Milyen könyvet olvastok mostanában?

Sandy Mitchell - The Emperor's Finest (Ciaphas Cain 7. kötet):

Komisszárunk ezúttal romantikus kalandba keveredik Viridia kormányzójának lányával egy mentőakció közepette. Viszont a lány olyan szinten megszállottan viselkedik és már közös jövőjüket tervezgeti, mikor is Ciaphas úgy dönt, hogy ez elől az őrület elől menekülés gyanánt inkább csatlakozik a Reclaimers Űrgárdista káptalan különítményéhez egy öngyilkos akció keretében. Már Space Hulk látványa is baljóslatú, de a fedélzetre lépve nagyon hamar megtapasztalják, hogy a kíméletlen génorzókon kívül orkok is tartózkodnak a hajón. Nem is kell sok, hogy elhulljon az első Űrgárdista és beinduljon a húsdaráló!!!
Én pedig már kezdem is a nyolcadik kötetet, mert nincs megállás!

Én is komoly bajban lennék, ha nem utaznék minden nap legalább 60-70 percet. Otthon elő nem vennék könyvet. Ez is rossz szokás, de otthon a gépek rabja vagyok.

Ne is mondd, komoly first world problemmel nézek szembe, hogy olyan közel van a munkahely jelenleg, hogy nincs időm olvasni a villamoson. Így még mindig a Traitor's Hand közepe táján járok...

Man literally too angry to die

Sandy Mitchell - Cain's Last Stand (Ciaphas Cain sorozat 6. kötet):

Jó öreg () komisszárunk immáron a második évszázadát tapossa a fiatalító műtéteknek köszönhetően és a jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti Perlia-n, ahol kadétokat oktat az akadémián. Ugye ezt a bolygót mentette meg nagyjából 80 évvel ezelőtt az ork inváziótól. Ezúttal viszont a Káosz csatlósai vetettek szemet valami igen csak értékesre a bolygón, melynek jelenlétéről komisszárunkon kívül csak egy maréknyian tudnak. Nem elég, hogy az árulók csapatai nagy erőkkel rohamozzák a nem túl jelentős számú lojalista sereget, de Cain legrosszabb rémálma ismét valósággá válik és a kíméletlen Nekronok is felbukkannak és nekik is pontosan ugyanarra fáj a foguk, mint Abaddon megszálló csapatainak.
Ezúttal is egy ritka hangulatos és pörgős regényt sikerült összehozni. Szerintem ezzel a lendülettel rá is vettem magam a 7-9-es regényeket magába foglaló gyűjtőkötetre.

Ne is mondd, instant buy volt az első rész, de úgy voltam vele, megvár, míg kijön a másik kettő. Most viszont már nincs mentség, a D.O.D.O. és az új Hackett után nekiesem.

Mennyi ideje várat már magára....sok másikkal egyetemben.

Ha már annyira örültem neki; Háromtest-trilógia.

Kifejezetten merem ajánlani! A hossza kicsit riasztó lehet, és tagadhatatlanul kínai szerzőről van szó (semmi újdonság, mintha Kínán kívül a világ többi része nem annyira lenne értelmes-fejlett-fontos, említés szintjén jelen vannak, de semmi több), de újszerű ötletekkel van tele, és fordulatos a cselekmény is. A sztori elég nagyívű, konkrétan az 50-es évekből indítunk, és jónéhány évszázadot felölel az aktív történet. Van néhány elvarratlan mellékszál, vagy kidolgozatlan elem benne, de összességében kifejezetten élveztem. A főhösök között eléggé ugrál viszont a könyv, nehéz hozzájuk igazán kötődni, főleg a második felétől, ahol pont jobban ráállna egy szereplőre a dolog... viszont lezárt befejezést kapott, nem volt hiányérzetem, amikor a végére értem.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Sandy Mitchell - Duty Calls (Ciaphas Cain sorozat 5. kötet):

Kedvenc komisszárunk ezúttal Periremundára érkezik meg a Valhalla 597-esek kötelékében. Alig pár órával az érkezése után máris az életére törnek és onnantól nincs megállás. Nem elég, hogy egy hatalmas tyranida flotta közeledik a planéta felé, de belülről a génorzó hibridek is szabotálják a Birodalmi Gárda és a Bolygóvédelmi Erők munkáját. Ráadásul Káosz kultistákra utaló jelek is egyre sűrűsödnek. Amberley Vail inkvizítor újbóli felbukkanása már meg sem lep minket és Ciaphas-t sem. Jürgen nálam abszolút kedvencé nőtte ki magát a maga higgadtságával és egyszerűségével, de főhősünket is kezdem egyre jobban megkedvelni. Az első 2-3 könyvnél még egyáltalán nem éreztem azt, hogy szimpatikus az ember. Bele is vetetettem magam a hatodik kötetbe.

