28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Háborús filmek és a valóság

FOxygene
#438 FOxygene [3275]
Én is haj nélkül tengetem létem és "haj"/érted haj,Galla poén/ de jól nézek ki.

A mai kor embere színte az anyatejjel együtt szívja magába a brutalitást és a vért,amit én persze nem tartok negatív dolognak,hiszen rettenjünk csak el egy géppisztoly hangjától,
"ez a valóvilág" ahogyan a kockafejű bőrmadár mondaná.

Viszont azt el tudom képzelni hogy a rendező ill a producer stb..:

-Félvállról veszi a témát mert nem is érdekli
csak nevet ill pénzt akar szerezni a filmmel.
-Spórol ahol csak tud mert kicsi költségvetéssel dolgozik.
-Érdekli a témakör de pancser és nem elég
körültekintő a történelmi technikai realizmus terén.Viszont a barátai biztosan észreveszik a hibákat,mert valszeg hasonló érdeklődésű emberek tömörülnek a kamera mögött.
-Vagy mert szorítja az idő és elkapkodja ill
nem érnek rá kijavítani a nagyobb baklövéseket.Akár a játékoknál.

Aztán ezek kombinációjából összeáll egy
Rambó20

A pro7-en pár napja egy ww2-es veterán-t mutattak be és valszeg a Stalingrad-i csata emléktáblája előtt tisztelgett.Az érdekesség az volt hogy a helybeliek fillérekért árulták a Wermachtos cuccokat amiket a földből ástak elő,siskok puskák minden..
Szóval oda kell menni üdülni.(de hülyén hangzik "megyek Stalingrad-ba üdülni"
)


Mondjon nekem valaki Wermacht-os oldalról játszódó filmcímeket.Ill honnan kitől rendelhető CD-n?

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"

Válasz erre

Lacko
#437 Lacko [11561]
Engem könnyű lenyakazni. Nincs is hajam.
Valahogy ide akartam még írni azt is, hogy de qrva jól nézek ki (mármint a kardok), de ez nem passzolt ide...

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2003.01.28. 15:20
TheHolyOne
#436 TheHolyOne [1744]
Kolin: Valami ilyesmiről van szó. És ha csak a haj fel tudta fogni az ütést, akkor most gondolj egy hadvezér láncingére (ami azért csak jobb minőségű mint az átlag)

Lacko: A spectrumos műsor nekem is rémlik. Ezek a japánok tudtak kardot készíteni. Ráadásul qrva jól néznek ki (mármint a kardok).

Válasz erre

Lacko
#435 Lacko [11561]
Én egyszer, még nagyon régen láttam egy műsort erről a spectrumon. A japánok nagyon sokáig készítettek egy ilyen kardot, méghozzá valahogy úgy, hogy folyamatos izzitás mellett hosszúra kalapálták, aztán félbehajtották ée megint hosszúra kalapálták. Mivel mindezt levegőn tették, kiégették a vasból a szenet és ezáltal gyakorlailag acél kardot kaptak. Míg európában inkább úgy készültek a kardok, ahogy a Gyűrűk Urában az orkok készítették: kiöntötték a nyersvazat egy formába, hagyták kicsit hűlni (persze ez idő alatt is éget ki valamennyi szén, de rohadtúl nem annyi, amennyi jó lett volna) aztán amikor már nem folyt, akkor formára kalapálták és végül köszörűvel élezték. Ami azt jelenti, hogy nyersvas kardjaik voltak, melyek egy nagyobb ütés következtében el is törtek. De mindenesetre, hamar csorbultak, úgyhogy a csaták elött mindig élezni kellett és az első egy-két ütés után már újra csorbák és életlenek voltak.
Én sem hiszem el, hogy csak úgy (ahogy a bravehartban van) le lehet csapni egy páncélos lábát vagy fejét. Ez kifejezetten a látvány miatt volt.

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2003.01.28. 14:50
Kolin Mekré
#434 Kolin Mekré [6614]
hm lehet benne valami

Nem tudom igaz-e (ezt is egy könyvben olvastam) hogy amikor V. László a budai vár piacán lefejeztette Hunyadi Lacit, akkor a 3ik suhintásra tudta csak levágni a fejet.
Igaz itt megemlítik hogy Lacinak nagy haja volt ami felfogta az ütést...
Lehet nem igaz, de én így olvastam.
Szóval bika embernek kell lennie annak aki ilyet használ

Minden ellenállás hasztalan! 8-)

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2003.01.28. 14:50
TheHolyOne
#433 TheHolyOne [1744]
Japán jó pár ezer km-rel odébb van skóciától, és ez akkoriban nagy távolság volt. Japánban még az 1500-as évek után is sokáig csak kardotés íjakat használtak a csatákban, tehát a kadkészítés nagy hagyományokra tekint vissza, tehát sokkal jobb a kardok minősége. Egy szamurájkardról (katana) én is el tudom képzelni, hogy levisziegy ember fejét páncélostól
Ellenben a köépkori európában nem voltak olyan jó minőségű fegyverek. Bár egy "belengetett" bárd komoly fejfájást okozott, sztem nem volt olyan jó minőségű, hogy képes legyen arra, mint a filmben.

