hibátlan ugyan nem lett, de közben meg nagyon is jó móka. Talán ez az az Indiana Jones film, amit mindig is vártunk, de nem akart eljönni (ráadásul még interaktív is). Ha Harrison Fordra szeretnénk emlékezni majd egyik legikonikusabb szerepében, akkor erre emlékezünk majd? Remélem nem, mert ez azt jelentené, hogy készült még egy vagy két folytatás és azok még jobbak lettek.
Bónusz
Nem is én lennék, ha nem szegném meg a szabályokat. Dino három címet kért, de nem tudom megállni, hogy pár indie címet ide ne kanyarítsak. 2024-ben megint pár kis költségvetésű cím volt az, amely igazán mosolyt csalt az arcomra egyediségével. Ők azok: The Mobius Machine, Minishoot' Adventures, Pepper Grinder, The Plucky Squire, The Exit 8, Ultros, A Void Hope, Thank Goodness You're Here!, Little Kitty, Big City. Lehet, hogy nem is volt olyan rossz évünk? Érdemes benézni néha a szőnyeg alá...

Indiana Jones and the Great Circle teszt – Nem tökéletes, de remek karika
Indy János körül nagyot, 360 fokot fordult a világ, mégsem ugyanarra néz. Sok idő telt el, mióta utoljára játékosként találkoztunk, és ilyen mértékű is a változás.
Onimushaman
A korábbi évekhez hasonlóan 2024 remek videojátékokat termelt ki, sokféle programmal szórakozhattunk. Bár tavaly nem játszottam annyit, mint szerettem volna, illetve több szerepjáték és pótlás elvette az időm nagy részét, azért sikerült rendesen meríteni most is. Így is néhány fontosabb cím idénre csúszott nálam (Black Myth: Wukong, Breath of the Wild 2), az óévet hirtelen felidézni pedig nehéz, élménycsomagok garmadája mászik elő emlékezetemből. Azokat a címeket írom most le, amelyek valamiért több nyomot hagytak bennem, ha csak egy morzsányival is.
Asto Bot
A lista első helyén a playstatiönözés 30 évének szerelmeslevele áll, egy óda a Sony konzoljaihoz. Nem csinálok s*gget a számból, a cikkben már leírtam, hogy nálam simán év játéka gyanús, amihez tartom magam. Egy nagyon intenzív, tömény 14 órát adott nekem a vidám kis robot nagy kalandja, amit a sorba érkező nyúlfarknyi kiegészítő pályák tettek színesebbé. Újabb PS-hősök csatlakoztak így a robottáborhoz, majd az ünnepi DLC-ben a hiányzó, eddig távol maradt sztárok is tiszteletüket tették. Hangulatbomba, aki régóta nyüstöli a PlayStation masinákat, azok hozzám hasonlóan biztosan elolvadtak a szoftvertől.
Vampire Survivors PlayStation 5 kiadás
Ez az alkotás az egyik legegyszerűbb és legzseniálisabb stuff, amihez tavaly szerencsém volt. Az összes kiegészítővel felturbózott verzió landolt végre PlayStationre is, majd pár hónappal később az eddigi legnagyobb kollaborációs bővítménnyel tette fel az újabb koronát... a koronára. Rengeteget toltam a programot, majd a Castlevania DLC-vel is sok órát eltöltöttem, ujjongtam a sorba feloldott, licencelt szereplőgárda láttán. És amikor azt hittem, hogy befejeztem a játékot, akkor megnyílt a második fele. Aki nem próbálta még ezt a fura bullet heaven stílusú cuccost, annak szívből ajánlom.
3???