Ablonczy Balázs - Ismeretlen Trianon

Azt hiszem, egészen kivételes, amikor egy jó képességű kutató képes megtalálni azt a vékony vonalat, amin végigtáncolva úgy alkot olvasmányos, alapvetően populáris ismeretterjesztő jellegű művet, hogy a rigorózus tudományos igényesség mindvégig ott húzódik a háttérben észrevétlenül, de egy percig sem eltűnve, mint valami jó pincér. Az Ismeretlen Trianon-t úgy olvastam végig, hogy az apróbb személyes befűzéseket nem éreztem tolakodónak, a gondolatmenetet tudálékosnak, a színesítő "esettanulmányokat" öncélú "Kecskeméten épp ez került elő a levéltárból, úgyhogy ezt rakom be"-típusú oldalszám-pörgetésnek, hanem mintha összességében egy már-már regényszerű olvasmányélményt kapnék, ami mindamellett, bár a kurrens kutatási eredményeket fűzi láncba, nem fél diszkréten, de időről időre élni a "nem tudom"-mal sem. Amit viszont tud, azt úgy ötvözi a szövegbe, hogy a könyv végén döbbentem meg, hogy a ~260 oldala úgy egyébként mintegy 180 tételes forrásjegyzékkel operált.
A szerző esetében úgy gondolom, a Trianon 100 kapcsán a jó ember került a jó időben a jó helyre, és ez - amellett, hogy eredményes - nagyon fontos. A műve minden különösebb felhajtást mellőzve csavart egyet az időszakhoz kapcsolódó percepciómon, amellett egy kicsit megnyugtat, hogy Magyarországon továbbra is létezik ilyen színvonalú történetírás, noha ...noha ennek a mondatnak a maradéka a politika topicba kívánkozna.
Négyezer forint. Abszolút igen.



Myke Cole - Legio a phalanx ellen

A fenti könyvvel ellentétben a "tudományos rigorózusság" itt megbicsaklik, ugyanakkor a szerző eleve azzal indít, hogy elsősorban katonai (és fikciós írói) pályáról érkezik és arra tesz kísérletet, hogy hat nagyobb ütközeten keresztül párhuzamba állítsa és elemezze a "nyugati" legionárius-, és a "keleti", bizonyos szempontból a hellenisztikus gyalogos hadkultúra csúcsának tekinthető makedón típusú falanxhadviselést. Úgy gondolom, önmagában az "amatőröknek" van helyük a történettudomány környékén, a(z ellenőrzött és szervezett) fémkeresőzéstől a kísérleti régészetig. Az ókor ilyen szempontból különösen kedves a számomra, mert elég sokat tudunk róla ahhoz, hogy legyen egy szilárd ismereti keretrendszerünk, de elég keveset ahhoz, hogy a keretet nem kis részben racionális meggondolások és következtetések legyenek kénytelenek feltölteni, viszonylag tág teret adva a diszkussziónak.
Pluszpont tehát, hogy Cole szintén alkalmazza a "nem tudjuk"-ot. Az is érthető, hogy ezzel együtt sem háromszáz oldalnyi bizonytalankodást próbál meg eladni, mégis helyenként úgy érzem, hogy ahol egy-egy dilemmánál számba veszi az eshetőségeket, néhol nem ad sokkal több indoklást a választása mellett, minthogy "nekem ez az eshetőség jobban tetszik". Más esetben is furcsállom, ahogy keresztülszüremlik a személyisége a szövegen, például kezdetben levezeti, hogy a személyes harci tapasztalatai mennyiben relevánsak és mennyiben nem azok a könyv témáját illetőleg, majd viszonylag komoly figyelmet szentel annak, hogy az ókori tiszti-, és (mai fogalmaink szerint) altiszti rendfokozatokat megkísérelje a kortárs amerikai rendszernek megfeleltetni. Miért nem elegendő az alakulatok létszámát adni meg? Passz. Másik ilyen példa, ahol egy esetben a hadisarc számításánál (III. Antiokhosz, Magnészia) egy fél oldalon keresztül ragozza, hogy az adott súlyú ezüst mekkora mennyiség kortárs mértékegységgel mérve, illetve a jelenlegi árfolyam szerint az adott fizetési tételek hány dollárnak feleltethetőek meg, és úgy egyébként mennyibe kerül ma egy F-35-ös vadászgép.
...majd nagyon helyesen hozzáteszi, hogy figyelembe kellene venni a vásárlóerő-paritást is, így - idézem - "legyen elég annyit mondanunk, hogy...", és ír egy teljesen más nagyságrendű összeget. Magyarán a teljes előző fél oldalas okfejtés információtartalma lényegileg nulla.
Néhány egyéb kritikai észrevételem is van, pl. míg Ablonczy minden esetben az "XY. kiváló Z. tanulmánya óta tudjuk..."-kal él, addig Cole legfeljebb a "néhány kutató úgy gondolja, hogy..., de..."-ig jut el. (Ilyesmivel mondjuk egy Kertész István kaliberű szaktekintélynél is szembesültem mondjuk "A görög-római hadművészet fejlődése" c. munkában, úgyhogy a mai napig nem tudom, kinek az ablakát kell bedobni féltéglával olyan alapvető hibákért, mint pl. az íj és a nyíl fogalmainak a keveréséért.) Mondhatnánk, hogy ismeretterjesztő műnél nem kell "teleszemetelni" forrásokkal és megtörni a flow-t, de épp az előbbi könyv mutatja meg ragyogóan, hogyan lehet (és kell!) ezt elegánsan csinálni. Ennek hiányában, ha a néhány elejtett "néhány kutató..." félmondat nem tűnne fel, az embernek az a benyomása támadhatna, hogy Cole elolvasta Appianoszt és Plutarkhoszt, és leírta a magánvéleményét. Igazság szerint a könyvet viszont tulajdonképpen jobbnak érzem, mint amennyire valahol "lehordtam" az előbbiekben, épp azért, mert érezhetően önmagát sem kívánja kinyilatkoztatás szintjére emelni, és bár az illő kételkedések köre után markáns, amolyan amerikaias magabiztossággal csap bele az anyagba, mégis érezhető, hogy a szerző nem kívánt félmunkát végezni, komolyan foglalkoztatta a téma és mintha különösebb prekoncepciók és elfogultság nélkül próbált volna valamilyen eredményre jutni; mindez pedig azt eredményezi, hogy érzésem szerint - ha nem is mértékadó monográfiát tett le az asztalra, de - úgy sikerült egy érdekes, aránylag korrektül megírt ismeretterjesztő művet alkotni, hogy közben nem ássa bele hatalmas és/vagy nyilvánvaló marhaságokba önmagát. Végeredményben élveztem a könyvet és nem fogom szégyellősen rejtegetni a polc mögött a kötetet.
Az ötezer-ötös árcédulát... igen, azt mondjuk lehet.