Válasz erre

Előzmény: Kolin Mekré 2003.01.28. 12:06
Lacko
#432 Lacko [11561]
Foxy, nagyon becsülöm a hozzáállásodat, de szerintem egy kicsit naív.
A filmkészítőket nem a realitás érdekli, az csak eszköz. Két dolog fontos egy film elkészítésekor:
- a bevétel (azaz a nézőszám)
- a mondani való, amit el akar mondani a nézőnek
Ez utóbbi nem olyan fontos, de van amikor igen.
Namost a film "realitása" ennek a kettőnek van alávetve. Ezért nem reálisak ezek a filmek.

U.I: vannak wehrmacht katonákról készült filmek, csak ezeket nem éri meg behozni és forgalmazni. Azért a fanatikus gyűjtők (akik ebben a topicban gyülekeznek) beszereznek ezekből a filmekből is.

Válasz erre

Előzmény: FOxygene 2003.01.28. 13:44
okoska3000
#431 okoska3000 [12750]
Nem, azért voltak olyan öltözetben, mert minegyiknek rossz volt a tüdeje, mint Datrh Vadernek, ezért kellett azt a vastüdőt hordaniuk.... Csakhát Darth bácsi már régóta hordta, ezért befekedett, meg már öreg fázós volt, ezért ő kapott köpenyt is...

Válasz erre

Előzmény: iX 2003.01.28. 12:38
FOxygene
#430 FOxygene [3275]
Azért a "hemzseg" kifejezés erős.
Ha már lehetőséget kapsz hogy annyi pénzt elkölts egy filmre és nekiállsz,akkor
szakértők működnek közre ill rengeteg anyagot gyűjtesz a témához,esetleg életed álmát valósítod meg tehát korábban is kutattad a témát.
Szóval a nagyonapró hibáktól eltekintve majd mindegyik manapság készült háborús film kellően véres és 99%-ban realisztikus is.
Nem kell túlzásokba esni.
Az meg hogy amerikai rendezők főleg amerikai
katonákról csináltak filmeket ez érthető.
Lassan azért felbomlik ez a megszokás.
Bár szívesen megnéznék már egy Wermacht-os katonával a főszerepben típusú filmet,ahogyan a lelkitusát vív magában.

Ma TV-t nézni,mindenki!

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"

Válasz erre

Lacko
#429 Lacko [11561]
Evokok... hehehe
Igen! Védeni nem véd semmi ellen, de legalább nehezebb benne mozogni, totál észre lehet venni bárhonnan (csak a Birodalom visszavágban jelentett volna némi terepszínt, de ott meg direkt fekete ruhát viseltek , és ráadásul még a kilátást is nehezíti.
Frankó!

Válasz erre

Előzmény: iX 2003.01.28. 12:38
iX
#428 iX [1375]
nem teljesen tartozik ide, de ha már felmerült a star wars:
én sem értettem mire jó a fehér "páncél-ruha". abban bíztam, h a lézert ugyan nem bírja, de az oldszkúlabb fegyvereknek ellenáll. aztán sajnos az evokok kavicsokkal megcáfolták a teóriát
szal max arra jó, hogy az egyen-arcukat takarja.

Válasz erre

Kolin Mekré
#427 Kolin Mekré [6614]
Üdv!

Egy könyvben olvastam, a kardokról. Megakadtam egy érdekes történeten, miszerint a japán kovácsok akik a szamurályoknak készítették a kardot, az életükkel fizettk ha nem olyanra sikerült a kard...
Azaz ha a kard nem volt képes egy fejecskét levágni akkor, a kard következő áldozata a kovács volt.
Namármost miért írom ezt?

Csak összehasonlítás miatt, a szamurálykard a WW kard elnézést bárdjához képest konyhakés
Szóval elég azt a bárdot lendületbe hozni, és repülnek a fejesek.

Én hihetőnek tartom hogy lerepült a feje a csókának. :Đ

Minden ellenállás hasztalan! 8-)

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2003.01.27. 17:17
Lacko
#426 Lacko [11561]
Bocsi Foxy, de nagyon nem értek egyet veled. A mai filmek hemzsegnek a hibáktól és a realitási problékmáktól.
Csak azért hisszük reálisnak, mert a sok film egymást majmolja és ezeket nézzük nem a valóságot. Aztán egy idő után elhisszük, hogy ez a valóság és a végén minden filmre azt mondjuk: jé ez valósághű. Pedig csak egy halivúdi látványvilághoz hű, nem a valósághoz.