Ez volt a legnehezebb, hiszen annyi csodás emlék tódult fel bennem, egy részük ifjúkorom kedvenceinek újrázása végett. A Final Fantasy VII Rebirth csodásan folytatta azt, amit az első felvonás elkezdett, a Silent Hill 2 gyönyörűen adta vissza a borzalmakat, a Persona 3 Reload által pedig bepótolhattam egy csodás klasszikust méltó köntösben. Az Elden Ring: Shadow of the Erdtree gigászi kiegészítőjével is sok órát küzdöttem, ami szintén emlékezetes maradt. Varázslatos meséket élhettem át olyan indie gyöngyszemeknek köszönhetően, mint például a Neva vagy a Snufkin és a The Holy Gosh Darn. Sorolhatnám a jobbnál jobb címeket, a kellemes ágyikóba bekuckózós switchelős estéket. Az utolsó helyre egy koreai játékot tettem végül, amely nem más, mint a Stellar Blade. Egy kiváló hack'n'slasht üdvözölhettünk személyében, léleksimogató zenékkel és dögös hősnővel. Nagyon hiányzott már egy ilyen program, ami nem állt be a mai trendek mögé. Az idei évnek is pozitívan megyek elébe, már januárban is kipróbálhattam egy-két remek játékot.

Astro Bot teszt – Mindenki itt van, aki számít!
Az év egyik nagy várományosaként robbant be a kis robot, újfent megcsillogtathatja kreativitását legújabb játékában a Team Asobi.
Sityi
Megint eggyel közelebb kerültem a 80-hoz, elröppent egy év. Nem tudom, ki hogy van vele, de én 2024-et nem éreztem olyan erősnek – de persze ez nem jelenti azt, hogy ne játszhattunk volna remek játékokkal, illetve kevésbé jól sikerültekkel. Jöjjön hát akkor az én kis listám – szokás szerint helyezések nélkül, mivel eléggé „vegyesfelvágott” lett a jelöltjeim sora!
Black Myth: Wukong
Noha a cikkemben fanyalogtam azon, hogy nem igazán eredeti a cucc, már ami a játékmechanikát illeti, a körítés szerintem lebilincselőre sikerült. És persze attól, hogy valami nem tobzódik innovációban, még lehet nagyon élvezetes, akárcsak a nagymama bejglije, hiszen az is ugyanolyan minden évben, nemdebár?
The Thaumaturge
Őt is elsősorban a különleges hangulat és a merőben szokatlan, ezért üdítően újszerűnek ható miliő miatt tettem a 2024-es kedvenceim közé. Wiktor történetén keresztül remek bevezetést kapunk a szláv hiedelemvilágba, illetve a világháború előtti Varsó is sok érdekességet rejt – a diszkrét horrorbeütés meg érdekesen színezi meg az egészet. A játékmenet is izgalmas lett, mert remekül ötvözi a kalandjátékok és a szerepjátékok egyes elemeit.
Chicken Police: Into the HIVE!
Nagyon úgy néz ki, nálam ez az év kifejezetten a hangulatról szól, ugyanis Sonny és Marty újabb kalandja az előző kettőhöz hasonlóan olyan erős atmoszférával bír, amellyel nem sok más játék büszkélkedhet. A klasszikus noir hangulatba remekül illeszkednek az antropomorf állatok, és a Wild Gentlemen csapatát hatalmas dicséret illeti a sok háttéranyag kidolgozásáért – élvezet ebben a részletesen kidolgozott világban terelgetni a Csirkekopókat. Maga a játék meg kiváló folytatása lett a 2020-as epizódnak.
Bár nem írtam róla, de kiemelném az EA Sports WRC alapjátékhoz kiadott WRC 24 Locations & Cars Content Pack DLC-t. Nem egyszer tűnődtem már sportjátékos cikkeimben, mennyire jó az a fejlesztőknek, játékosoknak, ha minden évben új részt kapunk az aktualizált adatokon túl inkább kevesebb, mint több újdonsággal. Az EA a WRC esetében meglépte azt, amit én logikusnak gondoltam eddig a témáról: a 2024-es szezont egy DLC formájában adta ki, és milyen jól tette! Túlmagyarázni nem fogom, de ez így egy költséghatékony és működő módszernek látszik (az én perspektívámból mindenképp), hogy aktuális maradjon a cucc.