Remélem tetszeni fog!

Ezt eladtad. Ma küldött a Líra egy kuponkódot, meg is rendeltem.

Én kölcsönkértem. Transmetropolitan is drága volt, húztam is a szám. De valami elképesztően csúcs, egyáltalán nem bántam meg!

Kicsit húzós az ára, pedig érdekelne.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Rick Remender - Tokyo Ghost:

Nem könyv, de piszkosul jó és mindenképpen szót érdemel!!! Nem vagyok nagy képregényolvasó. "Transmetropolitan"-ra rábeszéltek és azt nagyon nem bántam meg, bár még csak a felénél járok. És mivel CP képregényekre terelődött a téma, a TG-ot is nagyon jó szívvel ajánlották. Egy ültő helyemben kiolvastam, piszkosul élveztem!!! Nagyon jól volt szemléltetve a technológia hatása az emberiségre és a társadalomra. Amilyen szinten elburjánzott és mennyire nem vagyunk képesek már létezni nélküle. Teljesen átmossa az agyunkat és függővé tesz. És természetesen mindemellett még a bolygót is gyönyörűen lenullázzuk. Vajon sikerül az egyetlen érintetlen paradicsomot is gallyra vágni? Sikerül kihúzni a falból a dugót és visszatalálni egy szebb és kiegyensúlyozottabb zöld élet felé? Végleg elemészt mindent a mocsok és a digitális fertőzés? És vajon mennyire lehet erős az emberi kötelék? Diadalmaskodhat-e az érzelem az értelem felett? Ezekre és még sok minden másra keresi a választ a könyv, mely idén jelent meg magyarul a Fumax gondozásában. Most már én is nagyon jó szívvel tudom ajánlani!

Neal Stephenson - Snow ​Crash:

Egy csöppet csalódás. És itt kell hozzátennem, hogy valószínűleg az irreális elvárásaim miatt következhetett be ez nálam. Annyian magasztalták az egekig és annyira hangoztatták, hogy ez a CP műfaj egyik legnagyobb remeke, hogy én valami atombombára számítottam, de helyette csak egy kisebb pukkanásra tellett. Nekem kimondottan ásítós és vérszegény volt a felvezetés. És mivel a 250. oldal környékén kezdtek elhangzani olyan dolgok, amik végre kezdtek érdekelni és ott kezdett berántani az egész történet, így igencsak sokáig tartott számomra a felvezetés része. Főhősünk sem volt különösebben szimpatikus, igazából nagyjából teljesen semleges maradt mindvégig. Semmilyen szinten nem kezdtem hozzá kötődni vagy drukkolni neki. Összességében egy teljesen jó kis cyberpunk regény és azt ugye tegyük hozzá, hogy 1992-ben írta Neal! Szóval ilyen szemmel tekintve rá, tényleg le a kalappal. Én sajnos túl magasra tettem a lécet ezzel az egekig hype-olt könyvvel és nem sikerült megugrania az elvárásaimat. Ettől függetlenül jó szívvel tudom ajánlani a műfaj kedvelői számára, csak másképp álljatok neki, mint én.