A filmesek kapcsolata a haditechnikához, meg kifejezetten röhejes. Persze abban igazad van, hogy még mindig sokkal inkább hűek a haditechnikához, mint a történelemhez.

Válasz erre

Előzmény: FOxygene 2003.01.27. 16:39
Bismarck
#425 Bismarck [2342]
Lacko legjobbhozzászólása szerintem :

"Ekkora szart... A rendező nem tudta eldönteni, hogy akció filmet akar-e csinálni, vagy művész filmet. Aztán megpróbálta keverni a kettőt és egy hányás jött ki belőle. Szerintem nevetni csak az elkészítés módján lehet, nem pedig a filmen. De lehet, hogy igazad van: ez a film már annyiraq szar, hogy jó... "

ezt a Sivatagi cápák felvetésemre írta

hogy hyog jutott ez eszembe ne kérdezzétek

www.wargamer.hu

Válasz erre

Bismarck
#424 Bismarck [2342]

konkrétan a Csokistejes topic ez vagy mejik ?

1ébként persze hogy érdekel..........

www.wargamer.hu

Válasz erre

Előzmény: Mephisto 2003.01.27. 19:27
Mephisto
#423 Mephisto [5959]
hát így nem fogunk továbbjutni.
mondjuk ha érdekel a véleményem, megnézheted a topicot vagy ilyesmi...

Na jó: tetszett

"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.

Válasz erre

Előzmény: Bismarck 2003.01.27. 19:26
Bismarck
#422 Bismarck [2342]
"Hát nem emlékszel?"
jol tetted fel a kérdést!
nem

www.wargamer.hu

Válasz erre

Előzmény: Mephisto 2003.01.27. 19:13
Mephisto
#421 Mephisto [5959]
Tűzzel vassal? Hát nem emlékszel? Film topic, pár évvel ezelőtti hozzászólás

"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.

Válasz erre

Előzmény: Bismarck 2003.01.27. 19:07
Bismarck
#420 Bismarck [2342]
A Tűzzel-vassal című filmőr még mindig nem mondott senki hosszab véleményt (rajtam kívűl, vagy én se

Négy páncélos és a kutya?
ezt mindenki elfeledtte már (bár asszem erről is volt már szó!)
hát ez a legjobb
annyira nem tudtak halált imitálni, hogy már ténleg elhittem hogy meghaltak az emberek

www.wargamer.hu

Válasz erre

Bismarck
#419 Bismarck [2342]
Háborúban minden ér ;-D

www.wargamer.hu

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.24. 13:18
FOxygene
#418 FOxygene [3275]
Ja a Pearl kicsit gázos
De lehet hogy minden pilóta meghalt
vagy megint elmentek aludni mint amikor a támadás is zajlott csak a két hős volt legény a gáton


Láttam olyan magyar "golyóálló mellényt" ami speciel a kiskaliberű fegyver ill késszúrás ellen védett.

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"

Válasz erre

Előzmény: yerico 2003.01.27. 17:04
TheHolyOne
#417 TheHolyOne [1744]
Bocs, összekevertem a két hozzászólást. (a hosszabbat csak most olvastam el)
Amit írtál, azzal egyetértek, de akkor sem hiszem, hogy csak úgy lazán, fél fordulatbál le lehet nyisszantani egy ember nyakát, ami körül láncing van, illetve csonkolni egy körös-körül lemezpáncéllal védett lábat. Lehet, hogy meg tudja sebesíteni, de akkor sem tőből csonkolni. Szerintem itt csak puszta túlzásról van szó.

Válasz erre

TheHolyOne
#416 TheHolyOne [1744]
Nyílpuska esetében még érteném, de WW egy kétkezes karddal hadonászott (illetve mikor-mivel, köszönhetően a bakiknak )

Válasz erre

Előzmény: yerico 2003.01.27. 17:07
yerico
#415 yerico [1344]
Lehet, hogy azért hordták, mert a lézer alapesetben két-három embert is átégetett volna, így a ruha megfogta annyira, hogy csak az els[ emberben erejét vesztette, de az mindig bele is halt. Lehet, hogy így védték az embereiket?

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2003.01.27. 16:59
yerico
#414 yerico [1344]
"Szóval a mai filmekben nehéz hibát találni...pl:amikor a PearlH-ban ..."
ROTFL

A PH-t szerintem nyugodtan kikiálthatjuk paródiának, annyira nevetséges volt. A történelemhez csak anyi köze volt, hogy jöttek a japánok, és bombáztak, de azon felül nem sok.