Black Myth: Wukong teszt – A siker titka a nagymamánál...
Irodalmi feldolgozás kínai módra.
Zoo_Lee
2024 során backlogom, ahogy az általában lenni szokott, csak tovább növekedett, a felkapottabb, valószínűleg többi kollégám által is említett cím helyett viszont inkább pár olyan darabot emelnék ki az általam teszteltek közül, amelyek mintha nem dobbantottak volna akkorát, mint amire számítottam – ennek ellenére vétek lenne kihagyni őket a tavalyi megjelenések közül.
Banishers: Ghosts of New Eden
A Don't Nod csapata ismét a horror berkeibe látogatott a 2018-as Vampyr után, legújabb alkotásukkal pedig a Sony-féle AAA játékok stílusát és színvonalát próbálták megcélozni. Bár a Banishers ezt a szintet nem teljesen éri el, ennek ellenére egy végtelenül szórakoztató, remek történettel és kiforrott játékmechanikákkal rendelkező akció-kalandjáték. Remélem, hogy a csapat következő ilyen jellegű próbálkozására nem kell majd újabb hat évet várni.
Helldivers 2
Tavaly tanúi lehettünk egy adag újabb csúfos live service bukásnak, amelyektől talán végre elkezdik hanyagolni a kiadók ezt a teljesen félreértelmezett játékstílust. A romok között igazi gyöngyszemként ragyogott az év elején megjelent Helldivers 2, számomra az év egyik legpozitívabb meglepetése, amelynek bár első része is egy szórakoztató darab volt, de arra, amit a második rész nyújtott hangulat, játékélmény, periodikus, live-service alapú történetmesélés és a közösséggel való kommunikáció tekintetében (még a Sony későbbi kontárkodásainak ellenére is) senki sem számított. Példaértékűnek kellene lennie minden kiadó számára, amely a „vedd meg a játékot, aztán öt éven keresztül ezzel fogsz majd játszani legalább napi pár órát” modellben gondolkozik. Mert a Helldivers 2 elég jó lett ahhoz, hogy hatalmas ígéretek és hangzatos franchise nélkül is képes legyen tartani ezt.
Like a Dragon – Infinite Wealth
Nagyon gondolkoztam azon, hogy a listám végére ne az Atlus egyik darabját tegyem-e, elvégre három kiváló címmel is megajándékozott minket az a csapat (Persona 3 Reload, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Metaphore: ReFantazio), de remake-et, remastert nem szerettem volna a dobogós listára tenni, a Metaphore pedig néhány év játéka díjjal a zsebében úgy érzem, elérte azt a sikert és ismertséget, ami járt neki. Nem úgy az év elején megjelent Yakuza, avagy Like a Dragon rész, amely a hetedik felvonás által kitaposott úton a még jobb, még szórakoztatóbb, még addiktívabb elvek mentén ismét egy fantasztikus addíció lett a SEGA régóta futó szériájához, a sok megjelenés sűrűjében azonban emléke mintha kissé elhalványult volna év végére. Pedig egy minden tekintetben kiváló JRPG-ről van szó, melyet vétek lenne kihagyni a sorozat és a világ rajongói számára.
Személyes különdíjasomként még muszáj megemlítenem a Nightdive Studiost, amelynek címeit remasterként bár nem akartam feltenni a listára, egészen elképesztő színvonalat képviselnek továbbra is, és tűkön ülve várom, milyen újdonságokkal lepik meg a közönségüket idén.

Banishers: Ghosts of New Eden teszt - A Don't Nod szelleműzésre adta a fejét
Ez lenne a 2018-as Vampyr szellemi folytatása?
Ha kíváncsi vagy, az előző években miket írtak kollégáink, kattints az alábbi linkekre!