Nicole Galland, Neal Stephenson - A ​D.O.D.O. felemelkedése és bukása:

Mi is történik, ha összegyúrjuk a mágiát némi sci-fi-vel és Neal Stephenson-al? Egy letehetetlenül izgalmas regény, mely kicsit átrendezi az időutazásról alkotott elképzeléseidet és a felhasználási területéről szőtt gondolataidat. Több alkalommal csóváltam a fejemet, mert az időutazás avatott szakértőjeként () nem tetszett, hogy elsiklik bizonyos részletek felett vagy nem említ valamit, amit igenis kellene. Minden egyes ilyen fejcsóválás után pár oldallal kitért arra, amit hiányoltam. Úgyhogy egy szavam sem lehet! Külön tetszett, hogy rendesen megbonyolította a múltba tett változtatások jelen korra gyakorolt hatásait! Sokkal ütősebb volt így, hogy nem csettintésre változtatható minden, hanem sokszor vért kellett izzadni egy-egy eredményért. De természetesen nem lehetett elkerülni az ebből adódó galibákat és globális problémákat sem. Külön tetszett a verbális összecsapás, melyben egymásnak feszül a jelen és a múlt embere. Te vajon miről lennél képes lemondani a kényelmes XXI. század eleji modern gépesített életedből, ha tudnád, hogy kompromisszumokkal egy sokkal jobb és élhető bolygón élhetnénk (békében). Azért írom zárójelben, mert természetesen esélytelen a békében élés. Az ember a legvisszataszítóbb állatfaj ezen a planétán és mindig fog okot találni arra, hogy irtsa egymást és a bolygót.
"Snow ​Crash" megjelenésre várakozva kezdtem bele ebbe a kötetbe, de nagyon örülök, hogy így döntöttem. Így már azért van egy olyan sejtésem, hogy nem kell majd csalódnom abban sem. Neal nekem a D.O.D.O.-val már bizonyított!

Ez nagyon komoly, iszonyatosan adja!

A Fumaxtól a Transmetropolitan első gyűjteményes kötete, a náluk megszokott minőségben és igényességgel elkészítve, gyönyörű lett. Még az alapverzióban is van szövetkönyvjelző. A főszereplő szarkasztikus stílusa, igazságérzete az első három szám elolvasása alapján már olyan érdekes karakterré vált számomra, hogy biztos vevő vagyok a másik kettő gyűjteményes kötetre is. Van benne egy bevezető a sorozat szerkesztőjétől és nagyon találó írás. Akit érdekel a társadalomkritikai hangvétel (nemcsak szövegben, hanem képekben is kifejezve), felnőtteknek íródott képregény cyberpunk környezetben, ami már 1997-es indulásakor reflektált a mai világunkra, azoknak nyugodtan ajánlom. Ritkán olvasok képregényt, de ennél nem bántam meg a vételt.

Warren Ellisék sorozata legalább olyan kultikus, mint Alan Moore Watchmenje.

Én a másik véglet vagyok, szeretem fizikálisan birtokolni, majd praktikusság, könnyebb kezelhetőség miatt ebook olvasón elolvasom. Szuper olvasóm van, karácsonyi ajándék volt 3 éve. Nem adnám semmiért! Pedig nagy papír alapún olvasok náci volram. Hiába, lépést kell tartani a fejlődéssel

Én teljesen rászoktam az ebookra két okból is. Az egyik, hogy az előző melóhelyemen állandóan koszos lett a könyv gerince és ezt nagyon utáltam. Viszont rengeteg üres idő volt, amit ki kellett tölteni... A másik pedig az, hogy a könyves polcom tele van és nincs már hova tenni több polcot.

Quoth the raven, `Nevermore.'

Én is imádom a könyveket a kezemben tartani és úgy olvasni! Az egyik hatalmas problémám a hely. Alig van már, de sajnos néha elgyengülök és meglepem magam. Leginkább WH40K könyvek gyülekeznek, de lassan nem tudom már hova tenni őket. A másik még hatalmasabb problémám az maga az olvasás része. Csak akkor olvasok, ha tömegközlekedésen utazok vagy valahol várakoznom kell. Otthon nem veszek sajnos könyvet a kezembe. És itt jön a hatalmas probléma, hogy a mocskos tömött buszon vagy metrón elvétve akad ülőhely vagy olyan állóhely, ahol háttal tudok támaszkodni és kényelmesen olvasni. Párom nagyjából 4 éve kapott ajándékba egy 2013 körüli régi Prestigio e-book readert. Először ódzkodtam tőle, de azért csak rátöltöttem pár könyvet. Azóta rengeteget olvastam ki rajta!!! Előnye, hogy fél kézzel is tökéletesen megy az olvasás, így már mehet a tömegközlekedés. Másik előnye, hogy több alkalommal nem tudtam beszerezni valamit (magyar és angol egyaránt), ilyenkor nagyon jól jött az olvasó! Szóval megvan az előnye. És hiába imádom fizikálisan a könyveket lapozni, de sajnos hely hiány miatt le kell szoknom róla. Bár a WH könyveket továbbra is venni fogom, amilyen gyagyás vagyok. De hogy hova fogom tenni őket, azt még nem tudom...