Miért vitték a bombázókat vadászpilóták??? Ezt magyarázza meg nekem valaki.


Páncélinghez visszatérve. A láncing a szúrás ellen védett, a páncél a vágás ellen. Például a mai golyóálló mellények cseppet sem védenek késszúrás ellen, mert a kés hegye kényelmesen áthatol a szálak között, míg a golyó ellen hálóként viselkedik, és lelassítja.

Ugyanígy a láncing volt az akkori legtökéletesebb védelem szúrás ellen, mert ott a sok kis láncszemen félrecsúszott a kard hegye.

De érdekes adat, hogy nyílpuskával (számszeríj) sikeresen át lehetett lőni egy páncélos lovagot. Ha valakit eltaláltak, akkor jobban tette, ha bele is hal azonnal, mert csak késlelteni tudta az elkerülhetetlent, ugyanis olyan mély és nagy sebet ejtett, amit a korai orvostudomány nem tudott kezelni.

A StarWars-ban a birodalmi rohamosztagosok páncélja a lézer ellen védett. Bár ez egyik filmben sem volt hatásos. De ettől a filmtől talán nem is kell ezt elvárni.

Válasz erre

Előzmény: FOxygene 2003.01.27. 16:39
zsoo
#413 zsoo [1267]
Azért, mert jól nézett ki...

Üdv.

zsoo

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.27. 15:36
zsoo
#412 zsoo [1267]
Bár azért mérget nem mernék venni, - a mindenhol beállított német butaságra és brutalitásra /embertelenségre.

Az oroszok vitték a pálmát.... (sajnos, mivel az ország bőven kapott belőlük).

Üdv.

zsoo

Válasz erre

TheHolyOne
#411 TheHolyOne [1744]
Jóóó, de az "léjzer gan", ki tudja, hogy mire lenne képes a valóságban

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.27. 15:36
zsoo
#410 zsoo [1267]
Lacko:
Ez nagyon "Ült"!!!

Egyetértek...

Üdv.

zsoo

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.27. 15:43
FOxygene
#409 FOxygene [3275]
Ugyan a valóságban még nem láttam hogy mit művel egy fegyver az emberi testtel,de gondolom hogy Spielberg odafigyelt a realitásra,semmi baj nincs a Ryan-el.
Talán olyan dolgokba akadtam bele hogy amikor megtámadják az a bunkert a mezőn
akkor a sniper gyerek átadja a fegyverét
és ő is géppityuval vág neki,miközben ha lopakodva közelítették volna meg a bunkert és a felfedezésük pillanatában a sniper messziről a fákról ahonnan indúltak leszedhette volna a géppuskás őrt kicsit kockázatmentesebb lett volna mint ordítva rohamozni.

Ahogy a szimulátorjellegű játékok(fps is)
egyre inkább a realitás felé törekszenek úgy a filmek is.A CNN-en az akkoriban megjelenő BHD apropójából láttam fotókat és hangfelvételeket a Szomáliai akcióról és egy festmény megragadt amit gondolom egy túlélő festett ahogy sérülten a falnak dőlve viszonozzák a túlerő tüzét,és a filmen több ilyen jelenet is volt.
Szóval a mai filmekben nehéz hibát találni
belebeszélni mindent lehet de igazi komoly
realitásbeli problémák már nincsenek,nagyon publikus a haditechnika és a számítógépes effektek is megtévesztően valódinak tünnek.
pl:amikor a PearlH-ban felrobban az egyik csatahajó és ahogy a nyomás picit kiemeli a vízből,szóval kegyetlen hatásos dolgokat produkálnak.
Amit nagyon nem bííírok elviselni az az élethalálhelyzetben lévő emberek poénkodásai
és rettenet,koncentráció nélküli arcuk az idióta színészi alakítás miatt főleg.
A kedvencem mégis az amikor bújnak valami fal mögött és kilóg a fél fejük,de ők aztán el vannak bújva,ilyenkor sikítok....


Holnap lesz a "A híd túl messze van"
Csak szólok.

"A könnyebbik út mindíg el van aknásítva"

Válasz erre

Lacko
#408 Lacko [11561]
Csak egy kis filozófia a németek rosszak, jenkik jók tipusú filmekhez...

Szóval én ezt az egészet nem is nagyon értem. Hogy elárasztanak minket ezekkel a filmekkel, amikben a németek nem csak nagyon gonoszak, de buták is és ennek ellenére - vagy éppen ezért - a film végén jól meglakolnak.