E-book téma:

Valaki nem csak olvasó hanem gyűjtő is!
A digitális könyv olyan mint a PSN account. Szép dolog a kóddal vett játék, de azért a fémtokos lemezesek mutatnak is valamit a polcon!
De mondhatnám a társasjátékokat, ahol egyre több a digitális megoldás, de nekem senki ne magyarázza hogy van olyan élvezetes a monitor előtt görnyedni!

+nekem az élmény része, hogy néha csak felmérem a kollekciót a polcokon...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Erre még én is lecsapok Idén kicsit hanyagoltam a könyveket, a Hyperioni énekek nagy törés volt az olvasási kedvben...

Ebook témához annyit, hogy majd ha lesz olyan olvasó, ami a könyvillatot is tudja akkor veszek. Addig maradok a papíralapú megoldásnál

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Nem gondoltam volna, hogy ennyien lecsapnak itt rá.

Hohohohó!!! Végre a Háromtest-trilógia!!! Elő karácsony!!!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

LM, szívesen

_________
Megértem, ha valakik távol tartják magukat az e-könyvektől és szükségük van a könyv-élményre. Bár én is jóval ritkábban használom, de az e-könyv olvasó az e-ink kijelzőjével abszolút össze sem hasonlítható a tabletről való olvasással. Most felszabadult egy kis hely, ahová könyveket vehetek-tehetek, "helymentés" gyanánt az e-könyvek nagyon is járható utak.

Az e-ink kijelzők tényleg olyan hatást keltenek, mintha könyvet olvasna az ember és kímélik is a szemet, mert nincs kisugárzásuk, pusztán akkor fogyasztanak energiát, amikor oldalt váltunk. Noha az alap hat-hét colkos kijelzőn túl vannak olyan kijelző méretek is, amik pl. közel A4-es lapméretűek, és így a szakmai könyvek ábráihoz jobban passzolnak, de ezek szerintem nem érik meg a felárat.

Ráadásul az ipar is fejlődik, eddig alapvetően a fekete-fehér-szürkeárnyalatos kijelzők voltak a piacon, a Pocketbook kijött az első szélesebb körben is ismertté válható színes e-ink olvasóval. Az igaz, hogy nem bír annyi színnel még ez a technológia, mint egy monitor/tablet/okostelefon, de az irány jó, még akkor is, ha az alap 6 col nem feltétlen elegendő egy képregény vagy egy magazin olvasásához, ami szerintem a célközönsége. Ha esetleg érdekel titeket, itt meg egy összevetés egy sima, szürkeárnyalatos kijelző és a közte lévő különbségekkel olvasásélmény terén.

Nem akarok meggyőzni senkit, csak aki mégis kacérkodik ebbe az irányba is, lássa, hogy van alternatíva, nem is kevés, mert az Amazon Kindle, Pocketbook és a Kobo többféle árkategóriában gyártanak mindenki igényeit kielégítő készülékeket. Itthon sajnos az e-könyvek 27%-os ÁFÁ-val peregnek, holott az EU-s előírás 5%-ot íra elő, de sajnos a honi szférában "szolgáltatásként" kezelik...

Olvastam egy-két könyvet tabletről, nem kedveltem. Ugyanakkor nyomaszt az is, hogy már így sem bírom eltárolni sehová, inkább nem venném meg, ha lehet. Már jópár éve könyvtárazok kizárólag (néha várni kell egy kiszemelt műre, ez hátrány), de már tényleg csak a szakkönyvek+jegyzetek tárolását bírom bevállalni, és már azt is alig. De azokat azért még szeretem magam körül tudni, bármikor szükségem lehet rájuk (van is, gyakran). Nincs több hely egyszerűen...

Meg is rendeltem.

Nekem az e-könyv kizárós, megkaptam már, hogy miért vagyok ilyen maradi, meg minek akarom birtokolni, meg helypazarlás, meg pénzpazarlás, meg környezetpusztító vagyok, mindent, tényleg, de én képtelen vagyok könyvet olvasni képernyőröl. Biztos lesz majd olyan szakasza az életemnek, amikor ez menni fog, de egyelőre nem, nekem fizikailag kell a könyv.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

ÚRISTEN KÖSZI!!!!!!