Szerintem van az emberben - a normális emberben, lehet, hogy a jenkikben nincs - egy egyszerű effektus: nézi a gyerek (pl én) a kengyelfutó gyalogkakukk sorozatot. Megnéz egyet és persze drukkol a kakukknak, mert a gonosz farkas bántani akarja. Megnéz mégegyet, meg még kettőt. Aztán az ötödiknél már elbizonytalanodik. De a tizedik után már tuti utálja a gyalogkakukkot és elkezdi sajnálni a prérifarkast. A végén meg már - bár tudja, hogy mi lesz a vége - mégis a farkasnak drukkol.

A nácizmus egy borzalmas dolog volt. És nyáron a Balaton is egy borzalmas dolog a sok undorító svábbal. Ha nem nyomatnák ezeket a jenki filmeket ilyen mennyiségben és minőségben az arcomba, én becs' szó utálnám a németeket!

Válasz erre

Lacko
#407 Lacko [11561]
Amikor kicsi voltam, én meg azt nem értettem, hogy a birodalmi gárdisták minek hordják azt a fehér páncélt ha semmi ellen nem véd... (ja bocs, most a Csillagok háborújára gondoltam, ha nem volt egyértelmű...)

Válasz erre

Előzmény: TheHolyOne 2003.01.27. 15:24
TheHolyOne
#406 TheHolyOne [1744]
A Rettenthetetlen csatáival csak az a bajom, hogy WW, minden gond nélkül csonkolja egy lemezpáncélos tag lábát, illetve nyakaz le egy láncinges fazont. Ha ilyen könnyedén vágtak át több réteg páncélt, akkor miért hordták őket??

Válasz erre

Előzmény: Timur Lenk 2003.01.26. 17:16
erdos
#405 erdos [1247]
Rengeteget lehet tőletek tanulni!
És én még azt hittem hogy sokat tudok...

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Válasz erre

iX
#404 iX [1375]
Timur Lenk,
nekem is 1et kell értenem, úgy nagyjából

a rettenthetelen kézitusái viszont nekem nagyon megmaradtak, annál erőteljesebbet csak az V. henrikben láttam - ráadásul amai filmekre jellemző idegbeteg kamermozgások, villámgyors képváltások nélkül.

a háborús fenevad (hbo-n a tank néven futott) ott van a szeren. b-kategóriás, de mint az gyakran szokott lenni, jobb mint az élvonalbeliek.

Válasz erre

Előzmény: Timur Lenk 2003.01.26. 17:16
Lacko
#403 Lacko [11561]
Ez azért van mert a jenki katonák tigris-betegségben szenvedtek. Ha megláttak egy Pz38(t)-t, már kiabáltak is "Tájgör, tájgör!!!".

Legények voltak ezek a talpukon.
Soha nem gyártottak összesen annyi Tigrist, ahányat a (csak a) nyugati frontotn "láttak"...

Válasz erre

Előzmény: yerico 2003.01.27. 10:28
yerico
#402 yerico [1344]
"A topicban sokan felvetették a Tigrisek hiányát. De nem szabad elfelejteni, hogy a németek veresége olyan nagymértékű volt, hogy egyetlen ép Tigis harckocsit sem zsákmányoltak a szövetségesek, és összesen (ha emlékezetem nem csal) négy Tigrist tudtak múzeumok számára begyűjteni. "

Akkor ne csak Tigert mutogassanak, hanem Pzkw IV-et, esetleg V-öt (Panther). Ezek darabszámban jóval (sokszorosan) felülmúlták a Tigert, mégsincsenek a filmekben, pedig sokkal reálisabbak lennének. Mellesleg PzKW IV-et még 1967-ben is bevetettek a szíriaiak a zsidók ellen, és a háború után a csehszlovák hadseregben is rendszerben álltak.

Válasz erre

Előzmény: Timur Lenk 2003.01.26. 17:16
Lacko
#401 Lacko [11561]
Engem érdekelt a véleményed...
Hosszú, de jó hozzászólás.
Nem minden szavával, de a nagyjával egyetértek!