A kibaszás társas játék, sose feledd.

A "Hadállat" mellett abszolúte adok leteszek még egy voksot, nyugodtan megveheted. Plusz a klasszikus, kockacsörgetős D&D történeteket "parodizáló" regényét, a "Pókfény"-t is merem ajánlani. Tchaikovsky az egyik kedvenc szerzőm a modern érából.

Jut eszembe, LM, remélem visszajössz ide olvasni a válaszokat, de úgy tűnik, az Európa újranyomta a Háromtest-trilógiát, szóval ha nem feküdtek az e-könyvek, most 25%-os kedvezménnyel a kiadó honlapjáról megtudod rendelni őket.

Elfogom olvasni őket mindenképp! Többször felmerült már a címük. Próbáltam rákeresni, hogy esetleg trilógiává bővíti-e, mert akkor azt még megvárom. De egyelőre semmi infó erről.

A szerző másik két, itthon elég jól futó könyve (Az idő gyermekei, A pusztulás gyermekei) is nagyon jók, főleg az előbbi, tudom ajánlani, ha még nem volt meg. Szemezgetek egy ideje a Hadállattal a fenti kettő jó tapasztalatai miatt, ez egy jó pont volt mellette, köszi.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Adrian Tchaikovsky - "Hadállat":

"Rex két és fél méter magas, nagyrészt golyóálló. A hátán nagy kaliberű lövegek vannak, a hangjába pedig pánikkeltő szubszonikus frekvenciákat kevertek."
Ez így már önmagában is elég lenne, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de természetesen többen nagyon jó szívvel ajánlották, ezért vágtam bele. Jeles állatbarátként még talán egy kicsit nehezebb is volt végigolvasni a belső vívódásokat. Hiszen Rex semmi mást nem szeretett volna, csak jó kutya lenni. Elismerő szavakat a gazditól és pozitív visszajelzést a feedback chip-től a buksijában. Tchaikovsky remekül fogalmazza meg az összes felmerülő aggasztó erkölcsi és morális dilemmát a biomorfokkal kapcsolatban. Az ember hozta létre és tárgyként kezeli. Már-már emberi intelligenciával és saját gondolatokkal és egyéniséggel rendelkeznek, de nincsenek jogaik? Mindeközben rettegünk tőle, hogy kikerülnek az irányításunk alól és mi mindenre lehetnek képesek, ha nem szabunk gátat a fejlődésüknek. Azért is félelmetes, mert simán elhiszem, hogy már évek óta folyhatnak hasonló kísérletek és a nem túl távoli jövőben a való életben is felbukkanhatnak hasonló teremtmények. Számomra külön érdekes, mert az én fejemet teljesen elcsavarták az androidok és a kibernetikus beültetések, miközben a biomorf gondolata teljesen kézenfekvő, mégsem került ez idáig a látóterembe. Néhol nagyon kegyetlen, de igencsak elgondolkodtató regény. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani ezt is!

Ez jó kis könyv.

Brandon Hackett - Xeno

Múlt héten találkoztam a hírrel, hogy érkezik Hackett új regénye, amit azonnal elő is rendeltem, és gyorsan pótoltam a restanciámat. Bár sokan vannak azon a véleményen, hogy eddig ez a magnum opusa Markovicsnak, nekem ez annyira nem tetszett, mint az Időutazás duológia. Tetszett a xenók ábrázolása, a későbbi együttműködés, a világépítés, minden, de a végére az az érzésem támadt, hogy valamiért az író nem bízik eléggé magában.
SPOILER

Ezzel együtt tervben van, hogy pótolom Hackett bibliográfiáját, az Eldobható testeket már holnap elkezdem, nekem végtelenül szimpatikus az, hogy nem feltétlen épít regényfolyamokat, hanem minél többféle sztorit próbál elmesélni, és teszi mindezt elég jó minőségben.

Jól hangzik! Be is szerzem.

Egy korábbi regénye, "A fekete férfi" ugyanebben a világban játszódik, egy ezzel nem összefüggő teljesen más történet mesél el más szereplőkkel. Ha megfilmesítenék, a főszerep abszolút passzolna Idris Elbához.

Richard Morgan - "Légszomj"

A "Valós ​halál" hatalmas kedvencem volt és így első könyvével azonnal belopta magát Morgan a szívembe. Viszont a "Dühöngő ​fúriák" óriási csalódás, úgyhogy el is ment a kedvem a további könyveitől. Ezt viszont nagyon sokan ajánlották, úgyhogy kapott tőlem még egy esélyt az emberünk. És milyen jól tettem, hogy adtam neki lehetőséget bizonyítani, mert a "Légszomj" az elejétől a végéig egy lehengerlő sci-fi, minden megvan benne, ami miatt már az első könyvét is imádtam! A főszereplő fergeteges, tiszta Snake Plissken! Biotechnika, fejlett fegyverek, sok száz éve lakott Mars, politikai cselszövések, nagyvállalati hatalomfitogtatás és sötét alvilág!!! Ráadásul minden sarkon fordulatok leselkednek ránk! Nagyon jó szívvel tudom ajánlani minden cyberpunk/sci-fi rajongó számára! Azoknak is, akik hozzám hasonlóan csalódtak Takeshi Kovacs későbbi kalandjaiban.

Jeff Noon - "Vurt"

Huhhhhhhhhh!!! Akár kezdhetném így is. És zárhatnám is? Pihentetem már egy 4-5 napja a könyvélményt, de még mindig nagyon élénken villannak be egyes jelentek és kúsznak elő a történettel kapcsolatos gondolatok. És ez jó! Ha egy könyv ilyesmit vált ki az olvasóból és ennyire a hatása alá kerül az ember, akkor az már jelent valamit! "Félelem és reszketés Las Vegasban" és "Kamera által homályosan" keveréke némi "Ready Player One"-al megspékelve és mindez beoltva egy kevéske "Mátrix"-al. Valahogy így lehetne összegezni. Az egész egy végeláthatatlan trip, melyben már fogalmad sincs, hogy mi a valóság és mi nem az. Vagy hogy volt-e egyáltalán valóság? Mi is az a valóság, definiáld! Kutyaemberek, különös interdimenzionális teremtmények, szexuális tabuk, brutálisan naturalista és vulgáris elbeszélés. Egy agypornó. Noon lényegében megerőszakolta az agyamat, de nem a rossz értelemben. Na, szóval értitek, ugye?! Csúcs könyv, nekem iszonyatosan adta. Ha egy teljesen mindfuck kalandra vágytok, akkor ne habozzatok. Fogjátok azt a tollat és dugjátok le a torkotokba jó mélyen, aztán indulhat is a zuhanás a Vurt csodálatosan beteg világába!!!

William C. Dietz - "A ​testőr":

Elkezdtem a Cyberpunk-ra hangolódást egy könnyed és pörgős kötettel. Köszönet jár mindenkinek, aki ajánlotta, mert tényleg remekül szórakoztam! Max valóban csúcs, egy szerethető butuska óriás! Mondjuk fél aggyal nehéz eszesnek maradni. Megvolt az igazi CP hangulat, a feszültség, brutálisan jó akciók és éppen kellő mennyiségű érzelem. Fordulatoknak sem voltunk híján! Nagyon jó szívvel tudom ajánlani a műfaj rajongói számára!

És a folytatások?

Nos, újrakezdtem a Dűnét...

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Sandy Mitchell - "Death or Glory" (Ciaphas Cain sorozat 4. része):

Nem vártam tovább a hazai kiadásra, megvettem a maradék 7 könyvet angolul.
Évekkel az első könyv eseményei előtt járunk. Kedvenc komisszárunk ezúttal véres űrcsatába keveredik az orkokkal és ennek következtében pillanatok alatt egy mentőkapszulában találja magát hűséges segítőjével, Jurgennel. Viszontagságok és kisebb döccenők után végül sikeresen földet érnek a Perlia nevű planéta egyik kontinensén. Sajnálatos módon bőven a az ork inváziós erők vonalai mögött és hivatalosan halottnak is nyilvánítják őket. Minden leleményességét és az akadémián tanultakat latba kell vetnie, hogy ebből a szorult helyzetből sikeresen kecmeregjen ki. Nem áll más rendelkezésre, csak az orkoktól elcsaklizott minimális készlet és a kontinensen életben maradt maréknyi PDF (Bolygóvédelmi Erők) katona és néhány tucat civil segítsége. Ráadásul a sivatagos területen igencsak szűkében vannak a víznek és az élelemnek. A többiről már nem is beszélve! Ismételten egy rendkívül izgalmas és fordulatokban gazdag regényt olvashattam!
Sokkal több szó kellene, hogy essen a Birodalmi Gárdáról!!! Mindig az Űrgárdista rendházakat éltetik, de azt kéne megérteni, hogy a haderő gerincét a gárda teszi ki! Ha feltesszük, hogy több, mint 10 millió lakható bolygó van a galaxisban és 1-1 szektor hadjáratára akár 4-6 milliárd gárdistát is bevetnek, akkor el tudjuk képzelni, hogy mennyien lehetnek összesen! Űrgárdista pedig akad pár 1000. Igen, hatalmasok és erősek, emberfelettiek! És szükség van rájuk mindig, de nagyon kevés alkalommal tudnak ténylegesen jelen lenni. A mezei halandók adják a haderő oroszlán részét!

John Scalzi - "Az ​utolsó emperátor":

És ezzel le is zárult "Az Egyesülés" trilógia. Azt kell mondjam, hogy nekem nagyon tetszett mindhárom könyv! Az utolsó kötetben még inkább rákapcsoltunk és befigyelt 3-4 olyan WTF momentum, hogy csak pislogtam! Scalzi ismét egy remek univerzumot épített fel, mely még így is rengeteg rejtélyt tartogat. Imádom, ha bizonyos részletek azért megmaradnak misztikus homályba veszve és rábízzák az olvasóra, hogy mit gondol minderről. A karakterek és a cselekmény lehengerlő! Iszonyatosan sokat tett hozzá szerintem a fordítás minősége is, mert rengetegszer szakadtam, ami sok esetben a magyar nyelv sajátosságainak is köszönhető. Ha szerettétek a "Vének háborúja" sorozatot és bejön Scalzi stílusa, akkor semmiképp se hagyjátok ki ezt a trilógiát!

John Scalzi - "Pusztító ​tűz":

Már az első kötet is iszonyatosan tetszett, de a folytatás igencsak rálicitált!!! Rég elveszettnek hitt rendszer válik ismét elérhetővé! Űrcsata! Az eddig is gyomorforgatóan gusztustalan politikai ármánykodás és hatalmi harc még visszataszítóbbá és kegyetlenebbé válik! És olyan szintű titkok kerülnek napvilágra, melyek az Emperátort is igencsak meglepik. Ráadásul alapjaiban rengeti meg az Egyesülésbe vetett hitét. Scalzi ezúttal sem viccel, a második kötet is olvastatja magát rendesen. Már ugrom is neki a harmadiknak!

John Scalzi - "Az ​összeomló birodalom":

A "Vének ​háborúja" nagy kedvencem, így nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb rárepülök erre az új trilógiára is. Ezúttal sem kellett csalódnom Scalzi-ban, ismételten egy letehetetlen és grandiózus SF könyvet olvashattam. Tetszik az alap koncepció, végig pörögnek az események, egy pillanatra sem hagyja lélegzethez jutni az olvasót és van 1-2 szereplő, akik iszonyatosan feldobják az egészet! Jókat nevettem ezúttal is! Már bele is kezdtem a második kötetbe! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az elméleteim közül bekövetkezik-e bármelyik vagy sikerül meglepnie valami egészen elképesztő végkimenetellel...

Az igaz, hogy
SPOILER

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Dűnéhez:

SPOILER

Respect is not given. It's taken.

Bizonyos szempontból meg neked van igazad.

SPOILER

A történet egyszerűsége kapcsán is részben igazad van. Egyszer olvastam egy angol cikket arról, hogy Hebert mennyi régi, hagyományos irodalmi mintát vett alapul és épített bele a könyvébe. Az első könyvre ez különösen igaz, a későbbi könyvek árnyalják ezt a képet kis részben. A dolog pikantériája, hogy nem a történet miatt nem egyszerű a a Dűne sorozat, hanem beleépített gondolatiság miatt. Mindig is azt mondtam máshol és ezt most is tartom, hogy a Dűnékben a cselekmény "másodlagos", az első mindig a filozófia, amit Hebert elgondolt a világról, a tudatról, az ember természetéről. A fejezetkezdő kis idézetekben, a párbeszédekben és a belső gondolatokban megjelenő részek miatt igazi kihívás szerintem ezt vászonra vinni.

Ha már elkezdted, vidd végig az eredeti hat könyvet.

Az első három könyv (A Dűne, A Dűne messiása, A Dűne gyermekei) szereplők és egy szerteágazóbb konfliktus terén is egy korszakban játszódik (a Messiása a legrövidebb az egész szériában, olyan, mint egy színdarab, mégis ezt éreztem a legszemélyesebbnek az összes közül). Aztán ugrunk háromezer-ötszáz évet, a negyedik kötet, "A Dűne Istencsászára" egy úgymond átvezető könyv (sőt, valójában EZ a legnehezebben megfilmesíthető része a szériának, mert ebben szinte tényleg nincs olyan értelemben vett cselekmény, mint az előző háromban és az ezt követő kettőben, a szereplők legalább a könyv 80-90%-ban csak beszélgetnek az emberiség és a társadalmak természetéről - ez a kedvencem), majd ugrunk újabb ezerötszáz évet az időben (ötezer évvel járunk már az első regényt követően!), és ismét jönne egy trilógia, amiből kettő regény lett meg, "A Dűne eretnekei" és a "A Dűne Káptalanház" (a Dune 7-et már nem tudta megírni, mert meghalt, az utódok meg letettek egy C, rosszabb szájízzel egy ZS-kategóriás ponyvát), egy időben élő szereplők, részenként van egy saját, de van egy átívelő konfliktus is, mint az első "trilógia"/három regény esetében.

Ha ez tetszett, a többi is tetszeni fog.

Itt már nem szabad megállni!!!