Válasz erre

Előzmény: Timur Lenk 2003.01.26. 17:16
Timur Lenk
#400 Timur Lenk [38]
Bocsánat, amiért beleszólok a topicba, de hátha kíváncsi valaki az én véleményemre is.
A középkori hadviselést és hadtechnikát tanulmányozom már hosszú évek óta, ugyanakkor nagyon érdekel minden, ami a harcászattal kapcsolatos, nem csak a középkorról, hanem a két világégés vagy egyéb jelentősebb háborúról legyen is szó. Ebből kiindulva szeretek betérni egy-egy jó háborús moziba, az más kérdés, hogy általában mindig keserű szájízzel és alapos hiányérzettel távozom. Még nem találkoztam nagyon jó (tökéletes, azaz hibátlan) filmmel, csak olyannal, ami valamit meg-megmutatott, némi bepillantást engedett - de a lényeg mindig rejtve maradt. Igaz, nem szabad elfelejteni, hogy ezek mégis csak filmek. Azaz a háború bemutatása szórakoztatást szolgál, egyfajta pénzügyi befektetés, üzlet. Nem az az elsőcélú elvárás, hogy élethű legyen, hanem az, hogy minél több embert ültessen le a moziba. És a cél érdekében bizony kénytelenek a rendezők és a producerek (no meg persze a haditechnikai tanácsadók) kompromisszumokat kötni. Az amerikai filmek ebben élen járnak, na de ugyan – kérdem én -, ma melyik ország képes felvenni a harcot a hollywoodi sikertörténetekkel? A németek ugyan megmutatták, mire képesek (pl.: A tengeralattjáró, Sztálingrád), de nem véletlen, hogy ezek a filmek igazából csak Európában voltak sikeresek, az igazi nagy piaccal bíró USA-ban nem. Na de ugyan mit is vártunk egy olyan országtól, amelyik földrajzi fekvéséből adódóan soha nem élt át megszállást vagy bombázást, és amelyik egyik háborúban sem szenvedett jelentős emberi veszteséget? Az ilyen filmeket sosem érthetik meg. Ezért nem is jó üzlet számukra, ergo ne is várjunk ehhez hasonló alkotásokat. Bár a szeptember 11-ei WTC-támadás után mintha némi változást lehetett volna érzékelni. Elég csak a Sólyom végveszélyben c. filmre gondolni, ahol végre felmerték vállalni, hogy nem ők győztek, nem mentették vagy váltották meg a világot, és be merték mutatni egy harc kegyetlen és véres valóságát.

Ugyanakkor persze az amerikai filmeknek megvan az a sajátságos menete, ami miatt a néző joggal érezheti úgy, hogy szinte „egy kaptafára készültek”. Mindenhol meg kell, hogy jelenjen ugye legalább egy csillagsávos lobogó, előre tudjuk, hogy az fog elesni, aki a családjáról beszél, ne adj isten még fényképet is mutogat róla, és minduntalan visszaköszönnek a „haza”, a „bajtársiasság” és a „demokrácia eszményének őrzője” kifejezések ill. ezeknek szinominái.

Na és persze hajlamosak a történelmet saját szájízükre formálni. Elég csak Az angol betegre vagy a Schindler listájára gondolni. Az utóbbi például hiába hatalmas remekmű Spielbergtől, ha Oscar Schindler valódi személyétől olyan messze állt, mint Makó Jeruzsálemtől. Balga, aki azt hiszi, hogy ez a „hős”, már a háború kitörésétől a zsidók megmentéséért áldozott volna.

Amit személy szerint én minden filmből hiányolok, az maga a harc, a kézitusa valódi brutalitása. Bár az is igaz, ha ezt bemutatnák, inkább horrorfilmre lehetne jegyet váltani. Az ó- és középkori feljegyzésekből tudjuk, hogy a csaták vége fele bizony szó szerint bokáig gázoltak a harcosok a felázott földön (a kiömlő halottak ezreinek vérétől iszapossá vált), amik bizony nem órák alatt zajlottak, mint ahogy a filmek sugallják, többnyire csak a Naplemente szakította félbe az ütközeteket. És bizony a csaták után a hullafosztogatók mindenkit felkoncoltak, hogy az esetlegesen lenyelt érméket vagy ékszereket a gyomrokban megtalálják. Nem hiába terjedt annyira a vérhas és a pestis. Nagyobb csaták után hetekig nem lehetett inni a közeli kutakból, és a folyók, tavak vize napokig piroslott.

Úgyhogy a jó filmeket a rossz filmektől csak az egyéni ízlésvilág különbözteti meg. Hűséget pedig csak a dokumentumfilmekben lehet keresni. Semmi sem adhatja vissza a harc kegyetlen, lélekromboló hatását, csak maga a valóság. De reméljük, fülünk mellett elsuhanó golyókat, lövészárokban megbúvó, a saját épelméjűségét és életét féltő emberek látványában nekünk soha nem lesz, és ne is legyen részünk.

Mindenesetre azért vannak nagyon gagyi hollywoodi filmek. Pl. Pearl Harbor, a Hazafi vagy a Ryan közlegény megmentése. A Ryan közlegény megmentése a partraszállás után szinte a nézhetetlen limonádét súrolja, Tom Hankset nem tartom annyira jó színésznek, hogy ilyesféle szerepekben tetszelegjen. Kár, hogy pont akkor vetítették a mozikban, mint az Őrület határán (eredeti címe szerint a Vörös vonalon túl), mert így sokan lemaradtak egy igazán jó háborús filmről. A Fegyverek szava nem tetszett, bár Cage nagy kedvencem. Ha már II. világháború, akkor Sztálingrád, A tengeralattjáró, Corelli kapitány mandolinja (itt csupán háttérként jelenik meg a háború, de nagyon kellemes mozi), az Ellenség a kapuknál, és Az elit alakulat. No meg persze a nagy klasszikusok. A topicban sokan felvetették a Tigrisek hiányát. De nem szabad elfelejteni, hogy a németek veresége olyan nagymértékű volt, hogy egyetlen ép Tigis harckocsit sem zsákmányoltak a szövetségesek, és összesen (ha emlékezetem nem csal) négy Tigrist tudtak múzeumok számára begyűjteni. És ha már topic, a Sólyom végveszélyben kapcsán valaki felvetette, hogy képtelenség, hogy a kommandósokat alig-alig találták el. Nos, aki emlékszik az 1993-as híradókra, az tudja, hogy a film nagyon is valósághű, és aki volt katona, és lőtt kalasnyikovval, tudja, hogy száz méteren túlra célba lőni igencsak nehézkesnek mondható… Vállra tartva, célozva, merthogy akkorát üt, hogy aki nem vigyáz, könnyen a vállcsontja bánja. Tipikus orosz termék.

A Rettenthetetlen még tetszett, bár a valódi William Wallace személyétől ez a mű is igencsak elrugaszkodott. No meg persze a csatajelenetekről, ami a tömeget helyezte előtérbe (jó, rendben, a lovasságot 17 lovas testesítette meg, és a nehézlovasságról „lemaradt” a teljes páncélzat), de az, hogy a két sereg, mint két csorda csapott össze… Nevetséges.

Ajánlanám még nektek a Háborús fenevad című filmet, egészen jó mozi. Bár régebbi film, és az oroszok afganisztáni háborújáról szól (eltéved egy harckocsi), tanulságos.

És amit még ajánlanék, az a könyv. Egy film sosem lesz képes mindazt visszaadni, amire egy könyv képes. Elég csak Az elit alakulatra gondolnom, könyvben sokkal érthetőbb és jobb, mint a filmen, bár a filmesek törekedtek a valósághoz. És olvasni sokkal jobb. Nagy és örök kedvencem Leon Uristól a Meghalsz, tengerész! (új kiadásban Csatakiáltás címen). Tengerészgyalogság, hatodik, a „nyalókás” hatodik ezred.

Elnézést a hosszúra nyúlt bejegyzésért!

Timur Lenk

Válasz erre

Lacko
#399 Lacko [11561]
cheatelni nem ér!!!!

az egyik sztori a könyvből:
Már visszaszorították Arnhem mellől az ejtőernyősöket és csak egy pici hídfőt tartottak a Rajna északi (keleti) oldalán, de foggal körömmel küzdöttek a Vörös Ördögök.
Egy falu körül védték magukat, de már elég nagy káosz volt. A falunak csak egyetlen háza volt ép, aminek mind a négy oldalán vöröskeresztes zászló lengett. Ebben hollandok ápolták az angol és német sebesülteket. Maga a ház néha az angoloké, néha a németeké volt.

A sebesültek totál kifáradva a többnapos harctól, az ápolók pedig a túlfeszített munka miatt voltak már teljesen kikészülve.

Egyszercsak hatalmas robbanással bedőlt a ház egyik fala, mert egy tigris belelőtt.
Aki csak túlélte menekűlt ki a házból. Kivéve egy holland orvost, aki már totál kivolt agyilag. Ő fölkapott egy vöröskeresztes zászlót, kiugrott a belövésen keresztűl és rohant a tigris felé üvöltve, káromkodva és a vöröskeresztes zászlót lengetve. A sebesülte, az ápolók, az angol és német katonák döbbenten nézték az orvost és biztosak voltak benne, hogy a következő pillanatban leggéppuskázza a tigris.
De nem ez történt: megállta tigris, felnyílt a tető és egy 17-18 éves SS holtsápadtan kikémlelt és bocsánatot kért az orvostól.

Na ez nincs benne a filmben. Olvasni, olvasni, olvasni!

Válasz erre

Előzmény: Bismarck 2003.01.24. 13:00
zsoo
#398 zsoo [1267]
Igen!
Ezek az "apróságok" amik engem megfognak egy-egy játékban!

Az akkori cikket írók - nem igazán érthették a játék lényegét.
Pont a fenti dolgokat rótták fel - hibának!!!!

Üdv.

zsoo

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.24. 13:05
Lacko
#397 Lacko [11561]
De tényleg te aggathattad rá a (kiválasztott) embereidre a (kiválasztott) felszerelést. Csak ez nagyon sok idő volt és volt egy gomb, ami megcsinálta helyetted.
De nem volt köletező, csak megtehetted...

Válasz erre

Előzmény: zsoo 2003.01.24. 13:06
zsoo
#396 zsoo [1267]
"Az elején mindenkit - és mindent (értsd - felszerelések, fegyverek) te aggadtál mindenkire."

bbrrrrrr

Ez így hülyeség...

Az elején te választhattad ki a csapatodat és kiválaszthattad a felszerelést, hadianyagot - és fegyvereket.
Ráadásul - hasonlóan a valósághoz - nem mindenből mindent !!!

Szóval a játék megfogott.
Manapság nem hallok róla...
Kár! Ennél azért többet érdemelne.

Üdv.

zsoo

Válasz erre

Előzmény: zsoo 2003.01.24. 13:00
Lacko
#395 Lacko [11561]
Nekem is tetszett ez a játék. Különösen az ugrási rész. Nagyon jól meg volt csinálva a KÁOSZ. Ha az embereidnek a fele megérkezett, már jó voltál. De általában a felük sem érte el a célövezetet.
Persze ha mászkáltál sokat a terepen, néha összefutHATTÁL néhány elkóricált embereddel, vagy találhattál elszórt felszerelést.

És még az is nagyon tetszett (ez se sok játékban van benne, pedig jó lenne), hogy nem olyan volt a térkép, hogy bejelölte, hogy hol vagy, hanem volt egy térképed és a környzetedben lévő tereptárgyak alapján kellett tájékozódni és úgy megtalálni a leugrástól a célig vezető utat. De mivel az egész Normandiában játszódott, minden táj és tereptárgy tök egyforma volt: földút, sövény, farm... Szóval nem volt egyszerű a tájolás és sokat lehetett barangolni, meg eltévedni...

Válasz erre

Előzmény: zsoo 2003.01.24. 13:00
Bismarck
#394 Bismarck [2342]
hát de kicsi "előnnyel" indulok mert nem teljesen, hogy mondjam..............
szóval már "sokat hallottam" róla

az ijen filmekre is kell ám edzeni méghozzá brazil szappanoperákkal, mert ha ott számon tartod ki mit csinál egy ijen film meg se kotyan
kár hogy én nem nézek ijeneket, de a "vallásom" tiltja

www.wargamer.hu

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.24. 09:42
zsoo
#393 zsoo [1267]
101 Airbune - azt hiszem ez volt a címe.
Körökre osztott startégiai jéték.

Az elején mindenkit - és mindent (értsd - felszerelések, fegyverek) te aggadtál mindenkire.

Én élveztem - szerettem.

Az akkori kritika egy kicsit lehúzta, hogy csúnyácska meg és idézem, - mert annyira bennem maradt az akkori cikkek egyik utolsó mondatata - "de legalább jó hosszú".

És ez utóbbi igaz is...

Üdv.

zsoo

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.23. 10:57
Lacko
#392 Lacko [11561]
1ébként mit nem lehet érteni ezen?

Nekem megvan a film DVD-n, mert amikor még nagyon pici voltam, akkor egyszer láttam a filmet (persze csak a lövöldözés maradt meg), aztán késöbb soxor elolvastam a könyvet és az már nagyon tetszett. (mindenképpen olvasd el, mert olyan sztorik vannak benne, hogy beszarsz a röhögéstől vagy a döbbenettől). Na és nemrég megrendeltem angliából DVD-n és megnéztem és tökre kiakadtam, hogy ezt nem lehet megérteni, mert össze-vissza ugrál a térben (a market-garden egy jó hosszú szakaszt takart le Hollandia térképén) és sosem lehet tudni, hogy ki kicsoda és hol van és miért csinálja azt amit.
Aki olvasta, annak azért nagy segítség, hogy legalább a fejében összeállt a kép, még korábban. Na majd várom az élménybeszámolódat.

Válasz erre

Előzmény: Bismarck 2003.01.23. 17:00
Bismarck
#391 Bismarck [2342]
nem olvastam (ég a pofám szánom bánom )
ugyhogy megláthatod mit szól
1ébként mit nem lehet érteni ezen?

1ébként így elég rossz a film után elolvasni met legtöbször rövidítik (így jártam a Tűzzel vassal című filmmel is )

www.wargamer.hu

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.23. 16:31
Bismarck
#390 Bismarck [2342]
képzeld akkor én is itt voltam

www.wargamer.hu

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2003.01.23. 16:32
Lacko
#389 Lacko [11561]
Az azonban biztos (de ezt már tagaltuk ebben a topicban), hogy itt is elkölvették azt a hibát - mint a Kellyben - hogy nem korhű tankokat raktak bele. A Híd túl messze van c. filmben (figyeljétek meg!) Párduc helyett egy Leopárd 1-es van...

Válasz erre

Előzmény: Bismarck 2003.01.23. 15:54

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat